A provokáció mestere: Oliverio Toscani, aki újraírta a reklámipar szabályait

Ki ne emlékezne azokra a sokkoló Benetton-reklámokra, amelyek láttán egyszerre akartunk felháborodni és tovább nézni? A mögöttük álló zseniális és egyben megosztó fotográfus, Oliviero Toscani neve örökre összeforrt a divatipar történetének legmerészebb kampányaival.

oliviero-toscani-benetton_4_v

Az 1942-ben Milánóban született művész már a génjeiben hordozta a fotográfia szeretetét, hiszen édesapja a Corriere della Sera fotóriportere volt. A fiatal Toscani a zürichi művészeti főiskolán tanult, majd hamar megtalálta egyéni hangját a divat- és reklámfotózás területén. Munkái már a kezdetektől sem a megszokott, idealizált világot mutatták,  helyette a valóságot kereste a kamera lencséjén keresztül.

A Benettonnal való házassága – ahogy ő maga nevezte ezt az együttműködést – 1982-ben kezdődött. Luciano Benetton személyesen kérte fel, hogy frissítse meg a márka arculatát. Amit ezután alkotott, az nem egyszerűen reklám volt, hanem társadalmi vita-katalizátor. Az első években még “csak” különböző bőrszínű modellek szerepeltek együtt a kampányokban, ami akkoriban önmagában is forradalminak számított.

oliviero-toscani-benetton_3

De Toscani nem állt meg itt. A ’90-es években már olyan témákhoz nyúlt, mint az AIDS, a háború, a rasszizmus vagy a halálbüntetés. Leghíresebb – és egyben legvitatottabb – kampányai közé tartozott egy AIDS-beteg aktivista halálos ágyán készült fotója, egy olajjal szennyezett tengeri madár képe, vagy éppen egy véres katonaruha. A reklámok nem termékeket, hanem üzeneteket közvetítettek, és ez akkor teljesen új megközelítésnek számított.

Módszere egyszerű volt: a valóság nyers és kendőzetlen bemutatása. Ahogy ő fogalmazott: “Miért kellene egy pulóvert két mosolygó modellel reklámozni? A pulóver így is, úgy is pulóver marad.” Helyette olyan társadalmi problémákra irányította a figyelmet, amelyekről általában nem szívesen beszélünk.

A Benettonnal való együttműködése 2000-ben ért véget, amikor egy halálraítélteket bemutató kampánya túl messzire ment még a márka számára is. De Toscani nem változott – továbbra is hitt abban, hogy a fotográfia és a reklám feladata nem a szép illúziók kergetése, hanem a valóság bemutatása és a párbeszéd elindítása.

Munkássága alapjaiban változtatta meg a reklámipart. Megmutatta, hogy egy márka nem csak terméket, hanem értékrendet is képviselhet, és hogy a sokkoló őszinteség néha hatásosabb lehet, mint a legszebb hazugság. Bár módszerei vitathatóak, hatásuk vitathatatlan – a mai napig hivatkozási alapként szolgálnak, amikor a reklámok társadalmi felelősségvállalásáról beszélünk.

Toscani szerint: “A provokáció az egyetlen út a kreativitáshoz”. És bár sokan kritizálták, hogy a társadalmi problémákat használta fel reklámcélokra, tagadhatatlan, hogy olyan témákat hozott be a közbeszédbe, amelyekről máskülönben talán sosem beszéltünk volna.

oliviero-toscani-benetton_1_v

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Vár minket a Kígyó éve! De mi mit várhatunk tőle?

A Kígyó éve január 29-én kezdődik. és egy titokzatos, inspiráló évre számíthatunk, amely a bölcsesség, a megfontoltság és az érzéki energia jegyében telik majd. A kínai asztrológia szerint a Kígyó nemcsak rejtélyes, de rendkívül intelligens és ravasz is, és ez az év pontosan ezeket az energiákat hozza magával.

De mit jelent ez a mindennapokban? Hogyan használhatod ki te is a Kígyó évének pozitív hatásait, és mire érdemes figyelned?

kigyoeve1

A Kígyó szimbolikája

A Kígyó a kínai kultúrában az éles elme, a titkok és a spirituális fejlődés jelképe. Az év uralkodó eleme általában tovább színezi ezt a képet – például, ha a Kígyó egy víz elemű évvel párosul, az érzelmek és intuíció felerősödnek, míg egy tűz elemű Kígyó Éve szenvedélyesebb, dinamikusabb energiákat hozhat.

