Az őszi levertség időszakában, amikor kint párállik, mászik, folyik és semmi, de semmi nem látszik a legszebb évszakból, akkor a konyhában megteremhetjük azokat a markáns ízeket és színeket, amelyeket a köd és az eső elvesznek tőlünk.
A kuszkusz régi jó barátom, mindig ott vagyunk egymásnak, pontosabban ő nekem, ha épp úgy kap el az éhség, hogy semmi melegíthetőt nem találok a hűtőben. Ilyenkor jönnek a különféle fűszerezésű kuszkuszsaláták vagy a desszertre hangol kuszkuszos morzsák. Épp mihez fűlik a fogam.
A kuszkusz azonban nem csak ilyen esetekben zseniális, akkor is a legjobb oldalát mutatja, ha csak köretként szerepel az étlapon. Mint a csicseris-mazsolás ragu esetében.
Csicseriborsós, mazsolás kuszkusz
4 közepes paradicsom
2 nagyobb sárgarépa
1 fej lila hagyma
40 dkg-os konzerv csicseriborsó
10 dkg mazsola
só
frissen őrölt fekete bors
2-3 tk arab fűszerkeverék (ras el hanout)
1/2 citrom leve
Kuszkusz:
4 ek kuszkusz
só
2 dkg vaj
víz
A hagymát kevés olíva olajon megdinsztelem. Amíg üvegesedik, addig meghámozom a sárgarépát, vastagabb karikákra szelem, a paradicsomokat felkockázom, előkészítem a mazsolát és kinyitom a csicseri konzervet, szűrőbe öntöm, átmosom. Amikor már jó a hagyma, akkor rádobom az összes zöldséget és a mazsolát is, a fűszerkeverékemmel meghintem, s annyi vizet adok hozzá, ami épp ellepi.
Közepes lángon, félig fedve nagyjából fél óra alatt megfőzöm. Akkor jó, amikor már fut a villa a répában, de annak még van tartása. A ételt finoman sózom, friss borsot tekerek rá, valamit egy fél citrom levét. Elkeverem, félrehúzom, fedem, s elkészítem a kuszkuszt.
A kuszkuszt egy tálba öntöm, picit sózom, a közepébe biggyesztem a kanálnyi vajat, majd lobogó vízzel felöntöm, úgy, hogy épp egy kisujjnyival ellepje. Gyorsan lezárom az edényt, s 4-5 percet hagyom a kuszkuszt teljes magányában.
Ezután átkavarom, hogy a vaj és a só is mindenhova jusson, majd a tányérokra szedem és tisztes mennyiségű raguval kínálom.
Az angol konyha jó és izgalmas, a desszertkínálata meg sok esetben valóban azt a fajta házi jelleget adja, amit én az édes ízek választásakor keresek.
A 18. század végén született, mazsolával töltött kekszek a mai napig kedveltek a szigetországban. Ötórai tea mellé, vagy akár csak úgy magában, amit nem is csodálok, nálunk is tempós fogyatkozásnak indult a nagy tálnyi keksz, miután kitettem a konyhaasztalra.
Bár a modern és leegyszerűsített receptek bolti leveles tésztát javasolnak, érdemes kipróbálni omlós tésztával is.
Eccles cakes
Tészta:
25 dkg vaj
35 dkg finomliszt
1/2 citrom leve
1 dl hideg víz
Töltelék:
10 dkg aranymazsola
10 dkg mazsola
4 ek barna cukor
1 mk őrölt szerecsendió
1 mk őrölt szegfűszeg
1 narancs reszelt héja
A tésztához a lisztet és a hideg vajat finoman összemorzsolom, majd a citromlével elkevert vizet is hozzáadom és alaposan összegyúrom. A kész tésztát finoman lisztezett deszkán 20X30 centisre nyújtom, majd a téglalap egyharmadát jobbról a tészta közepére hajtom, s erre ráhajtom a tészta bal harmadát is. Az összehajtott tésztát a hűtőbe teszem, s fél órát hagyom pihenni. Még kétszer kinyújtom és összehajtom, a fent leírt módon, 30-30 percnyi pihenőt követve.
Amíg pihenget a tészta, addig egy tálban összekeverem a mazsolát, a cukrot és a fűszereket.
Az utolsó hajtást követően a tésztát pénzérme vastagságúra nyújtom, majd a legnagyobb pogácsaszaggatóval vagy egy nagyobb vizespohárral köröket szaggatok belőle. A köröket kiskanál segítségével megtöltöm a fűszeres, cukros mazsolával, majd a széleket összedolgozom, s úgy fektetem a kész kekszet a sütőpapíros tepsire, hogy alulra kerüljön az összedolgozott rész.
Miután az összes keksz elkészült a tepsit a 200 fokra előmelegített sütőbe tolom, s addig sütöm, amíg a tészta halványan meg nem színesedik.
Kína közelebb van, mint hinnénk. Én például az 1-es villamossal mentem a Kőbányai úti megállóig, és onnan simán lesétáltam.
