Pannonhalma, a varázslat
….az élmény feldolgozás alatt…
Jellemző mód viszonylag hamar képes vagyok egy-egy étterem vagy kirándulás nyújtotta benyomásokat mondatok formájában viszonylag hűen visszaadni. A szerdai pannonhalmi túránk kapcsán azonban van bennem némi félsz, hogy nem fogom tudni a hely varázsát, az emberekből áradó vonzást tisztességgel megjeleníteni. Ezért előre is elnézést kérek, vagy, ami még jobb megoldás: amit olvastok azt szorozzátok fel tízzel, hússzal, pakoljatok össze a lehető leggyorsabban és irány Pannonhalma!
A pannonhalmi varázs először két éve érintett meg, amikor egy riport kapcsán keveredtem – családostul – a környékre, s úgy adta az élet, hogy a megbeszélt program előtt pont volt időnk felfedezni a Pannonhalmi apátság gyógynövénykertjét. Nem csak nekünk okozott hihetetlen boldogságot a hely, hanem a Nőket is magával ragadta: a lila bóbitájú levendulapárnákkal tarkított domboldal, a különféle fűszernövények kisebb-nagyobb bokrai, a vízililiomok, a kert aljában pihenő teaház. Igazság szerint aznap már nem is vágytunk másra, megérkeztünk, megpihentünk, kegyelem volt és béke.
Ennek az élménynek köszönhetően nem volt kérdés, hogy a Szent Márton év programsorozatát és a ravazdi üzemet bemutató sajtótúrán ott a helyem.
A túra kifejezetten azt szerette volna megmutatni nekünk, hogy mi minden változott, alakult az utóbbi időszakban Pannonhalmán, s hogy a Szent Márton hegyen álló kolostor az 1700 esztendeje született Szent Mártonra hogyan emlékezik, miképp mutatja be azt a példaértékű életutat, amit – az 1020 éve védőszentként választott – Márton bejárt.
Az első utunk a Vis Vitalishoz vezetett, azaz Ravazdra, ahol megnéztük az apátság palackozóját. Itt, ahol a legenda szerint Béla királyunk a kardjával fakasztott forrást, itt található az a természetes ásványvíz is, amit az egyedi palackokba zárva már másfél éve megtalálhatunk az éttermek kínálatában. A vastalanításon kívül teljes, 17000 éves valójában kínált, kasztvízzel nem érintkezett, ízletes, harmonikus beltartalmú víz palackja nem csak egyedi, hanem környezetkímélő. Igaz, hogy PET, de mint megtudtuk, a vizet szállító munkatársak visszagyűjtik a palackokat, s azokat újra hasznosítják, így nem lesz belőlük szemét, az újrahasznosításuk sokkal kisebb hőmennyiség felhasználásával is megoldható (150 fokon olvad, míg az üveg 1000 fok felett), s súlyának köszönhetően könnyebb szállítani, így jóval kevesebb üzemanyaggal terheljük a környezetünket.
A palackozó után az 1238 óta a pannonhalmi bencések által is számon tartott Béla király forrást is megtekintettük, majd elindultunk, hogy egy rövid kávészünet keretén belül megismerkedhessünk a Pausa kávézóval.
Ahogy későbbiekben Várszegi Asztrik kedélyesen megjegyezte: egy kis szünetre mindenkinek szüksége van; a Pausa pont ezt kínálja, időt, teret ad pihenni, s mellé süteményt, fagylaltot és kávét kínál. 
Nekünk nagyon jó dolgunk volt, a Pausa cukrásza, Barabás Kata háromféle aprósággal is készült. Egyrészt megkóstolhattuk a Macaron napon második helyezést elért macaronjukat, a kakukkfüves Rákóczi túróst, amiben már visszaköszönt a gyógynövénykert egyik kedvelt fűszernövénye. Másik süteményük egy levendulás krémmel töltött millefeuille volt, amelyben a Pannonhalma védjegyeként is ismert levendula kapott nagyon kellemes szerepet. A harmadik tétel pedig a Pausa szelet volt, amely méltó cégére lehetne bármelyik magára sokat adó cukrászdának, olyan mestermű, amelyben egyszerre tapasztalható meg a szakmai tudás, az ízlés és az arányérzék.
