MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Hajlamosak vagyunk mindent feketében és fehérben látni, nehezen hisszük, hogy vannak átmenetek, pedig igenis léteznek. Erre mutatott tegnap nagyon szép, ízes és követendő példát a Dreher Sörgyárak és a Mad Scientist csapata.

A Kőbánya X teljesen új márkaként debütál a piacon, jelenleg két terméket tartalmazó portfóliója azonban nem nevezhető szegényesnek, hiszen a közel egy éves munka eredményeként két olyan ital született, amiben minden benne van. A koprodukció valóban közös értékeken alapul, amelynek remek platformja a mindként cégnek otthont adó X. kerület, a hazai sörgyártás egyik origója, Kőbánya.

Szilágyi Tamással, a Mad Scientist tulajdonosával beszélgetve egy nagyon izgalmas, mai történet bontakozott ki: a Dreher az elmúlt két évben – a vezetőváltást követően – egy egészen új, innovatív útra lépett. A változások sorába azonban nem csak a termékfejlesztés irányváltása tartozott bele, hanem a környezet megismerése is, a piacon lévő kisebb, kézműves sörfőzdék tevékenységének feltérképezése, a fogyasztók igényeinek kiismerése.

Ennek az irányváltásnak a részeként ismerkedett össze a Dreher és a Mad Scientist, akik – a kezdeti udvariassági körök után – közös fejlesztésben kezdtek el gondolkodni. Pontosabban a Dreher kereste meg a Mad Scientist csapatát, hogy szeretne a kisüzemi sörfőzdék hangulatából, stílusából valamennyi átemelni.  A közös márka jó lehetőséget adott a függetlenedésre, a recepteket a sörfőzőmesterek közösen alkották meg, a nagyüzemek technológiáját és évszázados tudását keresztezték a kisüzemi sörgyártás friss, kísérletező szemléletével. A két termék pedig valóban közös szellemi tulajdonként született, ahol a Lager a Drehernél készül, míg a Stout a Mad Scientist üzemében.

Underground Lager

A két csapat sörfőzőmesterei elsőként a hazai piacon és nemzetközi szinten is messze a legnépszerűbb sörtípust, a lágert gondolták újra. A Kőbánya X Underground Lagerhez a magas minőségű, speciális, világos maláta mellett Bajorországból származó Spalt és Saphir komlókat használnak. Az sörkészítés folyamatában tradicionális sörfőzési eljárásokat alkalmaznak, a sört alacsony hőfokon, pincében erjesztik, majd hosszabb ideig kondicionálják. Amíg készül, addig többször adnak hozzá aromakomlót: hagyományos módon, a főzőházban, a komlóforralás során, illetve modern hidegkomlózási eljárással, az erjesztést követően. Ennek eredményképp született meg a fűszeres, visszafogottan citrusos, kristálytiszta és szinte ropogós láger.

Catacomb Coffee Stout

A piacon a lágert követően elérhető lesz a Kőbánya X másik fejlesztése is, a Catacombs Coffee Stout, amely egy igazi fekete sör. Ennek az italnak az elkészítése odafigyelést és precíz erjedésvezetést igényel. A pörkölt és enyhébben pörkölt árpamaláta mellett zabmaláta, zabpehely adja a krémességét, illetve kolumbiai single origin specialty kávét is főznek a sörbe. Ennek a sok izgalmas összetevőnek köszönhetően válik az ital – lágy malátássága és szénsavassága mellett – kellemesen kávés, picit kakaós, étcsokis beütésekkel gazdagított, karamellás ízű itallá. Tökéletes választás, akár egy jegeskávé helyett is.

Agatha Christie gyerekkorom óta nagy kedvencem. Vele szerettem meg a krimi műfaját, ő hozta hozzám közel az angol vidéket, és én pedig rajta keresztül fertőztem tovább egy újabb nemzedéket. Most, a karantén alatt is ő mentett meg, a furcsa élethelyzetben türelmetlen lettem, a tehetetlenségemen az imádott hobbim, az olvasás sem segített, valahogy nem tudtam átlépni a lapok alkotta világba, annyi minden zakatolt a fejemben. Elővettem hát az apámtól örökölt Albatrosz könyveket, és szépen sorban újraolvastam a régi nagy kedvenceket. Christie hatott, vele főúri kastélyokban jártam, rendkívül okos kutyák buksiját cirógattam és figyeltem a kegyetlen harcot, amelyet az eső és a szél vív a sziklákkal, miközben szép csendben mindenki jobblétre szenderül.

Christie tehetségéhez nem fér kétség, hiszen idén 100 éve pont, hogy elvarázsolja a közönségét, hogy olyan bűnesetekkel megfűszerezett társadalomkritikákat ír, amelyeket élvezettel olvasunk újra és újra. Hogy honnan volt benne ennyi ötlet, hogyan tud – a hatvanas évek fordításában is – mai, pergő és szellemes maradni? Ez a nagy írók titka, aminek most egy részére fény derül. Pontosabban Az Álmok Háza olyan antológia, amelyben az írónő első, már publikus szárnypróbálgatásaival találkozhatunk. A gyűjtemény erőssége Agatha tudásában rejlik, bár néhány novella kissé kiforratlan a későbbiek tükrében, de összességében egy rendkívül erős szöveget tarthatunk a kezünkben.

