Kutyabajok
Tudom, first world problem, de hat év alatt egyetlen olyan pórázt találtunk Yolánnal, amely valamennyire megfelel az elvárásainknak. Az ember naivan azt gondolná, hogy a kutya fajtája, mérete, átmérője, húzási sebessége vagy sétálási képességei és anomáliái, a sétált közeg terepviszonyai és a gazda ruhatárának és a kutyának a markáns színei könnyedén behatárolják és már-már kijelölik a tökéletes eszközöket, amivel a sétáltatás végrehajtható. Most szólok: nem.
Ahhoz képest, hogy Yolán milyen elhanyagolható méretekkel rendelkezik, az elmúlt években reményteli lelkesedéssel beszerzett, majd próbált és kisebb hűmmögésekkel félretett hozományának mérete messze meghaladja a kívánatos mértéket. Szerencse, hogy a tárolást esztétikusan megoldottam, különben folyamatában élnénk együtt számtalan nyakörvvel (nem jött be a műfaj), hosszú pórázzal (takarítsa, akinek hat anyja volt), teljesen illogikusan működő, de legalább aranyárú hámokkal és flexikkel, amelyekből végül is – közepes kompromisszumokat kötve – „csak” kettőt tartunk. A kicsi szépen illeszkedik az én alulméretezett kezembe, majdnem patent, bekatt, kikatt, rögzül a kutya parancsszóra, ellenben vékony spagija van, hiszen a gyártó szerint a kutya és a gazda méretei egy adott skálán egyszerre mozognak, azaz kiskezű embernek csivavája van, férfiember meg bernáthegyiben utazik. Ja. Egyszóval a kiskezűeknek vizionált csivavához elég a spagi is, amely egészen addig tűnik jó megoldásnak, amíg egy másik flexis pajtással össze nem gabalyodnak vagy az ember el nem követi azt a hibát, hogy rövidgatyában megy kutyát sétáltatni. Hónapokig igen patent bokaláncom volt seb formájában a sípcsontom magasságában, emlékeztetve rá, hogy ezt a hibát többet ne kövessem el. A spagi ugyanis vág, elképesztő tempóban mar húsba, ha épp nyáridényben jut eszébe a kutyának – bármilyen okból – nagyobb svunggal körbetekernie. A férjemet nem veszélyeztetik ilyen balesetek, egyrészt nem hord rövidgatyát, másrészt az ő kezébe és a borjúméretű kutyákhoz tervezett flexi már széles, fényvisszaveréssel is kacérkodó pántot köp ki magából, ami nem okoz sérülést. Ergo fix pórázzal járjuk Yolánnal az élet rögös útjait. Mivel egyetlen fényvisszaverő nyakörv se jó rá, így esti szettünket megdobjuk egy kis sárga fénnyel is, ami – jobb híján – az én nyakam övezi és így vonulunk el, hogy a vaddisznóktól a birkacsordán át a fácánokig megtekintsük, hogy mit kínál aznap a közeli láp. S akkor még hol vagyunk attól, hogy esténként telefonos segítségkérésre is erős szükségem támad, amikor felelős 21. századi kutyatartóként a közvilágítást javarészt mellőző vagy annak elégtelen voltából fakadóan kukksötét úton próbálom Yolán üzeneteit összegyűjteni.
Talán ezért is csillant fel a szemem, amikor megpillantottam a Habos Mancs oldalán a kézenfekvő, pontosabban kézbefekvő megfejtést. Két instagörgetés közben ugyanis egyszer csak felvillant egy teljesen logikus megoldás, amivel még az életben nem találkoztam. Széles pánt, ergonomikus fogó, nőiesen visszafogott színek (még szép, hogy fontos) és világítás. Az UFOGlow Okos Póráz olyan ígéretekkel kábított, mintha a vesémbe, pontosabban a kutyasétáltatós emlékeimbe látna, úgyhogy le is csaptam rá.
Már a kicsomagolásnál éreztem, hogy jóban leszünk, rögvest a tenyerembe simult, sehol egy racsnis, rosszul illeszkedő él, sehol az izzadékony hatást kiváltó olcsó műanyag, a rögzítőgomb szépen az ujjam alá feküdt és a lámpák kapcsolójával is hamar egy hullámhosszra kerültünk. Az USB C-s csatlakozóval rutinosan felpattintottam a telefon töltőjére, adtam neki egy bő órát, majd Yolánra ráillesztettem a szintén frissiben beszerzett hupirózsaszín hámját, rácsattintottam a rendkívül könnyű (na igen, ezt az apróságot el is felejtettem mondani, hogy a klasszikus flexik szerethetetlenül nehezek) szerkezetet és megindultunk a világba.
A póráz menet közben is kényelmes, jó fogni, csuklóra is csúsztatható, ha az ember mondjuk a telefonjába révedne, kifújná az orrát vagy összeszedné, ami a kutya után maradt. A szalag nem végtelenül hosszú, azaz kiengedve is irányítható marad a kutya, rá lehet fogni anélkül, hogy szétvágná a tenyerünket.
Az esti sétánál pedig az is kiderült, hogy a világítást Yolánra tervezték, pont megvilágítja az egész állatot és a póráz két oldalán futó piros jelzőfény pedig tökéletesen láthatóvá varázsol minket minden, a környékünkön grasszáló jármű, gyalogos és kutyás számára.
A póráz szemlátomást Yolánnak is tetszik, jól idomult a szabadsághoz, megértette a korlátait, talán egyedül az esti rivaldafényt nem élvezte annyira (velem ellentétben), de ha múlik az újdonság varázsa, ígérem, én is csak arra fogom használni, amire kell, de jelenleg nagyon vicces megvilágítani a kertben, utcán bóklászó ebet.
Az AI és az önvezető autók világában jobb, ha elfogadjuk, hogy az okos eszközök igen sokat tudnak könnyíteni az életünkön, a miénken és a kutyánkén is. Az UFOGlow Okos Póráz esetében is tetszik ez a fajta támogató hozzáállás, ahogy valaki a tervezőasztalon szépen sorra vette a kutyás léttel járó nehézségeket és egyetlen eszközbe telepítette annak megoldását. Apróság, mondhatnánk, de lássuk be, ezek azok a kényelmi eszközök, amik tovább tudják növelni a kutyával együtt töltött idő minőségét.
