MIRELLE Atelier

Egy kávézó esetében az embernek furcsa elvárásai lehetnek. Persze mindenkinek más. Nekem tér kell, hangulat, letisztult, de nem barátságtalan enteriőr, egy loft lakás nappalija, amiben elférek, és egy nagyobb házibuli esetén is találok a térben egy olyan szeletet, ami akkor és ott az enyém.

Ezért is örültem meg annyira annak, hogy otthon, a Krisztinavárosban lett egy ilyen hely. Egy olyan, ami eddig is volt, de a súlyos fa bútorokra zsúfolt hatalmas csokoládéválaszték soha nem marasztalt, ok, nagyobb összegek elköltésére sarkallt, de a tér – amelyben mozogtam – nem volt vonzó.

Most viszont funkciót váltott a csokibolt, amelyet egy kisebb helyiségbe költöztettek, helyét pedig átadta egy fényben fürdő kávézónak, amely a Roham utca árnyas vidékére néz, kicsit arrébb a procctól, kicsit közelebb a Krisztinaváros valódi lakóihoz, hangulatához.

A helyet elsősorban a tér adja el, a távlatok, a hibátlan elrendezés, a remekül választott színek, a bútorok adta egyenletes, lassú ritmus, de a kávé is kitűnő, a sütemények – amelyekkel kiegészíthetjük az élményt – szintén finomak. Örülök neki, hogy van keksz, hogy falatnyi boldogságokat is vásárolhatok a kávém mellé, és boldog vagyok a kanapétól, amelyről a Csészényiben már évekkel ezelőtt letettem, de itt még van lehetőségem kisajátítani.

Budapesten csavarogni jó. Ezt régebben is tudtuk, de idén aztán számtalan lehetőségünk adódott rá, hogy még jobban megismerjük azt a várost, amelyen általában csak célirányosan átsietünk. Nekem kamaszkorom óta a belváros a gyengém, bár nagyon szomorú vagyok attól, hogy lelakatolták a kedvenc átjáróim és a földdel lettek egyenlők a páternoszterezős irodaházaim, de azért a város mégiscsak az enyém maradt.

A Nőket kiskoruk óta sokat vittem, ahogy anya engem. Nekik nem a ház előtti játszótér volt a világuk, hanem a Vár, a Krisztinaváros, és a belváros, a maga zegzugaival, a kedvenc fagylaltozókkal, oroszlánokkal, boltokkal, kirakatokkal.

Most is szívesen megyünk be, bár mostanság inkább a felfedezés hajt, próbáljuk megkeresni az újat, próbálunk másként tekinteni a helyekre. Most épp az Erzsébet tér volt a miénk, az egykori Engels téri buszpályaudvar deres hangulatától (ahonnan hajnalban nagy robajjal indultak meg a Zakopane-ba tartó buszok) nagyon messze jutott ez a hely.

A téren a Kempinski Blue Fox bárjába tértünk be, ami nem csak szállóvendégek számára látogatható. A nagyon hangulatos enteriőr mellett csodás terasz nyílik a térre, a lassan forgó óriáskerék alatt ülve szemlélhetjük a várost egy új, szokatlan szemszögből, miközben a szezonális jeges tea választékból szemezgetünk.

A ház saját italai között könnyen megtaláltuk a kedvenceinket, Anna egyértelműen a maracuja hívószónál elveszett, én meg éreztem, hogy az alkohollal is megbolondítható jeges italok közül annak szavazok bizalmat, amely nagyon szerethető mód – a nemzetközi sikereket elért – magyar Opera ginnel gazdagítva is kérhető.

Így került elénk két csodálatos, mutatós edény, amelynek teljes valóját akkor ismerhettük meg, amikor a bár személyzete számunkra elkészítette az italt.

Anna kezdetben rendkívül kék Fresh Harvest elnevezésű teája egészen lágy, szinte muszlinszerűen áttetsző violaszínbe váltott, az én italomnál ennél jóval kisebb léptékű metamorfózis ment végbe.

A Fresh Harvest ihletője a kínai Yunnan régióban frissen szüretelt, rózsa- és almaillatú Ya Bao Ye Sheng Buds tea volt, amelyet a maracuja mellett bodza és rózsa tett teljessé. A kínált tea alapja az ayurvédikus gyógyításban is ismert és elismert pillangóborsó tea volt, ennek köszönhette csodálatos színét is a kész ital.

