Mirelle

Gyerekkorom hétvégéin gyakran sétáltunk le az Ág utca közepéről az Ág-Mészáros sarkán lévő vendéglőig vagy akár a régi Horváth étteremig, a templommal szemben. Mint minden valamirevaló budai családnak, nekünk is megvoltak a bevált, megszokott, megszeretett helyeink, ahol ismertük az étlapot, a főúr apámnak előre köszönt, elviselte a favicceit, vagy csak átböccintettek egymásnak az öreg Puskás Öcsivel (akinek a Horváthban a mellettünk lévő asztal/boksz volt állandóra fenntartva). Az étkezés részét képezte ez a fajta rituálé, a bennfentes budai attitűd, ami sokszor felülírta a konyha vagy épp a személyzet teljesítményét, de ne legyünk igazságtalanok: a korszellemnek megfelelő, korrekt konyha jellemezte ekkor a Kék Oroszlánt és a Horváth éttermet is.

A budai törzsvendéglét a mai napig sajátja a Duna ezen partján élőknek, szívesen hagyjuk a pesti felhajtást másra és térünk be a megszokott, szeretett helyünkre, főleg hétvégén. Vagy keresünk valami kellemes, otthonos, budai helyet, ha már szóba került egy közös hétvégi ebéd vagy vacsora. Hasonló okokból kerültünk mi is egy tavaszi vasárnapon a férjemmel a Gléda vendéglőbe. A III. és a II. kerület találkozásánál, a Kiscelli mögött megbújó utcák rejtekén található étterem már megjelenésében is tökéletesen hozta azt, amire vágytunk. A még téli álmát alvó teraszról lenézve, a fák ágai közt Óbuda nyúlt el a csalóka napfényben a lábaink alatt, míg bent lazán elegáns, otthonos enteriőr fogadott. A kilátásról nem szívesen mondtam volna le, így egy ablak melletti asztalra esett a választásunk: volt fény, volt panoráma, jöhetett az étlap.

A Gléda menüje nagyon bölcsen szerkesztett. Az utóbbi évtizedekbe, a bisztrók által meghonosított szűk étlapnál pont annyival bővebb, hogy a visszatérő vendégek számára (táblás ajánlat nélkül is) kellő felfedeznivalót tartogasson, illetve, hogy egy nagyobb társaság, család egyéni igényekkel megáldott tagjai is könnyedén együtt tudjanak étkezni. A széles mentes választék minden egészségtudatos és ételintoleranciával élő vendég számára remek lehetőségeket tartogat, miközben az étlapon a klasszikus fogások, a budai éttermek megszokott tételei, illetve a hely executive séfjének, Bíró Lajosnak az elmúlt évtizedekből magával hozott nagy klasszikusai is megférnek.

A szezonálisan megújuló étlapot séfajánlat egészíti ki, amely szépen finomhangolja az évszak adta lehetőségeket, megadva a teret a séfnek és a vendégnek egyaránt, hogy kipróbálja magát más fogásokban is, kóstoljon olyasmit is, ami csak néhány hétig elérhető.

Amíg az étlapot böngésztük, addig a ház pezsgője gyöngyözött a poharunkban, illetve az én kezem ügyében egy, a hangulatot jól hozó, alkoholmentes gin tonic akadt. Választani nem volt könnyű, bár a férjem egy idő után – ha csak részben is, de – a vadvonalat azért magáévá tette. A Gléda ugyanis a téli időszakban számos vadételt tart étlapon, a kilőtt vadat a konyha maga dolgozza fel, a hús gondos előkészítés után a lehető legjobb formában kerül a tányérba. Levest azonban séfajánlatból választott, a Bíró-konyha borjúhússal készített palóclevesét.

Nálam kiütéssel győzött a krumplileves, pontosabban a krumplikrémleves, pontosabban a krumpli „bouillon”, mivel a leves selymes volt, de nem krémes, ízgazdag és komplex, de nem egy thermomixben elegyített zöldségleves, hanem harmonikus, a krumpli szerethető jegyeire építő lé, amelyben pirított krumpli adta extra textúrát, illetve a marinált szárzeller, amely a pirított padón paprikával vállvetve vitte csavart a levesbe. A férjem elé kerülő palócleves más ligában versenyzett, ott a tartalom igazán meghatározó volt, az omlós húsban gazdag, karakteres, kaporral fűszerezett leves jó felütése volt az étkezésnek.

A főfogások kiválasztása a mentes vonalon szinte reménytelen szokott lenni a nem erre szakosodott éttermekben. Bár már nem a rántott gomba és karfiol a menő, a legtöbb esetben ötlettelenül és kicsit sután oldják meg a választék összeállítását, nem bízva a forgalomban, félve attól, hogy a konyha nyakán maradnak a speciálisabb alapanyagok.

