Élet, erő, egészség, avagy honnan is jön a tej?

A múltkori gyárlátogatás alkalmával szinte mindent megtudtunk arról, hogy a  Danone gyárban hogyan dolgozzák fel a -mindenfajta minőségi ellenőrzésen átesett – tejet, ám arról nem nagyon volt információnk, hogy honnan kerül a tej a gyárba. Tegnap, egy egész napos kirándulás keretében megnéztük az egyik olyan gazdaságot, amelyik napi szintű beszállítója a cégnek.

2013-05-30-3312_v

A jászberényi Agro-Lehel Krt-nél jó dolga van a teheneknek. A közel ezer Holstein-fríz szarvasmarha békésen éldegél a nagy és szellős boxokban, a borjaknak külön bölcsődéje, óvodája van, ahol rendkívüli odafigyeléssel etetik őket. Őszintén szólva soha nem gondoltam, hogy az állattartás ennyire bonyolult és ilyen komplex. Természetesen ezer állat mellett ez már adott, de a kis borjak ellátása kapcsán kapott ízelítő is azt mutatja, hogy nagyon sok odafigyelést igénylő dolog tehenet tartani.

A borjaknak például egészen 8 hetes korukig külön karámokban vannak tartva, hogy békés, nyugodt körülmények között nőjenek, ne bántsák egymást, kizárólag friss tejjel itatják őket és csak akkor engedik a többiek közé, ha már kellően nagyok hozzá. A tej sem lehet ám akármilyen. Az első néhány napban a saját mamájuktól lefejt tejet kapják, majd később ugyan kevert tejjel itatják őket, de olyannal, amelynek a hőmérséklete pont 37 fok, hogy jól bírja a boci gyomra.

2013-05-30-3327_v

Boci óvoda

A bocinak adott tej mellett a tehenészet naponta  nagyjából 9000-10000 liter tejet szállít a Danone részére, ami 24 órán belül feldolgozásra is kerül. Hihetetlen szám, de tavaly több mint 3 millió liter tejet adtak a telepen élő állatok.

A tehenek, borjak tartása mellett nagyon fontos, hogy milyen tápanyagon éldegél a tehén. Ahogy köztudott, hogy az alpesi csokoládék selymessége nagyrészt a hegyi füvet legelő tehenek tejétől függ, úgy az is evidens, hogy a jó minőségű, magas beltartalmú tejhez elengedhetetlen, hogy az állat is jó minőségű táplálékon legyen tartva. A tehenészet vezetője részletekbe menően elmesélte, hogy mi mindent esznek a tehenek a jó tej érdekében. A klasszikusok mellett (lucerna, répa, silókukorica) újdonság volt számomra az Omega3 zsírsavakban bővelkedő lenmagdara, s megnyugtató volt hallani, hogy a minőségbiztosítás és ellenőrzés már az állatok számára szánt takarmánynál elkezdődik, hiszen vizsgálják, hogy az adott élelem vegyszer- és gombamentes-e.

A telep körbejárását sajnos hátráltatta az eső, de így is meg tudtuk nézni az egy-két napja született borjakat, a bocióvodát, illetve az épp békésen kérődző, heverő teheneket. A kedvünkért a fejőgépekhez is odaterelek néhány tehenet, akik nem igazán értették, hogy miért áll be változás a már jól megszokott napirendjükbe, de türelmesen és készségesen pózoltak a kamerának.

2013-05-30-3324_v

Készül a tej :)

A látogatás követően tartott beszélgetésen az is kiderült, hogy a magyarok jóval kevesebb tejet és tejterméket fogyasztanak, mint a többi európai ország lakói, konkrétan a napi OÉTI által javasolt mennyiség felét, azaz 259 grammot szemben az előirányzott 500 grammal. Sajnos a felmérésből az nem derül ki, hogy mik lehetnek ennek az okai, pedig igazán izgalmas lenne tudni, hogy miben térünk el a szomszédainktól, miért alakult ki nálunk egészen eltérő fogyasztási kultúra.

Érdekes mód, például a joghurt esetében is megfigyelhető, hogy amíg európai szomszédaink alapélelmiszernek tekintik a friss tejből készített joghurtokat, addig a magyar fogyasztók egyfajta desszertnek, nassolni való finomságnak tartják.

 

 

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Rebarbarakrém, rebarbara mousse

A rebarbarakrém a savanykásságával tökéletes nyáreleji desszert, feltéve, ha a hőmérő higanyszála hajlandó 20 fok fölé kúszni. Természetesen az évszaktól nem elvárt, esős, zegernyés időben is igazi kényeztető finomság.

DSC_0212_v

Rebarbarakrém, friss eperrel, piskóta ágyon

10 dkg babapiskóta

2 nagyobb rebarbara

6 dkg cukor

1/2 dl víz

2 tojás sárgája

2 ek étkezési keményítő

2 dl tej

2 dl tejszín

A rebarbarát zöldséghámozóval és egy késsel alaposan megpucolom, majd ujjnyi vastag darabokra metélem. A darabokat egy kisebb lábasba teszem, cukorral meghintem és kevés vizet adok hozzá. Fakanállal átforgatom, majd közepes lángon, fedő alatt párolom.

