MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Ez a nyár sem múlik el remek gasztrokönyvek nélkül, amelyek közül most hármat ajánlanék. Ebből kettő szakácskönyv, de nem pusztán az, inkább afféle életmódváltáshoz kapcsolható segédlet, a harmadik pedig egy remek, nagyon szórakoztató könyv civileknek és szakmabelieknek arról, hogy mit is jelent az, ha valaki a borok oltárán áldozza fel az életét és sommelier lesz.

Rubin Eszter: Hisztamin intolerancia szakácskönyv

Eszter nem ma kezdte a gasztroszakmát, én még blogger körökből ismerem, bár sokaknak inkább szépirodalmi alkotásaival, színpadra vitt művével, a Barhesszel vált ismerőssé. Most a két tudás egyesül ebben a könyvben, amely Eszter személyes kálváriájának szülötte. Az újkori civilizációs betegségekre még teljességgel felkészületlen magyar egészségügyben utat kereső Eszter utazása ez a könyv, amely megmutatja, hogy táplálkozással, az alapanyagok gondos megválasztásával hogyan lehetünk gyógyítói a szervezetünknek, hogyan kereshetjük meg a bajok forrását, ahelyett, hogy hagynánk, hogy egyesek a tünetek kezelésével próbáljanak felülemelkedni a lelkiismereti problémákon. Eszter receptjei mellett a hozzáállása, a rövid, de tartalmas bevezetőben lévő tételmondatai sokak számára válhatnak iránymutatóvá, akik régóta keresik az okát különféle panaszaiknak, amelyeket eddig – a szokott módszerek mentén – nem bírtak feltárni. Javasolt a könyvet gondosan forgatni, Eszter előírásait betartani, s megfigyelni azt, hogy gyógyszereken kívül mi mindennel kezelhetjük, gyógyíthatjuk, tehermentesíthetjük a szervezetünket.

Flexiteriánus étrend

Évek óta visszatérő téma, lassan afféle gumicsont, hogy a világ túlzottan húsfogyasztóvá vált. Ennek örömére a korábban is gond nélkül szektásodó, egymásra acsarkodó társadalom újabb okot talált az egymásra mutogatásra. A húsfogyasztást azonban nem csak úgy lehet elképzelni, hogy minden áldott nap asztalra kerül legalább két rántott szelet, hanem érdemes feltételezni és elfogadni azt, hogy vannak tudatos húsfogyasztók, akik nem a mennyiséget, hanem a minőséget, a húsnak, állati eredetű termékeknek a szervezetben betöltött szerepének okán fogyasztanak ilyen alapanyagokat. Tudatosan. Mértékkel. Én is ebbe a csoportba tartozom, nálam szezonális vegetáriánus lét alakul ki nyaranta, ősszel-télen több húst készítek – mert így kívánjuk, és odafigyelek arra, hogy a növésben lévő lányaim számára mit teszek a terítékre (nem, nem hiszek a teljesen növényi alapú táplálkozásban). Ennek a létformának is van neve, ez a flexiteriánus táplálkozás, amely növényi alapon képzeli el az étkezést, de nem zárkózik el az állati alapanyagoktól, helyén tudja kezelni, megtalálva azt az egyensúlyt, ami számára ideális. Ennek az életmódnak vannak született követői, és vannak olyanok, akik esetében döntés, hogy ebbe az irányba mozdulva válnak egészség- és környezettudatosabbá. Ehhez az irányváltáshoz ad jó alapot a HVG könyvek új, gazdagon illusztrált kiadványa, amelyben gondos szedetben mutatják meg, hogy miként lehet a húsalapú táplálkozásnál könnyebb, egészségesebb módon, mindent fogyasztva étkezni.

Bianca Bosker: Dugódili

Bevallom őszintén: ettől a könyvtől kicsit tartottam. Nagyon vastagnak tűnt, nagyon szakmainak, nagyon száraznak. Aztán felütöttem, és azóta – amikor csak akadt egy kis szabadidőm – olvastam. Na jó, szombaton egész nap ezt olvastam. Bianca Bosker könyve ugyanis zseniális. És nem csak szakmabelieknek szól, sőt főleg nem nekik szól, hanem azoknak akik mindig szerették volna tudni, hogy én meg a hozzám hasonló gasztrofanatikusok mi a fenének áradozunk egy borról, miért megyünk ilyen eseményekre, miért maradunk a végén javarészt józanok, és miért tartjuk magunkat mérhetetlenül laikusnak a borszakértő kollégákhoz és a sommelier-ekhez képest. Bianca Dante borpoklába ereszkedik alá, számos borissza Vergilius mutatja számára az utat, amelyet nagyon élvezetes, laza, könnyed, de korántsem felszínes stílusban ír meg. Mondatai közt ott bujkál a humor, a szakma iránti – egyre mélyülő – tisztelet és alázat, miközben megmarad az ördög ügyvédje, aki más kérdést sem tesz fel mint, hogy „Cui prodest?” azaz kinek éri meg ez a hatalmas felhajtás a bor körül. A könyv letehetetlen, „eteti” magát, akár még strandra is el tudom képzelni, egy könnyed, jól behűtött száraz fehérbor társaságában.