A Kígyó számára fontos a harmónia, az egyensúly és a csendes, befelé forduló időszakok, amelyek segítik az elmélyülést. Az ilyen évek kedveznek a személyes fejlődésnek, az új dolgok megtanulásának, és a bölcs döntések meghozatalának.

Mire érdemes figyelni a Kígyó Évében?

  1. Legyél óvatos a kommunikációban: A Kígyó energiája segíthet abban, hogy okosabban és diplomatikusabban fejezd ki magad. Ugyanakkor vigyázz, hogy ne válj túlzottan titkolózóvá vagy manipulatívvá.
  2. Figyelj az anyagiakra: Ez az év kedvez a hosszútávú anyagi terveknek, de kerüld a kockázatos befektetéseket. A Kígyó szereti a biztonságot és az alapos megfontolást.
  3. Tarts egyensúlyban a munkát és a magánéletet: A Kígyó éve arra is emlékeztet, hogy a belső békét csak akkor érheted el, ha nem hajszolod túl magad. Tervezz tudatosan időt a pihenésre is.
  4. Ne kapkodj: A Kígyó lassan, de biztosan halad előre. Ebben az évben jobb, ha alaposan megfontolsz minden fontos döntést, és nem hagyod, hogy az impulzív választások eltérítsenek.
  5. Tápláld a kapcsolataidat: A Kígyó érzéki természete miatt ez az év alkalmas arra, hogy mélyebb kötelékeket alakíts ki. Figyelj a szeretteidre, és tégy erőfeszítést a harmónia megteremtésére.

Hogyan használd ki a Kígyó évét?

  1. Figyelj a belső hangodra: A Kígyó éve az intuíció és a bölcsesség időszaka, éppen ezért érdemes odafigyelni a megérzéseidre. Tarts szünetszakaszokat, amikor elcsendesedsz, és hallgatsz a belső hangodra.
  2. Tervezz hosszútávra: A Kígyó nem siet, hanem gondosan megfontol minden lépést. Az év alkalmas arra, hogy hosszútávú stratégiákat alakíts ki.
  3. Támogasd a spirituális fejlődésed: Meditáció, jóga vagy bármilyen más önismereti gyakorlat segíthet abban, hogy még jobban kiaknázd az év energiáit.
  4. Légy rugalmas: A Kígyó okos és alkalmazkodó, és ezek a tulajdonságok kulcsfontosságúak lesznek az év során. Ne ragaszkodj mereven a terveidhez, hanem hagyd, hogy az élet néha meglepjen. 

A Kígyó éve egy igazán különleges időszak, amely lehetőséget ad arra, hogy éles elmével, megfontoltan és kreatívan alakítsd az életed. Ez az év arra hív, hogy lassíts, gondolkodj, és hozz bölcs döntéseket, miközben megengeded magadnak a titkok és a misztikum felfedezését.

Tedd ezt az évet emlékezetessé, használd ki a Kígyó energiáját, és fedezd fel, milyen bölcsességet rejteget számodra!

kigyoeve2

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Finy Petra – Ultramarin

Petra könyvét egy nap alatt olvastam ki. Beszippantott a történet, az élhető, jól megírt próza, a remek karakterek, az oly ismerős környezet. Nem bírtam elszakadni tőle és – valljuk be – nem is akartam. Az 1968-ban játszódó történet színtereit könnyű volt a képzeletemnek felfestenie, gyerekkorom java telt itt. Ebben a jól megágyazott környezetben zajlott Petra regénye, barátságok és szerelmek története, az összekapaszkodásé, a fél szavakból való megértésé. Ahol generációk adják a stafétát egymásnak, az idősebbek kissé félve nyújtják, tudván, mi vár arra, aki – főleg ebben a politikai berendezkedésben – a maga módján akarja felfalni a világot és a fiatalabbak mohón kapnak a lehetőségek után, hogy aztán nagyon hamar és fájón tapasztalják meg a valóságot.

