Mirelle

Az utóbbi években kicsit kiművelődtünk napszemüveg témában, megtanultuk felvenni a ritmus a divattal, megismertünk jó néhány klasszikus történetet, de az Oliver Peoples még így is komoly meglepetést tudott okozni.

Letisztult formák, klasszikus megjelenés, elképesztő karrier

Nagyjából így foglalható össze tömören, ami erről a márkáról elsőre lejön. Nem hivalkodó, nem extravagáns, mégis meghatározó, igazi klasszikus, amely a nagy filmekben és filmsztárokon mindig fellelhető, ha átpörgetjük a kilencvenes évek legnagyobb filmtörténeti alkotásait, akkor minden második képkockán ott figyel egy Oliver Peoples szemüveg.

A kezdetek: finom részletek, art deco és a termék önmagában való eladhatósága

A Sunset Boulevardon nyílt meg az Oliver Peoples első boltja 1987-ben. A Hollywood szívében, Los Angeles egyedi kultúrájában megfogant márka a kezdetektől magán hordozta azt a finom dekadenciát, ami az itt élő, alkotó embereket jellemezte. A művészet és a művészek inspirálták a márkát és 2021-ben is ezek az értékek számítanak mérvadónak a tervezés során.

Az Oliver Peoples nem kezdett komoly marketingkampányba, nem csináltatott díszes logót, nem támadta a fogyasztókat minden felületen, inkább minőségi, egyedi termékeket kezdett el gyártani és bízott abban, hogy a magas minőségű, különleges keretei megtalálják a maguk vevőit és apránként, a szájhagyomány útján megszületik az a törzsközönség, aki nyitott a kevéssé hivalkodó, de ennek ellenére jól beazonosítható termékeikre.

Az Oliver Peoples alapkollekcióját egy, az 1986-ban felvásárolt connecticuti vintage szemüveggyűjtemény adta, amely remek lehetőséget kínált Larry és Dennis Leight optikus testvérpár számára az ötletek gyűjtésére, arra, hogy felülbírálhassák a korábbi korszakok alkotásait, megnézzék a készítés mikéntjét, elvesszenek a részletekben és megalkossák a saját ideológiájukat, sőt a gyűjteményben lévő alapanyagok és eszközök még az első saját kollekciójuk létrehozásában is segítségükre voltak. Az első szériájukban születő termékek ennek megfelelően hozták az időtlen hangulatot, ott pihent náluk minden klasszikus, megjelentek a szép teknőchéj keretek és meghatározó jellemzőjükké vált a kézművesség, ami a mai napig a cég egyik alappillére.

A legmodernebb technológiával dolgozó Oliver Peoples a mai napig hisz a kézzel készített keretekben fellelhető gondoskodásban, abban a finom precizitásban, amit csak az emberi érintés tud a tárgyhoz adni. Éppen ezért a kereteket most is úgy készítik, hogy bizonyos részfeladatokat – a csapok, plakettek behelyezését – nem a gépek, hanem az ott dolgozó munkatársak végeznek el.

A múlt és a jelen

Az Oliver Peoples kollekciói, együttműködései jól példázzák, hogy hogyan lehet kreatívan nyúlni a régi ikonikus formákhoz, és hogyan kell izgalmas, egyedülálló kooperációk során kiaknázni – az egymástól oly sokszor távol eső területekkel közösen – a szemüvegekben rejlő lehetőségeket. Ennek a gondolatiságnak a mentén született meg 2012-ben a Gregory Peck Collaboration, amelyben a színész Ne bántsátok a feketerigót filmbéli alakítása, és az ott viselt kerete adta az ihletet, és így születhetett meg a stockholmi Byredo illatházzal közös kollekciójuk, amelyben a látvány és az illat kapcsolatát keresték.

De miért Oliver Peoples?

Az 1986-ban felvásárolt gyűjteményben nem csak szemüvegek voltak, hanem szerszámok, lencsék és katalógusok is, illetve egy nyugta, amelyet Oliver Peoples írt alá, azaz esélyesen ő volt a gyűjtemény eredeti tulajdonosa. Innen vették az ötletet a márka alapítói, hogy az ő előtte való tisztelgésből, róla nevezzék el a saját márkájukat.

Az első nagy sztár, akinek Larry Leight egyedi keretet tervezett már 1987-ben Andy Warhol volt. Hollywood azóta is előszeretettel viseli a termékeiket, Jennifer Aniston, Angelina Jolie, Penelope Cruz, Gerard Butlers vagy épp Kate Hudson gyakran lencsevégre kapható egy-egy Oliver Peoples szemüvegben.

A reklámfilmjeiket meg külön ajánlom, egészen egyedülálló hangulatuk van. 

