MIRELLE Atelier

A farsang  érdekes üzem. Nyáron – amikor a lehető legtávolabbi az esemény – a Nők mindig tele vannak tervekkel, elképzelésekkel, hogy milyen fantázialénynek, szuperhősnek, tárgynak szeretnének beöltözni, aztán ahogy közeledik a jeles dátum, úgy bizonytalanodnak el. Anna még a jobbik eset, ő egy-két célirányos javaslat után erőt vesz magán és kitalál egy – jelen esetben harmadik – de biztos befutót, Zsófi azonban sokáig tépelődik, majd a teljes kétségbeesés hatja át, végül feladja és sóhajok közepette tőlünk várja a megoldást. Nehéz ám ennyi lehetőséggel együtt élni.

Zsófi régi dédelgetett vágya volt, hogy sellő legyen. Eddig a bátorsága hiányzott a kissé frivol jelmezhez, idén viszont már nevetségesen öregnek érezte magát, hogy haluszonyban mutatkozzék, így a tavalyelőtti Scooby Doo szerelésben vonul majd a kifutón.

Anna a korábbi Hisztis Mirtill, Columbo nyomvonalon haladva idén is eltér a jelenlegi sémáktól: tv lesz. De nem akármilyen. Az az igazi, faborítás, polírozható, csipkével és nippel kiegészült csoda, amit a mai korosztályából szinte senki sem ismer. Ő boldogan lubickol a múlt vizében, s valljuk be: a férjemmel mi is nosztalgikus hangulatban tapétáztuk a két banános dobozt.

S hogy ne csak a Nők lelkének ápolása és a jelmezkészítés terhe nyomja a vállam, még egy zebratortát is sütöttem egy kazalnyi farsangozónak.

Zebratorta

20 dkg finomliszt

5 dkg rétesliszt

8 g sütőpor

csipetnyi fahéj

4 tojás

1,6 dl tej

18 dkg cukor

9 dkg vaj

2 ek holland kakaópor

A vajat a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a tojásokat, s azzal is átkeverem. A liszteket kimérem, belekeverem a sütőport és a fahéjat is, s a vajas keverékhez adom, amit tejjel lazítok. Az elkészült tésztát megfelezem, az egyik felébe belekeverem a kakaóport. Ezután egy nagyobb tortaformát kibélelek sütőpapírral, majd a tortaforma közepébe felváltva belekanalazom a kétféle krémet. Semmi más dolgom nincs, csak hol az egyik, hol a másik tésztából egy nagy evőkanálnyi a kupac tetejére biggyeszteni, a tészta súlya gyönyörűen, csíkokba rendezve kitölti a formát az én közreműködésem nélkül. Ha elkészültem, akkor egy hústűvel kicsit megdekorálom a tészta tetejét és 180 fokon tűpróbáig sütöm a tésztát.

A Nők hihetetlen tempóban nőnek. Még nekem is feltűnik, hogy a fésülködésre előállított gyereklány feje egyik napról a másikra magasabbra került és már egyáltalán nem lehet kényelmesen a buksija fölé magasodva copfba húzni a haját.

A növésnek kellemetlen mellékhatása, hogy jómagam folyamatosan megyek össze, a ruháim és a cipőim rettegve ülnek a szekrényben, a Nők ruhái viszont rövid villámlátogatás után a kinőtt kupacot népesítik. S hogy ne csak ruhákban és centikben lássék mindez: annyit esznek, mit a kaszások.

Az még csak hagyján, hogy az ehetetlen és megalázóan kevés menzai ebéd után fél órával már itthon verik a tamtamot az uzsonnáért, de a hétvégi trakták alkalmával sem csillapszik az étvágyuk. Így aztán a tartalmas, a növekedésük szempontjából minden földi jót tartalmazó ebédek után, a felfalt saláta és gyümölcshegyek mellett, a sütemények is terítékre kerülnek.

