Opera büfé = Opera Café Bár

Amikor én még kislány voltam és az Operaház az átlag számára is megfizethető volt, akkor – családi hagyományokat követve – hat-hét éves koromtól bérlettel látogattam az előadásokat.

Hiába állítanám azt, hogy rögvest megfogott az opera, s tátott szájjal hallgattam Wagnert, úgyse hinnétek el. De annak ellenére, hogy nagyjából tíz éves koromig a vígoperákon és a balettokon kívül mindent végigszenvedtem, vagy anya vállán átaludtam, mégis szerettem Operába járni.

Imádtam az épületet, a belőle sugárzó eleganciát, ami belőlem (az Angliából kapott barna bársonyruhámmal együtt) hercegnőt faragott estéről-estére. Az ívelt lépcsősort, a főlépcső mellett kanyargó, hasra esősen meredek kis járatokat, amelyekben az összes szünetet töltöttem, kivéve azt az egyet, amikor az utolsó taktusok után gyorsan kislisszolva felosontunk a lépcsőn, a büfébe.

A büfébe, amely bármely előadást elviselhetővé tett. Első körben a tudat, hogy megyünk, aztán a tény, hogy ott vagyunk, a lehetőség, hogy islert vagy kaviáros szendvicset válasszak-e, majd a jóleső cinkosság, ahogy a sós mandulát rágtuk a következő felvonás alatt, minél halkabban zörögve, ami persze teljességgel lehetetlen volt.

A múlt heti – a megújult büfét bemutatni kívánó – meghívó alaposan felkavarta az emlékeimet, a fázós téli estéket, amikor kint dideregtünk az Operaház teraszán, a büfét körülölelő folyosón vágható füstöt, az ízeket, az illatokat, sok mindent.

Nagy elvárásokkal érkeztem.

Dicséretes, hogy a Hajós utca felől végre önálló életet élő kávézót nyitottak, azok számára is, akik nem vágynak előadásra, csupán a miliő, a hangulat, az épület kedvéért térnének be az Operába, vagy mondjuk itt lenne kedvük zárni egy kiadós tárlatvezetést. A megnyitón felszolgált ételek alapján nehezen tudom egyelőre megítélni a majdani konyha milyenségét, a magam részéről jó süteményre és még jobb kávéra vágynék. A kávét teszteltem, az újhullámos, speciality kávé jó volt, süteménnyel sajnos nem sikerült találkoznom. A tervek szerint a kávézó meleg fogásokkal is készül majd a vendégeknek, többek között pizzával.

Míg a megnyitón a vendégsereg a földszinti új kávézóval ismerkedett, kis, újságírókból álló csapatunkat felengedték az emeletre. A gyerekkorom büféje eltűnt. Új installáció keveredett az egyébként pazar terem közepére, ahonnan ígéretük szerint gyorsan és zökkenőmentesen fogják kiszolgálni az embereket. A világító pezsgőtartókban szépen hevertek a palackok, a vitrinben azonban lehangolóan pihent néhány szendvics és egy-két sütemény. Nem tisztem eldönteni, hogy mit kínáljanak a Opera vendégkörének, de azokat a szendvicseket deprimálóan kicsinek találtam, az isler és a linzer kivitelezése nem hozta meg a kedvemet. Olyan szívesen láttam volna egy izgalmas, újszerű finomságokkal megrakott pultot, ahol a régi kedvencek helyett/mellett számos, a nemzetközi trendeknek megfelelő falat várja az előadás előtt/alatt/után megéhező kultúrlényeket.

Remélhetőleg ezek még a berendezkedéssel járó zökkenők, s néhány hét soft opening után megtalálja valódi hangját az Opera Café  és az Opera Café Bár, s az ígéreteknek megfelelően, valóban színes és hasznos tagjai lesznek a város nívóját emelő attrakcióknak.

www.facebook.com/VanikZoltanFoto

 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Michal Negrin mesevilága Budapesten

Sokszor elgondolkozom rajta, hogy milyen szerencsés korban születtem, hiszen ma már szinte mindenhol tolerálják a gyermekded lelkű felnőtteket, nem kell szigorú, savanyú álca mögé rejteni az érzéseinket, harminc-negyven-ötven évesen is vágyhatunk apró, bohó dolgokra, a társadalom már nem vet ki magából azért, mert fára szeretünk mászni vagy épp tornyokból ugrálni élemedett fejjel.