Amíg párolódik a rebarbara, addig elkészítem a krém alapját. Ehhez egy vastag fenekű forralóba öntöm a tejet, a tejszínt és hozzáadom a tojások sárgáját, valamint a keményítőt. Egy habverővel alaposan elkeverem, majd közepesnél kisebb lángon kevergetve melegítem, anélkül, hogy hagynám felforrni.

Amikor már érezhetően sűrűsödik, akkor félrehúzom. Ekkorra már nagy valószínűséggel péppé párolódott a rebarbara, amit egy botmixerrel szálmentesre simítok, majd az egészet a tojásos krémhez adom. Alaposan átkeverem.

A babapiskótát apróbb darabokra töröm, nagyjából negyed kiló epret megmosok, kicsumázok és negyedbe vágom a szemeket. A tálalásra kiszemelt edények aljába babapiskótát teszek, erre kanalazom a krémet, amit a végén egy maroknyi eperszelettel koronázok.

Hűtve kínálom.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Csupa Nő

csupa-no

A nő mibenléte sokakat foglalkoztat, férfiakat, nőket egyaránt. A sokféleség, a sokfajta szerep, a megannyi álom, elképzelés, mindazok a dolgok, amihez a nők jobban értenek, már rég megteremtette a maga piaci erejét.

Erre a meglévő keresletre kíván az őszi BNV helyett létrejövő kiállítás és vásár választ, lehetőségeket, utat, kínálatot adni. Az eddigi kiállításoktól eltérő módon szervezett térben az alábbi tematika szerint találhatnak maguknak elfoglaltságot a kilátogató nők:

Újulj meg! – minden, ami öltözködés, divat, alakformálás és stílus
Légy egészséges! – minden, amit az egészségről és egészséges életmódról tudni kell
Teremts otthont! – minden, ami a lakberendezéshez, otthonteremtéshez tartozik
Egyél finomat! – minden, ami gasztronómia
Szeresd a családod! Szeresd önmagad! – minden, ami a család és a nő összhangjáról és harmóniájáról szól
Nők titkai – minden, ami a női lélek szépségének megőrzéséhez szükséges
Pasi és gyerekmegőrző – hogy a kísérőknek is feledhetetlen élményben legyen részük

Az egyes témákhoz ismert tévés arcok társulnak, de ezen kívül rengeteg programmal és sok – az adott témához kapcsolódó – kiállítóval készülnek a szervezők. A kiállítást szeretnék interaktívvá tenni, illetve az anyák és feleségek számára is megteremteni a lehetőséget az önmagukban töltött pillanatokra, így gyerekfelügyelet és férfimegőrző is lesz a rendezvény helyszínén.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Autós kütyük

A Tchiboban azt szeretem, hogy mindig valami olyannal tudnak előrukkolni, ami visszahozza a gyerekkorom Ápisz-élményeit. Azokat a boldog, beleveszős pillanatokat, amikor az ember állt az üvegezett pultok előtt és sorra járatta a tekintetét a fű alatt behozott kínai szagos radírokon, a rotringok vázát imitáló alakján, s a különféle mesehősökkel meghintett papírféleségeken.

Gyermekded énemnek hála a mai napig erős függést érzek a papírboltokban fellelhető írószerek irányába, s a tárgyak, az ötletes megoldások iránti rajongásom se csökkent.

A Tchibo  most futó autós katalógusában is megannyi apró, de remek ötlettel, racionális javaslattal találkozni, amelyeket minőségi alapanyagokból, ergonomikusan, esztétikus kivitelben kelletik magukat. A termékpalettában ott vannak a megszokott, sokunk által ismert és használt kiegészítők, mellettük megtalálhatóak a németek ultraprecizitását igazoló termékek is, de néhány ötletbe korábban még nem futottam bele.

Gyerekes szülőként remek találmánynak tartom a háttámla védőt, ami ugyan nem nyújt 100%-os védelmet az óvodai vagy iskolai udvaron, homokozóban gondosan bemocskolt cipők ellen, de hatásfokkal jobb eredményeket érni el vele, mint nélküle. Ugyanilyen hasznos lehet az gyerekülés alá tehető védőhuzat is, ami az gyerekekből generálisan hulló morzsákat akadályozza meg abban, hogy végleges helyet keressenek maguknak a kárpitban. Az érezhetően nőkre hangolt autós kiegészítők egyik fontos darabja a Robbie Williams összes tárolására alkalmas CD-tartó, amelyre egy extra méretű, sminkjavításhoz tökéletes tükröt is szereltek.

Pictures3_v

Ne feledkezzünk meg a bőrkesztyűről sem, amihez már csak a cabrio hiányzik, de a feeling adott. :)

kesztyu_vezeteshez_4495_T7091501M2S04

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS