MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Most, hogy a Nők a 16 életévük betöltésének célegyenesére ráfordultak, azaz napok választanak el minket a Sweet Sixteen-től, elméláztam, hogy milyen módon ünnepelhetném meg, hogy eddig elnavigáltam őket.

Erre adott jó választ a héten a Lidl és Garamvári pincészet, akik egy izgalmas sajtótúra keretén belül mutatták be a VinAgora aranyérmes pezsgőiket, és azt a pezsgőt, amely a nemzetközi borverseny nagy és erős mezőnyében, a saját tételeik közül is kiemelkedve, nyerte el a Champion díjat.

Kicsit fussunk előre: A Pannon Imperial Extra Dry-ra büszke is lehet a forgalmazó és a gyártó is, hibátlan, magas minőségű pezsgőjük született, kerek, krémes, lágyan, apróbb buborékjai kényeztetőek, ízei finomak, megfelelően élesztősek, kortyolva az ember jó beszélgetéseket társít hozzá, lassú délutánokat, barátokat, kitűnő, méltán ünnepelendő eseményeket.

A pezsgő nem véletlenül sikerült ilyenre, az együttműködő partnerek tudatos döntése volt, hogy egy magas minőségű, de elérhető áru pezsgőn keresztül mutassák meg a nagyközönségnek, hogy mit jelent, ha egy pezsgő tradicionálisan, palackban érlelt.

A folyamat egyébként a Garamvári Pezsgőpincészet budafoki üzemében jól lekövethető, a balatoni birtokon előállított csendes borokból itt készülnek ugyanis a pezsgők. A csendes bort az üzemben először a megfelelő minőségű pezsgőspalackokba töltik (ebben vesszük majd le őket a bolt polcairól), majd jön a titok, a furmány, amitől a már kierjesztett ital újra erjedésnek indul, és a palackban megszületnek majd a buborékok: jön a Tirage likőr, amiben – az Imperial esetén – egy Champagne-ból származó fajtaélesztő, bor és cukor található.

Majd koronazárat nyomnak a pezsgősüveg tetejére és olyan halmokba rendezik őket, amely megkönnyíti a későbbi munkát, ami ezzel a fajta, palackos erjesztésű pezsgővel azért akad. Egy úgynevezett giropalette rendszerben helyezik el az üvegeket, egyszerre ötszázat, a bála sarkára kerül egy indikátor üveg, amelynek áttetsző anyaga láttatni engedi, hogy hogyan ülepszik le az élesztő, alakul ki az a finomseprő, ami a pezsgő érik, alakul.

Csendet kérünk! Most készül a pezsgő, születnek a buborékok, alakul az íz.

Ennek a rendszernek hála géppel, „bálánként” mozgathatók az üvegek, amikor arra az érési folyamat során szükség van. A pezsgőt ezek után előkészítik a degorzsáláshoz. Régen rázóállványokon tették, ma ezeket a palettákat forgatják át és sok üveget egyszerre ráznak, hogy az élesztőmaradék a koronazárra leülepedjen, és eltávolítható legyen.

Nem kevés pezsgő készül.

Amikor már ez megtörtént (éljen az átlátszó tesztüveg a bála szélén), akkor jön a degorzsálás, amihez az üvegek nyakában a pezsgőt megfagyasztják, majd a koronazár eltávolításakor a fagyasztott – élesztőmaradékos – pezsgő-jégdugó távozik az üvegből. Ekkor kap az ital még egy úgynevezett expedíciós likőrt, amely az édességét állítja be, majd jöhet a klasszikus pezsgősdugó, amit a szép drótkosár fog rá biztonsággal az üvegre.

Innen már csak egy kis forgatás van hátra, hogy a likőr és a pezsgő tökéletesen elkeveredjék, és nagyjából meg is született a pezsgőnk. 

Már jó ideje rájöttem, hogy az az erősségem, hogy más vagyok. Egy kicsit. Mást gondolok, mások a preferenciáim, másban lelem örömöm. És ez engem egy pillanatig nem zavar, nem szeretek trendek mögé lépni, inkább a magam kicsi trendjeit gyártom, no nem követés céljából, csak hogy meglegyen a saját utam.