A Spektrum TV különleges sajtótájékoztatójára igyekeztem, ahol az október 10-én szombaton debütáló új, Kicsi ország, kicsi Kína című hazai gyártású tévésorozatukra hívták fel az újságírók figyelmét. Az eseményt stílszerűen a Ganz-Mávag egykori telepén tartották, amelynek kapuin belépve bizony az az érzésünk támad, hogy megérkeztünk Ázsiába. A feliratok leginkább kínaiul és vietnamiul vannak felfestve, és szinte csak onnan tudjuk, hogy Magyarországon vagyunk, hogy a különböző dolgokat megtiltó tacepaókon a kínai írásjegyek között feltüntetett büntetési tételek forintban szerepelnek.
És hát tiltó és figyelmeztető táblák bőven vannak, mert igen szigorúak a szabályok. A telepen csak nagykereskedők és az őket kiszolgáló cégek működhetnek, nemrégiben még büfé és étterem sem üzemelhetett itt, bár azóta ez a szabály már megszűnt, hiszen ahol tízezren dolgoznak, ott muszáj lennie étkezdének is. A Spektrum-csapat tuk-tuk taxival várta az újságírókat, a telep utcáin mindenféle riksák és furcsábbnál furcsább távol-keleti teherhordó alkalmasságok és a legdrágább autócsodák között szlalomozva szállítottak a telep sarkában eldugott étterembe. Pörgött az élet. Ahogy keresztülvágtunk az óriási komplexumon, Európa legkülönbözőbb rendszámú járművei hozták-vitték az árut. Mindent. Egy svájci rendszámú autóba épp tíz kartondoboznyi LED-füzért pakolt be egy németül beszélő kiskereskedő, egy macedón kamionból pedig több raklapnyi póló és cipő érkezett.
Van itt OTP bankfiók, ajtaján kínai feliratokkal bent pedig kínai banki ügyintézőkkel, kínai utazási iroda a város talán legolcsóbb pekingi repjegyeivel, kínai fodrászat, kézműves húsos táska-üzem, amelynek fokhagymaillatú másik szobája szépségszalonként is funkcionál, kínai nyelvű könyvelő- és ügyvédi iroda, és persze autentikus ázsiai büfék és éttermek.
Jó egy éve, a pesti dugóban araszolva hallottam egy rádióműsorban a Hosszúlépés által szervezett rendszeres sétáról, ami azt ígéri, hogy bemutatja ezt a budapesti mini Kínát és elhatároztam, benevezek egy ilyen túrára, de eddig még nem jött össze. A sajtóesemény részeként viszont részt vehettünk ennek a sétának egy rövidített változatában, ahol Csontos Sára szakértő vezetésével bekukkanthattunk ezekre a különleges helyekre.
Bár a fényképezés elvileg nem tilos, rám is gyakran csúnyán néztek (mondanám, hogy ferde szemmel, de ez rossz poén lenne), amikor megpróbáltam képeket komponálni a telefonommal. Pedig rengeteg a fotó- és videotéma ebben a különleges világban. Itt egy kínai lángossütő, ott egy a járdán diót törő kínai asszony, amott riksán kártyázó férfiak, imitt pedig öltönyös, őszes hajú ázsiai úr, aki akcentus nélkül a legválasztékosabb magyarsággal káromkodik a telefonjába. Szerencsére a Spektrum, pontosabban a tévésorozatot készítő ACG Reklámügynökség filmstábja hónapokig forgathatott Budapest kínai negyedében és kínaiak által kedvelt helyszínein. Persze ők sem filmezhettek le mindent, illetve hosszú hetekig kellett győzködniük a filmben szereplő riportalanyokat is, hogy vállalják a szereplést.
1989 óta kínai büfékben eszünk, kínai boltokban vásárlunk, de ha nem is ott vettük, igen valószínű, hogy amit hordunk, vagy amit használunk, azt Kínában gyártották. A kínaiak pedig köztünk élnek, gyerekeik már itt születtek, itt jártak iskolába, és jobban beszélnek magyarul, mint sok tősgyökeres magyar. Mégis nagyon kevesen tudunk arról, hogyan élnek, dolgoznak, szórakoznak, mik foglalkoztatják őket, hogy gondolkodnak Magyarországról és rólunk. A négy részes, alkalmanként 24 perces sorozat talán segít egy kicsit ennek a zárt kolóniának a megismerésében. A huszonöt szereplő között van a Magyarországon közel négy milliárd forint adót fizető kínai üzletember, akinek gazdagsága családi tragédiához vezetett, egy egykor keresett kínai művész, akinek nem jött be Magyarország, és a második generációs kínai lány, akinek fontosak ugyan azok a hagyományok, amelyeket szülei ápolnak, de ő már magyar, sőt, udvarlója is egy magas, szőke magyar srác. A sorozat előzetese szerint láthatunk majd titkos madzsong-termet, irodaház első emeletén működő templomot, Magyarországon élő kínaikból álló focicsapatot edzés közben és még jó pár olyan dolgot, amiről valószínűleg azt sem gondolnánk, hogy létezik.
Sajnos a teljes sorozatot nem vetítették le az újságíróknak, így szombatonként kénytelen leszek megnézni. És az is biztos, hogy ellátogatok még a Kőbányai úti komplexumba, hogy egyek egy igazi kínait a városi büfék egyenszószos cipősz-nemcipősz menüi helyett.