Miért hordok szemüveget?

A kérdésre több kézenfekvő válasz létezik. Ha másokat megkérdeznék, hogy vajon miért hordok szemüveget az első, csípőből érkező válasz az lenne, hogy lássak, és ez ma már így is van. Ha engem kérdeznek arról, hogy miért is hordok szemüveget, akkor a válasz az: mert öltöztet, színesít, kiegészíti az egyéniségemet, megmutat belőlem még valamit, hozzám ad.

Ehhez persze nagyon fontos, hogy hogyan választom meg azt, ami a fejemre kerül, központi szerepe révén nem csupán funkcionálisan kell tökéletesen teljesítenie, hanem a részemmé kell válnia, és ahogy halad a kor, úgy finomodik a bennem lévő, anyától örökölt műszer, és egyre háklisabb leszek. Nem elégszem meg a jóval, közepesen vagyok boldog a nagyon jóval, aljasul a tökéletesre törekszem.

Éppen ezért szerettem bele két éve abba, amit a Tipton képvisel. Már korábban is láttam a munkáikat, a celluloiddal dekorált kereteket zseniális ötletnek tartottam, és ugyanazt az alázatot és a filmes ipar iránti tiszteletet éreztem benne, amit a lemezekből készített, a cég védjegyévé vált alkotásoknál is érzek.

A Nespressoval közös együttműködésükből született kapszulakollekció egyik darabja prominens tagja népes napszemüveggárdámnak, megvan a helye és ideje, amikor abban indulok útnak, és olyannyira becsülöm, hogy még rendőrségi ügy is lett belőle, mikor eltűnt/ellopták.

Így aztán nem volt kérdés, hogy egy kellemes nyári délutánon engedtem a csábításnak, hogy bossa nova ritmusára és egy jó koktéltól elandalodva végigszemlézzem a The Workshop bárban berendezett pop-up boltjukat, és annak teljes kínálatát.

Annával mentem, aki szintén lelkes szemüvegfüggő és –viselő. A lehetőségeket kiaknázva, minden létező keretet felpróbáltunk, a nagy klasszikusoktól indulva, a meglehetősen masculin celluloid sorozaton keresztül, a színes háttérrel bíró áttetsző lemezből készített példányokig. A szemüvegek karakterének megfelelően váltogattuk a szerepeinket, voltunk titkárnők, titkosügynökök, nyomozók, illetve a töltényhüvellyel készült keretek közt találtunk olyat is, ami egyenesen a Derrickbe vagy épp a Csernobil egyik-másik kultikus jelenébe repített minket.

Amíg néztük a tükörben a saját színeváltozásunkat, s figyeltük, hogy a formák, színek, anyagok milyen mértékben befolyásolják a kinézetünket, tesznek hozzá vagy alakítják át a személyiségünket, közben meg is leltük a kedvenceinket. Anna a napszemüvegek mellett tette le a voksát, nála a Pressburg Sun lett a befutó, míg én a Vinylize széria AC/DC kollekciójának legvadabb darabjába, a High Voltage sorozat Lover keretébe estem bele. Felvettem, és ott éreztem, hogy az eddigi vicceskedésnek annyi, itt most valami történt, mi épp most megtaláltuk egymást. Pontosabban én a keretet. Van ilyen. Szerelem első látásra.

A Tipton – a már ismert kollaborációk mellett – a koronavírus-járvány idején sem pihent meg, közel félezer magyar orvosnak és ápolónak biztosított ingyen szemüveget, a márkás lencsék fogalmazóit is megnyerte a kezdeményezéshez, így kaphatott szemüveget az a kedves fiatal klinikai gyógyszerészlány is, akivel együtt figyeltük a bárban fellépő táncosokat.

Ugyancsak ennek a nyughatatlan, alkotni vágyó szellemnek a terméke lett a pop-up bolt, amelynek keretében a Brodyland-del összefogva, korszerű, de elképesztően hangulatos, barátságos, mégis letisztult szemvizsgáló szalont varázsoltak Budapest egyik legmenőbb bárjába. Itt a ZEISS legmodernebb szemvizsgálati berendezései várják a vendégeket, amelyeknél természetesen érvényesülnek a érintésmentességi szempontok is. Természetesen nem csak látó- és olvasó szemüvegeket, hanem számtalan izgalmas napszemüveget is találhatunk a boltban. A szemüvegválasztás után pedig ihatunk egyet a jól végzett munkára: a The Workshop kínálatából bármilyen ital elfogyasztható – koktélok, kávés italok – természetesen a Tipton Eyeworks kontójára.

De ez még nem minden, a műhely megálmodói a nyár folyamán szűk körű koncerteket terveznek, hűen a Tipton zenecentrikus márkájának, a Vinylize-nak a márkaidentitásához: a SZIGET szervezőivel közösen az ez évre tervezett fellépők egy részét a The Workshop színpadára hozzák.

