MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Ugye, hogy furcsán hangzik?

Pedig épp ma nyit, ezen a novemberi tavaszi napon egy levesezős, bao-evő hely, s nem máshol, mint a Tőzsdepalotában, annak is a tövében.

A monumentális épület évek óta üresen áll, de Pallagi Petrának és Nagyházi Péternek hála megindult a használatba vétele, ők az első egyéni bérlői a palotának, pontosabban egy kis szegletének. Az indusztriális küllemű, egykor közvetítőkocsiknak helyt adó helyiségben most egy másfél kocsi, egy foodtruck áll, valamint két hosszú közösségi asztal és megannyi, a vendéget közepes józanságra ítélő, borulékony szék, amely segít a külső-belső egyensúlyunk fenntartásában.

Bár a kapu hivatott a hely védjegyévé válni, nekem a hordó és a tűzoltókészülék alkotta páros vált a kedvencemmé

A hely vonzó, egyszerű, eklektikus, még be nem lakott és jó illatokkal teli. Legalábbis tegnap délben kellemes, az ázsiai konyhák összességére jellemző, fűszeres aromákkal terhes levegő várt.

Ha nagyon le szeretnénk egyszerűsíteni, akkor a hely baokra és sörökre épül. A szűk, de jól összeállított étlap kínálatában a vegetáriánus és az édes bao is megtalálható, de természetesen ehetünk ötfűszeres szójaszószban pácolt malaccsászárral, teriyaki szósszal ízesített, grillezett kacsamellel megtöltött baot is. Aki a lágyabb vonalra vágyik, az kipróbálhatja a fokhagymás csirkével készített vagy a vegetáriánus, gombás-tofus gőzgombócot is, amelyet nem csak puhára párolva kérhetünk, hanem a vaslapon jól le is pirítják, ha úgy szeretnénk.

A kacsás bao pont olyan finom, mint amilyennek látszik

A baok tésztája kellemes, lágy, jó a tartása, nem akar egyben a szájpadlásunkhoz ragadni, harapható, könnyű. Egy gőzgombócnak pont ilyennek kell lennie. A töltelékek közül a magam részéről a kacsással ismerkedtem meg, vonzott a kacsamell és a kiegészítésnek kínált töpörtyű. Jó döntés volt. A baofalók arra készüljenek, hogy ez egy szalvétaigényes fogás, de a street food már csak ilyen. Szerencsére a tulajdonosok mindenre gondoltak, a baok végeztével klassz falikút áll a rendelkezésünkre, hogy tisztása mossuk kezeinket.

Pirított baok

A baok előtt érdemes a leveseket is kipróbálni (ezekben kisebb méretű gőzgombósok kelletik magukat), s nagyobb társaság esetén a sörözéshez egy kevés dumplingot is berendelni. Sörben erős kíván lenni a hely, Ázsia legjobb söreit hozták el a vendégeiknek, a japán prémiumtól kezdve egészen a szingapúriak kedvencéig.

Dumpling, egy bambuszkosárnyi biztos nem elég

Menjetek, kóstoljátok meg a baot, ismerkedjetek a hellyel, mert a Baotifulban ott a lehetőség, hogy az egyre szélesedő budapesti ázsiai-street food paletta egyik színes és karakteres egyéniségévé nője ki magát.

Mirelle felpaprikázott, hogy menjek el a Tabasco sajtórendezvényére. „Ez egy neked való program” – mondta, és biztosan a csilipaprika-mániámra gondolt.

Szerintem nincs olyan étel, amibe ne kellene legalább egy szem erős paprika. Mármint, hogy a csípőst nem annyira kedvelő többieknek, mert nekem ugyebár legalább három. Ennek megfelelően van is itthon csili, mindenféle kivitelben: aprítva, egészben, darálva, pépesítve, és persze van a polcon egy kollekciónyi Tabasco-szószos üvegecske is, a hagyományos, a zöld Jalapeñós, a füstös chipotlés és a kedvencem, a habanerós. Pár csepp ebből az ecetes cuccból és egyből ehetővé válnak az olyan – szerintem nehezen értelmezhető fogások-, mint a főzelékek, amikkel igazándiból soha nem kötöttem szoros barátságot. Bablevesbe nagyon jó, de a krumplipürébe kimondottan kötelező. Azon viszont kicsit meglepődtem, hogy a chiliszósz-bemutató helyszínéül egy pizzázót választottak, az ugyanis eddig valamiért még nem jutott eszembe, hogy ez az ecetes csípősség a pizzához is illik. Pedig de.

Az est során Gary Evans, a Tabasco séfje többféle pizzát is sütött, és természetesen mindegyikbe belerafinált egy kicsit ebből az 1860-as évek óta azonos módon készülő szószból. Ezzel azt szerette volna nekünk bemutatni, hogy a mindenki által használt pizzaösszetevőket miképp lehet – egy kis extra chili hozzáadásával – még egyedibbé tenni. Természetesen nekem a legjobban az erőspaprika erőspaprikával típusú, azaz a Tabascoban marinált pepperónival készült pizza jött be. A tésztára felvitt paradicsomszósz 10%-a az ecetes paprikaszószból állt, erre került a sajt, a Tabascóban marinált pepperóni és paprikás szalámi. De ami valóban izgalmassá tette, az a sütés után a pizza széleire szórt ropogós feltét volt, amelynek elkészítéséhez Gary kenyérmorzsát, parmezánt, oregánót, bazsalikomot, és természetesen Tabascot kevert össze.

Gary és a minden ízében csípős pizza

A cég nagyon büszke a szósz másfél évszázados technológiájára, különösen arra, hogy adnak időt a cuccnak, a fa hordókba tett, sóréteggel lefedett paprikapépet három évig érlelik. Az est folyamán a bátrak megkóstolhatták a Tabasco alapjául szolgáló paprikapépet, a frisset éppúgy, mint a három évig érleltet. A különbség tényleg jelentős. Míg a friss paprikapép maróan és pimaszul csípős (én persze kimondottam szeretem ezt a pimaszságot), a három évig érleltben már a zamatok, az aromák dominálnak, az íze selymesebb, kimondottan mély karakterű, ahogy azt a sokkal sötétebb tónusú színe alapján el is várhatjuk. Bár a szervezők épp csak egy-egy nyalintásnyit gondoltak kóstoltatni, én végül két púpozott leveseskanálnyit tettem belőle a tányéromra, és kentem fel extra feltétként a Tabascos pizzáimra. Ennek ellenére nem okozott problémát a másnap, ami számomra azt sugallja, hogy az érlelés során megmaradnak az ízek, de valószínűleg gyengülnek azok az anyagok, amelyek kellemetlenül hatnának emésztőrendszerünkre.

Gary szerint a szószukat egyre több országban ismerik, és még őt is meglepi, hogy mennyiféle ételhez használják fel. Érdemes vele kísérletezni, mert, ahogy a séf fogalmazott, a Tabasco egy igazán szórakoztató fűszer. Rajtam nem múlik. Tegnap – pár nappal a rendezvény után – egy igazán tömény csokis süti került a tányéromra. Úgy döntöttem feljavítom. S cseppentettem rá párat a piros Tabascoból.

Tabasco minden méretben és mennyiségben

Nálunk  – a gyerekkori élményeimből fakadóan – a Ferrero ritka és megtisztelt vendég. A nyolcvanas évekhez köthető hamvas gyerekkoromban ezekhez a mutatós, kisimogatható sztaniolba csomagolt, újra felhasználható matricát viselő bonbonokhoz nagyon nehéz volt hozzájutni, így oly hatalmas becsben tartottuk őket, ami ma már meg se próbálok elmagyarázni a Nőknek.

S a matricák erre-arra felkerültek, emlékeztetvén rá, hogy Bob bácsi bécsi szállítmányában egyszer volt, hol nem volt valami nagyon finom.

Épp ezért gyermeki mód örültem a Ferrero karácsonyi ajándékcsomagjának, amelyben nem csak csoki rejtezett, hanem megannyi ötlet, hogy hogyan készíthetünk fantasztikusabbnál fantasztikusabb dekorációkat az ünnepekre. Sajnos az én kreativitásom a főzésre, sütésre és írásra korlátozódik, de Anna már nagyjából ki is találta, hogy milyen dekorral fogja díszíteni a lakást.

Azért a csokoládé kapcsán az én agyam is belódult, így, ha nem is dekoráció, de egy klassz, Ferrero-inspirálta kuglóf született és a fotón az is látható, hogy asztali dekorációként sem utolsó, ha pár szem mutatós csokoládét szórunk szét.

Mogyorós, aszalt meggyes kuglóf

20 dkg finomliszt

10 dkg darált mogyoró

1 csomag sütőpor

4 nagyobb tojás

22 dkg vaj

20 dkg cukor

7 dkg holland kakaópor

1 marék aranymazsola

2 marék aszalt meggy

1 dl presszókávé

1 dl rum

A kávét lefőzöm. A mazsolát és a meggyet egy tálba teszem, ráöntöm a kávét és a rumot. A tojásokat a robotgép üstjébe felütöm, hozzáadom a cukort és gazdag, halványsárga krémmé dolgoztatom. A lisztet kimérem, belekeverem a mogyorót, a kakaópor és a sütőport. A vajat megolvasztom.

A tojásos krémhez hozzáadom a szárazanyagokat, majd a megolvasztott vajat és az egészet – nagy, laza mozdulatokkal – összedolgozom. Végül a sűrű masszába jöhet a rumos kávé és puha aszalványok. A krémet óvatosan homogén masszává keverem, majd egy nagy kuglófformába öntöm és 190 fokon, tűpróbáig sütöm.

Nagyjából 10-12 éves korom óta kávézom, de soha nem a koffeinre vágytam, mindig a kávé nyújtotta élményre. Régen rájöttem arra, hogy a kávé nem azért fontos számomra, mert a benne lévő koffein ideig-óráig feljebb tekeri a szervezetemet, hanem azért, mert a kávé készítés és az elkészült kávé elkortyolása fontos szertartás. Hol társas, hol pedig afféle boldog magány, az énidő egy nagyon is szerethető, illatos és ízes formája.

A tél eleve kedvez az ilyen kuckolódásoknak, a hűvösebb napok, a sötétebb reggelek és délutánok még inkább megkívánják, hogy kicsit törődjünk magunkkal, s számomra ennek a törődésnek az egyik formája, ha kérek vagy készítek egy tökéletes latte macchiato-t.

De nem csak a kávét szeretem, hanem a fűszeres ízeknek, aromáknak sem vagyok ellene, így néha egy kis szirup ficcen a pohár aljába, vagy a tejhabot szórom meg vékonyan különféle fűszerekkel. A hatás nem tökéletes, a szirup nem csak ízesít, hanem teljesen feleslegesen el is édesíti a kávét, a fűszerek pedig olyan textúrát adnak az italhoz, amit boldogan ki tudnék hagyni.

Erre jó megoldás a Nespresso kínálta kapszula, amelyben a természetes aromák a kávéval együtt várják a kilövési engedélyt, s a belőlük kapott végeredmény tökéletes egységben mutatja a kávét és a fűszereket, felesleges cukor és zavaró szemcsék hozzáadása nélkül.

Az idei íz- és illatkombinációk kellemesek, némelyik kifejezetten diszkrét, de rafinált, s mindegyik jól muzsikál mind presszóként, mind pedig tejes italnak elkészítve.

Nálam a kardamom-vanília páros nyert, testes, határozott, de nem tolakodó ízével, de a tegnapi kóstoláson sokaknak a csokoládé-gyömbér páros vált kedvencévé, s biztos befutó lett a vanília és amaretto kínálta ízvilággal operáló kapszula is. Ez utóbbi tökéletes választás lehet egy jóféle tiramisuhoz, míg a csokoládés-gyömbérest egy izgalmas kávés forrócsokoládéhoz tudom elképzelni, a kardamom pedig jól illene a kedvenc kávés kuglófomhoz.