A Gléda széles vegán kínálatát nagyon bölcsen szerkesztették, hogy sokaknak jó legyen. Az izgalmas, szerteágazó, nem csak mentesen étkezők számára is bőven kedvcsináló tételek között jólesett tallózgatni. Amíg a férjem a klasszikus fogásokat mérlegelte és az épp elköszönő téli étlap vadfogásait nézte, addig az én szemem megakadt egy rizstészta alapon nyugvó tételen. A vargányás raguval érkező tészta tetején grillezett ökörszekérgomba steak pihent, a gomba íze a krémes mártást szépen uralta, a fogásban a tészta textúrája jól érvényesült. Tartalmas, télies, szerethető egytál.

A másik étlapon a gímszarvasragu győzött, mély tálban, petrezselymes-vajas nokedlinek támaszkodva érkezett a vad, körötte, alatta a szaft, mellette a színpompás savanyúság. Tavaszt idéző színek. A hús omlós volt, nokedli apró szemű, rezgősen laza, a mély tálban pont annyit kapott a raguból, amennyi a nagykönyvben meg van írva.

Desszerteztünk. Egyszerűen muszáj volt, a madártej örök kedvenc, amelyet egykoron Takács Lajos értelmezett úgy újra az Olimpiában, hogy az az étkezések tökéletes záróakkordjává vált.

A könnyű, laza, édes, selymes, habvitorlásokat ringató madártej mellé még a magam részéről egy eszpresszót is kértem, majd kényelmesen hátradőlve, a fogások közti szünetekben megkezdett, folytatott eszmecserénket fűztük tovább, amíg néztük, hogy az ebédből, az ebédlőasztaltól lassacskán felálló családokat, baráti társaságokat hogyan váltják fel a korai vacsorára, esteebédre érkezők. Közben Buda felett alkonyult, a tavaszi szél viharfellegeket hordott vissza Óbuda egére, mi pedig elégedetten nyugtáztuk, hogy van még jó budai vendéglátás.

A legtöbb háztartásban a húsvéti ünnepi asztal éke a sonka, amelynek kiválasztása sokak számára évről-évre komoly fejtörést okoz. A sonkamizériának könnyű véget vetni, ha néhány alapvetésre odafigyelünk a beszerzés során.

A Lidl héten tartott sajtóeseményén érzékszervi vizsgálatnak vetettünk alá néhányat a kiskereskedelmi lánc kínálatából. A tesztelés ugyan nem laboratóriumi körülmények között zajlott, de a Campden BRI Magyarország két szakavatott kollégájának vezetése mellett vettük végig, hogy milyen módon, hogyan tudjuk objektíven meghatározni az elénk kerülő élelmiszereket, jelesül sonkákat, kalácsokat és tormákat, melyek azok a kritériumok, amelyeknek az általunk jónak ítélt sonkáknak teljesíteniük kell.

A tesztelés során a szortiment egészét felölelően kóstoltunk,a saját márkás Pikok Pure vonaltól indulva néztük meg a bükkfával hagyományosan érlelt szívsonkát, majd jutottunk el a gyorspáccal készített kötözött sonkáig. Néztünk szerkezetet, szín, figyeltünk illatot, füstöt, néztük a zsír mennyiségét, a zsír színét, a hús tömörségét, fogyaszthatóságát, sósságát.

Nagyon érdemes volt figyelni, hogy a belépő kategóriás és a prémium szegmensben elérhető, a szezonális kínálatban megjelenő sonkák között ki milyen preferenciák alapján választ, kinek mi a fontos, hol helyezkednek el az ő tökéletes sonka-skáláján ezek a termékek.

A tormák közül most csak a csemege és a tejszínes fajták tesztje zajlott, de jelenleg négyféle sonka közül lehet választani a Lidl üzleteiben, ahogy a kalácsok tesztelésénél is a választéknak csak egy részét kóstolták a kollégák, az ünnepekkor elengedhetetlen sósrí hangolt kelt tésztát és a tudatosan étkezők számára remek alternatívát jelentő teljes kiőrlésű liszttel készített kalácsot. Az illatuk alapján (fránya glutén!) mind a kettő remek választás volt, a sós kalács is szépen hozta az édes kelt tészta kedvelt illatát, állagában is a kalács szerethető foszlóssága köszönt vissza, míg a teljes kiőrlésű társa a liszt jellegéből fakadóan gabonásabb illattal és tömörebb szerkezettel rendelkezett.

A tormák hozták a tankönyvi minőséget, tisztították a légutakat, a tejszínes szép krémességbe vonta az erőt, tompította a torma „élét”.

A közös kóstolás, tesztelés, a mellé kapott tanácsok és a közösen tett megfigyelések nagyon hasznosak voltak, jól mutatták, hogy a széles választékban minden vásárló megtalálhatja a számára ideális húsvéti finomságot.

Hazafelé úgy elkapott a hangulat, hogy a nyuszival karöltve össze is szedegettem a megfelelő csokis finomságokat az ünnepre.

Ha én lennék a szókimondó királylány, nálam a híres mondás biztosan így hangzana: „Úgy szeretem édesapám, mint a vizet”. Bár a víz a világtörténelem során nem volt az arannyal egyenértékű, mára már – talán – megtanultuk, hogy ez semmit nem von le a fontosságából, értékéből. A víz egy olyan kincs, amit nem becsülünk eléggé, holott véges készletek állnak belőle rendelkezésünkre, és sem globálisan, sem állami szinten, sem perszonálisan nem óvjuk, védjük és tanultuk meg mértékkel, odafigyelve, bölcsen használni.

Mi évek óta nagy odafigyeléssel fordulunk a víz felé, víztakarékos gépekkel mosunk és mosogatunk, legtöbbször zuhanyzunk, a WC öblítésére többállású tartályt használunk, és nem veszünk üveges vizet, megnyitjuk a csapot, kulacsba töltjük a vizet, szódát magunk készítünk. A mi szintünkön nagyjából ez az, amit meg tudunk tenni a víz védelmében.

A víz világnapján érdemes a témát más szempontok alapján is körbejárni. A 2024-es ENSZ Fenntartható fejlődési célok hívómondata a „Víz a Békéért” a vízválságok (kevés víz, sok víz, szennyezett víz) okozta konfliktusok miatt aktuális, amelyek számos lokális és nemzetközi feszültségért, háborúskodásért felelősek, azok kirobbantói. Nem kérdés, hogy a klíma- és a helyenként robbanásszerű demográfiai változások okán a vízbiztonság a globális béke kulcstényezőjévé vált. Ezekben nekünk kevés szerepet osztottak (mondhatni semmit), de lokális szinten a vízkészletek mennyiségi és minőségi megóvása már olyasmi, amiért tehetünk a szolgáló infrastruktúra fenntartása ugyanis a társadalmi béke alapja, amit az egymás – és a jövő nemzedékek számára a megfelelő áldozatvállalással óvhatunk meg.

Amennyiben tehát a víz a béke záloga (is), akkor áldozzunk is érte!

Hazánkban a hálózatok és létesítmények jelentős része tervezett életciklusának végét járja, és éves felújítási szükségletük hivatalos, illetve szakértői előrejelzések szerint is fejenként és évente 20-40 ezer Ft-ot tenne ki. Szinte hihetetlen, de a hazai ivóvíz ellátórendszer nincs jó állapotban, 86 %-a kockázatos (MEKH adat) és a meglévő hálózaton (annak elhasználódottsága okán) a veszteség Magyarországon átlagosan 20%, de van, ahol az 50%-t is eléri.

Jó hír, hogy a szakértői és hivatalos társadalmi kutatások is bizonyítják, hogy mi, a lakosság érzékeljük a tennivalókat, a rekonstrukciós és fejlesztési szükségleteket és reprezentatív kutatások alapján tudjuk, hogy ebből ki kell vennünk a részünk és a fejlesztésekre, a rekonstrukcióra, a vízbiztonság érdekében készek vagyunk többet is fizetni.
A palackos ivóvíz fogyasztásának kiadása (ami ma fejenkénti nagyjából napi 3 dl) nagyságrendileg megfelel a teljes víziközműszolgáltatásra fordított összegnek, nem csoda, hogy nem tanultuk meg becsülni eléggé.

A Magyar Víz- és Szennyvíztechnikai Szövetség Vízérték társadalmi szemléletformáló programja keretében a maszesz.hu honlapon a pedagógusok, de szülők számára elérhető víztémájú óravázlatokat helyezett el. Céljuk, hogy olyan segédletet adjanak, amellyel akár otthon, környezetismeret órán, akár Víz Világnapján vagy a Fenntarthatósági Témahéten is szórakoztatóan, de kellően informatívan lehet a vízről beszélgetni.

