MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Az egész úgy kezdődött, hogy anya kitalálta, hogy a Mikulás-nap környékén szerveződő családi ebéden szívesen újra kóstolná a Nők születésnapján készített angol marharagumat. Hogy nyomatékosítsa ebbéli szándékát, még a húst is megvette az ebédhez.

A múlt hét közepén a hús kézhezvételével együtt elkezdtem agyalni az ideális köreten. A születésnapkor kínált krumplipüré kézenfekvőnek tűnt, de szombatra – a Nők kívánságának engedve – paprikás krumplit készítettem, épp ezért a krumpli kiesett, a rizs egyáltalán nem passzolt a fogáshoz, a tarhonyát és a többi száraztésztát is kissé testidegennek éreztem. Majd elérkezett a szombat este, s a vasárnap hajnal.

A sötét, éjszakai órákban mindig nagyobb nyomás nehezedik az emberre, az árnyékok is hosszabbak, a problémák is ólomsúlyúvá válnak. Akár a legpimfebb is. Így következhetett be, hogy hajnaltájt a köret megoldatlan problematikája rángatott ki a legszebb álmaimból, én meg addig ficeregtem, amíg a férjem is felébredt és gyors diskurzus során megoldást talált a problémámra.

– Miért nem csinálsz yorkshire puddingot? – kérdezte, majd visszaájult.

A yorkshire puddingnál valóban nincs autentikusabb köret egy angol, barna sörös marharagu mellé, mégis ódzkodtam, hogy hogyan fogom tudni megcsinálni azokat a formás kis kürtőket minden előzetes gyakorlás nélkül, s egyébként is amikor utószor élő embert láttam ilyen pudingot készíteni, akkor majdnem tűzoltókat kellett hívni a főzőiskolához, akkora volt a füst.

Mindegy, gondoltam magamban, maximum átszellőztetem a lakást, a hajmosás meg már úgyis tervben van, s ebben megnyugodva békésen elaludtam. Majd jól el is aludtam, így 9-kor rekordsebességgel került az előző este már előkészített ragu a római tálba, hogy megkezdje több órás érlelődését a sütőben. Amíg készült a ragu, addig beragadt az összes ruhánkat rejtő szekrény ajtaja és sem könyörgésnek, sem az erőszaknak nem engedett. Műszaki antitálentumok lévén gyors baráti segítséget kértünk.

Anya entrée-ja egybeesett a sárga angyal szerepében megjelenő Hepi barátunkéval, miközben én épp 250 fokos lázban égő muffinformákat töltögettem híg palacsintatésztával és fohászkodtam, hogy az eredmény valamelyest hasonlítson Jamie vagy Nigella könyveiben látott tésztához, így a tervezett ételfotózás a zaklatott körülmények okán elmaradt.

Viszont tankönyvi yorkshire puddingok virágoztak ki a sütőben.

Yorkshire pudding

4 közepes tojás

3 dl tej

17 dkg finomliszt

2 csipetnyi só

frissen őrölt fekete bors

A tojásokat egy mély tálban felütöm, majd hozzáadom a tejet és habosra keverem vele. Ezután negyed órát hagyom pihenni a keveréket. Amíg a tejtojás buborékok elpukkannak, addig a sütőt felfűtöm a lehető legmelegebbre (nálunk ez 250 fok légkeverése), majd előszedem a muffinformát és olajjal alaposan kikenem minden egyes kapszliját.

Fran Warde anno olvasztott kacsazsírral kente ki a formákat, de ezt nem mertem megjátszani, mert eszembe jutott az az éktelen füst, ami akkor körüllengte.

A sütőben lévő rácsot viszonylag magasra helyezem, majd az üres, kikent formát a sütőbe teszem. Amíg átforrósodik a forma, addig kézimixerrel a tejes tojáshoz simítom a lisztet, sózom, borsozom és egy műanyag mérőkancsóba öntöm.

Amikor már finoman füstöl a muffinforma és a balatoni sütödéket megszégyenítő olajszag indul világgá, akkor kikapom a formát és a kapszlikat félig töltöm a fűszeres palacsintatésztával, majd visszateszem, s nagyjából 20 percig sütöm, anélkül, hogy rányitnám a sütőajtót.

Vasárnap az üvegajtón át figyelve egyszer csak feltűntek a tésztakalapok, karimájuk lassan kiemelkedett a formából és kísértetiesen kezdetek hasonlítani a szakácskönyvi példákra. Megvártam, amíg a teljesen kinyújtóznak a kapszliból, s megszínesednek annyira, amennyire ildomos, majd kiszedtem a formát a sütőből, a szélüknél fogva finoman kiemeltem a pudingokat, friss olajjal kentem ki a kapszlikat és a maradék tésztából még 3-4 pudingot öntöttem.