Erre a következtetésre most a Desigual is eljutott, az őszi-téli kollekciójuk kampánya pont erre épül, a különbségekre, arra, hogy legyen bátorságunk megmutatni önmagunkat, kilépni a tömeg kínálta egyenből, megkeresni a bennünk lévő zsinórmértéket és aszerint létezni.

Talán elsőre kicsit soknak tűnik, de aki meghallja a saját hangját, és kész váltani, arra egy egészen más tudat hullik rá, és olyan szinten válik önazonossá, ami szép lassan kifelé is megmutatkozik.

A szabadságunkat, a nekünk való teret teremti most meg számunkra a Desigual, a lezser, városi divattal, amelyben – ünnepelendő mód –  a kollekció 20%-a már fenntartható, azaz nem csak a belső béke meglelése által kerülhetünk közelebb egy élhető jövőhöz.

A szabadsághoz olyan asszociációkat hív a cég, amelyek ezzel a fogalommal határosak, megjelenésükben magukban hordozzák: így érkezik a graffiti, a nagy, mindent elnyelő zsebek, a csillogó, flitteres, feltűnő, vonzó részletek. A laza, kényelmes összeállításokhoz érkeznek a patchwork elemek, amelyek nem csak a hagyományos módon törnek utat maguknak, hanem egészen új értelmezésben, egyfajta hibrid formában jelennek meg. Az elmaradhatatlan virágok szintén megkapják a maguk rivaldáját, ahol hatalmas, khaki, rózsaszín és kékes változatokban próbálják ellensúlyozni a hamar sötétedő, hideg napok menthetetlen melankóliáját.

Laza, lezser, kényelmes, otthonos

A szezon és a városi lazaság farmer nélkül elképzelhetetlen. A Desigual nem is kíván ettől eltérni, inkább csak magán átfolyatva hozza az évszak kedvenceit, érkeznek a túlméretezett dzsekik, a műszőrmével, gazdag szövetekkel tarkított, otthonosított kabátok.

A szabadsághoz a szabad mozgás is hozzá tartozik, így ebben a szabadsággal, önfelszabadítással, önazonossággal foglalkozó kollekcióban ott a helye a távolabbi tájak motívumainak, kultúráikból csent finomságoknak, amelyekkel tovább gazdagíthatók az egyes darabok. Extra színek, extra anyagok formájában jelennek meg a marokkói, afrikai hangulatok, amelyek mellett az új logó és számos, pozitív tartalmú üzenet is feltűnik a Desigual őszi-téli kollekciójának darabjain.

Részletgazdag, szerethető, izgalmas, más

A hétköznapi élelmezés nem egyszerű dolog. A Nők évek óta messzire kerülik a menzákat, amiért nem tudom őket kárhoztatni, és inkább estebédelnek itthon, minthogy azt a valamit egyék, ami a közétkeztetés berkein belül fogásként, ételként funkcionál.

Mivel javarészt itthonról dolgozom, így sokszor nem megerőltető a hétköznapok egyszerű fogásait összeállítani, de egy megbeszélésekkel, sajtóeseményekkel tarkított napon már nem olyan egyszerű az élet. Ilyenkor jönnek a pasták. Pontosabban a Nők hozzák fel a pincéből a nekik szimpatikus tésztákat, hogy aztán az általam előkészített szósszal, és némi frissen reszelt sajttal megegyék.

Ilyen alap a son-go-ku is, amely a híresneves magyar pizzafeltétről kapta a nevét.

Pasta son-go-ku

20 dkg jó minőségű gépsonka, akár egyben

1 doboz morzsolt csemegekukorica

1 nagyobb doboz hámozott paradicsom

1 db vöröshagyma

1 tk. szárított bazsalikom

1/2 tk. szárított oregánó

1/4 db fahéjrúd

10 dkg kolozsvári szalonna

4 ek. szárított shiitake gomba

só

2 tk. cukor

A szalonnát apróra kockázom, ha elég zsíros, akkor magában, ha nem, akkor egy kis olajjal megsegítve zsírjára sütöm. A hagymát finomra metélem, a szalonnán megdinsztelem. Hozzáadom a paradicsomot, fűszerezem, sózom, cukorral édesítem, majd a sonkát is a szalonnával megegyező méretűre aprítom, és a szószba teszem. Végül a lecsepegtetett kukoricát és a szárított gombát is belerakom, átkeverem, kis vízzel hígítom, de csak azért, hogy legyen mit elfőnie, amíg a gomba megpuhul. Húsz percet kis lángon, félig fedve hagyom.