A Lush most is remek érzékkel kapcsolódik be a tavasz legkedvesebb, legszínpompásabb ünnepéhez, a húsvéthoz. Hozza az illatokat, a színeket, a megszokott formákat, jelképeket, de mindenen csavar egyet (vagy inkább kettőt), hogy még viccesebb és még lushosabb legyen. A receptért a húsvéti nyuszi is könyöröghetne, de inkább csak hátradől és hagyja, hogy más dolgozzon helyette. A Lush csapata pedig alkot: minden évben születnek új csodák, de azért a kerti csokivadászat során a régi nagy kedvencekbe is belefuthatunk. Idén is ezerszínű és elképesztően illatos kollekció született, nálunk ők lettek a kedvencek:

Baby Rainbow Carrot – habfürdő

Falatnyi színes répa, ami lehetne nyúljáték (Cucukának és Bolyhosnak is volt valami hasonlója), de itt a mi örömünket keresi a nyuszi, azzal, hogy szivárványszínűre festi a buborékjainkat. A habfürdőket nem feltétlen kell egyben elhasználni, morzsoljatok annyit a vízsugárba, amennyire szükségetek van és élvezzétek az illatos, színes, bőrpuhító habokat.

Sticky Dates – cukros testradír

Az utóbbi években testradír fronton is a Lush lett nálunk a befutó, a fizikai hámlasztáshoz nagyon értenek, arról nem is beszélve, hogy nem csak az elhalt hámsejtektől szabadítanak meg minket, hanem a testradírok hidratálják is a bőrünket, miközben fantasztikus illatba burkolják és sokszor még csillámos fényességet is adnak neki. A Stycky Dates ikonikus vaníliás-karamellás aromával illatosít minket, miközben az aranyszínű porcukor hámlasztja és ragyogóvá teszi, a fair trade bio kakaóvaj és a datolyaszirup pedig hidratálja a bőrünket.

Easter Turtle – fürdőzselé

A tusolózselék családjába (a tündér, a polip és a becsiccsentett Mikulás után) megérkezett a tavasztündér, akarom mondani, a tavaszteknős. Kicsit cammogva, kicsit lassan hozza ugyan a meleget, de üde zöld színében és narancsvirág-abszolút citrusos illatában minden ott van már, amiért imádjuk a tavaszt és örökké várjuk a nyarat. Szárított barna és hólyagmoszat tartalma pedig nem csak azért egyedi, mert segít hosszan hidratálttá tenni a bőrünket vagy épp a hajunkat, hanem azért is, mert kézzel gyűjtik be Írország partjainál.  A tavaszteknős nem csak szobahőmérsékleten, hanem akár fagyosabb hangulatban is használható, úgy még üdítőbb és jobban hozza az ír partok vizének frissítő jellegét.

Bunny Moon – fürdőbomba

Sajtból van a hold – szól a nóta, holott – a Bunny Moon ismeretében – nem kérdéses, hogy egy nyúl rejtezik a hold krátereiben, rajzolatában. A Bunny Moon holdnyúl fürdőbombával rózsaszín és kék árnyalatokban pompázó, örvénylő habtakarót képezhetünk a kádban, amely levendulás illatával nyugtat, ellazít. A fürdővizünk selymesen lágy lesz, ahogy a kókusztejpor és a kukoricakeményítő feloldódik benne, a benzoégyanta és a limeolaj megnyugtató, krémes aromája pedig megtölti a levegőt, garantálva a fényűző fürdést lefekvés előtt. 

Alien Bunny – fürdőbomba

Talán egy madár? Talán egy repülő? Nem, ez egy űr-ületes nyuszi, aki űrhajójával felszippantja a teheneket a mezőről! A fürdővíz sárga és rózsaszín habokba öltözik, míg az űrnyuszi vadítóan zöld sugarai szivárványos örvényeket kavarnak. A szicíliai citrom és a grépfrút olajainak mediterrán hangulata jótékonyan hat ránk (most is), míg a liofilizált sárgarépapor (az űrnyuszik kedvenc csemegéje) egészséges ragyogást ad a bőrünknek. Ha nyitva tartjuk a szemünket, akkor talán még az egyik elrabolt bocit is meglelhetjük!  

Rainbows and Waterfalls – szappan

Színek, fények, szivárványok. Egyszer volt, hogy nem volt, volt egyszer három bölcs nő, valamikor a kilencvenes években, akik megénekelték, hogy vízesések után rohangálni nem érdemes (TLC, valaki?), de valljuk be: vízesések és szivárványok után is szeretünk kutatni (jól jönne az a kondér arany), hiszen olyan vidámak és színpompásak! A Rainbows and Waterfalls szappan nem csak bódítóan színes és ibolyásan illatos, hanem pompásan krémes, bőrpuhító mályvagyökér-főzettel és rizskorpával teli habot is rejt.