Engem ez boldoggá tesz, s mivel a kereslet-kínálat ügyesen viszonyul egymáshoz, ezért számos olyan cég van, amely nem, hogy a boldogságom útjába állna, hanem épp, hogy olyan termékeket tart, amely a bohém, cseppet infantilis igényeimet kielégíti.

Ilyen varázsvilág nyílt meg a múlt héten a belváros kellős közepén, a Kígyó és Váci utca sarkán, ahol Michal Negrin bohókás álmai keltek életre, s adnak lehetőséget nekünk is beleveszni egy túldíszített rokokó álomba.

02CN8747

Az izraeli származású Michal szeszélyes, túlburjánzó, színes és buja világába könnyű beleszeretni A rafinált ruhák, az egészen apró vagy épp monumentális ékszerek mind-mind magukon viselik az egyedi hangvételének megannyi jegyét, minden darab a kézművességet hordozza magában.

02CN8745

Színei, hangvétele annyira sajátságos, hogy könnyen kiszúrhatóak az általa tervezett darabok, s egy-egy apró negrinséggel játszva egyedivé tehető bármilyen szett, alakítható a rólunk alkotott kép.

A belvárosi üzlet kínálta szortiment darabjai nem olcsók, de már egy hosszabb ottlét, egy szippantásnyi neo-viktóriánus hangulat is jó tehet az őszi esők által megtépázott kedélyünknek.

02CN8926

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

ChocoMe

A kezdetektől figyelemmel kísérem Mészáros Gábor munkásságát. Nagyon hamar lelkes rajongója lettem, elsősorban a személyisége, a munkamániája, az alázata fogott meg, az, hogy egy alapvetően egyszerű ötletet hogyan tudott zseniálissá fejleszteni. Aztán jött az új műhely, bővült az új műhely, s a táblás csokoládék mellett – a nagy teljesítményű drazsírozó gépnek és a szakértő személyzetnek hála – megjelentek a Rafinée csomagok is, amelyek új utat nyitottak a chocoMe számára.

A nemzetközi elismerések pedig egyszerűen záporoznak, ami nem is csoda, hiszen Gábor kreációi igényes alapanyagokból készített, izgalmas alkotások. A díjakat és azok jelentőségét már sokan és sok helyen megírták, én inkább a csokoládékra koncentrálva adnék némi ízelítőt a kínálatból, hátha valaki kedvet kap tesztelni a chocoMe abbahagyhatatlan drazséit és egyéb nyalánkságait.

IMG_5042_v

Szőkecsokoládés mandula

A szőke csokoládé nem összetévesztendő a szőke kólával, a Valrhona cég által kifejlesztett csokoládé izgalmas karamelles ízzel bír, így valóban méltó partnere a mandulaszemeknek. Letisztult finom, összetett WOW-élménnyel ajándékozza meg a belőle szemezgetőket. Nem azonnal robban, lassan érkezik, a luxustermékek finom eleganciájával.

Fehér csokoládés málna

A fehér csokoládéba bújtatott liofilizált (hűtve szárított) málna drazsé izgalmas, a fehér csokoládé köpeny ellenére nem túl édes, hiszen a savanykás málna ügyesen ellenpontozza ezt az egyébként kissé gejl matériát. A gyümölcs magjai izgalmas textúrával gazdagítják a drazsét.

Kávés, kardamomos mandula

A legkiválóbb alapanyagokat felvonultató drazsé a legmegosztóbb. Maszkulin jellegű, föld jegyekkel bíró jellegű csokoládé, ahol a drazsé forma összetett, érett ízeket takar.

Tonkababos mandula

A tonkababos tejcsokoládéból, a mandulából és kakaóporból egy letisztult, egyszerű, kellemes, kérekmég finomság született. Olyan, mint egy francia parfüm drazséba álmodva.

Spanyol narancshéj étcsokoládéba mártva

Klasszikus apróság egészen új megközelítésben. Rendkívül jó állagú narancshéj pihen a Voilé fantázianévvel futó sorozat narancsos változatában. Nem száraz, nem kemény, inkább zselés állagú, jól harapható, könnyen omló. Minden elemében a karácsony hírnöke.

Spanyol citromhéj étcsokoládéba mártva

Az étcsokoládé köpenybe burkolózott citromhéj a mediterrán vidéket idézi, tökéletes, tömör textúrájú a citrom, a végeredmény pedig egyszerű, egyértelmű és hibátlan.

