MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Nem tudom ki szabadalmaztathatná vagy formálhatna jogot az örömfőzés kifejezésre, de részemről évek óta adott, mint forgalom és mint élmény.

A mindennapok ennivalóinak összeállítása is sokszor rejt magában meditatív pillanatokat, nagy megvilágosodásokat és apró örömöket, de az, amikor csak a saját kedvünkre játszunk, egy jó csapatban, remek irányítás alatt, na az az igazi örömfőzés.

A héten szerencsére újra részem lehetett egy ilyen boldogan fárasztó délutánban. A Metro Gasztroakadémiáján főztünk együtt Bereznay Tamással és néhány kedves régi és új ismerőssel. Az alapanyagokkal és a receptekkel Tamás készült, mi pedig lelkes munkaerőként sürögtünk órákon át a konyhában, hogy a végén négy remek fogással fejezzük be a napot.

A feladatokat fogásonként osztottuk fel egymás közt, de laza átjárás azért volt, így mindenki láthatta, hogy hogyan készül el a vacsoránk teljes sor.

Diával a Gasztrozseni blog írójával már nem egyszer főztünk együtt, így most is a közös munkát és a főételt választottuk, a zöld spárgával töltött csirkemellet, amihez fehér spárgával gazdagított tagliatellét készítettünk. A bőrős csirkemellbe zsebet lukasztottunk, zöld spárgát tettünk bele, majd kicsit lepirítottuk, s utána alacsony hőfokon átsütöttük. A tésztához a fehér spárgát nagyon vékony csíkokra metéltük, majd olajon és vajon megdinszteltük. Ehhez jött a kifőtt tészta, rengeteg vaj és miután a serpenyőt lehúztuk a tűzről tisztes mennyiségű sárgájával elkevert tejszín is tovább lágyította, krémesítette a fogást. Hogy cseppnyi hiányérzetünk se maradjon, még parmezánforgácsokat is tettünk rá.

A vacsoránkat csőben sült fekete kagylóval kezdtük, majd jött a thermomixben készített karfiol krémleves, amihez libamáj tallért kaptunk és egy igazán izgalmas levesbetétet: roppanós, sós körtét. Ezt követte a fűszerezésében visszafogott, így a spárgát főszerephez juttató főételünk, majd zárásként a desszert, ami egy fehér csokoládé krém volt, amelynek az alapja egy Ferran Adrián által jegyzett recept volt. De csak az alap, mert Tamás belevitt egy olyan csavart, amivel én korábban fagylaltkészítésnél találkoztam: a kész, meleg krémbe szárastul tettünk bazsalikomot, majd a krémet tartalmazó edényt gondosan lezártuk és 20 percig hagytuk, hogy a növény illat és ízanyagai átjárják a krémet. Utána kipecáztuk a krémből a fűszert, de az ízét, illatát addigra rabul ejtettük. A krémhez friss, jóízű epret ettünk, majd boldog elégedettséggel nyugtáztuk, hogy nem csak maga a főzés volt egy élmény, hanem a vacsora is.

Egy réges-régi angol Good Foodban találtam tegnap este ezt a receptet. Megtetszett, a Nőknek meg úgyis kell valami, amivel megédesíthetik a tavaszi szünetet.

Little Louise cupcake

12 dkg vaj

30 dkg cukor

1 tk vaníliás cukor

4 tojás

15 dkg finomliszt

csipetnyi sütőpor

1,5 dl tej

12 tk áfonyalekvár

8 dkg kókuszreszelék

1 tk almaecet

A lisztet a sütőporral elkeverem, a vajat 15 dkg cukorral habosra keverem, majd hozzáadom 3 tojás sárgáját és egy egész tojást. Ezután beleszórom a lisztet, majd tejjel lazítom a tésztát.

A muffinformát kapszlikkal bélelem, s azokat háromnegyedig töltöm tésztával. Minden tészta közepére 1-1 teáskanálnyi lekvárt pöttyintek. A tésztát a 180 fokra előmelegített sütőbe tolom és nagyjából 25-30 percet sütöm. Ezután kiszedem, a sütő hőfokát 110 fokra visszaveszem.

A tojások fehérjét a maradék 15 dkg cukorral felverem, majd hozzáadom az almaecetet, s belekeverem a kókuszreszeléket. Egy-egy evőkanálnyi habot a kisült tészták tetejére ültetek, majd visszatolom a sütőbe és fél órát hagyom még sülni. Miután lekapcsoltam a sütőt, hagyom, hogy a sütővel együtt hűljön langyosra a tészta.

A hétvégén Topi barátunk jött hozzánk vendégségbe, afféle kávézásra, amihez édessel és sóssal is készültem. Úgy okoskodtam, hogy az időgazdálkodásom akkor a legoptimálisabb, ha összeállítok egy kelt sós tésztát, s amíg az kel, addig gyorsan sütök egy édes kevertet.