Az én italom – bár Earl Grey és James Bond szerelemgyereke is lehetne – számomra azonnal megidézte a 90-es évek létező legjobb sitcomját, amit azóta sem sikerült senkinek megugrania. Az Earl Grey alapú tea ázsiai hangolásához a karakteres pandan-pálmalevél-kivonatot használták, amelyet főleg Indonéziában, Thaiföldön és Balin ismernek és kedvelnek. Az italhoz kevert 2 cl gin nagyon szépen belesimult a jeges tea ízvilágába, jól kiegészítve azt. A rozmaringgal illatosított, hatalmas gömbjegeken kínált teával sokáig békésen elpihentünk a Kempinski Blue Fox bárjában, hogy aztán továbbindulva adjunk még egy-két esélyt a városnak, hogy elvarázsoljon.

Az előtérben három elektromos gombvirág, amelyet érdemes elrágni koktélozás közben. Idősebbek számára múltidéző, pont olyan, mint mikor a laposelemeket – menőségből – megnyaltuk.

Annával múlt héten Bakcsy Árpád és Csíki Sándor vendégei voltunk a Tilos Rádió Helyettes reggeli műsorában. A kötetlen beszélgetés során meséltünk a Mirelle színeváltozásáról, arról, hogy hogyan döntöttünk a közös munka, a közös magazin működtetéséről, hogy ki hogyan emlékszik a kezdetekre, és hogy nagyjából mik a terveink.

A teljes műsor az alábbi linken hallgatható meg, mi 10:14-től  jövünk.

Link: HELYETTES REGGELI_MIRELLE

Az én korosztályom még biztosan élesen emlékszik azokra az éjszakákra, amikor egyszer csak megjelent a képernyőn Galla Miklós és a védjegyévé vált, vonatott, hangsúlyát vesztett beszédmódján bejelentette, hogy most következzék valami egészen más. És bizony olyat láttunk, ami korábban a – Hofin, Parabolán és Benny Hillen felnőtt – generációnk nem ismert: angol humort. Nem is akármilyet.

Nekem a Monty Python Repülő Cirkusza mérföldkő volt az életemben, egészen biztos vagyok benne, ha a húszas éveimre kialakuló személyiségem néhány építőkövét Graham Chapmannek, Michael Palinnek, Terry Jonesnak, Terry Gilliamnak, Eric Idle-nak és John Cleese-nek köszönhetem.

A fonákra való nyitottság ugyan megvolt bennem apámtól, de az, hogy ezt ilyen magas szinten és ilyen pofátlanul is lehet űzni, na, ehhez kellettek a fiúk. A sorozat mellett természetesen a filmek is részévé váltak az életemnek, a Nők már unják a legendáinkat, de mi bizony, Edömér barátnőmmel –kutyasétáltatás közben – komplett jeleneteket mondtunk fel a Gyalog Galoppból, és több családi szállóige is született a filmjeik bon mot-jaiból.

Aztán picit elsodródtunk egymástól, de a lányok szellemi raktárainak feltöltésének kezdetén visszacsempésztem (még VHS alakjában) számos jelenetet, majd jöhettek a klasszikusok, és a már klasszikussá nemesedett egykori kevésbé klasszikusok (A hal neve: Wanda, Fészkes fenevadak), plusz Palin csodálatos úti filmjei.

S hogy hova vezet ez a hosszú bevezető?

Hát, csak oda, hogy mindig van új a nap alatt, nem csak a régi kazetták és jelenetek újrajátszásával élhető át az a szellemiség, amit ez a csoport magában hordott, színes egyéniségüknek, polgári foglalkozásuknak hála másutt, más formában is fellelhetők. Mint most John Cleese, akinek a Cornell Egyetemen tartott fantasztikus előadásaiból született most egy rendkívül izgalmas kötet.

A szerteágazó ismeretei, érdeklődési köre okán széles spektrumot felölelő kötet minden egyes fejezete többszöri olvasást is megér, tartalmas, kevéssé vicces, inkább elgondolkodtató, fontos mondatai így felnőtt fejjel pont a helyükre illeszthetők, miközben folyamatosan irigyelhetjük a Cornell Egyetem egykori diákjait, akik abban a szerencsés helyzetben lehettek éveken át, hogy Cleese előadásain tanultak marketingről, szövegírásról, a világ működéséről és annak Cleese által helyesnek vélt rendjéről.