MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

A klímaváltozás most talán az egyik legsürgetőbb dolog, amiről csak beszélhetünk. Számomra nagyon érzékeny téma ez, hiszen az én létező vagy nem létező jövőmet érinti a helyzet. A családommal már nagyon régen átálltunk a szelektív szemétgyűjtésre, a maradék ételek kreatív felhasználásra, kisebb mértékű vásárlásokra, és amikor csak tehetjük zöldebb módon tesszük azt. Ez alatt értem azt, hogy mindig van nálunk vászontáska, a ruháink többsége újrahasznosított anyagokból készült,vagy éppen használtan vettük. Ez a minimum, amit tehetünk.

Nagyon örültem Jonathan Safran Foer Globális öngyilkosság könyvének, hiszen a témával amúgy is sokat foglalkozom. Az író már az első oldalakon előidézte AZT az érzést. Az érzést, amikor nem tudsz másra gondolni csak arra, mennyit kell még változtatnod. Van ebben az érzésben valami lázadó is, és nem tudom miért, szeretem azt gondolni, hogy az, hogy legalább minimális szinten teszünk a klímaváltozás gyorsasága ellen az természetes. De sajnos nem az. Nem ebbe születtünk, nem így neveltek, és nem jön magától. Elhatározás kell hozzá.

A 84 éves nagymamám egészen decemberig nem gyűjtött szelektíven, csak halmozta a műanyag zacskóba gyűjtött zacskóit, és nem is tudta ez mekkora probléma. Aztán felkértek az iskolában, hogy beszéljek egy kicsit erről, nagy büszkén meséltem neki, hogy mekkora megtiszteltetésként ért, hogy beszélhetek a témáról az egész kerület előtt. Ezzel a dicsekvéssel indult köztünk egy kvázi vita, arról mit és hogyan kéne tennünk. Azt hiszem nyertem. Következő látogatásomnál meglepve tapasztaltam, hogy a zacskós zacskó felszámolódott és két újabb tároló jelent meg a kukája mellett. Pont ezt éreztem akkor is és most is, hogy amit eddig tettem jó, de nem elég. 

Az író, Jonathan Safran Foer is ezeket a pillanatit osztja meg velünk, belátást nyerünk az életébe. Olvashatunk a haldokló nagymamájáról, a fiairól és az előző könyvének sikereiről. Arról, mennyit is változtatott emberek húsfogyasztásán az a könyv, hogy neki miben lett más az élete. Ott is ez az érzés adta az embereknek az elhatározást, hogy kicsit kevesebb állati termékeket fogyasszanak, ha fogyasztanak. 

Még soha nem hasonlítottam a globális felmelegedést a háborúhoz, pedig micsoda párhuzam! A könyvben gyakran találkozunk azzal, hogy az író összehasonlítja, a mostani helyzetünket a történelemmel. Bele sem gondoltam, mennyire hasonló. Mindenki része volt a háborúnak. A katonákon kívül a család is része volt, akik otthon voltak és lekapcsolták a lámpákat, bedeszkáztak az ablakokat. Ennek is mindenki a része, annyi a különbség, hogy kevésbé látványos. Nincsenek szirénák, amik emlékeztetnének arra, hogy gond van. 

Ez a könyv sziréna lehet sokak számára.

(Szerző: Hildebrand Celina Anna)

A piacvezető londoni szaklap, a The Spirits Business által évente megrendezett The Global Spirits Masters megmérettetésen a prémium ginek mezőnyében aranyérmet kapott az Első Magyar Gin Manufaktúra terméke, az Opera Gin Budapest. A tavaly debütáló és hamar népszerűvé váló magyar kézműves gin márka így már nem csak a Red Dotot érő arculatával, hanem a szakmai elismerést érő ízével is büszkélkedhet, és ezzel elindulhat a világhír felé. 

