Mit adott nekünk Bródy?

49 éves vagyok, nem az én korosztályom az, amelyik kifejezetten Bródy-dalokon nőtt fel, nem csápoltam a Ifiparkban, de szép pillanatok kötődnek hozzá, felnőttként megvan a gerince, a hangja, a kiállása.

Naná, hogy megyek a Bródy-napra, ott lesznek a régóta és a most szereplői, ki nem hagynám, hangok, arcok, habitusok, amikkel szeretek együtt létezni, erre az egyedülálló közös nevezőre hozva. Naná, hogy megyek.

Aztán csak kijön az első setlist-töredék, összeállítom a magam listáját, lássuk, készüljünk, be ne égjünk már egy nem tudott refrénnel – alaktalan belső aggodalmam csúnya pillanatokat vizionál.

Szombati hőségben rekedt hűtött otthonunk ráérésében indul a lejátszás és máris az Ág utcában eszmélek, a nappali lépcsőkanyarulatában, négy éves vagyok, Halász Juditra bízott anyám, ügyesen pakolom a tűt a bakelitre, Bródy szól, az 50 négyzetméteres nappali erősítője segít elveszni, már a fantáziám tájain utazom.

Aztán váltás, taktusra szorul a szívem, a domború üvegre feszülve ég a máglya, a királydombi előadás idején hat éves vagyok, élőben nézzük, talán az ellenállás okozta sokk szögezte oda a szüleimet, anyám önszántából csak klasszikust hallgatott. Mégis ott vibrál a képernyőn a történelem, hangonként égetve belém a döntés felelősségét. Majd váltás, a nappali otthonos nyugalmát töröm fel a dupla bakelittel, kronológiában haladok, sokszor keltve életre a múltat.

Aztán az általános végi szerenádon állok, szívemből tépi fel a dalt kamaszhevületű hitem, hetekkel később egymás izzadt vállán csüngve búcsúzunk a Koscitól, Bródy dallamaiban találva meg a lelkiállapotunknak megfelelő szavakat. Újabb váltás, Győrben ülök, keresztanyám nyármeleg konyhájában, a nyaralás két hetében folyvást egy Koncz-albumot hallgatok, minden dalban benne lakom, minden lendületemet beleengedem a Szabadság, szerelem rigmusaiba. Feledett emlék, harminc év után gond és hiba nélkül peregnek ajkamról a szavak. Elképesztő az emberi elme.

Jankuci 18, Ági barátnőmmel az ezernyi meglepetés mellé a Mit tehetnék érted líráját adjuk ajándékba, altunk meg-meg feszül benne, de legalább szívből jön.

Újabb váltás, már a Nőkkel ülünk a sötéttel bélelt gyerekszoba rejtekén, szól a Micimackó, mi vokálozunk, járjuk a Pagonyt, Halász Jutka az ő univerzumuknak is szerves része, azóta is óvatos szeretettel emlegetik. Közben eszembe villannak azok a születésnapok, ahol szintén hamisan interpretált Bródy-dalba fojtjuk meghatódottságunkat, még Yolán is minden évben megilletődik, mikor körbeálljuk és a legnagyobb komolysággal citáljuk négylábú barátunk ünneplésére ezt a nótát.

Nem, nem kell Bródy-rajongónak lennie ahhoz, hogy a Bródy-dalok Napja a miénk legyen. Bőven elég hozzá, ha ebben az országban éltünk az elmúlt évtizedeink során.

Screenshot