A macaron hibátlan textúrával, ideális töltelékkel bírt, a habcsók és a túrós, lágyan fűszeres krém egyszerre roppant, kellemes szimbiózisban adta meg számunkra azt, amire vágytunk. A millefeuille tésztarétegei roppantak, nem áztatta el őket a krém, amelyet pont annyira járt át a levendula, ami nem volt zavaró; inkább fűszerként hatott, nem pedig alapízként.
A Pausa szelet esetében a tartalmas, nem száraz, nem tömény, de ennek ellenére sűrű és jó textúrájú piskótán finom grillázsréteg pihent. Nem szétválasztható, jóformán utol sem érhető, csak harapáskor roppant meg, mint az első jég az őszi pocsolyák tetején. A piskóták közötti kávés krém finoman hangolt, könnyű, de jó állagú volt, s az egészet borító máz, a gyümölcsből “varrt” gombok tették teljessé az élményt. Ha nem tudtam volna, hogy lesz még folytatás, s kellően arcátlan vagyok, akkor még 2-3 Pausa szelet eltűnt volna. De képes voltam mértéket tartani (nehezen, na).
A Pausa után az épület másik szárnyába sétáltunk, ahol a – két állandó kiállítás mellett található, – Szent Márton évre készített időszaki régészeti kiállítást tekintettük meg, amely Szent Márton korát és az azt követő évszázadokat mutatja be. A programsorozat alapvetően a közösségépítésre és a kulturális párbeszédre épül, ennek egyik eleme a Szombathelyen kezdődő és Pannonhalmán folytatódó tárlat. A kiállításhoz szakértő vezető is csatlakozott hozzánk, Konrád atya személyében, aki először visszafogottan indított, majd megcsillogtatta finom humorát, s máris az egész csoport szó nélkül követte.
A kiállítás az 1700 éve született Szent Mártonnak állít emléket, aki valahol Pannóniában született. A pannonhalmiak szerint Pannonhalma környékén, míg a Szombathelyiek – Mária Terézia óta – maguknak vindikálják ezt a jogot. Alapvetően – mutatott rá Kornád atya – teljességgel mindegy, hogy Pannónia mely szegletéből származott Márton, a lényeg az, hogy honnan jött és mit ért el az akkori társadalmi berendezkedés mellett. A legfontosabb Márton személye és az általa bejárt életút tanulságai.
A szombathelyi és pannonhalmai kapcsolat nem csak a kiállításban nyilvánul meg, hanem a július elejére tervezett zarándoklat is ezt a két települést kötné még jobban össze. A zarándoklatra mindenkit sok szeretettel várnak, aki szeretne egy ilyen típusú elmélyülést megélni, annak jó alkalom lehet a Szent Márton év. Ennek a kulturális párbeszédnek része még az augusztus végén megrendezésre kerülő Arcus Temporum fesztivál is, amelyre szintén érdemes ellátogatni. A kortárs és a klasszikus szerzők közötti kapcsolatteremtő esemény idei kiemelt alkotói Kurtág és Haydn.
A kiállítás tárgyi része izgalmas volt. A különféle kora keresztény relikviák, a vallási motívumokkal átszőtt eszközök jól mutatták miként vált Pannóniában elfogadottá a kereszténység, hogyan ragadt meg a hit a pogány lakossággal átszőtt településeken, miként tették magukévá a honfoglaló törzsek a kora keresztény motívumokat.