Eljött július elseje, a nap, ami reményeim szerint egy új fejezetet jelent az életünkben. Egy olyan fejezetet, amelyben már a magyar lakosság sokkal tudatosabban éli majd a mindennapjait. Köszönhetően mindezt a július elsején életbe lépett szabályozással, amellyel ha nem is mind vagyunk teljesen tisztában, de szinte biztos, hogy mind hallottunk róla, legalább annyit, hogy kevesebb lesz a vendéglátásban a műanyag. Na, de mik is változnak pontosan az éttermek és egyéb vendéglátóhelyek életében?

Mostantól tilos az egyszer használatos műanyagból készült tányér, evőeszköz, szívószál, italkeverő illetve a polisztirolból készült dobozok, poharak használata is (ez az a borzalmas tapintású elviteles doboz).

Sok étterem szerencsére már korábban átállt környezetbarátabb alternatívákra, mint például a lebomló papír- vagy kukoricaalapú dobozok. Ezek a lebomló dobozok már a műanyag dobozoknál jobb megoldást kínálnak, de alapvetően a nagy probléma velük, hogy még ők is a szemétben végzik.

Ha a lebomló se jó, akkor milyen megoldás lenne az igazi? A nyugati országokban már jól bevált rendszer bevezetésén dolgozó RAKUN szerint az ételhordó-megosztás jelentheti a probléma megfejtését.

Itthon ez a koncepció még kevéssé ismert, de a RAKUN erősen dolgozik azon, hogy ez megváltozzon. Már több mint 30 étteremmel működnek együtt, ami azt jelenti, hogy már több mint 30 helyre mehetsz a bérelt ételhordó dobozoddal.

A rendszer úgy működik, hogy a RAKUN applikáció segítségével bérelhetsz egy vagy több ételhordó dobozt, amibe az elfogadóhelyeken az általad választott fogásokat teszik. Amikor legközelebb vinnél el ugyanonnan vagy más, a dobozt szintén elfogadó helyről ételt, akkor szimplán csak leadod ott az előzőt (ami nálad volt), és az ételedet egy másik, előre sterilizált, de látszólag ugyanolyan dobozban kapod meg. Ez a megoldás képes lenne lényegesen csökkenteni a kidobott műanyagdobozok mennyiségét, a még csak szárnypróbálgató RAKUN eddig közel 2000 doboztól mentette meg az országot, amit sajtótájékoztatójukon 1000 – a földre kiszórt – műanyagdobozzal meg is próbáltak érzékeltetni.

Személy szerint remélem, hogy ez a törvény még több éttermet is bevonz majd ebbe az okos kis közösségbe, hiszen talán ez a megoldás tűnik a legjobbnak, ha nem szeretnénk, hogy üres elviteles dobozokkal legyenek tele a kukák és a szeméttelepek.

A Dohány utca vonzza az érdekes helyeket. Ebben a patinás, a belvárossal és a nagykörúttal is kart karba öltő utcában már legalább húsz éve sorra feltünedeznek olyan gasztronómiai vállalkozások, amelyeket érdemes megjegyezni, meglátogatni. A Dohány utca most a Csipkerózsika-álomból ébredő vendéglátás egy újabb – már a pandémia alatt megnyitott, de érthető okokból mégiscsak az életpályája legelején lévő – gyöngyszemének ad otthont, a Közép- és Dél-Amerika konyhájára fókuszáló La Movida-nak.

A tágas vendégtérbe lépve azonnal megcsap a hangulat. Még nincs igazából forgalom, nyitás utáni béke honol, egy-két foglalt asztal, de a pezsgés, az a semmivel össze nem téveszthető hangulat ott vibrál a falak között, megbújik a színekben, a formákban, a furcsa, kicsit esetlegesnek tűnő, de rendkívül autentikus társításokban, ahogy a tárgyak-növények összességéből létrejön az a miliő, amely beszippantja az embert, és mint egy féregjárat valahol Dél-Amerikában köpi ki.

Mi is a pesti flaszterről léptünk be, de pillanatokon belül már a Costa Rica-i nosztalgia vett rajtunk erőt, egymástól függetlenül éreztük úgy, hogy a tágas tér ránk simul és valahol az Arenál-tó környékén ülünk egy bájos kis kifőzdében, lábunknál a keverék kutya, falon a helyi nevezetességnek számító lajhárok elnagyolt rajza. Persze a La Movida-ban nem egy lebuj szintjén mozognak a bútorok, a Spanyolországból érkező berendezés darabjairól süt a minőség, de az összhatás annyira tökéletes, hogy képes teljese egészében befogni azt a széles, de mégis jól definiálható skálát, amin a helyi éttermek mozognak.

