MIRELLE Atelier

A belga söröket nem kell bemutatni. Aki már egyszer találkozott a több évszázados hagyományokkal rendelkező sörfőzdék prémium söreivel, tudja, hogy a belgák értenek a sörgyártáshoz, a klasszikus könnyű lágersöröktől az IPA sörökön át egészen a különféle ale-ekig. A söreikre jellemző a gazdag, telt aroma, a viszonylag magas alkoholtartalom, s a játékosság, ami összetevőkben, ízekben és dekorációban is egyaránt megmutatkozik.

Az immár rendszeressé váló belga sörvacsorák mostani vendége is egy ilyen játékosságáról ismert sörfőzde volt, a Huyghe. A de Laet család tulajdonában lévő sörfőzde kínálatába tartozik többek között a La Guillotine, a Mongozo, vagy a sokak által ismert és kedvelt Floris, de ha egyetlen egy sörcsaládot kellene kiemelnem a teljes szortimentből, az minden bizonnyal a Delirium lenne.

Az esténk sörei

Kun Arnold séf és Salamon György sörszakértő azonban nálam bölcsebben kívánt eljárni, nem a rózsaszín elefántot helyezte előtérbe, hanem – a sörgyár képviseletében jelen lévő Patrick Van Leijsen értő előadásával párban – olyan menüsort állított össze, amely átfogó képet adott a Huyghe főzde színes palettájáról.

A Mongozo prémium pilsnerével indítottuk az estét, a kellemes, üde, tiszta, könnyen értelmezhető sör kortyolgatása közben Patrick elmesélte a sörfőzde több évszázados történetét. Az 1654-ben alapított főzde azonban nem a múltban él, a sorozatos megújulások, fejlesztések, a volumennövekedésnek köszönhető terjeszkedés mellett nagy figyelmet fordítanak a környezettudatosságra is, folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél kisebb ökológiai lábnyommal rendelkezzenek. A sörgyártáshoz felhasznált energia 20%-át napenergiából nyerik, a fennmaradó 80%-ot pedig szélenergia adja. A sör készítésekor felhasznált töménytelen mennyiségű vizet is a lehető legkisebb mennyiségre redukálják, a rendszer tisztításához újrahasznosított vizet alkalmaznak.

Mire a 67 ismert sörtípus legkedveltebbjével, a pilsnerrel végzünk, már érkezett is az első Delirium a sorban, a Delirium Nocturnum, amely 8.5%-os alkoholtartalmával már a jól ismert vonalat képviseli. A barna ale 1998-ban került be a kínálatba. Az édesgyökérrel és korianderrel fűszerezett sör egyik fő jellemzője a csokoládés, karamellás aroma, amihez banános zöld almás felhangok társulnak. Ezeket a jegyeket a jól megválasztott malátáknak (négyféle malátával készül), a komlónak és az élesztőnek köszönheti. Kellemes, jól iható felső erjesztésű sör, amelyet még egy kicsit palackban is érleltek.

Delirium Nocturnum kacsamájpástétom házi kaláccsal és friss zöldségekkel

A Delirium családban tartozó Argentum is ugyanígy születik, igaz itt egy IPA sörről beszélünk, amely a Delirium Tremens 25. évfordulójára készült. A kesernyés sört ötféle komlóval készítik, s karamelles felhangjaiért háromféle maláta felel. A citrusos ízű sört kifejezetten kellemes kesernyés utóíz kíséri.

Mire megérkezett a főételünk, a már sokat emlegetett Delirium Tremens is terítékre került. Az ikonikus ital meglehetősen kacifántos utat járt be a nagy sikert megelőzően. Alapvetően egy célpiacra készülő sör volt, 1988 végén az olaszok igényeltek egy viszonylag erős ale-t, s a Huyghe két hónap alatt el is készítette és le is gyártotta nekik a megfelelő italt. Saját piacukon csak 89 tavaszán kezdték el forgalmazni, s az egyik kedvelt genti sörözőben hamarosan már a hónap sörének választották. A rajongás azóta is töretlen, a víziókkal kecsegtető, fűszeres, gyümölcsös ízű sörnek hatalmas rajongótábora van.