Egyik novella hangulata már előrevetíti a Tíz kicsi néger baljóslatú miliőjét, a másikban a vidéki élet egyhangúsága mögött rejlő feszültségeket tárja fel biztos kézzel, míg olyan érdekességekre is bukkanhatunk, amelyek szép párhuzamot teremtenek közte és későbbi, visszatérő karaktere, a kissé hóbortos Ariadne Oliver között. Nem lövöm le a poént, de aki szerette a Gloriett a hullának című regényét, annak tetszeni fog, amit a könyvben talál.

Egyszóval Az Álmok Háza remek olvasmány, jó kiegészítése a Christie-életműnek, méltó ünneplése a 100. évfordulónak.

Összeértünk a Nőkkel. Bár korábban is mindig megpróbáltam őket egyenrangú félként kezelni, de azért a drogériákban töltött közös idő csak mostanában jött el. A lányok felfedezték a korosztályuknak megfelelő kozmetikai termékeket, a néhány évvel korábbi, „bármi, ami eltünteti ezt a furunkulust a fejemről” termékpalettán most már jóval túlmutató dolgokat is észrevesznek, jönnek a pihentető pakolások, a megfelelő tonikok, a szempillaspirálok, a finom vonalra képes tusok és azok a fények, amelyekkel én anno nem találkoztam, és úgy érzem, hogy már nem is fogok. Ez főleg Zsófi territóriuma, ő tudja, hogy hova mennyi fény kell ahhoz, hogy a tökéletes hatást elérje. Anna sokkal inkább a körömfestésben teljesedik ki, ő az arckikészítést lényegesen rövidebb idő alatt – és kevesebb dologgal – abszolválja. Én pedig főleg azok felé a termékek felé fordultam az utóbbi időben, amelyek védik, ápolják is a bőrömet.

Zsófi választása az AVON kollekciójából a True Jelly termékcsaládjából Opal Glow highlighterre esett, amely pont olyan üde és friss árnyalattal gazdagítja a bőrét, amely a korosztályának és a hibátlan arcbőrének megfelel. Anna szintén ebben a nyári termékcsaládban találta meg a számára ideális körömlakkot és színt, a finoman barnult bőrrel és a viktoriánus kisasszonyokat idézően sápadt, gamer bőrszínnel is jól harmonizáló barack árnyalatot, amely zselés hatású és akár egy hétig is szépen fed.

Én a nyári palettából az Avon Care Sun+ sorozatban található Mattító BB krémet választottam, amelynek árnyalata jól illik a nyári, napszítta arcszínemhez, nem csak egyenletesebbé teszi a bőrömet és hidratálja azt, hanem 45 faktoros fényvédelmének köszönhetően hatékonyan is véd a káros sugaraktól.

Mörk Leonóra könyveit mindig várom. Szeretem a történetszövését, az évszázadokon átívelő, folyvást egymásba érő, egymást kiegészítő, de mégis önállóan is létező szálakat, és azt a könnyedséget, ahogy fajsúlyos témákat boncolgat, nem felszínesen, csak nagyon finoman, érzékkel, minden felesleges harsányság nélkül.

Most is, ahogy belekezdtem A herceg és a lányka történetébe hamar megtaláltam az idősíkok között azt az összekötő szálat, ami – a szerelem és Beethoven mellett – minden elemet egybeolvasztott, és ez az a női sors, amiről olyan ritkán esik szó. Az egyedülállóké. Az egyedülálló anyáké.

Ahogy az előző könyv hangos gondolkodás volt a középkorúságukat elérő nők társadalmi láthatatlanságáról, úgy itt az egyedüllét mellett döntő és az egyszer csak azzal szembesülő nők sorsa villan fel – olykor egy mellékszereplő történetében is.

A főszereplők szintén nők, meg persze a Herceg, akit már a címből ismerünk, a lányregények igazi sármőrje, aki nem Leonóra képzeletének szülötte, hanem tényleg a 18. század egyik celebritása volt, reneszánsz ember, akit a sors katonává tett, de ha maga dönthetett volna, talán másképp alakul az élete.

A nők pedig… a nők minden korban izgalmasak, feszegetik a rájuk szabott határokat, keresik az útjukat és kevéssé hajlamosak a megalkuvásra. Erika kortárs, vele könnyedén össze tudtam magam mérni, pont az a negyvenes, aki még a régi konvenciók áldozata is, de már volt ereje, lehetősége kilépni abból, amire nem vágyott. Nóri pedig alig idősebb a lányaimnál, így őt is értem – amennyire egy anya értheti a gyerekét, és látom a sajátjaimon is, hogy mennyire más eltökéltség él bennük, mint az én 27 évvel korábbi 16 éves énemben mocorgott. Ők, ahogy csak Nóri, világpolgárok, annak is tekintik magukat, és olyan terveket szőnek, amelyeket már rég nem lehet csupán álmodozásnak tekinteni.

A Hohenzollern-idősíkot ha nem is tudom összevetni a saját valóságommal, de a független, tanult nőben születő erőt figyelni öröm volt, a szerelmi szálat követni szintén jóleső.

Nóra most is kerek, gazdag érzelemvilágú, bölcs könyvet írt, amelyhez Bonn és Berlin adja a hátteret. Alaposságának hála az utazóknak szintén remekül jöhet a regény, helyszíneit olyan szemléletesen írja le, hogy akár érdemes lenne a regény helyszíneit felelevenítő túrákat szervezni.