A választék gazdag, az étlap kellemesen tág, teret enged számtalan egyedi fogásnak, amit a kontinens kínál, és lehetőséget ad a perui séfnek, hogy a saját gasztronómiájának kincseiből is néhányat elénk szórhasson.

Annával első körben két – a helyben termő gyümölcsök, a mangó és a maracuja előtt tisztelgő – limonádéval nyitunk, majd jöhet a korianderrel gazdagon fűszerezett jalapeno mártogatós, amihez nagyon finom és mutatós tortillachipsek tartoznak. Amíg mi faljuk a jalapeno-t és döntjük rá a limonádét, addig lassan megtelik a hely, spanyol szó harsan, a pincérek értőn figyelnek, koktélok születnek és a legnagyobb örömömre a szomszédos asztalnál egy parányi, három év körüli fiúcska boldogan tolja befelé az olajbogyókat.

Az étlap okoz némi fejtörést. Túl sok kipróbálandó tétel van, amelyek közül most kérhetnénk be többet is, de nem vagyok híve a pazarlásnak, inkább addig sakkozunk, amíg mindenki megleli a kedvencét. Ez Annánál 2 pillanatig tart, amíg elér a grillezett polipig, itt lecövekel és bájosan néz rám, jelezvén, már csak én szerencsétlenkedem a választással. Amin nincs mit csodálni. Ott a ceviche, a rendkívül gazdag taco-választék, a tenger gyümölcsei, a roston sült húsok, a különféle falatkák, tapasok. Végül egy taco mellett döntök, amelyet bárányhússal és padlizsánnal kínálnak, joghurtszósszal meglocsolva.

A várakozásaimat felülmúló adag érkezik, a friss tészta elképesztően finom, a hús omlós, jól fűszerezett, a krumplis-padlizsános alap jó hátteret biztosít neki és a petrezselyemmel finoman fűszerezett, enyhén sózott joghurt a gránátalma magokkal felteszi a pontot az i-re.

A polip rendkívül látványos fogás, az elősütött, majd meggrillezett polipkar szépségesen tekereg végig a tányéron, körülötte helyt a kap a köretek egy része, a fokhagyma alapú aioli szósz és a Kanári-szigeteken őshonos, azóta már számos más délszaki konyhában is helyt kapott chilis-fokhagymás mártás, a mojo. Frissen sült parázskrumpli teszi teljessé a fogást, valamint egy könnyed, naranccsal gazdagított, kevert saláta.

A La Movida előtt szép jövő áll. A magam részéről látom a tematikus estjeit, zenével megspékelve, érzem, hogy jönnek majd a tematikus hetei, ahol nem csak egy highlight erejéig, hanem alaposan kivesézve veszi majd sorra a számára oly kedves konyhákat. A két karantén között a spanyol tulajdonosok már kísérleteztek a napi menüvel, amit a környéken lakók és dolgozók nagyon értékeltek, így remélhetőleg ez is hamarosan visszatér, és az autentikus fogások egyszerűbb, üzleti ebédre hangolt változataival is színesíthetjük a hét közbeni étkezéseinket. Addig meg repjegy helyet foglaljatok egy asztalt Dél-Amerikába, és menjetek el egy nagyszerűt vacsorázni a Dohány utcába!

Nagyjából két hete Zsófi elutazott Bécsbe, és mint gondos, magára valamit is adó tinédzser elvitte a családi borotvakészlet jelentős részét és az epilátorunkat. Amivel két napig nem is volt gond, de utána Annával sajtófellépésünk támadt és egy hosszú, kitartó és teljesen felesleges keresést követően megállapítást nyert: epilátor nélkül maradtunk. Anna rögvest a műszaki áruházak kínálatába mélyedt, én meg azon kezdtem morfondírozni, hogy valahol, a fürdőszobai szekrény mélyén még tuti megvan az a darab, amit az első ösztöndíjamból vettem. Ennél a pontnál Anna nemes egyszerűséggel közölte, hogy egy őskövület vagyok, hihetetlen, hogy mennyire nem követem az epilátorok fejlődését és az új technológiák térnyerését. Bevallom, tényleg kicsit leragadtam a beváltnál, holott – ebben nem volt igaza a gyereknek – már egy ideje szemezgettem a villanófényes megoldással, mert abban erősen láttam a rációt.