Múlt héten hatalmas rohanásban voltunk. A nyarat hazudó kora őszben a feladatok megsokszorozódtak úgy, ahogy rendes, esős hétköznapokhoz illik, az idő viszont nem igazodott ehhez, így nem volt más választásunk, fagylalt után kellett nézni.

A Pozsonyi úton töltött nap végén jólesően rogytam le a Jászai takarásában lévő kicsinyke fagylaltozó szintén apró méretű asztalához, tervezvén, hogy amit rendet vágok a táskámban, és meghallgatom, hogy milyen viszontagságos napja volt a lányzónak, megyek és kerítek egy adag fagyit.

Aztán húsz percet vártam. Nem, nem okozott gondot, sőt inkább mulattatott és elképesztett az az otthonosság, ahogy a környék lakói sorállásba kezdtek a parányi bolt előtt, soha elfogyni nem akaró módon. Mindig jött még egy fiatal kerékpáros nő, álmodozó tekintettel, kosztümös filmbe illő toalettben, majd jöttek az óvodából frissen szabadultak a futóbringákon, érkezett a Szent István park közönsége, babakocsis generációk, és kutyasétáltatók.

De nem csak fagylaltot vettek, hanem az üzletben eltöltött időn jól mérhetőn rengeteg plusz információra is leltek, de cserfes volt itt mindenki, az is, aki kint várt, aki már fagylaltozott. Így tudtuk meg többek között, hogy a kutyák nem a fagylaltért járnak ide (csupán tűrnek, mert ilyen a természetük), ők a szomszédos sajtbolt portékáira hajtanak.

Egyszóval valami varázsütésre éledt meg körülöttünk a Pozsonyi, mint egy parányi angol falu főutcája, olyan otthonossággal, átjárással mozogtak a térben az emberek, úgy váltottak néhány szót, úgy álltak sorban a fagylaltjukért, majd kerítettek maguknak helyet a zsebkendőnyi placcon és kóstolták az ízutazás utolsó két állomásának, Itáliának és Magyarországnak az ízeit.

Bevallom, minket is ez vonzott ide, hallottuk, hogy errefelé nincsenek lezárva a határok, korlátlanul mehetünk, most épp a taljánokhoz, meg persze a saját kedvelt világunkat is róhatjuk. A Cioccolatte-ban egész nyáron tartott a világlátás, Soresina Szilvia és Giuliano tégelyekbe álmodva, olasz kézműves fagylalt formájában hozta el a legszebb tájak legjobb ízeit, tudván, hogy megvannak azok a kulcsaromák, amelyek pont a megfelelő helyre repítenek minket.

Én a magyar felhozatalt teszteltem, nem volt választásom, amint megpillantottam a Kakaós csiga fagylaltot, eldőlt, hogy nekem ebben az irányba kell elindulnom. A csiga mellé csatlakozott egy szilvás-unikumos csokoládé, a Hungarikum, és a nagy kakaós hangsúlyt egy Modern punccsal tompítottam. A krémes, lágy, mégis karakteres, de nem karcos ízek kellemesen elandalítottak, még az sem tűnt fel, hogy én az életben nem szoktam ennyi fagylaltot megenni.

Anna az olasz vonalat vitte, nála szintén nem voltak kérdések, a pultban pihenő pesztó neki suttogott. Szilvia javaslatára kipróbálta mellé a paradicsomot, és egy kis pisztáciát is kért még, hogy teljes legyen az összhang.

A Cioccolatte nem ma jelent meg a Pozsonyin. Látszik, a törzsközönsége jó indikátor, hogy valamit nagyon jól és egyenletes minőségben csinálnak. A parányi boltban nincs megállás, folyamatosan jönnek a vevők, mindenki kíváncsi, kóstol, ahogy azt az olaszoknál szokás, nyitott az új ízekre és szereti azt, ahogy Szilva és párja, az olasz fagylaltmester ezekről a hideg nyalatokról gondolkodik.