Hol szofisztikáltabb, több időt és energiát felemésztő példányok, hol gyors éhségcsillapítók, amelyek értékéből nem von le, hogy 10 perc alatt összeállíthatóak és 35 perc alatt pikk-pakk kisülnek.

Korpás gyümölcskenyér

12 dkg rétesliszt

2 ek tönkölybúza korpa

12 dkg vaj

12 dkg cukor

1/2 cs sütőpor

3 tojás

1/2 rúd vanília belseje

5 dkg fehér csokoládé

5 dkg dió

5 dkg mazsola

2 csipetnyi fahéj

A vajat a cukorral habosra keverem, majd hozzáadom a tojásokat és homogén krémmé keverem. A liszthez hozzáadom a sütőport, a vanília kikapart belsejét, beleszórom a mazsolát, a durvára vágott diót, a szintén felszecskázott csokoládét és a korpát. Az egészet átkeverem, majd fokozatosan hozzáadom a vajas krémhez. A tésztát egy sütőpapírral kibélelt formába öntöm és 180 fokon nagyjából 35 perc alatt készre sütöm (tűpróba!).

A linzernek rengeteg változata ismert, de ez az alap sok továbbgondoláshoz jó, afféle biztos bázis, ahonnan elindulhatunk kísérletezni. Ez a tészta remek keksznek, klasszikus linzerkoszorúnak, de omlós alapú tésztákhoz is nyugodtan bevethetjük. Egyetlen titka van – na jó, kettő – hideg vajra van szükség hozzá és nem szabad túldolgozni.

Linzer

5 dkg porcukor

10 dkg vaj

15 dkg finomliszt

1 csipetnyi só

A lisztet kimérem, majd hozzáadom a porcukort és a leheletnyi sót. Összekeverem. A vajat nagyobb kockákra vágva hozzáadom és óvatosan – anélkül, hogy a vajat túlzottan megolvasztanám – egyenletes morzsává morzsolom. A morzsát határozott mozdulatokkal tésztává gyúrom, amelyet vékonyan lisztezett deszkán kinyújtok, majd az elképzeléseimnek megfelelően felhasználom.

Például teafiltereket készítek belőle….

Nem igazán tudok rá jó indokot, de úgy érzem megér egy bejegyzést, hogy miért is lanyhult a konyhai tevékenységem az év első hónapjában. Tévúton járnak a fogadalom/újjászületés/fogyókúra/életmódváltás teória hívei, a nemfőzésnek, pontosabban a kevesebb képpel illusztrált gasztro-kreativitásnak egyetlen egy oka volt: apa.

Akik régebb óta követik a blogot, több bejegyzésben is találkozhattak már apával, hol egy puncstorta, hol más, egyéb Ág utcai regék kapcsán. Aztán elment, magával vitt oly sok mindent, ami megfoghatatlan, de számon kérhető űrt hagyott maga után.

S én lassan eszmélvén rájöttem, hogy a Wessely-anekdoták, a különféle riposztok, bomot-ok mellett tárgyakból, emberekből is újra varázsolni tudok. Így született meg a Wessely-kör, s így fogant meg egy kiállítás ötlete.

Teljesen amatőr, laikus képszerető festőmester-gyerekként csupán sejtéseim voltak, hogy merre induljak, de apa tanítványaival folytatott telefonbeszélgetések során egyre nagyobb visszaigazolást nyertem: jó úton járok.

Hosszas szervezés, tervezés, rengeteg telefonálás és baráti segítségnyújtás (nem tudok elég hálás lenni keresztlányom édesapjának, Kálmánnak) kellett hozzá, de múlt csütörtökön egyszer csak ott álltam egy számomra oly otthonos miliőben, megannyi ismerős arc által körülvéve, s ebben a térben egyszer csak ott volt ő.  A képekben, a barátokban, a festőkben, bennünk.

Csodálatos érzés volt.

Képek a kiállításról