MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

A kávézás élménye sokkal több, mint egy reggeli rutin vagy egy délutáni szokás – egy csésze kávé történeteket mesél, összeköt embereket, és akár egy egész közösséget is támogathat. Idén nőnap alkalmából lepjétek meg szeretteiteket egy különleges csésze kávéval, amely nemcsak élményt nyújt, hanem egy jó ügyet is támogat!

Tudtátok, hogy a világ kávéültetvényein dolgozók 70%-a nő? Ők azok, akik nap mint nap gondoskodnak a gondosan válogatott kávészemekről, hogy mi a legfinomabb eszpresszókat és cappuccinókat élvezhessük. Sőt, a kávéfarmok 25%-a is női tulajdonban van. Ennek ellenére a nők a kávéiparban még mindig hátrányos helyzetben vannak: sokan közülük alacsony fizetésért, nehéz körülmények között dolgoznak, miközben az oktatáshoz, pénzügyi szolgáltatásokhoz és a kereskedelmi lehetőségekhez való hozzáférésük is korlátozott.

Ezt a problémát ismerte fel a Caffè Vergnano, amely a társadalmi felelősségvállalás jegyében 2018-ban elindította a Nők a kávéiparban (Women in Coffee) kezdeményezést. A programot Carolina Vergnano, a Casa del Caffè Vergnano vezérigazgatója hozta létre azzal a céllal, hogy támogassa a kávéültetvényeken dolgozó nőket, és lehetőséget biztosítson számukra a szakmai és személyes fejlődésre.

A Women in Coffee program három fő pillére a pénzügyi, fizikai és szellemi támogatás. Ennek érdekében a Caffè Vergnano pénzadományokkal, oktatási programokkal és infrastruktúra-fejlesztésekkel segíti a női munkavállalókat, hogy méltóbb körülmények között dolgozhassanak és élhessenek.

A program népszerűsítésére a Caffè Vergnano megalkotta ikonikus rózsaszín kollekcióját, amelynek megvásárlásával bárki hozzájárulhat a kezdeményezés sikeréhez. A kollekcióban szereplő kávéscsészék, bögrék és egyéb kiegészítők nemcsak stílusosak, hanem egy jó ügyet is szolgálnak, hiszen az ezekből származó bevétel egy része a Women in Coffee programot támogatja.

Nőnap alkalmából egy csésze kávéval is kifejezhetjük megbecsülésünket és szeretetünket. Egy gondosan elkészített eszpresszó, egy selymes cappuccino vagy egy illatos flat white nemcsak a testet, hanem a lelket is felmelegíti. És ha ezt a kávét olyan márka termékéből készítjük, amely elkötelezett a fenntarthatóság és a társadalmi felelősségvállalás mellett, akkor még különlegesebb lesz az élmény.

Szóval, vegyük át még egyszer: Idén nőnapra ne csak virággal lepjétek meg a számotokra fontos nőket, hanem egy igazán jó kávéval is! 

A szállodai lét egyik alapvetése a jó reggeli. Legalábbis az én eddigi tapasztalatom ezt mutatja. Ha üzleti úton vagyok, akkor azért fontos, mert nincs időm felfedezni a város kedvelt kis kávézóit, hogy elcsemegézzek a legjobb helyi finomságokból. Ha családdal vagyok, akkor szeretném, ha mindenki a maga igényei szerint a legjobban feltankolná a készleteit, hogy pár órára utána abszolút működőképes legyen, ha pedig csak láblógatok, akkor élményként kívánom megélni a reggelit és annak igenis része, hogy kényelmesen, a szálloda berkein belül fogyaszthassam el az igényeimhez legközelebb álló, a mai kihívásoknak, elvárásoknak, gasztronómiai trendeknek is megfelelő reggelit vagy épp brunchot.

És akkor még nem is beszéltünk arról, hogy milyen elképesztő csavart tud vinni a szálloda megválasztásába – a reggeli puszta létén túl – a mentességek kezelése. Mert ugye nagyon nem mindegy, hogy egy diéta vagy épp egy autoimmun betegségből fakadó mentes táplálkozás milyen támogatásra talál a szállodalánc, az adott szálloda részéről, értik-e, érzik-e ennek a fontosságát. Amennyire az elmúlt négy év európai és nem európai merítéseiből meg tudom ítélni: a legtöbb helyen a személyzet első reakciója a riadalom, nagyon kevés helyen van nem csak bármilyen mentes választék, hanem szakértő személyzet (aki mondjuk nem egymás melletti kosarakban ágyaz meg a mentes és a kovászos kenyereknek).

