A női minőség origója – Femina klub
Vagy csak az én szenzoraim lettek fogékonyabbak az idő múlásával, vagy tényleg mi vagyunk az az első generáció (az X és a milleniál), aki ennyire tudatosan küzd az évezredes gyakorlat ellen és minden életkorban, minden helyzetben meg akar maradni önmaga. Nőként. Ha ahhoz van kedve.
De honnan fakad a nőiségünk, a női mivoltunk? Hogyan teremtődik meg és szökken szárba az animánk, mi formáljuk, a környezet teszi olyanná, amilyen? A gének játéka csupán az egész és nincs beleszólásunk? Tapasztalások, megélések során vezet-e az út önmagunk megélésig, megismeréséig, elfogadásáig? Hatnak-e, hatottak-e ránk a család női, mit hordozunk magunkban mélyen legbelül és mit tárunk a köz szemléjére (már ha épp hajlandó látni).
Biztos vagyok benne, hogy a MOMkult nézőtéren csupa egyéni, de jól tipizálható sors ücsörgött hattól nyolcig, hallgatva a színpadon egymásra reflektáló női minőségeket, Erős Antóniát, Pokorni Liát és Szily Nórát, akik az életükről meséltek, keresvén a kulcsot a megfejtéshez. Szily leginkább moderátori szerepkörben volt jelen, de bőven adott hozzá az élményhez, míg a vendégpár, Erős és Pokorni – eséllyel nagyon tudatosan – két ellenpórust jelenítettek meg, amellyel a sötétben boldogan kacagó megannyi sors folyamatos interakcióba tudott kerülni egy-egy belső monológban. Igen, én is így éltem meg, velem is megtörtént, akár így is lehet, talán így kellene – írnám a szövegfelhőkbe a képek felé. Bennem is folyamatos volt a reflexió, miközben boldogan simultam bele ennek a három rendkívül szórakoztató entitásnak az egymásra hangolt beszélgetésébe. Az agyam folyamatos stimulációnak volt kitéve, fel- és lecsatlakoztam a saját sorsommal, a vendégeknek szegezett kérdésekben keresve a magam válaszait. S ettől volt jó. Hogy a történetek sodrában volt annyi szünet, pont annyi kitartás, hogy aki bármilyen önismerettel rendelkezik és/vagy önmunkában van, az itt most sokat vételezhetett.
A Femina klub évadzáró eseménye hosszú lecsengést hagy maga után, olykor tanninos hangokat, finom savakat és kevéske maradék cukrot. De érdemes ízlelgetni még magunkban, hagyni, hogy az ereinkben tovább dolgozzon.