Mindez rendkívül érdekes volt, ennek ellenére a számomra lenyűgöző tartalmat az a kisfilm szolgáltatta, amelyet a múzeum egyik különtermében vetítettek, s a pannonhalmi bencések mindennapjait, a borászat, a gyógynövénykert, az étterem, s természetesen a kollégium életét mutatták be. A világtól visszavonult szerzetesek kapcsán hajlamosak vagyunk sztereotípiákban gondolkodni, az Istennek ajánlott életet leegyszerűsíteni imádkozásra. Holott a bencés szerzetesek jelmondata is tükrözi, hogy munka és imádság együtt tölti ki az életüket (“Ora et labora.”), s maga a film, valamint az egy nap lefogása alatt tapasztalak is azt bizonyították, hogy az apátságban a hitélet mellett komoly alkotó munka folyik.
A múzeum után az apátság hat éve működő éttermében folytattuk a pannonhalmi élménytúrát. A Viator már régen bizonyított, s pont a látogatásunk napján szerzett újabb elismerést, aznap délután vehette át ugyanis Takács Gábor a Business Excellence legjobb vidéki étteremnek járó díjat. A méltatás teljesen jogos, a számunkra készített könnyed, három fogásos ebéd is jól példázta.
Az ebédhez azonban szorosan hozzátartozik Pannonhalma. Itt nem csak szépen tálalt, jó alapanyagokból készített fogásokról van szó, itt mindent átsző a pannonhalmi lét, az apátság épületére látni a csupa üveg vendégtérből, apátsági borokkal kínálják a fogásokat, nem meglepő mód a gyógynövénykertből származó fűszerekkel készítik a fogásokat, s mi még olyan szerencsés helyzetben is voltunk, hogy Várszegi Asztrik főapát is velünk töltötte az ebédidőt, rengeteg helyes történettel és a latin elnevezésekhez kapcsolódó krónikával gazdagította a napunkat.
Gyurik Gábor, a Viator séfje külön menüsorral készült. A könnyed, szezonális előétel egy marinált bivalymozzarella volt, amelyhez fűszeres paradicsomsorbet dukált. A viszonylag nagy mennyiségű, bivalytejből készített sajt önmagában is egy élmény, de a hűs, édes-fűszeres fagylalt nagyon kellemes kiegészítője volt. Az előételhez megérkezett az első apátsági bor, a Prior, ami dűlő- és fürtválogatott rajnai rizlingből készült. A későbbi szüretnek köszönhetően hat gramm maradék cukorral bíró bor jó kezdete volt a borsorunknak, s szépen harmonizált az előétellel.
Mire az utolsó cseppeket is kiügyeskedtük a tányérból, megérkezett a főfogás, egy kacsatrió, azaz rosé kacsamell, sült kacsacomb és kacsaszívből készített ragu, amit gerslirizottó egészített ki. Az omlós húsok, s a szintén omlós belsőség mellé jó választás volt a krémes, de karakteres burizs, valamint az alig blansírozott, friss, roppanós zöldségköret. Az egyszerű és letisztult fogást egy újabb apátsági bor kísérte, pontosabban kettő. Az első borunk egy tízéves kísérletsorozat eredményeként született tétel volt. A Hemina ugyanis 
egészfürtben préselt, finomserpőn tartott fehérborok házasítása. A chardonnay alapokon nyugvó borban 15-15 százalékban található még pinot blanc, saugvignon blanc és egy kísérleti fajta. A gazdag aromakészlettel bíró bor már az első illatokkal hódít, rendkívül kerek, szerethető tétel.
Várszegi Asztriktól pedig azt is megtudtuk, hogy miért Hemina a Hemina. A Hemina ugyanis Szent Benedek Regulájában található speciális mértékegység, amelynek nincs meghatározott mennyisége, annyi csupán a követendő, hogy a szerzetesek napi egy heminánál több bort ne fogyasszanak. Hogy aztán az adott kolostorban mennyi is az a hemina, azt a helyi apát döntötte el. Hol 2,5 deci, hol 7,5 deci.