Ha hisztek nekem, akkor mutatok egy yorkshire pudding fotót, amit a neten találtam és a megtévesztésig hasonlít az általam kreáltakra.

Íme:

(kép innen)

Anya ezzel a süteménnyel járult hozzá a vasárnapi ebédhez. Morzsáig elfogyott.

20 dkg vaj

10 dkg finomliszt

10 dkg rétesliszt

30 dkg puha datolya

20 dkg cukor

15 dkg szeletelt mandula

6 tojás

1 ek vaníliás cukor

3 ek rum

csipetnyi só

1 narancs

1 sütőpor

A datolyát kimagozom, csíkokra vágom, a mandulát száraz serpenyőben átpirítom.  A tojásokat szétválasztom, a tojások sárgáját a cukorral és a vaníliás cukorral, valamint a vajjal habosra keverem. A keverékhez hozzáadom a rumot, majd belereszelem a narancs héját és a narancs levét is belefacsarom. Ezután hozzáadom a sütőporral elkevert lisztet és a réteslisztben megforgatott datolyát is hozzáadom. Végezetül felverem a tojások habját is és óvatosan a tésztába forgatom. Sütőpapírral bélelt vagy zsírral, liszttel kiszórt őzgerincben 180 fokon nagyjából egy óráig sütöm.

Avagy az egyszerűség enciklopédiája.

Hugh Fearnley-Whittingstall új könyve megint telitalálat. A friss gasztro-divatirányzatokra emlékeztető, alapanyagok felsorolására szorítkozó receptcímek mögött tartalmas, minőségi anyagokat felvonultató, ízletes és alapvetően meglehetősen egyszerű, könnyen kivitelezhető receptek találhatóak.

A jól tematizált, javarészt könnyedén beszerezhető alapanyagokra építő könyv viszonylag gyors fogásokkal várja az olvasókat. Hugh be is vallja, érti ő, hogy felgyorsult világunkban hovatovább az evésre sincs időnk, de azért vannak alternatívái a fast foodnak. Hugh gyorsasága azonban egészen más dimenzióban mozog, mint Jamie csim-bum receptjei, itt nincs kapkodás, pörgés, szemfényvesztés, csupán letisztult, befelé figyelő alkotás, az elkészítés folyamatának élvezete, mindenféle presszió nélkül.

A könyvben a rengeteg vegetáriánus recept mellett hangsúlyos szerep jut a halaknak és a húsnak is, amely most is rusztikus valóságában jelenik meg a tányéron. A receptek jó része klasszikus alapokon nyugszik, így sok ismerőssel találkozhatunk, de szinte mindegyikük átment valamilyen metamorfózison. Ilyen a babos mozzarellás pizza, a paszternákból készített sós tart tatin, az almás tzatziki vagy épp a szuperegyszerű baklava.

Külön dicséret illeti a könyv képi világát. Letisztult üzenetet közvetít, nem kápráztat felesleges dekorációval, az étel önmagát adja el. Az illusztrációk kedvesek, nem zavaróak, pont annyira teszik szertelenné a könyvet, hogy legyen kedvünk újra és újra átlapozni.

Varga Gábor új könyve sokak számára igazi megváltás lehet. Ajándékba adni, ajándékba kapni és sütni belőle mind-mind remek választás.

A reform irányzatok sokszínűségét ügyesen megragadó és javarészt le is fedő könyv már első átpörgetéskor is ígéretes. A tematizálás az alapanyagok szempontjából kissé furcsa, de ha a “ki mit nem eszik” kód alapján próbálunk meg magunknak vagy a szeretteinknek desszertet választani, akkor nagyon könnyen eligazodhatunk benne.

A receptek egyszerű közlésén túl a könyv tanít, felhívja a figyelmet az alapanyagokkal bevitt tápértékekre, az elkészítés módjából fakadó előnyökkel együtt, s a sok tipp és trükk mellett a recepteknél ott a desszert pontos beltartalmát feltérképező táblázat is, amelyből rögtön látszik, hogy az egészséges alapanyagokból készített ételünkkel pontosan mennyi kalóriát, fehérjét, szénhidrátot, zsírt és élelmi rostot juttattunk a szervezetünkbe.

A desszert.eu oldalon már megszokott, a desszert készítésének folyamatát lépésről-lépésre bemutató fotósorozatról sem kell lemondanunk, majdnem minden desszert megszületését képeken is lekövethetjük.

Gábor családjáról (tündéri kislányáról), barátairól készített, nyarat idéző fotókkal teletűzdelt, vidám, színes tipográfiával megvalósított receptek mind-mind könnyed élményt kínálnak, miközben hatvan egészséges és finom desszert várja, hogy az ünnepek elmúltával az újévi fogadalmaink segítségére legyen.