Póréhagymás, tejszínes pulykamell Delirium Tremens sörös, kék sajtos csiperkegombával és zöld tséztával

A desszerthez a Delirium család egy újabb tagja társult, a piros gyümölcsös Red. A minimális keserűséggel, lágy gyümölcsös aromával bíró sör nem véletlen lett a világ női sörfogyasztóinak az egyik kedvence. A meggyel és bodzabogyóval készített sör különlegessége, hogy a piacon ez volt az egyik első gyümölcsös sör, amelyet egy kifejezetten erős alapsörből állítottak elő. A Delirium Red-et megelőzően főleg 3-3,5% körüli alkoholtartalmú gyümölcsös sörök uralták a piacot, de a Red trendet teremtett, ma már bőséggel válogathatunk a testesebb, erősebb gyümölcsös sörök között is.

A vacsora záróakkordjaként ízelítőt kaptunk a Norbertinus szerzetesek által készített Averbode sörből, amelyet a Huyghe 2014-ben az apátság sörfőző hagyományait alapul véve kezdett el készíteni.

A menüsor végére teljes és átfogó képet kaptunk nem csak a vacsoránál felszolgált sörökről, hanem az egész gyártás, sörfőzés mögött húzódó filozófiáról, a különféle előállítási módokról és most finoman vághatjuk a centit a májusi Belga Sörfesztiválig, ahol újra és újra, kedvünk szerint végigkóstolhatjuk ez a remek sörsort.

Nagyon régen nem voltam Miskolcon, de a pénteki nap után azt gondolom, hogy gyakrabban fogom tiszteletem tenni a környéken. A miskolctapolcai Avalon nyújtotta kényelemért megéri elzarándokolni keletre.

A pénteki sajtótúrán átfogó képet kaptunk a szállodáról, mi több, ebbe a négy óra buszozással tarkított napba számtalan program belefért, hála az ügyes szervezésnek, s még csak nem is rohantunk, kisimultan, jóllakottan indultunk haza Pestre.

A környékbeli gyökerekkel rendelkező tulajdonosoknak az első perctől egyértelmű volt, hogy a szállodát ebben az idilli, de a beruházások szempontjából igen mostohán kezelt zugban kívánják felépíteni, itt valósítják meg az álmukat, egy olyan hotelt, amely nem csak az erdő közelségével csábít, hanem számtalan egyéb kikapcsolódási lehetőséget is ígér és igazi fellegvára lesz majd a családi körben pihenni vágyóknak.

Az Avalon kapuján belépve egy mikrovilág tárul a szemünk elé. A főépület mellett egy gondozott utca fut fel a domb oldalába, afféle Lilaakác köz, finn rönkházak sora bújik meg az enyhén kanyargós út két oldalán. A bejárattal szemben vár ránk az étterem, amelyben nem csak a szállóvendégek kiszolgálása zajlik, a hely olaszos hangvételű konyháját bárki tesztelheti, aki a környéken kirándul, nyaral vagy él.

Mivel még a reggeli idején érkezünk, így gyorsan le is teszteljük, hogy milyen választékkal és minőséggel várják a korgó gyomrú lakókat az Avalonban. A választék rendívül széles, olasz és magyar felvágottak mellett, paraszttál, számtalan saláta, egzotikus gyümölcsökkel tarkított tálak, péksütemények, tejbegríz, tejberizs képezi a svédasztal részét, a laktózmentes termékekről, valamint a különféle táplálékkiegészítőkről nem is beszélve, amit a sportos szállodaigazgató kérésére és a vendégek legnagyobb örömére vette be a kínálatba.

A la carte is kérhető néhány tétel, így logikus, hogy az örök szerelem, egy Eggs Benedict kerül elém reggeli gyanánt, ami nem csak azért tökéletes választás, mert isteni, ha jól van elkészítve, hanem azért célszerű kérni, mert az elkészítése sok mindent elárul a konyháról. Az angol muffin helyett pirítóson szervírozott posírozott tojások minden elvárásomnak megfelelnek és még a kávé is kedvemre való, így teljes elégedettségben hallgatom a szálló történetét, azt, ahogy az elmúlt egy évben az Avalon megtalálta a helyét a piacon, hogy egyre inkább rátalálnak a családos vendégek, de csapatépíteni, családi ebédelni vagy akár csak gokartozni, kalandparkozni is érdemes ellátogatni ide, a wellness szolgáltatásokról nem is beszélve.

