Eat Poland
Edd meg Lengyelországot! – szólt a felhívás, s mi – egy kicsi, de lelkes asztaltársaság – ennek örömmel eleget is tettünk. A zárt körű, Európa nagyvárosaiban élő gasztroguruk számára tartott bemutatók budapesti vacsorája egészen elképesztő volt. Azzal a biztos tudattal mentem, hogy sok újat nem fognak tudni mutatni, hiszen a Lengyelországban töltött heteim száma lassan évekre rúg, s gasztronómia iránti szenvedélyem, meg örök éhségem okán már mindent ettem, amit csak enni lehet arrafelé.
Erősen rám cáfoltak. A USTA lengyel gasztronómiai és kulturális magazin szervezésében, a Lengyel Intézettel együttműködésben létrehozott eseményen ugyanis valami egészen pazar, meglepően modern, izgalmas és egyben letisztult arcát mutatta az a lengyel konyha, amit én eddig egyáltalán nem ismertem.
A modern szakácskönyveket kiadó, a lengyel bloggertársadalmat felkaroló USTA a fő mozgatórugója az Eat Poland rendezvénysorozatnak, amely nem csupán egyetlen kiemelt eseményt jelent, hanem egy olyan felületet, amelyen keresztül kapcsolatba léphetünk a 21. századi lengyel gasztronómiával, megismerkedhetünk az utóbbi évtizedben végbemenő változásokkal, szembesülhetünk vele, hogy az a fajta gasztroforradalom, ami nálunk zajlik, az a lengyel környezetben is megvalósult. Eredményességét jelzi a két Michelin-csillagos étterem, s – többek között – ez a nagyon is látványos műhelymunka.
A magyarok számára készített vacsora megálmodója Marek Flisiński volt, aki nem csak azt szerette volna szemléltetni, hogy az általa szeretett és megszokott alapanyagokat lenyűgöző alkotásokká képes változtatni, azzal bűvölt el igazán, hogy a magyar gasztronómia elemeit milyen hibátlanul bele tudta szőni, illeszteni az általa alkotott gasztronómiai világba.
Az Eat Poland azonban sokkal többet jelentett egy jól összeállított, magyaros elemekkel tarkított lengyel degusztációs menüsornál, itt minden elem, minden hozzáadott apróság jelentéstartalommal bírt, kiegészítette az eseményt. Ilyen apróságnak tűnő, de fontos elem volt a vacsoraasztal dekorációja, amely meghatározta az alaphangulatot, a kissé üres térből barátságos enteriőrt varázsolt, őszi erdőt kerített az asztalunkra, anélkül, hogy zavaróan sok elemmel vonta volna el a figyelmünket a vacsoráról. Ezt az izgalmas, kissé skandináv hangulatot a Kwiaty&Miut virágos duónak köszönhettük, akik Lengyelországban nem csak virágcsokrokban élik ki kreativitásukat, hanem számos tervezővel dolgoznak együtt, s sok esemény viseli magán az ő kézjegyüket.
Szintén fontos, az étel szempontjából is lényeges kiegészítők voltak a Poznan külvárosában működő Spiek Ceramiczny edényei, amelyek végtelen egyszerűségük ellenére mégis jól érzékelhető pluszt adtak az egyes fogásokhoz. Az előétel és a desszert esetében számomra igen meghatározó volt, hogy milyen formában kerül tálalásra. A klasszikustól eltérő vagy épp a rusztikus tál volt az, ami ezeknek az ételeknek extra jelentéstartalmat bírt adni.
A kiegészítő apróságok közé tartozik még a társaság is, amely – a szokott arcokon kívül – kiegészült a lengyel gasztronómia néhány képviselőjével és azokkal az emberekkel, akik megálmodták és megszervezték az egész eseménysorozatot. Az este folyamán zajló beszélgetések, a lengyel és magyar borokkal övezett, bravúros vacsora, a bemutatásra kerülő, a lengyel gasztronómiával szorosan összefüggő termékek egy nagyon szép és kerek képet adtak arról, hogy merre is tart a lengyel gasztronómia.
Jó irányba.