A brandytől a vodkáig minden fontos szeszes ital kategóriában külön versenyt hirdetnek a világ legnagyobb szeszes ital vakkóstoló versenyén, a The Global Spirits Masters keretein belül. A 2008 óta létező rendezvény méretére jellemző, hogy évről évre rekordokat dönt az indulók száma: 2019-ben csak ginből több mint 300 tétel mérettettet meg. A járvány miatt idén a jelentkezők száma ugyan nem érte el az előző évit, de a Gin Masters 2020-on így is igen sűrű volt a mezőny, közel 200 nevezéssel. Az Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt. által tavaly bevezetett Opera Gin Budapest a Premium Gin kategóriában érdemelte ki az aranyérmet, a vakteszteken kiemelkedő (80-89 közötti) pontszámokat szerezve. Mint azt a The Spirits Business szaklap eredményhirdető cikke külön is kiemelte, az Opera „remek textúrájáért” és „elegáns, étcsokoládés jegyeiért” érdemelte ki a győzelmet. 

Egy ilyen szakmai elismerés szinte garancia a nemzetközi piacra lépéshez. Az Első Magyar Gin Manufaktúra Zrt. megtette az első lépéseket a szomszédos országok felé, így már Romániában kapható az Opera Gin Budapest, az izraeli kereskedelmi partnerrel szintén aláírásra került a szállítási szerződés, és ezen kívül világszerte még több forgalmazóval tárgyalnak. 

Fagylaltozni élmény. Nem véletlen, hogy szinte mindenki őriz egy-egy gyerekkori fagylaltozós emléket, a fagylalt a nyárról, a szabadságról, a kötetlen boldogságról, a családról és a barátokról szól. Nekem is számtalan ilyen emlékem van, amikor apával nyolc gombócot ettünk a Royalban, amikor Edömér barátnőmmel együtt futottunk el a Kutorhoz, majd haza, mert ötven fillérről egy forintra emelkedett a fagylalt ára, vagy amikor a szokásos piacozás után betértünk a Fény utcai Auguszthoz és megkaptam a rizsfagylaltomat.

A tökéletes rizsfagylalt

A fagylalt azóta is élmény. Luxuscikk, igazából nincs égető szükségünk rá, de milyen már az a nyár, amiből kimarad a választék előtt való toporgás, önmagunk szüntelen kérdezgetése, a fagylalt olvadási sebességének, a zsebünkben lapuló aprónak és a gyomorkapacitásunknak az összevetése, hogy mennyi az a fagylalt, ami még nem sok.

Csokoládéfagylalt mogyorós brownieval és csokoládészósszal

Az élményhez azonban hozzátartozik a minőség is. A fagylalt kínálta emlékek akkor az igaziak, ha valóban jó anyaggal dolgozunk, azaz olyan helyen választunk a pult előtt állva, ahol nem kényelmi termékek gyors összeöntésével születik – a fagylaltgép sebességétől függően – igen tempósan a hupikéktörpikék, ahogy ürül a tegnapi tégely. Hanem gondos odafigyeléssel, válogatott, minőségi alapanyagok hozzáadásával születnek – a cukrászdához méltó – tételek.

Eperfagylalt

Hogy mit nevezünk méltónak, ez cukrász és cukrászda válogatja. Van, ahol az újdonság, a meglepő ízek, azok kombinációja adja az alapot, van, ahol pedig a klasszikusok életre hívása, minőségük további csiszolása az az irány, amit a cukrász választ.

Auguszt Ibolya és József ez utóbbi mellett tette le a voksát. Számukra nem a különleges alapanyagokkal való játék testesíti meg a fagylaltkészítés netovábbját, hanem a családi hagyományok folytatása, a megszeretett ízek továbbfejlesztése, finomítása adja a fejlődés lehetőségét. A pultban található tégelyek nem habosságukkal, csillogó bevonatukkal, vagy az épp beléjük döfött figurákkal hívják fel magukra a figyelmet, hanem azzal a szerénységgel várják a vendégeiket, amivel Auguszték maguk is hozzáállnak a cukrász szakmához.

Rózsa formájú fagylalt pisztáciás künefével, avagy Gül Baba Rózsája

Javaslom nem lebecsülni a vaníliát, a csokoládét, a puncsot, a rizst vagy épp a gyümölcsös, szorbet alapú fagylaltokat, náluk nem kívül, hanem belül található a lényeg. Az alapanyagok gondos megválasztása, az elkészítés folyamata, a fűszerekkel való óvatos játék teszi olyanná ezeket az ízeket, hogy az ember akkor sem tudja abbahagyni a kóstolást, amikor már egyértelműen túljutott a kapacitásain.