Reggeli után rögvest jöhet a jól megérdemelt pihenés, a barátságos hangulatú wellness részlegben várnak ránk a medencék, a szaunavilág és a koktélok. Nem is kell több a tökéletes péntekhez. A wellness azonban nem csak beltéri részből áll, a szálló főépülete mellett található sodrófolyosós medenceegyüttes és a külön faházban pihenő hatalmas finn szauna már most is használható a bátrabbaknak. Mi inkább a fedett részeken heverünk, teszteljük a bio- és infraszaunát, élvezzük a nyugalmat, ami a helyből árad.

Miután kipihentük a reggeli fáradalmait, az Avalon személyzete megmutatja, hogy milyen lakosztályokkal, szobákkal, házakkal várják a vendégeket. A kivétel nélkül üde és fiatal személyzet nagyon jól képzett, nincs olyan kérdésünk, amire ne kapnánk azonnal releváns választ.

A parkban közlekedő golfautók egyikébe pattanva körbejárjuk a birtokot, megnézzük a híres gokart pályát, megtaláljuk a sörkertet, s végiggurulunk a rönkházakkal tarkított mintautcán is, be is kukkantunk az egyik frissiben takarított, még vendégeire váró faillatú házacskába.

A parktúra után pedig asztalhoz ültünk, hogy az Avalon éttermi kínálatának színe-javát megkóstoljuk. A hat fogásos, degusztációsnak is tekinthető menüsort egy igazi klasszikussal indítjuk: pármai sonkával, szűz olíva olajjal, giganti olajbogyóval és helyben készített pizzakenyérrel. Bár pontosan tudom, hogy még öt fogásnak kell hely és a szauna jótékony hatásai ellenére se érzem éhesnek magam, a pizzakenyér eteti magát, a sonka és az olíva meg pikk-pakk eltűnik a ropogós, friss pizzatésztával együtt.

Olaszosan élünk, a tésztát tészta követi, érkezik a Tris pasta azaz lila ravioli libamájjal, zöld gnocchi ricottával és egy kisebb kupac spagetti friss vénusz kagylóval. A házilag készített tészták frissek, finomak, al dente kerülnek a tányérra, csak a raviolinál érzem, hogy picit lehetne vékonyabbra húzva a tészta.

Amíg mi a tésztákat kóstoljuk, addig a mögöttünk álló asztalra egy hatalmas fél parmezán kerül, amit a következő fogáshoz használnak fel. A parmezán igazi partielem, a feltehetően önmagában is nagyon finom szarvasgombás rizottó hozzáadott értéke, nem csak ízben, hanem látványban is. A konyháról érkező hatalmas serpenyőnyi rizottót ugyanis ebbe a parmezánkerékbe borítják, majd a forró rizstől olvadó sajttal alaposan átforgatják és így tálalják.

Sok évvel ezelőtt, mikor végre egy olasz séftől megtanultam rissotót főzni, rissotót ettünk rissotóval. Pontosabban én. Addig, amíg nem lett csömöröm. Azóta mindig berzenkedem, ha risottó kerül elém. Becsületükre váljék, hogy ezt a parmezánban flambírozott szarvasgombás risottót az utolsó morzsáig megeszem (még mindig van hátra három fogás, csak szólok).

Ezután már mindenki veszít a fürgeségéből, így az étteremfőnök szünetet rendel és egy olyan csodás proseccos szorbet, amit akár életmentőnek is nevezhetünk.

Az olasz rendet követve, a tészták sora után jönnek a húsok, először egy könnyű, de mutatós branzino, azaz tengeri sügér filé érkezik. A faszénen grillezett friss hal mellé szicíliai salátát kínálnak, színben és ízben is nagyon üdítő a répából, angol zellerből, édesköményből, uborkából, kápia paprikából, sok chiliből és rengeteg petrezselyem álló mix.