Annak, aki a kacsa mellé már valamilyen vörösbort szeretett volna fogyasztani, újabb apátsági bort kínáltak, egy – a napokban palackozásra kerülő – 2015-ös évjáratú Pinot Noir került a poharukba. Bár Pannonhalma alapvetően fehérboros környék, de évszázadokon keresztül burgundi fajtákkal is volt tarkítva a vidék. Ennek köszönhetően található meg a szortimentben a pinot noir is, amellyel ugyan nehéz bánni, de a végeredmény nagyon szépen visszatükrözi a termőterületet és meghálálja a gondos bánásmódot. 
Komoly, de jól értelmezhető, gyümölcsösségét őrző bor.
A desszert ugyanolyan letisztult volt, mint az előző két fogás. A hideg túrógombóc mellé kínált fekete szeder sorbet és a melléjük kerekedett – tizenötféle gyógynövényből készített, almapálinka alapon nyugvó – apátsági likőr méltó lezárása volt az ebédnek. A mostanság oly divatos hideg túrógombócnak van létjogosultsága, ha tisztességes alapanyagból készül, akkor valóban üdítő, a meleg nyári időszakban is helytálló desszert, amit szezonális gyümölcsökkel, fagylaltokkal ügyesen variálhatunk.
Az ebédet követően felsétáltunk az apátsághoz, ahol a Szent Márton év másik kiemelt kiállítását, az Osztás 10×10 fotókiállítást tekintettük meg, Konrád atyának és a fotókiállítás egyik alkotójának, Pályi Zsófiának a vezetésével.
A kiállítás megrendítő. Nem zengzetes, nem manipulatív, csupán emberi, hétköznapi. Sorsokat mutat be, nehezebbeket, könnyebbeket, szépeket, fájdalmasakat. Egy azonban mindegyik történetben bujkál – hol látványosan, hol picit titkoltan – s ez az adás képessége, a segítségnyújtás, az egyén és a közösség ereje. S bár a történetek 21. századiak, mégis könnyedén párhuzamba állíthatók Szent Márton életével, cselekedeteivel. Az ingyenes kiállítás a Szent Márton év végéig, azaz 2016. november 11-ig tekinthető meg, ha erre jártok nézzétek meg, érdemes.
A kiállítás után – a napfényben fürdő pannonhalmi látkép mellett sétálva- betekintést kaptunk az iskola életébe is, rövid pihenőre betértünk a nemrégiben átadott multifunkciónális előadótérbe, ahol az iskolaigazgató és helyettese felváltva mesélt az itt tanuló fiúk életéről, mindennapjairól, s én, életemben 
először egy kicsit sajnáltam, hogy a Nők nők, s nem Pasik. Az ide érkező gyerekek elképesztő munícióval indulhatnak innen tovább, bár szülőként fájt hallani a havi egyszeri hazalátogatást, ha előástam magamban a kamaszt, az már nem szontyolódott ennyire ennek hallatán.
A diákok számára azonban nem csak tanulás és egyházzenei képzés létezik, az apátság területén számos módon lekötheti a kreatív energiájukat, többek között az Osztás 10×10 kiállítás videóanyagait is pannonhalmi diákoknak köszönhetjük, a multifunkciós tér sokszor ad helyt koncerteknek, színházi produkcióknak, illetve hetente kétszer – az igazgató úr szerint Szent István óta – a mozirajingóké a terep, szerdán művészfilmeket, szombaton közönségfilmeket vetítenek.
Zárásként lesétáltunk a Gyógynövénykertbe, ahol teljes pompájukban vártak ránk a levendulabokrok, az apátság alatti domboldalt puha lila paplan fedte, mi meg gyermeki lelkesedéssel fotóztuk a növényeket, a virágra szálló méheket, s magunkat, mintha hinni se mérnénk, hogy valóban itt vagyunk.
Az álom nem illant el, Pannonhalma valóban ott vár ránk, s rátok, csak be kell lépni a kapuján.