A regény hősei mind más, a Kádár rendszer és a nagypolitika bélyegét magunkon viselő háttérből érkeznek, hozott és frissen szerzett problémáikon próbálnak önerőből felülemelkedni. A művész ambíciókkal rendelkező Belphégor nem csak saját identitásának vállalásával, hanem nehéz természetű, gyengédségre alkalmatlan katonatiszt apja elvárásaival küzd, Tömpe, alkoholista apja és bántalmazott anyja elől menekül. A gyakorló katolikus Kelemen édesanyjával közösen jelenti a társaság origóját. A fiúk barátságát Gizi, a sztereotipikus, de minden iskolai közösségben megtalálható vamp zilálja szét, miközben a csehszlovák események részint Nina, a prágai lány személyén keresztül kerülnek a történetbe.

Petra remekül ábrázolja, hogy az izolált, vasfüggöny mögé szorított, kádári világ, a szocialista blokk hogyan ad keretet hősei mindennapjainak, szab irányt a fejlődésünknek és vetíti előre a sorsukat. Nagyon szép, nagyon magyar, nagyon szerethető és nagyon fájó regény.

Finy Petra – Ultramarin (21. Század Kiadó)

Finy Petra – Ultramarin (21. Század Kiadó)

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Mindenek eredőjénél jártunk: Délkelet-Anatólia – Şanlıurfa, Göbekli Tepe

Másnap reggel csak végigtallóztam a török reggeli gazdag kínálatát. A lencseleveshez nem voltam elég elhivatott, de teázni örömmel teáztam és a friss sajtok, a fűszeres olajbogyó, az aleppói paprikával fűszerezett krémek elcsábítottak. Amíg tegnap Gaziantepet és környékét jártuk, most keletre indultunk, az egykorvolt Edesszába vagy mondhatjuk Urfába, a mai Şanlıurfába, pontosabban a várostól északkeletre található régészeti terepére, Göbekli Tepébe, a világ jelenleg ismert legősibb szakrális helyeinek egyikére. Göbekli Tepe kapcsán persze több a kérdés, mint a bizonyosság, akkora időt ugrunk vissza itt például Stonehenge-hez képest is, amit se felfogni, se igazán befogadni nem lehet, csak tudomásul venni és csodálni.

Göbekli Tepe – Zero point in time

A lelőhelyre a föld egykori tulaja bukkant rá, amikor újfent nekigyürkőzött az éves szántási procedúrának, amelyben folyvást beletört a bicskája és az ekéje is. A földjéből meredő hatalmas kövekkel nem tudott mit kezdeni, tudomásul vette a létezésüket és a lehető leghatékonyabban kerülte velük a kontaktust.

Kietlen bibliai táj

Kietlen bibliai táj

Aztán egyszer csak az egyik kőtáblán felfedezett valamilyen, ember alkotta mintát és érezte, hogy ezzel valamit kezdenie kell, a sokéves gyakorlat itt most nem segít. Bevitte a követ Şanlıurfába, a múzeumba, ahol gyorsan elhajtották, de nem adta fel. A közelben, egy másik ásatáson dolgozott egy német régészcsoport, az ő vezetőjük, Klaus Schmidt már hitelt adott a kőnek és a helyszín vizsgálata után, 1995-ben meg is kezdődtek a feltárások.

1

Már centiméterekkel a talajfelszín alatt mívesen megmunkált kövekre bukkantak, illetve egészen egyedülálló, álló oszlopok alkotta kőkört találtak. A gigászi kőoszlopok legnagyobbjai öt és fél méteresek, súlyuk 15 tonna körül mozog, domborművekkel díszítettek, amelyeken – feltételezhetően – a környező vidéket akkortájt benépesítő fauna látható. Gekkók, gázlómadarak, kacsák, rókaféle állatok tűnnek fel az oszlopokon, kígyók, pókok motívumai díszítik a köveket. A körök közepén található mészkőoszlopok Schmidt szerint stilizált emberalakok, akik egymás felé fordulva állnak az örökkévalóságban. A feltárt terek esetében éppen ezért alakult ki az a nézet, hogy a legtöbb valamilyen közösségi tér lehetett, amelyet rituális célokra használtak, míg más felvetések szerint az égbolt megfigyelésére hozták létre ezeket az építményeket.