A hal után következik a bárányfartő, amihez zöldséges paradicsomragu társul, valamint házi mártások, amelyek közül a bajor mustármártás egyszerűen addiktívnak bizonyul, így a többieknek esélyük sincs. A bárány omlós, kellemes, a zöldségragu szép aláfestése a húsnak, jól muzsikálnak együtt.

Innen már nincs tovább, mi is érezzük, hogy megteltünk, túl jól vagyunk tartva, már csak egy nyugágy kéne, némi napsütés és kész. De érkeznek a desszertek. Mi pedig feltámadunk halottainkból és a réteslapra rétegzett Avalon krémes és a tiramisu mellett a ház monodesszertjeit is megkóstoljuk.

Az olaszos fekete után pedig kiszédelgünk a szuper miskolctapolcai levegőre, s felkészülünk a nap utolsó programpontjára, a szaunaszeánszra.

Szerencsére akad némi időnk, így már csitult gyomorral megyünk a 20 perces programra, amit napjában többször is tartanak (ez utóbbit most épp a kedvünkért). A fiatalember felkészült, lelkesen magyarázza a szauna és a szeánsz jótékony hatásait, levendulával bódít, majd törölközőre kap és úgy ventillálja a levegőt körülöttünk, hogy attól félünk ott helyben meghal. De szerencsére nem, fitt, ő a hely egyik sportanimátora (ilyen is van a csapatépítőknek és a családoknak is), kemény legény. Mi kissé puhányabbak vagyunk, így kapunk jeget, azzal dörzsöljük magunkat, nyílnak a pórusaink, tisztul a szervezetünk, miközben sör kerül a kövekre és átható kenyérillat szállja meg a szaunát. Utána még jön egy kis levezető eukaliptusz, végezetül – gondosan törölközőkbe csavarva – hagyunk időt magunknak visszahűlni a normál hőfokunkra.

A frissítő, lazító szauna után múlik a teltségérzetünk, kellemesen bágyadtak vagyunk, de nem fáradtak, s ha nem kéne visszamennünk Pestre, akkor fix, hogy itt kényeztetnénk magunkat tovább, ebben az idilli környezetben, ahol minden rólunk, a vendégekről szól.

Amilyen meleg tavaszunk van, napok kérdése, hogy a téli/tavaszi göncöket hátrahagyva fürdőruhába bújjunk. Nálunk a nyár idén már februárban beköszöntött, nem kevés fejfájást okozva. A Nők a télen szinte mindent kinőttek, az én strandkészletem egy része meg már az érettségire készült, szóval ideje volt Costa Rica partjaihoz méltó ancúg után néznünk.

A Yaffa Swimwear személyében meg is találtuk az ideális megoldást, Anna beleszerelmesedett az egyik pöttyös bikinijükbe, én meg azt se tudtam, hogy a türkiz csodabikini vagy a matrózos fürdőruha mellett tegyem le a voksomat.

A Yaffában az a csodálatos, hogy télen-nyáron elérhető kínálattal vár és nem kritizál, nem egy álom beachbody képével rombolja az egót a tél végén, hanem valós nőkre készít fürdőruhákat, olyanokra, akiket senki nem retusál negyven kilósra és akik nem feltétlen a tökéletes testet tartják életük fő művének. A csinos, vékonyabb és teltebb lányok, nők, hölgyek számára készít mutatós, rafinált mintájú és szabású darabokat, amely nem csak mutatósak, hanem kényelmesek is. A széles méretválasztéknak köszönhetően minden passzol, minden a helyére kerül és az ember bátran ugrálhat a tengerben vagy csúszdázhat a kalandparkban.

Most nektek is lehetőségetek nyílik begyűjteni Anna kedvencét, a szépséges pöttyös bikinit. Ehhez semmi mást nem kell tennetek, csak ennek a blogposztnak a végére beírni, hogy ki a Yaffa Swimwear arca és megírni, hogy milyen méretben szeretnétek a bikinit.