Lassan megszokjuk, hogy nincs olyan év, amikor a Chocolate Award díjátadóján ne szólítanák – akár virtuálisan is – többször dobogóra Mészáros Gábort. Idén sincs másképp, a helyzetre való tekintettel kissé nehézkes bírálati folyamat eredményeként most is hasonlóan vélekedtek az ítészek, mint eddig: amit Gábor csinál, az megérdemli az elismerést.

Az idei nyár és a Chocolate Awards kelet-európai versenye ugyanis igazi díjesőt hozott: a magyar manufaktúra összes nevezett terméke dobogós helyezést ért el, a versenyről két arany-, két ezüstéremmel távozott, plusz három különdíjjal is jutalmazták a Gábor alkotásait.

Az Anna által már régóta kedvencnek kikiáltott, mangós töltelékű chocoMe Petit ezüstérmes lett, sőt különdíjat is érdemelt a magas minőségű alapanyagok használatáért. A chocoMe Raffinée 3 – ami a tavalyi év meglepetése volt számomra, azóta is az egyik kedvenc termékem a palettáról – szintén több győzelmet is magáénak tudhat, a hármasból két íz szintén megérdemelte az alapanyagokért adható különdíjat. Az egyikük a pikáns Nepáli Timur borsos couverture-rel bevont szicíliai mandula, a másik az étcsokoládéval és yuzu couverture-rel bevont szicíliai mandula, amely madagaszkári étcsokoládéval készül. Azért a harmadik drazsé sem maradt ki a sorból, a Mogyorós tejcsokoládéval és passion fruit couverture-rel bevont piemonti mogyoró ezüstérmesként végzett a regionális döntőben.

Gábor termékei nem véletlen ilyen sikeresek, a minőségi alapanyagok mellett ott a beléjük fektetett energia, a folyamatos, töretlen munka, Gábor alkotó zsenije, amely jó érzékkel megy a trendek elé, és diktálja azokat.

Szögezzünk le valamit: a szüleim erősen kávéfüggők. Ennek köszönhetően én is hamar megismerkedtem a kávéval, sőt, amikor három éve Costa Ricában voltunk, akkor kávéfarmon, pörkölő üzemben is jártam. Bár nagyon alapos bemutatón szemléltették az arabica ültetvényen zajló munkát, és a kávébabok feldolgozását, az egész számomra nem ért igazán sokat, hiszen akkoriban még csak ritkán ittam egy kávét, főleg akkor, ha kínáltak.

Egy haszna azonban volt a lassú ismerkedésnek: a mai napig nem a praktikuma miatt fogyasztom a kávét. 

Azóta persze már viszonylag sokat kávézom, még az iskolában is van egy kis piros kapszulás kávéfőzőnk. Viszont bármilyen furcsa, én még – a Costa Rica-in túl – sosem vettem részt kávékóstoláson. Kóstoltam már sokféle kávét, de sosem ittam úgy ezt az italt, hogy közben egy szakember elmondja, hogy ami a poharamban van, az mitől olyan amilyen.

Ez tegnap megváltozott. A Costa Coffee baristája, Gávris Iván nem csak, hogy remek kávét készített nekünk, hanem részletesen azt is elmagyarázta, hogyan kell egy ilyen italt helyesen kóstolni. 

Korábban sosem szerettem a rövid fekete kávékat, de csak most, pontosabban tegnap jöttem rá, hogy nem az itallal volt gondom. Nem ittam jól. A bemutatón ugyanis megtudtam, hogy az undorító és egyben viccesnek is ható szürcsölésnek mekkora szerepe van abban, hogy az ízeket rendesen érezzük. Iván azt szintén elmesélte, hogy Gennaro, a Costa mester baristája olyan hangosan szürcsöl, hogy négy emelettel lejjebb is hallani, ha kóstol. 

Gennaro azonban nem csak szürcsölésével vált legendává körünkben, találkoztunk is vele, pontosabban egy videóüzenetben köszöntött minket, és elmondta, hogy mennyire örül, hogy végre nálunk is elérhetők lesznek termékeik, amelyeken annyit dolgoztak. Szerinte nem érdemes Costa kávé nélkül kezdeni a napot, mert ilyenkor akár az egyszerű dolgok is félremehetnek. De nincs mit aggódnunk, hiszen most, hogy már a szemes és őrölt kávéik is elérhetők, azaz sokat könnyebb dolgunk lesz, hiszen bármikor, otthon is elkészíthetjük és fogyaszthatjuk, a gondosan megalkotott kávéikat. 

Hamarosan kapszulás változatban is érkeznek majd a Costa kávék, és akkor már a mi kis piros kávéfőzőnk szintén főzhet olyan kávét számunkra, amellyel biztos semmi nem megy félre a nap folyamán.

(Szerző: Hildebrand Celina Anna, Fotós: Mészáros Péter/Coca Cola HBC)