2

120000 évnyi távlat

Ám Göbekli Tepének nem ez a legfontosabb mondanivalója: egy kapavágással, tollvonással írta át a civilizációnk felemelkedéséről alkotott eddigi elképzeléseket, megmutatván, hogy i.e. 10000 évvel már léteztek földművelő közösségek, amivel a sumér birodalom kezdetétől jóval visszább, több mint 12000 éves távlatba került az emberiség új úton való haladása. Maga a hely káprázatos. A kopár, sivár, küszködéssel teli, fenséges és ősi tájból kiemelkedő domb és a benne feltárt kincsek vonzását kár tagadni. Nem véletlen, hogy a dombtetőn lévő olajfa mindig is a környék egyik szakrális pontja volt, ahová a meddő asszonyok a gyermekáldás reményében zarándokoltak el. Az már csak a feltárások során derült ki, hogy ennek gyökerei is az i.e. 10000 környékére tehetőek, amikor az ásatás azon pontjáról előbukkant egy szülést ábrázoló véset.

Az olajfa, amelyhez a környék asszonyai zarándokoltak

Az olajfa, amelyhez a környék asszonyai zarándokoltak

Göbekli Tepe feldolgozása nem egyszerű. A helyszín, maga az ásatás, a romokkal való testközelség mellett az élményhez rengeteget ad a helyszínen lévő múzeum és a Şanlıurfában található Régészeti múzeum is, amely 34 000 négyzetméteres zárt területével Törökország egyik legnagyobb múzeumának számít.

Távlatok

Távlatok

A kiállítótérben nem csak a Göbekli Tepében talált tárgyi emlékeket tekinthetjük meg, hanem a Şanlıurfa közelében található többi, korban és időben is egymáshoz köthető más ásatási helyszínek leleteit is. A múzeumban kapott helyet a Balıklıgöl szobor, azaz Urfai férfi szobra, amely nagyjából az i.e. 9400-ból való, így a legrégebbi, már felfedezett, életnagyságú emberi alakot mintázó szobornak tekinthető.

Az urfai férfi

Az urfai férfi

Obszidián szemeivel csodálja a 21. századot, mi pedig félreteszünk mindent, amit korábban tanultunk és csak próbáljuk befogadni azt, ahogy ő és a múzeumban található társai felülírnak mindent, megmutatván milyen keveset tudunk még mindig a saját múltunkról, történetünkről.

Vadkan

Vadkan

A múzeum nagy erőssége a Göbekli Tepe legnagyobb szakrális körének 1:1-es makettje, amelyben térbe helyezhetjük magunkat, megélhetjük azt, hogy mit is láthatott, érezhetett az, aki ezekben az ember által emelt terekben mozgott.

A múzeumi tér

A múzeumi tér

A helyi konyha mindent visz

Ahogy Gaziantepben, úgy Şanlıurfában is csodálatos a helyi gasztronómia. Most nem egy kis helyi étterembe tértünk be tesztelni, hanem egy, a város által létrehozott képzési központba, amely Mehmet Canpolat haliliyei polgármester egyik jövőkép-projektje. A Göbeklitepe Gasztronómiai Központ és Étterem Şanlıurfa gazdag kulináris örökségét hivatott bemutatni.

5

Az étkezést egy könnyű, kis bulgurral gazdagított joghurtlevessel ütöttük fel, majd jöhetett a meleg, laktató és valóban addiktív lencseleves, némi friss lapos kenyér kíséretében.

Lencseleves

Lencseleves

Ezt követően gránátalmasalátát kínáltak, valamint lahmacun érkezett elénk. A lahmacun az arab lahm bajeen szóból született, amely szó szerint húst és tésztát jelent. Népszerű utcai étel Libanonban, Szíriában, Irakban és Örményországban is, számtalan, de erősen hasonló változatban ismert.  A lahmacun egy hosszúkás lapos tészta, darált bárány- és/vagy marhahússal, zöldségekkel és fűszerekkel, ahol a kenyér és a feltét egyszerre sül, ha nagyon egyszerűsíteni akarunk, akkor olyan mint a pizza.

