MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

A Nők már jártak Milánóban. Igaz, akkor még elég kezdetleges formát mutattak, annyit tudtunk csupán, hogy ketten jönnek megváltoztatni az életünket. De a milánói repjegyünk már megvolt, s engem egy korai ikerterhesség se tarthatott vissza az utazástól.

Öt – rosszullétekkel és zuhanó cukorszinttel  tarkított – napot töltöttünk Milánóban, ahol megnézhettük a totálisan felállványozott dómot, megkóstoltunk mindent, amit az észak-olasz konyha kínálni bírt számunkra, megnéztük az Utolsó vacsorát (életem egyik legnagyobb csalódása) és a Sforza kastélyban láthattam Michelangelo egyik befejezetlen Pietáját (ami viszont hatalmas élmény volt).

Aztán eltelt 12 év. Ám az idei Expo-nak hála, Milánóról a Nők most már saját tapasztalatokkal is gazdagodhatnak. A különböző sajtóeseményeken sokféle impulzus éri őket. Megismerték a Világkiállítás fogalmát, jelentőségét, okát. Kiderült számukra, hogy az Eiffel torony is csak afféle vásári látványosságnak készült, hogy Barcelona egységes városképe is egy ilyen világméretű eseménynek köszönhető. De magáról a milánói világkiállításról is sok információval gazdagodtak. A tematikáról, ami köré az egész szerveződik, a résztvevők országokról, a megjelenési formákról, a különféle országok attrakcióiról.

Múlt héten, a Szigeten pedig a magyar pavilonról tudtunk meg – első kézből – egy csomó információt. A csodazongora és a gasztronómiai kínálat bővülése mellett szó volt az október végéig tervezett programokról is, amelyek között található az október 23-ra szervezett Magyar nap, amelyen szinte minden a magyar pavilonról szól. Valamint a Houdininek ajánlott záróműsor, amelyben David Merlini alakítja a híres, magyar származású bűvészt.

A programok mellett számomra a legszimpatikusabb az volt, ahogy a szervezők az informális, önszerveződő meccsekről, partikról, együttlétekről meséltek, arról, hogy az olaszok létező, lélegző városként tekintenek az Expo-ra és esténként kijárnak mulatni, vacsorázni, lazítani, élvezni a sokszínű, pezsgő világvárost.

Egész egyszerűen nem volt más választásom. A férjem rajong a krémesért, megveti a nosztalgiakrémeseket, annál boldogabb, minél művibb a fellelt példány. Ebben sajnos nem tudtam kedvére tenni, de úgy éreztem, hogy ha gyártok egy közepesen rezgős, tepsinyi házi krémest, az fel fogja tudni venni a versenyt néhány mihaszna bolti vacakkal.

A receptvadászat kezdetén kicsit meghökkentem. Házi krémes címszó alatt a legtöbb recept úgy indult, hogy végy két csomag vaníliás pudingport… Ezeket gyorsan átlapoztam, s inkább olyan recepteket kerestem, ahol tojás és vanília rúd szerepelt a leírásban.

Ok, én is csaltam, mivel úgy terveztem, hogy bolti tésztából fogok dolgozni, de azért a krémnél nem adtam alább. Végül Wiselady receptjét ítéltem jónak, főleg az elégedett kommentek győztek meg arról, hogy a végeredményt nem kiskanállal kell a tepsiből kieszegetni.

Házi krémes

2 csomag friss leveles tészta lap (sütőpapírral göngyölt verzió)

8 db L-XL méretű tojás

10-10 dkg cukor

2 dkg porzselatin

1 rúdnyi vanília

7 dkg finomliszt

1 tk biológiai ecet

0,5 l tej

A tésztát egy sütőpapíros gáztepsire fektetem, letakarom egy másik sütőpapírral és egy másik gáztepsivel lenyomatolom. Ebben a satuban szorított állapotában 200 fokon sütöm nagyjából 25-30 percig, amíg szép arany színe nem lesz. Ezt a másik tésztával is megismétlem. A tésztákat recés, kenyérvágásra való késsel a krémesnek szánt tepsi méretére vágom, az egyiket rögvest az aljába is teszem, a másikat egyforma kockára vágom (ezek lesznek a krémestetők).

A tojásokat szétválasztom. A sárgáját és 10 dkg cukrot a robotgép keverőtáljába teszek és gyönyörű, világossárga habot kérek a Philips géptől (igen, parancsszóra megcsinálja, de ha nincs ilyen masina vagy hasonló, akkor egy kézi habverő, s néhány percnyi kitartás is meghozza a kívánt eredményt), majd a habhoz adom a zselatinnal elkevert lisztet és azt is alaposan eldolgoztatom vele.