Az irány nem kérdéses, a szállodáknak le kell követniük, elébe kell menniük a vendégigényeknek és a trendeknek, hiszen a vendégélmény nem csak a tiszta zuhanyból és a jó matracból adódik össze. Éppen ezért örültem rendkívül a Danubius Hotels meghívásának, ahol egy hibátlan sajtóreggelin mutatták be a fejlesztéseket, meséltek a folyamatban lévő újításokról, amelyekkel a Danubius várja a hozzá betérő vendégeket.

A szállodalánc a Hotel Héliát egyfajta laborként alkalmazza, itt tesztelik az újításokat, a pilot rendszerek itt kerülnek bevezetésre. Az otthonos, szellős és napos Episode étterem és konyhája a főhadiszállása az újítások nagymesterének, a Danubius Hotels F&B igazgatójának, Papdi Lászlónak, aki első kézből mutatta meg a szállodalánc megújult reggelijét és a háttérben húzódó, helyi beszállítókra, egészségtudatos fogásokra, kézműves termékekre és valós gluténmentes kínálatra épülő koncepciót, amelyben a szállodalánc fontos partnere Serfőző Márti, a Serfőző Gluten Free Bakery alapító tulajdonosa.

A munka folyamatos, az eddig elért eredmények mellett a szállodalánc munkatársai újabb és újabb sztenderdek bevezetésén dolgoznak, amivel persze nem csak nekünk kedvez a konyha, hanem a saját működése is fenntarthatóbbá, zökkenőmentesebbé válik a fejlesztések által.

Végy egy habkönnyű piskótát, verj hozzá cukorral fényesre egy nagy adag tojásfehérjét, majd fagylalt helyet rejts el a közepében egy jó adag társadalomkritikát és 180 fokon, előmelegített sütőben gondosan süsd ki. Olivia Ford könyve első ránézésre egy idős hölgy diadalmenete, aki a klasszikus háziasszonyi szerepek mentén töltött élete betetőzéseként, nagy lelki tusát követve, nekiindul, hogy a tv kamerái előtt is megcsillogtassa elképesztő cukrásztudását. Jenny vékony szálú ősz haját kötött kardigán és finom lelakottság keretezi, meg egy mindent kitöltő boldog házasság, amelynek története, Jenny lánykora a sütemények között, a verseny izgalmai alatt lassanként kibontakozik, a történetbe szőtt társadalomkritika nem válik didaktikussá, hanem finoman belesimul Jenny történetébe.

Az látszik, hogy Olivia maga is szeret sütni, a szenvedélyes és jól megírt kvázi receptekért köszönet a fordítónak is (Szabó Olimpia), minden egyes fejezet újabb felhívás, hogy könyvet félretéve vagy azzal együtt irányt vegyünk a konyhába és elkészítsünk egyet Jenny családi kedvencei közül. Jenny azonban nem csak a múltját viszi magára a versenyre, hanem megmutatja azt is, hogy a kor nem feltétlen jelent rögzültséget, idősebbként is lehetünk fogékonyak az újra, sajátíthatunk el új képességeket és nyithatunk az alattunk lévő generációk felé és akár hetvenhét évesen is teljesen releváns tervezni.

A könyv nagy részében inkább a sütés, a verseny és Jenny személyes fejlődése dominál, de a háttérben végig ott húzódik a társadalmi kontextus. S miközben sülnek a sütemények, sorra potyognak ki a versenyzők és nő a feszültség, lassan Jenny múltja is összeér a jelenével. Szép kerek, keserédes történet, nem csak édesszájúaknak.

Az öregedés olyan, mint a vegán tejalternatíva. Annyiszor borzadok el ezen a megfogalmazáson, szóhasználaton, ahányszor szembejön velem és ezzel korántsem vagyok egyedül. A mai X generációsok tudatosabbik fele biztosan hasonlóan érez, hiszen megbízható és aktív tagja annak a társadalomnak, amely az ageizmus jegyében az öregedést társadalmi ítéletként kezeli és süti rá mindenkire, akiket az uralkodó közösségi média-irányzatok, a tanult minták alapján túlkorosnak ítél.