Mangófagylalt

Ahhoz, hogy ezek az ízek valóban megkapják a nekik járó figyelmet, ahhoz pedig érdemes a kerthelyiség árnyas fái alatt megbújó asztalok egyikéhez letelepedve – a gombócokat kehelybe kérve – kóstolni, akár egyesével is, hogy a nyári melegben gyorsan olvadó alkotásokat a lehető legtovább élvezhessük valódi formájukban.

Idén lesz időnk itthon nyaralni, megszületett a lehetőség a lassabb, kicsit több odafigyeléssel való létezésre. Ezt akár kezdhetjük azzal, hogy ellátogatunk az Augusztba, és hagyjuk, hogy a minőségi, klasszikus fagylaltok elcsábítsanak minket.

Mákfagylalt, pisztácia és görög joghurt fagylalt

A Böszörményi út mindig is a szűkebb pátriámhoz tartozott, krisztinavárosiként sokszor elcsellengtem a híres Rigó Jancsiba egy kis friss, meleg pogácsáért, moziba mentünk az Ugocsa utcába, vagy a Gesztenyés kerten keresztül futottam át a Sashegy aljában lakó barátnőmhöz. Egyszóval, ugyan nem minden napom telt itt, de kicsit az enyém volt ez a környék is. Éppen ezért mindig külön örömmel tölt el, ha történik valami jó errefelé.

A jó most, a Hegyvidéki Ízlelő első születésnapja volt, amelynek örvén megnyitottuk a teraszszezont, megismerkedünk az új séffel, és elsőként tesztelhettük a csütörtöktől vasárnap estig üzembe lépő teraszmenüt.

Jobb dolgom nem is lehetett volna. Az Ízlelő története messze, 2007-re nyúlik vissza, a megváltozott munkaképességűeket, fogyatékosokat foglalkoztató étterem ötlete Szekszárdon született meg, az anyaintézmény a mai napig ott üzemel, amit az egyik kedvenc séfem, Vörös Krisztián visz évek óta.

A budai egység ennek mintájára jött létre. A tökéletes helyszínhez igényes enteriőr társul, nem véletlen, hogy szinte a nyitás pillanatától befogadta őket a környék, kedvelt, jól prosperáló hellyé váltak.

Az ebédmenüt kínáló Ízlelő számára azonban – minden más vendéglátóhelynek – kemény hónapokat jelentett a koronavírus járvány időszaka, amelyből újult erővel, új ötletekkel jöttek ki: az étterem tökéletes adottságaira építve szeretnének a nyári budai esték egyik remek alternatívájává válni.

Erre minden esélyük megvan, hiszen a barátságos terecskét két oldalról is szökőkút szegélyezi, a Böszörményi út felé kényelmes padsor várja a pihenni vágyókat, a városi meleget pedig könnyedén kisöpri a hegyekből érkező, enyhet adó esti hűs.

Az Ízlelő ehhez kínál izgalmas, nemzetközi merítést a nyár legjobbjaiból. Náday Egon, az étterem új konyhafőnöke olyan fogásokat szedett csokorba, amelyek valóban egy ilyen piazzára valók. A még meleget sugárzó kövek, a nyáresti langy idő ideális hátteret szolgáltat például egy mediterrán hallevessel és lazac carpaccioval induló menünek, amihez aztán nyugodtan rendelhetünk – egy fél órával vagy egy pohár borral később – egy marhapofa perkeltet (szigorúan kovászos kenyérrel és uborkával), és ha elég hosszan várakozunk, akkor helyet szoríthatunk még egy hűsítő angol citromkrémnek, vagy a málna coulival és chiantilly krémmel kínált tömény csokoládétortának.

Az Ízlelő nagyon kedves, igényes hely, ahova érdemes betérni, ha bármi dolgunk akad a környéken, ahol sokkal barátságosabb kiszolgálásban lehet részünk, mintha a környék nagyobb plázáinak éttermeiben kergetnénk az ebédet, ahol valóban kicsit kiszakadhatunk a rutinból, a hely kisvárosias bájának engedve megpihenhetünk.

(Képek egy része: Hunyadi Nóri)