7

Şanlıurfa lahmacun

A török nagyvárosok street food kínálatában a hatvanas években jelent meg ez az ősi étel, amelynek török változata ebből a régióból eredeztethető. A forró kőkemencében a vékony tészta a rá felvitt darált húsos masszával hamar készre sül, tálaláskor hagymát, petrezselymet és paradicsomot is kínálnak mellé, na meg persze citromot, mert a vékony tésztát ezekkel még meg lehet tölteni és a citrom levét rá lehet facsarni, majd – mint egy burritót – feltekerni és így fogyasztani. A helyi lahmacun annyira híres, hogy a Şanlıurfa lahmacun a Török Szabadalmi és Védjegyhivatal által nyilvántartásba vett, és földrajzi jelzést kapott. Persze Gaziantep lahmacunja is híres, itt a hozzáadott fokhagyma teszi egyedivé ezt az ételt. A lachmacunnal még csak az előételnél jártunk, utána érkezett a faszénen sült, zöldséggel és nagyobb mennyiségű petrezselyemmel bekevert darált bárány- és marhahúsból készített kebab, amelyet csípősebb sült paprikák és persze sült paradicsom körített. Az erő csak a köretekben volt jelen, ennek a kebabnak ugyanis pont az a különlegessége, hogy nem aleppói paprikával készül, azaz egyáltalán nem csípős.

8

Şanlıurfa kebab

Az ebédet követően, egy gyors tea után tovább is indultunk, hogy megismerkedjünk a város egy másik különlegességével, a künefével. A kadayif tésztából készített, a baklava édestestvérének is tekinthető édességet az Edessa Kadayif Salonuban, a piac mellett próbáltuk ki. A forró fémlapon sütött, cérnametélthez hasonlatos tésztából készített édességnél a töltelék és az elkészítés is nagyjából a baklaváéval azonos, itt azonban a filotészta helyett a ropogós, mégis levegős kadayif tésztából álló „boglya” szolgáltatja a keretet, a társaság élvezettel falta a töltött, sziruppal gazdagon átitatott, ropogós tésztabundás süteményt, meglepően tempósan fogyott el szinte az összes, amivel kínáltak.

21

Künefe

Sanliurfában azonban nem csak enni lehet. A múzeummal szemközt, a belvárosi részen található necropolis varázslatos hangulatot árasztott, egy rövid látogatásra mi is beléptünk a területére és benéztünk egy-két barlangsírba.

16

Necropolis

Balıklı Göl 

Majd a széles sugárúton elindultunk, s mire ránk esteledett a Balıklı Gölnél, azaz a halastónál kötöttünk ki. Balıklı Göl története egészen a bibliai időkből való, a muszlimok szerint ezen a helyen dobta Nimród a tétlen istenek imádója az egy istent hívő Ábrahámot a tűzbe, de Isten a lángokat vízzé, az égő fahasábokat pedig hallá változtatta.

Balıklı Göl

Balıklı Göl

Így született meg a Balıklı Göl (halas tó), amely ma a helyiek és a turisták egyik kedvenc célpontja. A víz telis-tele van jóllakott pontyokkal, akiknek a szent történet és a kifogásuk/megevésük kapcsán felmerülő átok elég életbiztosítást jelent, a helyiek pedig a tó mellett andalogva szívesen etetik őket a pár líráért vásárolt haleleséggel, amelyet több apró bódé is kínál a tóhoz tévedőknek.

19

A Balıklı Göl körül található a gyönyörű Rizvaniye Vakfi mecset és egy medresze komplexum is.

20

Sanliurfában még vételeztünk egy kevés aleppói paprikát, majd egy könnyű vacsora és némi török kávé után aludni tértünk, hogy a másnapi hazaútra felkészüljünk.

Modern köntös, klasszikus beltartalom

Modern köntös, klasszikus beltartalom

Törökország csodás arcát mutatta meg számunkra ebben a két, élményekkel teli napban. Számos új ismeretre tettünk szert, elképesztő tájakon jártunk, megismerkedtünk a civilizációnk bölcsőjével, ősi városokat láttunk, a török vendégszeretet számtalan megnyilvánulásának voltunk haszonélvezői, miközben a helyi gasztronómia legjavából válogattunk. Ha tehettem volna, az egész bazárt felpakolom a repülőre, hozok haza szárított padlizsánt és paprikát, megannyi fűszert, hatalmas, a kilisi kebabhoz szükséges fémtálat, teákat és vad pisztáciát, hogy itthon is mindenkinek megmutathassam, milyen csodákat rejt a kelet, milyen csodák rejteznek Gaziantep és Şanlıurfa környékén. De, tudjátok mit, menjetek és tapasztaljátok meg magatok. Érdemes.

15

Şanlıurfa

Tags: , , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS