Másnap reggel csak végigtallóztam a török reggeli gazdag kínálatát. A lencseleveshez nem voltam elég elhivatott, de teázni örömmel teáztam és a friss sajtok, a fűszeres olajbogyó, az aleppói paprikával fűszerezett krémek elcsábítottak. Amíg tegnap Gaziantepet és környékét jártuk, most keletre indultunk, az egykorvolt Edesszába vagy mondhatjuk Urfába, a mai Şanlıurfába, pontosabban a várostól északkeletre található régészeti terepére, Göbekli Tepébe, a világ jelenleg ismert legősibb szakrális helyeinek egyikére. Göbekli Tepe kapcsán persze több a kérdés, mint a bizonyosság, akkora időt ugrunk vissza itt például Stonehenge-hez képest is, amit se felfogni, se igazán befogadni nem lehet, csak tudomásul venni és csodálni.
Göbekli Tepe – Zero point in time
A lelőhelyre a föld egykori tulaja bukkant rá, amikor újfent nekigyürkőzött az éves szántási procedúrának, amelyben folyvást beletört a bicskája és az ekéje is. A földjéből meredő hatalmas kövekkel nem tudott mit kezdeni, tudomásul vette a létezésüket és a lehető leghatékonyabban kerülte velük a kontaktust.
Kietlen bibliai táj
Aztán egyszer csak az egyik kőtáblán felfedezett valamilyen, ember alkotta mintát és érezte, hogy ezzel valamit kezdenie kell, a sokéves gyakorlat itt most nem segít. Bevitte a követ Şanlıurfába, a múzeumba, ahol gyorsan elhajtották, de nem adta fel. A közelben, egy másik ásatáson dolgozott egy német régészcsoport, az ő vezetőjük, Klaus Schmidt már hitelt adott a kőnek és a helyszín vizsgálata után, 1995-ben meg is kezdődtek a feltárások.
Már centiméterekkel a talajfelszín alatt mívesen megmunkált kövekre bukkantak, illetve egészen egyedülálló, álló oszlopok alkotta kőkört találtak. A gigászi kőoszlopok legnagyobbjai öt és fél méteresek, súlyuk 15 tonna körül mozog, domborművekkel díszítettek, amelyeken – feltételezhetően – a környező vidéket akkortájt benépesítő fauna látható. Gekkók, gázlómadarak, kacsák, rókaféle állatok tűnnek fel az oszlopokon, kígyók, pókok motívumai díszítik a köveket. A körök közepén található mészkőoszlopok Schmidt szerint stilizált emberalakok, akik egymás felé fordulva állnak az örökkévalóságban. A feltárt terek esetében éppen ezért alakult ki az a nézet, hogy a legtöbb valamilyen közösségi tér lehetett, amelyet rituális célokra használtak, míg más felvetések szerint az égbolt megfigyelésére hozták létre ezeket az építményeket.
120000 évnyi távlat
Ám Göbekli Tepének nem ez a legfontosabb mondanivalója: egy kapavágással, tollvonással írta át a civilizációnk felemelkedéséről alkotott eddigi elképzeléseket, megmutatván, hogy i.e. 10000 évvel már léteztek földművelő közösségek, amivel a sumér birodalom kezdetétől jóval visszább, több mint 12000 éves távlatba került az emberiség új úton való haladása. Maga a hely káprázatos. A kopár, sivár, küszködéssel teli, fenséges és ősi tájból kiemelkedő domb és a benne feltárt kincsek vonzását kár tagadni. Nem véletlen, hogy a dombtetőn lévő olajfa mindig is a környék egyik szakrális pontja volt, ahová a meddő asszonyok a gyermekáldás reményében zarándokoltak el. Az már csak a feltárások során derült ki, hogy ennek gyökerei is az i.e. 10000 környékére tehetőek, amikor az ásatás azon pontjáról előbukkant egy szülést ábrázoló véset.
Az olajfa, amelyhez a környék asszonyai zarándokoltak
Göbekli Tepe feldolgozása nem egyszerű. A helyszín, maga az ásatás, a romokkal való testközelség mellett az élményhez rengeteget ad a helyszínen lévő múzeum és a Şanlıurfában található Régészeti múzeum is, amely 34 000 négyzetméteres zárt területével Törökország egyik legnagyobb múzeumának számít.
Távlatok
A kiállítótérben nem csak a Göbekli Tepében talált tárgyi emlékeket tekinthetjük meg, hanem a Şanlıurfa közelében található többi, korban és időben is egymáshoz köthető más ásatási helyszínek leleteit is. A múzeumban kapott helyet a Balıklıgöl szobor, azaz Urfai férfi szobra, amely nagyjából az i.e. 9400-ból való, így a legrégebbi, már felfedezett, életnagyságú emberi alakot mintázó szobornak tekinthető.
Az urfai férfi
Obszidián szemeivel csodálja a 21. századot, mi pedig félreteszünk mindent, amit korábban tanultunk és csak próbáljuk befogadni azt, ahogy ő és a múzeumban található társai felülírnak mindent, megmutatván milyen keveset tudunk még mindig a saját múltunkról, történetünkről.
Vadkan
A múzeum nagy erőssége a Göbekli Tepe legnagyobb szakrális körének 1:1-es makettje, amelyben térbe helyezhetjük magunkat, megélhetjük azt, hogy mit is láthatott, érezhetett az, aki ezekben az ember által emelt terekben mozgott.
A múzeumi tér
A helyi konyha mindent visz
Ahogy Gaziantepben, úgy Şanlıurfában is csodálatos a helyi gasztronómia. Most nem egy kis helyi étterembe tértünk be tesztelni, hanem egy, a város által létrehozott képzési központba, amely Mehmet Canpolat haliliyei polgármester egyik jövőkép-projektje. A Göbeklitepe Gasztronómiai Központ és Étterem Şanlıurfa gazdag kulináris örökségét hivatott bemutatni.
Az étkezést egy könnyű, kis bulgurral gazdagított joghurtlevessel ütöttük fel, majd jöhetett a meleg, laktató és valóban addiktív lencseleves, némi friss lapos kenyér kíséretében.
Lencseleves
Ezt követően gránátalmasalátát kínáltak, valamint lahmacun érkezett elénk. A lahmacun az arab lahm bajeen szóból született, amely szó szerint húst és tésztát jelent. Népszerű utcai étel Libanonban, Szíriában, Irakban és Örményországban is, számtalan, de erősen hasonló változatban ismert. A lahmacun egy hosszúkás lapos tészta, darált bárány- és/vagy marhahússal, zöldségekkel és fűszerekkel, ahol a kenyér és a feltét egyszerre sül, ha nagyon egyszerűsíteni akarunk, akkor olyan mint a pizza.
Şanlıurfa lahmacun
A török nagyvárosok street food kínálatában a hatvanas években jelent meg ez az ősi étel, amelynek török változata ebből a régióból eredeztethető. A forró kőkemencében a vékony tészta a rá felvitt darált húsos masszával hamar készre sül, tálaláskor hagymát, petrezselymet és paradicsomot is kínálnak mellé, na meg persze citromot, mert a vékony tésztát ezekkel még meg lehet tölteni és a citrom levét rá lehet facsarni, majd – mint egy burritót – feltekerni és így fogyasztani. A helyi lahmacun annyira híres, hogy a Şanlıurfa lahmacun a Török Szabadalmi és Védjegyhivatal által nyilvántartásba vett, és földrajzi jelzést kapott. Persze Gaziantep lahmacunja is híres, itt a hozzáadott fokhagyma teszi egyedivé ezt az ételt. A lachmacunnal még csak az előételnél jártunk, utána érkezett a faszénen sült, zöldséggel és nagyobb mennyiségű petrezselyemmel bekevert darált bárány- és marhahúsból készített kebab, amelyet csípősebb sült paprikák és persze sült paradicsom körített. Az erő csak a köretekben volt jelen, ennek a kebabnak ugyanis pont az a különlegessége, hogy nem aleppói paprikával készül, azaz egyáltalán nem csípős.
Şanlıurfa kebab
Az ebédet követően, egy gyors tea után tovább is indultunk, hogy megismerkedjünk a város egy másik különlegességével, a künefével. A kadayif tésztából készített, a baklava édestestvérének is tekinthető édességet az Edessa Kadayif Salonuban, a piac mellett próbáltuk ki. A forró fémlapon sütött, cérnametélthez hasonlatos tésztából készített édességnél a töltelék és az elkészítés is nagyjából a baklaváéval azonos, itt azonban a filotészta helyett a ropogós, mégis levegős kadayif tésztából álló „boglya” szolgáltatja a keretet, a társaság élvezettel falta a töltött, sziruppal gazdagon átitatott, ropogós tésztabundás süteményt, meglepően tempósan fogyott el szinte az összes, amivel kínáltak.
Künefe
Sanliurfában azonban nem csak enni lehet. A múzeummal szemközt, a belvárosi részen található necropolis varázslatos hangulatot árasztott, egy rövid látogatásra mi is beléptünk a területére és benéztünk egy-két barlangsírba.
Necropolis
Balıklı Göl
Majd a széles sugárúton elindultunk, s mire ránk esteledett a Balıklı Gölnél, azaz a halastónál kötöttünk ki. Balıklı Göl története egészen a bibliai időkből való, a muszlimok szerint ezen a helyen dobta Nimród a tétlen istenek imádója az egy istent hívő Ábrahámot a tűzbe, de Isten a lángokat vízzé, az égő fahasábokat pedig hallá változtatta.
Balıklı Göl
Így született meg a Balıklı Göl (halas tó), amely ma a helyiek és a turisták egyik kedvenc célpontja. A víz telis-tele van jóllakott pontyokkal, akiknek a szent történet és a kifogásuk/megevésük kapcsán felmerülő átok elég életbiztosítást jelent, a helyiek pedig a tó mellett andalogva szívesen etetik őket a pár líráért vásárolt haleleséggel, amelyet több apró bódé is kínál a tóhoz tévedőknek.
A Balıklı Göl körül található a gyönyörű Rizvaniye Vakfi mecset és egy medresze komplexum is.
Sanliurfában még vételeztünk egy kevés aleppói paprikát, majd egy könnyű vacsora és némi török kávé után aludni tértünk, hogy a másnapi hazaútra felkészüljünk.
Modern köntös, klasszikus beltartalom
Törökország csodás arcát mutatta meg számunkra ebben a két, élményekkel teli napban. Számos új ismeretre tettünk szert, elképesztő tájakon jártunk, megismerkedtünk a civilizációnk bölcsőjével, ősi városokat láttunk, a török vendégszeretet számtalan megnyilvánulásának voltunk haszonélvezői, miközben a helyi gasztronómia legjavából válogattunk. Ha tehettem volna, az egész bazárt felpakolom a repülőre, hozok haza szárított padlizsánt és paprikát, megannyi fűszert, hatalmas, a kilisi kebabhoz szükséges fémtálat, teákat és vad pisztáciát, hogy itthon is mindenkinek megmutathassam, milyen csodákat rejt a kelet, milyen csodák rejteznek Gaziantep és Şanlıurfa környékén. De, tudjátok mit, menjetek és tapasztaljátok meg magatok. Érdemes.
Şanlıurfa