Ahogy ez a beszélgetésünk lezajlott és én, az őskövület magamra vettem ezt az alapvetően jogos, de mégis sértő megállapítást, egyszer csak – nagyjából 10 percen belül – becsattant a postaládámba a kedvenc tesztcsapatom emailje, miszerint lehet jelentkezni a Braun Silk-expert Pro 5 IPL tesztcsapatába. Vannak ilyen véletlenek, bár furcsák, de szinte röhögve írtam meg a csapatnak, hogy igen, azt hiszem megérettem a fejlesztésre, mielőtt végképp rám húzzák, hogy maradi vagyok és Zsófi hazaérkeztéig pedig menthetetlenül el is szőrösödünk.

Vert had létem győzedelmeskedett, a csapat tagjai úgy döntöttek, hogy ideje átrángatni a 21. századba, megmutatni, hogy a 90-es évek óta hova is fejlődött ez a tudomány, és hogy szép meg jó az epilátor, de azért vannak ennél a bőrrel kíméletesebb, a szőrszálakkal jóval kíméletlenebb technikák, hogy a kívánt simaságot elérjük.

A gép megérkezett. Első megközelítésben az esztétikája ragadott meg, szeretem az ergonomikus, funkcionális, de megfelelően felhasználóbarát eszközöket, amelyekhez ugyan mellékelnek két telefonkönyvnyi leírást, de pont olyan bölcsen vannak összeállítva, hogy ezek nélkül is képesek legyünk azonnal üzembiztosan használni.

A Braun Silk-expert Pro 5 IPL szép, formás, a különféle testrészekhez kialakított fejei könnyedén cserélhetők, de utána stabilan a helyükön maradnak. A fokozatokat könnyű állítani, a villanáshoz szükséges gombnyomáshoz kialakított felület kézre esik és külön piros pont, hogy figyeli, hogy mennyire precízen tartjuk a bőrünkön az eszközt, oldalsó lámpáival jelezve, hogy elégedett-e az eszközhasználatunkkal vagy sem.

A Braun Silk-expert Pro 5 IPL –ben az is remek, hogy egy eszközzel megoldható minden felületen minden problémánk, hiszen nem csak a lábunkat tehetjük rendbe, hanem karon, testen, sőt arcon is használható és a sokszor rendkívül problémás bikinivonalat is könnyedén rendezhetjük általa.

Hogy is működik ez a villanófény? Hogy leszek én ettől szőrtelen?

Az IPL szőrtelenítő egy-egy pillanatig tartó nagyon erős fényt bocsát ki a bőrre és létrejön a fototermolízis, azaz a fényt itt is – ahogy a világon mindenütt másutt – a sötétebb felületek nyelik el és hővé alakítják. Ezen az elven alapul az eszköz, hiszen a fény a világosabb bőrt nem melegíti fel, ellenben a jóval sötétebb szőrt ez a nagy fényesség seperc alatt felforrósítja. A hő a szőrszálakon keresztül a szőrtüszőt is eléri, és a tüsző – a kezelést követően – elengedi a hozzá kapcsolódó szálat.

Az IPL bizonyos bőrtípusokra és szűrtípusokra hatásos, de minden esetben érdemes megnézni, hogy mi ebbe esünk-e bele. Túl sötét bőr vagy túl világos szőrzet esetén a technológia nem működik.

Mivel a bőrben lévő szőrtüszők nem mindegyike termel épp az adott pillanatban szőrszálat, így a technológia akkor igazán hatékony, ha az elején határozott időközönként villantjuk végig a kívánt testfelületeinket.  A Braun Silk-expert Pro 5 IPL esetében a javaslat heti egy alkalmazás négy héten át, hogy látványos és biztos eredményt érjünk el.

Mivel a Braun csúcskészülékéről beszélünk, ezért 400 000 villanással számolhatunk a gép élettartama alatt, ami akár 22 évre elegendő muníciónak is tekinthető, ha megfelelő hatékonysággal és körültekintéssel kezeljük az eszközt. A 10 intenzitási szint és a 3 kényelmi üzemmódnak köszönhetően tényleg nagyon precízen, a bőrhöz legjobban igazodva oldhatjuk meg a kezelést, amely nem vesz túl sok időt igénybe, a sikló módnak köszönhetően akár 5 perc alatt végigvillanthatjuk mind a két lábszárunkat különösebb gond nélkül.

Mikor is kell újra használnom?

Ismerve magamat egy hét alatt megfeledkeznék a kezelés időpontjáról, nem rossz szándékból, egyszerűen a családmenedzseri feladatok és a munkáim már teljes mértékben feltöltötték a szürkeállományomban lévő filofaxot, így külön öröm, hogy a Braun Silk-expert Pro applikáció segítségével nyomon követni a kezeléseimet, így szőrtelenítéseiről teljes képet kaphat. Azt is megmutatja, miként működik a SensoAdaptTM bőrtónus-érzékelő a kezelés alatt.