You are here: Home > Vegasztro > Tojáscurry

Tojáscurry

Ezen a héten itthon vagyunk, mert Anna kidőlt. Nagyon nehezen adta meg magát a kórnak, de aztán már látszott, hogy ebből hiányzás lesz és ennek jegyében én is sürgősen lebetegedtem. Így aztán kifejezetten jól jött ez az életmentő, gyors étel, ami a tojásnak és a paradicsomnak köszönhetően a Nőknek is nagyon bejött.

Tojáscurry

8 tojás

2 fej vöröshagyma

1 bögre basmati rizs

2 dl paradicsmpüré

1/2 l víz

frissen őrölt bors

currypor (az én esetemben most koriander, római kömény, chili, zeller, kardamom, szegfűszeg, fahéj keverék)

A hagymákat apróra vágom. Egy kisebb lábasban és egy nagyobb serpenyőben egy kevés olajat hevítek. A hagyma negyedét a kisebb lábasba teszem, a többit a serpenyőbe. Mindkét adagot finoman megdinsztelem. A tojásokat felteszem főni (forrástól számított 9 perc). A kis lábasba beleborítom a bögrényi rizst és kicsit kifehérítem. Ezután sózom, majd két bögrényi vízzel felöntöm és fedő alatt megpárolom.

A nagy serpenyőbe 3-4 tk curryport teszek és az olajon kicsit megpirítom, de figyelek rá, hogy meg ne égjen. Ezután felöntöm paradicsompürével és vízzel, takarékra veszem alatta a lángot és fedő alatt hagyom főni. A kifőtt tojásokat azonnal hideg víz alá teszem, majd óvatosan megpucolom őket.

A rizst tálba szedem, a megpucolt tojásokat felkockázva a rizsre pakolom, s végezetül gazdagon meglocsolom a paradicsomos szósszal.

 

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.