Kandírozott gyömbér étcsokoládéba mártva

A Voilé sorozat legizgalmasabb szereplője a kandírozott gyömbér, amelyet tökéletes egyensúlyban tart a Forastero kakaóbabból készített csokoládé. A csokoládé pont annyira lágyítja, tompítja, kerekíti le, amitől a gyömbér nagyon szerethetővé válik.

Tags: , , , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Vegán/vega október a Hard Rock Cafe-ban

Soha nem állt tőlem távol a vega lét, így boldogan mondtam igent a Hard Rock Cafe invitálására, miszerint megmutatnák, hogy mi mindennel készülnek az októberben tartandó Vegetáriánus Tudatosság Hónapjára.

A Hard Rock Cafe eddig kimaradt az életemből. Azt mindig is tudtam, hogy fanatikus rajongótáborral bír és hogy nem akármilyen hamburgerrel várja a betérő vendégeket, de ennél közelebbi kapcsolatba eleddig nem sikerült kerülnünk. Most azonban a legjobb arcát ismerhettem meg: az ötletes, izgalmas vegetáriánus fogásokban ügyesen megmutatkozott, hogy street food vonalon is lehet, sőt kell is minőségi vegetáriánus ételekkel készülni, s a vega burger nem azonos a húspogácsától megfosztott maradékkal.

Az általuk bevezetett vegetáriánus menüsor igen gazdag, a smoothiek világától elvezet a hamburgerekig, felöleli a wrapokat és néhány izgalmas salátát is mutat.

A smoothiek nagyon kellemes és tartalmas entrée-t jelentettek, bár azt gondolom, hogy a zöld alma-fodros kel párosítás bármikor megállná a helyét desszert gyanánt is, de ugyanez igaz az ananászos spenótos turmixra is, ahol az ízélményt a diós hangulatú tört lenmag teszi teljessé.

juice_beetroot

A gyömbéres céklás turmix igazi őszi csemege

A hamburgerek között vega és vegetáriánus is található. A quinoából készített pogácsát magában rejtő versenyző tojást és cheddart is tartalmaz, a quinoa pogácsa nagyon jó állagú, nem gumis, de harapható, s a zsemlében lévő kiegészítőkkel kerek egészet ad. Én a magam részéről egy kis plusz fűszert még adtam volna hozzá, de attól függetlenül nagyon kellemes és teljes az élmény.

burger_quinoa

Kiadós és izgalmas a quinoa burger

A vegetáriánus burgerben grillezett padlizsán pihen, amihez humusz (csicseriborsókrém) társul, a szimbiózis jól fűszerezett és semmilyen hiányérzet nem marad utána. Kerek egész, fűszerezésében is hibátlan hamburger.

A tartalmasabb vega fogások közé tartozik még a wrap, ami műfajából adódóan nem egy húsos fogás, a legjobb wrapokban mindig dominál a zöldség, a burritóban ott figyel a rizs és a bab is. Itt sincs másképp, a tofu és panírozott, sült karfiol nem helyettesíti a húst, inkább másképp teszi teljessé a wrap kínálta élményt.wrap_tofuandblackbean

Aki nem szeretne nagyobb mennyiségű kenyeret, tésztát enni, de szívesen falatozna egy tál izgalmas salátából, akkor erre is igenlő válaszokat kap a Hard Rock Cafe-ban. Az ügyesen összeválogatott saláták között vega és vegán is található. A vega változatban sült cékla, bébispenót, pekándió és feta vetekszik a figyelmünkért, míg a vegán változatban a különféle gyökér zöldségek, fodros kel és nem kevés pekándió adja meg a hangulatot.

salad_roastedrootveggies

Azt kell, hogy mondjam, őszintén sajnálom, hogy csak egy hónapi lesznek étlapon ezek az izgalmas ételek. Olyan jó lenne, ha legalább egy részük az állandó étlap részét képezné és a Hard Rock Cafe mentalitása a többi, hasonló étlappal rendelkező étterem számára is követendő példává válna.

Szerencsére azért valamit tehetünk az ügy érdekében, a cég minden visszajelzésre nyitott, így szívesen veszik, ha a vegetáriánus /vega fogásokkal kapcsolatban is beszámoltok, hogy mi az, amit hosszabb távon is örömmel látnátok az étlapon és a tányérjaitokon.

 

 

 

 

 

 

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS