Tabascot tabascoval, avagy a férj beveti magát
Mirelle felpaprikázott, hogy menjek el a Tabasco sajtórendezvényére. „Ez egy neked való program” – mondta, és biztosan a csilipaprika-mániámra gondolt.
Szerintem nincs olyan étel, amibe ne kellene legalább egy szem erős paprika. Mármint, hogy a csípőst nem annyira kedvelő többieknek, mert nekem ugyebár legalább három. Ennek megfelelően van is itthon csili, mindenféle kivitelben: aprítva, egészben, darálva, pépesítve, és persze van a polcon egy kollekciónyi Tabasco-szószos üvegecske is, a hagyományos, a zöld Jalapeñós, a füstös chipotlés és a kedvencem, a habanerós. Pár csepp ebből az ecetes cuccból és egyből ehetővé válnak az olyan – szerintem nehezen értelmezhető fogások-, mint a főzelékek, amikkel igazándiból soha nem kötöttem szoros barátságot. Bablevesbe nagyon jó, de a krumplipürébe kimondottan kötelező. Azon viszont kicsit meglepődtem, hogy a chiliszósz-bemutató helyszínéül egy pizzázót választottak, az ugyanis eddig valamiért még nem jutott eszembe, hogy ez az ecetes csípősség a pizzához is illik. Pedig de.
Az est során Gary Evans, a Tabasco séfje többféle pizzát is sütött, és természetesen mindegyikbe belerafinált egy kicsit ebből az 1860-as évek óta azonos módon készülő szószból. Ezzel azt szerette volna nekünk bemutatni, hogy a mindenki által használt pizzaösszetevőket miképp lehet – egy kis extra chili hozzáadásával – még egyedibbé tenni. Természetesen nekem a legjobban az erőspaprika erőspaprikával típusú, azaz a Tabascoban marinált pepperónival készült pizza jött be. A tésztára felvitt paradicsomszósz 10%-a az ecetes paprikaszószból állt, erre került a sajt, a Tabascóban marinált pepperóni és paprikás szalámi. De ami valóban izgalmassá tette, az a sütés után a pizza széleire szórt ropogós feltét volt, amelynek elkészítéséhez Gary kenyérmorzsát, parmezánt, oregánót, bazsalikomot, és természetesen Tabascot kevert össze.
A cég nagyon büszke a szósz másfél évszázados technológiájára, különösen arra, hogy adnak időt a cuccnak, a fa hordókba tett, sóréteggel lefedett paprikapépet három évig érlelik. Az est folyamán a bátrak megkóstolhatták a Tabasco alapjául szolgáló paprikapépet, a frisset éppúgy, mint a három évig érleltet. A különbség tényleg jelentős. Míg a friss paprikapép maróan és pimaszul csípős (én persze kimondottam szeretem ezt a pimaszságot), a három évig érleltben már a zamatok, az aromák dominálnak, az íze selymesebb, kimondottan mély karakterű, ahogy azt a sokkal sötétebb tónusú színe alapján el is várhatjuk. Bár a szervezők épp csak egy-egy nyalintásnyit gondoltak kóstoltatni, én végül két púpozott leveseskanálnyit tettem belőle a tányéromra, és kentem fel extra feltétként a Tabascos pizzáimra. Ennek ellenére nem okozott problémát a másnap, ami számomra azt sugallja, hogy az érlelés során megmaradnak az ízek, de valószínűleg gyengülnek azok az anyagok, amelyek kellemetlenül hatnának emésztőrendszerünkre.
Gary szerint a szószukat egyre több országban ismerik, és még őt is meglepi, hogy mennyiféle ételhez használják fel. Érdemes vele kísérletezni, mert, ahogy a séf fogalmazott, a Tabasco egy igazán szórakoztató fűszer. Rajtam nem múlik. Tegnap – pár nappal a rendezvény után – egy igazán tömény csokis süti került a tányéromra. Úgy döntöttem feljavítom. S cseppentettem rá párat a piros Tabascoból.