A mai Tudatos Öregedés Alapítvány által létrehozott, a sajtó munkatársainak tartott eseménynek már a meghívóján felszaladt a szemöldököm. A tudatosság nevében lassan meghatározhatnánk valahogy ezt a fajta korbéli mozgást, ami borzasztóan messze esik mindattól, amivel a korábbi generációknak szembe kellett néznie, viszont jelenleg is számos együtt élő generációt érint, ahol a jobb kommunikáció, az érzékenyítés és az elfogadás jegyében nagyon nagy reformokra lenne szükség, amelynek csak egy körömpiszkonyi, de mégsem elhanyagolható része a megfogalmazás. Addig, amíg nincs, aki ezzel foglalkozva megkeresné a helyes kifejezéseket, addig marad a longevity, és mögé gondolunk bármit, amit a teremtő képzeletünk csak megenged.

A mai beszélgetés egyébként számos szempontból hasznos volt. Jó volt látni, hogy ha nem is össztársadalmi szinten, de elindult egy párbeszéd, alakul valamifajta új nézőpont, amely ugyan a problémát a mai magyar valóságból kiszakítva, mintegy klinikai körülmények között vizsgálja, de önépítés szempontjából, a probléma megfogalmazásának képességéhez vezető önismereti úton beépíthető és hasznos mondatok hangzottak el.

A steril vizsgálódás és egy hivatkozott, reprezentatív, de egyértelműen olykor a válaszadók valósághoz való viszonyát a valóságnál jobban mutató felmérés mellett a legnagyobb problémát én abban látom, hogy a leginkább érintett X generáció tagjainak jelentős része számára mindez olyan, mintha Mz/x világába kapnának egy röpke betekintést, hogy ilyen is lehet az élet pár évszázad múlva, holott mindez (részben) az ő valóságuk is lehetne. Nem mondom, hogy lehet, mert ahhoz kellenének azok a háttérintézmények, szükség lenne arra a jól működő szociális ellátórendszerre, amelynek jelenleg teljes mértékben híján vagyunk és így csak az egyén felelőssége marad az élethosszának növelésében, annak minőségének fenntartásában, szellemi képességeinek megőrzésében.

Persze, ez is csodás feladat, én magam ilyen környezetben nőttem fel, apám még 80 évesen is szaktanácsadóként dolgozott és a szakma számon, a munka pedig életben tartotta, a férjem most is egyetemi továbbképzésre jár és már beadta a jelentkezését a felvin és ha valaki azt kérdezi, hogy vannak-e terveim, attól csak annyit szoktam kérdezni, hogy ráér-e meghallgatni a választ.

Az elmúlt évtized társadalmi változásai, a várható életkor, a családi életciklus szakaszai kitolódása, az aktív élethossz megnövekedése új terheket és kihívások elé álltja az egyén mellett a társadalmat is és lassan mind a kettőnek szólni kéne erről, hogy valamilyen szinten felkészülten, a társadalom és önmagunk által elfogadva, önazonosan éljük meg az életünk elkövetkezendő második felét.

Tények – Magyarországon

A magyar társadalom egyre öregszik, az 50 év felettiek aránya már most meghaladja a 40%-ot, és szakértők szerint 2030-ra minden harmadik munkavállaló 55 év feletti lesz. Ennek ellenére sokan nincsenek felkészülve az aktív időskorra: az 50-69 évesek 56%-a már gondolt magára úgy, hogy túl idős bizonyos tevékenységekhez, 37%-uk pedig emiatt nem is vágott bele új dolgokba – derült ki a Hekate Tudatos Öregedés Alapítvány és a Haleon közös kutatásából.

A magyarok 69%-a szerint az egészségügyi problémák az öregedés elkerülhetetlen velejárói, és 60%-uk úgy gondolja, hogy a kor előrehaladtával rendszeres fájdalommal kell együtt élni. Az 50-69 évesek 75%-a tapasztalja, hogy időnként fájnak az ízületei, 48%-uk pedig fogai állapotának romlását is érzékeli – mégis, az érintettek fele nem aggódik emiatt.

Az öregedéshez való hozzáállás meghatározza az életminőséget: egy Yale Egyetemen végzett kutatás szerint azok, akik pozitívan tekintenek az időskorra, akár 7,5 évvel tovább élhetnek. Szakértők szerint az öngondoskodás-szemlélet és az aktív életmód segíthetne megkérdőjelezni az időskorral kapcsolatos sztereotípiákat és hozzájárulna az egészség megőrzéséhez.

A Haleon és a Tudatos Öregedés Alapítvány hosszú távú együttműködést indított, hogy szemléletformáló kampánnyal támogassa az 50 év felettieket az egészségtudatos, aktív öregedésben.