Ezután a krémet egy nagyobb lábasba borítom, a robotgép üstjét elmosom és beleöntöm a tojásfehérjét, majd félreteszem. A tojássárgájához apránként hozzáadom a tejet, amit habverővel finoman beledolgozok, majd innentől kezdve alapvetően folyamatosan keverem, figyelve, hogy hogyan melegszik fel, s kezd el besűrűsödni. Cukorhőmérővel vagy maghőmérővel a hőfokát is érdemes figyelemmel kísérni, az okosok szerint akkor jó, ha eléri a 80-85 fokot. Felforrnia semmiképp nem szabad, hiszen akkor kicsapódik a fehérje és a krém helyett egy nem túl esztétikus, túrós valami lesz a végeredmény.

Amikor már majdnem jó a krém, akkor a robotgépet ráveszem, hogy készítse el a tojáshabot, amihez út közben hozzáadom a ecetet (amikor már szép, fehér habnak tűnik), majd kis idővel később a kikapart vaníliamagoktól illatos és pöttyös 10 dekányi cukor is mehet bele.

Amikor kész a hab és már kellően sűrű és forró a sárga krém, akkor a krémet egy nagy üstbe teszem, majd a habot apránként hozzáadom és a krémeket habverővel óvatosan, de határozottan összeforgatom. A krémet habkártyával vagy szilikon lapáttal a leveles tésztával bélelt tepsibe simítom, majd a kockára vágott tésztákat elrendezem a tetején.

Néhány órára a hűtőbe teszem.

Azt már mutattam, hogy mivel indultam a versenyen, de a történetét még nem meséltem. A legnagyobb kánikulák közepette született a recept. Részemről annyi volt bizonyos, hogy valami extrém, mondhatni őrült dolgot csináljak, hamár.

Voltak is ötleteim, amiket megosztottam az egyik kedves ismerősömmel, Gál Miklóssal, aki barista oktató, így az ő kávéhoz való viszonya sokkal bensőségesebb, mint az enyém. Azonnal leiskolázta az én kissé extrém, de őrültnek egyáltalán nem nevezhető elképzeléseimet, s adott egy irányvonalat, amin valóban érdemes volt elindulni.

Ebből született a Brazil kávélimonádé, azaz a Brasil Coffee Lemonade, amely most versenybe szállt, hogy megmérettesse magát és engem.

Szavazzatok rám, nyerjünk mindannyian (ti pl. Nespresso kávégépet)!

Szavazni az alábbi linken tudtok, semmi más dolgotok nincs, csak a párbajt hirdető kép alá beírni, hogy:

A nyárban az a jó, hogy sok-sok időnk van játszani. Amíg a Nők a szobájukban tevékenykednek, addig én különféle gasztrojátékokban élem ki magam. Az egyik ilyen remek nyári programom idén a Nespresso meghívásos kávéversenye, ahol a cég által kiválasztott kávéhoz kellett valamilyen nyári, kávés italt komponálnom.

Az irányt nem volt könnyű megtalálni, de végül ráleltem arra a mezsgyére, ami mentén már adott volt, hogy valami őrült, színes és szokatlan végeredményre jussak.

A Nespresso által számomra sorsolt kávé a bársonyos, rendkívül kellemes és kerek aromákkal bíró Dulsão do Brasil. Az édes ízvilágú kávé jó alapja lehet egy kávélimonádénak, hiszen megvan benne az az ellenpólus, ami kiegyensúlyozottá teszi akkor is, ha savanyú ízekkel kerül össze.

Az italban szerettem volna megőrizni a brazil hegyi ültetvényekről származó kávé egyediségét, arcát, így a végeredmény nem csak ízében, hanem színeiben is igazán brazil maradt.

Brazil kávélimonádé

1 Nespresso Dulsão do Brasil kapszula, presszónak lefőzve

2 gerezd bio lime

2 gerezd bio citrom

szóda

2-3 ek tört jég

3 cl áfonyaszirup

Áfonyaszirup:

15 dkg cukor

20 dkg áfonya

0,5 dl víz

A vizet egy forralóba teszem, majd a megmosott áfonyát beledobom és közepesnél kicsit nagyobb lángon összefőzöm. A megfőtt gyümölcsöt botmixerrel krémesítem, majd hozzáadom a cukrot és addig főzöm – gyakori kavargatás mellett – amíg be nem sűrűsödik. Ezután sűrű szitán átengedem és a kész áfonyaszirupot egy zárható edénybe felfogom.

A gyümölcsöket felvágom, a kellő mennyiséget előkészítem, majd a gerezdeket a pohárba teszem. Tömőfával megtöröm, majd 3 cl áfonyaszirupot adok hozzá. Ezután tört jéggel töltöm meg a poharat, majd erre szódát öntök, s végezetül a frissen lefőzött kávét is a limonádéhoz adom.

Jópofa szívószállal kínálom, amellyel könnyedén össze is kavarható az ital.

Alkotás közben, rettenetesen koncentrálok, hogy megfelelő mennyiségű áfonyaszirup kerüljön a poharakba :)