Az elképzelést tett követte, a kenyérsütő üstjébe hamar belekerültek a tejfölös, sajtos pogácsa alapanyagai és közben már járt is a kezem, alig gondolkodván a recepten, egyensúlytésztából indulva született a mogyorókrémes, vaníliás szelet.

Mogyorókrémes, vaníliás szelet

16 dkg finomliszt

1/2 csomag sütőpor

16 dkg tojás (2 nagyobb, egy kisebb)

10 dkg cukor

10 dkg vaj

0,5 dl tej

15 ml házi vanília esszencia (3 éve érő, rumba áztatott 20 rúd vanília minden jóságával)

2 bő ek nutella vagy más mogyorókrém

A lisztet kimérem, sütőporral elkeverem. A tojásokat felütöm és habosra keverem a vajjal és a cukorral, majd hozzáadom a tejet, az esszenciát és végezetük belekeverem a lisztet.

Közepes, sütőpapíros tepsibe simítom és megmelegített mogyorókrémet csorgatok rá, amit utána egy késsel – köröket, indákat róva – a tésztába forgatok. 180 fokon sütöm, amíg szépen meg nem színesedik.

A férjem szerint a húsvét a legszebb ünnep, messze klasszabb, mint a karácsony és akár 4-5 szülinappal is felér. Ennek a rajongásnak két oka van: a torma és a sonka.

Előbbi viszonylag biztos talaj, túl sok buktatót nem rejt magában, számomra meg azért sem, mert a férjem maga reszeli le a friss tormát a szombat esti vacsorához.

Viszont a sonka… a sonka, az mindig nagy kérdés. Először is minőségében, másodszor méretében, harmadjára alapanyag szempontjából, negyedszer pedig a főzést tekintve. A sonka esetében ez az a négyes, ami miatt alaphangon leveri a víz a háziasszonyokat.

Múlt héten a Pick a Tescoval karöltve szakújságírók számára tartott egy rövid prezentációt, bemutatván, hogy milyen trendek is érvényesülnek a sonkapiacon, hogyan változik a vásárolók ízlése, mi az, ami most, 2014-ben fontos a húsvéti sonka beszerzésével megbízott családtagok számára.

Érthető okokból a kevésbé zsíros húsokat keresik a vásárlók, egyre nagyobb az igény a bőr és bőr alatti zsíroktól mentes sonkákra, kelendőek a nagy combból nyert lantok, frikandóból és lapockából készített sonkák, amelyek a kisebb fogyasztású családok számára kínálnak tökéletes megoldást, hiszen 1,5-2 kilós kiszerelésben kaphatóak, míg egy lapockából készült sonka-lant alapból 5- 5,5 kg.

Az előadók azt is elmondták, hogy a kötözött sonkák esztétikuma még mindig fontos a vásárlóknak, de előtérbe került egy olyan tudatos fogyasztói réteg, aki igenis szeretné látni, hogy mit vesz, így nagy keletje van a lapmetszettel rendelkező sonkáknak.

Számomra meglepő volt, hogy a piacon fix helyük van a már főzött sonkának, amellyel a ház asszonyának csupán annyi feladata van, hogy felszeleteli, mielőtt az ünnepi asztalra kerül. Végül is logikus, a rohanó világ mellett szerintem az is közrejátszik, hogy sokan bizonytalanok benne, hogy hogyan is kell tökéletesre főzni a sonkát.

Számomra fontos a sonkaillat, a lassan, gyöngyözve főlő sonka, mindent beterítő, ünnephozó illata, a pillanat, amikor úgy fut benne a húsvilla, hogy tudom, most jó. S a sonkalé, amely utána tökéletes alap egy jóféle bableveshez vagy épp a lengyelek gazdag krumplileveséhez, amihez nem csak a lé, hanem maga a sonka is remekül felhasználható.

A számok, volumenek és termékcsoportok bemutatása után lehetőségünk nyílt arra, hogy szakértő vezető mellett megkóstolhassuk a Tesco saját márkás sonkáit (amelynek jelentős részét idén a Pick biztosítja) és a Pick termékeit is. Nem csak kóstoltunk, hanem meg is hallgattuk, hogy milyen sonkát szabad, illetve nem szabad venni. A jó minőségű füstölt sonka színe egyöntetű bordó, sötétrózsaszín, nincsenek a metszeten véraláfutások és a bőrös rész is egységes, szépen tisztított, szőrtelenített. A sonka nyomásra nem lehet puha, de túl kemény sem, s semmiképp ne vegyünk olyan árut, amelyről hiányzik a címke.

Még egy fontos újdonság hangzott el számomra és ezt most közre is adom, hátha valakinek hasznos lehet: ha valamiért gyors páccal érlelt sonkát vennénk, semmiképp ne válasszunk olyat, amelynek a vákuumcsomagolása nedvességet tudott kihúzni a húsból. Ha ilyet látunk, biztosak lehetünk benne, hogy gyenge minőségű áruval van dolgunk.