MIRELLE Atelier

Fel a kezekkel, hányan vagytok, akik már kerülgettek otthon nagyobb adag fehérjét, amit nem szerettek volna Pavlovává vagy macaronná varázsolni? Ugye?! A habos szelet remek megoldás, nem annyira tömény, mint a korábban említettek, jó sok fehérjét elnyel, mutatós és nem mellesleg finom. Kitűnő vendégváró.

Csíkos habos

20 dkg tojásfehérje

1 tk. kukoricakeményítő

csipetnyi só

4 ek.  porcukor

2 evőkanál kávékrémpor

15 dkg finomliszt

½ csomag sütőpor

0,3 dl tej

0,2 dl étolaj

Kávékrém:

1 ek. instant cikóriakávé

1 ek. víz

Kakaókrém:

1 ek. cukrozatlan kakaópor

1 ek. víz

Az összegyűjtögetett fehérjét a robotgép táljába teszem, hozzáadom a keményítőt, a csipetnyi sót és hagyom, hogy a gép szépen kemény habbá verje. Amikor már csúcsosodik, akkor kanalanként adagolom – menet közben, nem túl magas fordulatszám mellett – a lisztet, a kávékrémport, a sütőport, a cukrot, majd a folyékonyakat, azaz a tejet és az olajat is beledolgoztatom a habba a géppel.

Három tálba kanalazom a masszát (nem szégyen a mérleg használata, majd ebből kettőt színezek és ízesítek, azaz lesz egy kávékrémem és egy kakaókrémem, miután a vízzel csomómentesre kevert porokat szépen beleforgatom a masszákba.

Egy viszonylag kis hosszúkás formát kibélelek és a három krémből rétegeket húzok bele, ügyelve arra, hogy mindig a forma közepén véges-végig oszlassam el az adott színű/ízű masszát. Amikor mindenből kifogytam, akkor nagyon óvatosan megemelem a formát és a lehető legkevésbé remegő kézzel beügyeskedem a 180 fokra előmelegített sütőbe, ahol nagyjából egy bő fél óra alatt készre is sül.

Amikor elkészül: nem kapkodok, hagyom a formában kihűlni (legalább langyosra) és szeletelni is csak akkor kezdem, amikor már teljesen kihűlt.

Az ételallergia, alapanyag intolerancia szinte bárkinél szinte bármikor kialakulhat. Szerencsére ma már aztán végképp nem dől össze a világ, ha ilyesmi történik, az élelmiszeripar egész szépen felkészült ezekre a mentes termékgárdájával. És mi is könnyedén lépést tarthatunk a korral, jó, ha van a zsebünkben egy klassz kis laktózmentes kalács recept, így az ünnepek közeledtével.

Laktózmentes kalács

20 dkg finomliszt

5 dkg mandulaliszt

3 dkg cukor

7 g száraz élesztő

3 db tojássárgája

0,7 dl rizsital

2 ek. laktózmentes tejföl

1 ek. margarin

csipetnyi só

Lekenéshez:

1 db habart tojás                         

Az átszitált lisztet és a mandulalisztet egy nagyobb keverőtálba teszem, majd a sóval, cukorral és az élesztővel elkeverem. A rizsitalt egy forralóba öntöm, finoman meglangyosítom, majd elkeverem benne a margarint, a tejfölt és ezek után a tojások sárgáját is.

A nedves összetevőket a szárazakra zúdítom, és a Tefal Wizzo gép és a dagasztókar segítségével rugalmas és homogén tésztát gyúrok belőlük, amit a gép keverőtáljában hagyok. A tálat belehúzom egy vastagabb szemeteszsákba (ezt évekkel ezelőtt Hugh-tól tanultam a River Cottage-ból), a zsák száját elkötöm és a tálat szobahőmérsékleten hagyom nagyjából másfél órát.

Ezalatt bőven duplájára dagad a tészta, amit a gyúrófelületre téve négy – súlyra is egyező – darabra vágok és a végén egyenletes rudakat sodrok belőlük. Ezeket szokás szerint a Youtube-ra tapadó szemmel és némi anyázás kíséretében négybe fonom, majd egy kis, szögletes kenyérformát kibélelek sütőpapírral és a tésztát ebbe fektetem, habart tojással szépen, vékonyan lekenem. Negyed órát hagyom kelni, közben a sütőt is előmelegítem 180 fokra és bő fél óra alatt aranyszínűre sütöm a kalácsot, amit utána – papírral együtt – átemelek a rácsra, majd azt egy gyors és célratörő mozdulattal kihúzom alóla.

A kalácsot és más kelt tésztát is hagyjunk kihűlni (ok, legalább langyosra), hogy a felesleges gőz távozhasson belőle. Kevesebb gyomorfájás és több élmény lesz a részünk.