Ha bizonytalanok lennétek a méretet illetően, akkor pontos eligazítást ad a Yaffa Swimwear webshopjának blogbejegyzése.

Sok sikert, jó játékot!

( A Nők április 20-án este sorsolják ki a szerencsés nyertest.)

Az Attaboy eddig valahogy mindig kimaradt. Múlt pénteken azonban – egy remek meghívásnak hála – Papp Krisztián séf vezetésével betekintést kaptam az Attaboy konyhájára, pontosabban megismerhettem a hely filozófiáját és végigkóstolhattam a menü egy részét.

Az Attaboy nem szokványos belvárosi történet, nem két nap alatt összerántott bisztró, ahol a külföldiekre alapozott gyors meggazdagodás a cél, hanem egy nagyon alaposan összeállított – házhoz szállítós – rendszer, amely felismerte, hogy mikor kell kiszállításból üzletté is lényegülnie, s azóta is tartja magát a folyamatosan változó, naponta alakuló belvárosi bisztróvilágban.

A pizzára és burgerre alapozó házhoz szállítás nagyon hamar kitermelte a maga törzsközönségét, aki boldog volt a forrón érkező sült krumplitól (hallomásból tudom, hogy roppanva érkezik ki a krumpli, tesztelni meg muszáj lesz, mert látom/kóstolnom kell), kedvelte a vékony tésztás, olasz pizzákat és a rafináltan elkészített, de nem túlgondolt burgereket, amelyek közül olyan emblematikus darabok is születtek, amelyeket képtelenség levenni az étlapról.

A Síp utcai Attaboy kínálata azóta is erre a két fő tényezőre épül, az emblémájukban ott figyelő pizza és burger mellé az üzlet nyitásakor társult a hot dog és mostanában  – világszinten egyre népszerűbb – tortillák is megjelentek, de ha a fogyást tekintjük, akkor az Attaboy még mindig a burgereiről a leghíresebb.

Burgercsendélet

A street food világában manapság már bárki eligazodik, a kínálat viszonylag könnyen felmérhető, a minőség azonban nagyon is változó, ami kellemetlen mellékzöngékkel tarkítja ezt a fogalmat. Az Attaboyban Papp Krisztián és csapata törekszik rá, hogy megmutassa: a street food vonalban is van minőségi változat, a könnyed utcakosztot magas nívón is el lehet készíteni. A nemzetközi tapasztalatokkal jócskán ellátott, több év angliai múlttal rendelkező Krisztián számára fontos, hogy a munkatársai, beszállítói is értsék, hogy a végeredménynek a lehető legjobbnak kell lennie. Hosszan keresi a minőségi alapanyagokat, olyan apróságokkal is foglalkozik, hogy a hely egyik zászlóshajójának tekinthető Big Cheese-ben, a négy sajtot kombináló burgerben a cheddar jól működjön a többi sajttal, az élvezeti értéke, olvadása pont a lehető legideálisabb legyen. A végeredmény egyébként magáért beszél, valóban rendkívül jó kombinációt alkot a cheddar, a edami, a masdaam típusú Pannónia bársony és a mozzarella.

A klasszikus burgerek mellett mindig vannak újdonságok, mostanában került étlapra a rendkívül gazdag és nagyon ütős Surf and Turf burger és április elsejétől május végéig lehet kóstolni az idei Hellman’s versenyre készített Cheesy Hell(man’s) Boy, amelyben a szokott húspogácsa füstölt marhanyakból készül és a – lányaim által itthon is előszeretettel alkalmazott –  Marie Rose szósz sem csak úgy simán kerül a szendvicsbe. Ezer és egy apró csavar teszi igazán egyedivé ezt a szendvicset, s ahogy én tapasztaltam, ez nem csak a versenynek szól, hanem az Attaboy minden burgerére igaz: az utolsó apró részletig gondosan kidolgozott tételek tökéletes egyensúlyára épül mindegyik.

Egyszóval, ha szeretnétek egy jó burgert enni otthon vagy pont a belváros kellős közepén tör rátok az éhség, akkor irány az Attaboy.

Tesztalanyaim