Ha valaki nem szeretné mentesre, de tetszik neki a recept, akkor a margarin lehet vaj, a rizsital lehet tej, a laktózmentes tejföl meg mindenekkel teli tejföl. A többi meg mehet a maga útján.

Osman első könyvétől zengett idén a világ, A Csütörtöki nyomozóklub nagyot szólt és nem véletlen: angolabb volt az angolnál, klasszikus krimi, Bachman-i figurák, kis áthallás Agatha Christie-re, mégis tiszta és saját hang, koherens valóság a legszerethetőbb klubtagokkal.

Kérdés nem fér hozzá, hogy aki olvasta Osman első könyvét, az már előre befizetett a másodikra is, amely a magasra tett mércét szépen görbített háttal viszi. A férfi, aki kétszer halt meg csavaros könyv, kicsit krimi, sokkal inkább lélek (tan kevésbé), a főszereplői szerethetően őszinték legalább másokkal (ha néha önmagukkal nem is), az akciódús jelenetek viccesek és borzasztóan angolok, az érzelmi rész folyamatos segítségnyújtás az olvasónak is (itt is jön Bachman a képbe) és teljes mértékben náció- és korfüggetlen.

A regényben visszatérünk Coopers Chase-be, az elit nyugdíjas-faluba, ahol a nyomozóklub tagjait most egy új rejtély foglalkoztatja. Feltűnik valaki ugyanis Elizabeth múltjából és az épp nyugodni látszó állóvizet rendesen felkavarja, miközben egy kisvárosi rablótámadás ügyében is el kell járnia a társaságnak. Természetesen most sem maradnak segítség nélkül, a két ügy helyenként egybemosódik, a csapat tagjai elszántan küzdenek a maguk igazságáért egy nagyon szép és elgondolkodtató végkifejlet felé sodorva a cselekményt.

Richard Osman könyve sajnos rövid. Bár terjedelmében nagyjából azonos A Csütörtöki nyomozóklub-bal, azonban most már nem zsákbamacskát vesz az ember, hanem jogos igénye van rá, hogy a lehető legtovább legyen magas fokon szórakoztatva. Remélhetőleg már készülnek az újabb regények, én bőven látok lehetőséget egy-két spin-off történet megvalósítására is.

Hogy kinek ajánlom a könyvet?

Mindenkinek, aki szerette, megsiratta, magában megőrizte az előző kötet szereplőit, akiben még ott él Coopers Chase a képzeletében, vagy van kedve újra felépíteni, aki szívesen olvasná Joyce naplóit, ameddig csak lehet, és aki vágyik a minőségi szórakozásra.

Richard Osman könyvei tökéletesek a karácsonyfa alá, akár barátaink, szeretteink számára, akár – ha nem értenek a ráutaló magatartásból a többiek – magunk számára is. Kikapcsolódásnak, feltöltődésnek egyszerűen tökéletes.  

A Mrs Millicent – a prémium pálinkáiról ismert Bestillo főzdéjéből két év kísérletezés után kikerült – újhullámos speakeasy, magyar gin, meghirdette első, két fordulóból álló koktélversenyét. A verseny célja, hogy a pályázók bemutassák, hogy otthoni körülmények között, egy alap felszereltségű konyhában is meg lehet alkotni a tökéletes italt.

Ki is az a Mrs. Millicent?

Az egyik legszerethetőbb magyar regény, Szerb Antal Utas és a holdvilág című művének egyik szereplője. Millicent Ingram egy gazdag amerikai fiatal nő, aki művészettörténetet tanul és tanulmányútra érkezik Európába, Olaszországba, ahol találkozik a regény főhősével, Mihállyal. Millicent üdítő színfolt: fesztelen, lendületes és finoman naiv.

Ezt a leírhatatlan, de mégis megfogható hangulatot álmodták üvegbe, így született meg a Mrs Millicent gin, amely a fiatal amerikai életének továbbgondolása, egyfajta gondolatkísérlet a „mi lett volna ha” szellemében. A Bestillo-ban valahogy úgy képzelik, hogy Millicent visszatérve Amerikába, a Toszkánában, Foligno-ban szerzett benyomásoknak köszönhetően – a szesztilalomba süllyedt Amerikában – titkos speakeasy bárt hoz létre, ahol a pezsgőpukkanások mellett a ginespoharak csilingelését is hallani.

Erre utal az art deco dizájn és a finom titokzatosság, ami körüllengi az üveget. Beltartalmára pedig a boróka mellett a kardamom, és a citrusosság (narancs és bergamot) a legjellemzőbb. Önmagában is remek, de nagyon jó alapot kínál számos koktélhoz is.

Versenyezzünk!

Mrs. Millicent nem elégszik meg azzal, amit már eddig elért, most koktélversenyre hívja azokat, akik érzik és értik a gint. Részleteket ITT találtok.