Zsíros kifli

A napokban sokat méláztam az egyik kedvenc alapanyagomon, a kelt tésztán. A mélázásnak természetesen egy új recept és egy jó állagú, remek kifli alapanyagot szolgáltató tészta lett az eredménye.

DSC_0444_v

Zsíros kifli

20 dkg rétesliszt

20 dkg finom liszt

7 dkg szárított élesztő

1 tk cukor

2 csipetnyi só

2 dkg libazsír

2,3-2,5 dl víz

A liszteket kimértem, majd hozzáadtam az élesztőt, a sót és a cukrot, átkevertem, majd jöhetett zsír és a langyos víz. Az egészből rugalmas tésztát gyúrtam, s egy órát hagytam pihenni. Ezután finoman lisztezett deszkára borítottam és vékony körré nyújtottam.

A kört vékonyabb cikkekre vágtam, majd elkezdtem feltekerni a kifliket.

Tipp: Ahhoz, hogy szép kifliket kapjunk, több dolgot is figyelembe kell venni. Egyrészt viszonylag rugalmas tésztával kell dolgoznunk, másrészt a kifli feltekerése közben először a háromszög rövidebbik oldalán lévő két sarkot kell egy picit meghúzogatni – nem nagyon, mert akkor vékony, randa és könnyen elégő csücsköket kapunk -, majd a háromszög csúcsát kell óvatosan meghúzni, hogy minél több tekervényből álljon a tészta.

A tészta készítésénél nagyon fontos, hogy milyen is az a bizonyos lisztes deszka, amin dolgozunk. Alapvetően tésztafüggő, de minden esetben megszívlelendő, hogy a már megkelt tészta állagán nem javít az utólag ráragadt, beletapadt liszt, ezért mindig csak annyi lisztet vigyünk fel a felülre, amennyi biztosan szükséges ahhoz, hogy a tészta ne ragadjon oda. A másik, amire fontos odafigyelni, hogy a liszt egyenletesen borítsa be az asztalt. Ennek legjobb módja, ha magvetőket utánzó mozdulattal oldalról és viszonylagos magasságból rövid csuklómozdulatokkal megszórjuk a felületet. Ha ez túl bonyolultan hangzik, akkor a porcukrok adagolására szolgáló füles, bögrére emlékeztető szerkezettel is elérhető a kívánt mód lisztes, de nem agyonlisztezett felület.

A tészta forgatásakor újra és újra nagyon vékonyan lisztezzük be a felületet, vigyázva arra, hogy nagyobb mennyiség ne tapadhasson feleslegesen a tésztára. Ha így járunk el, akkor a formázott tésztáinkon nem lesz felesleges, lefújogatni, sepregetni való liszt és a konyha sem fog úszni a fehér portól.

A feltekert kifliket sütőpapíros tepsire fektettem és 20 percet hagytam kelni. Amíg keltek, addig előmelegítettem 195 fokra a sütőt, aminek az aljéba betettem egy ujjnyi vizet tartalmazó tepsit is, hogy ideális gőz legyen a kifliknek.

A kifliket addig sütöttem, amíg szépen meg nem színesedtek, majd rácsra téve hagytam őket langyosra hűlni.

DSC_0389_v

Egyéb a témába vágó írások: 

Élesztő, kovász, öreg tészta

Kalácskészítés

Sós kelt tészták

 

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Színtiszta élvezet

Kedden délután a Chefparade-ban egy nagyon klassz kis csapat gyűlt össze, hogy a Jar jóvoltából örömfőzéssel töltse a délutánt. Az új termékekkel piacra lépő, valamint az ennek kapcsán mindenféle gasztronómiai megmozdulásban gondolkodó cég elképzelése az volt, hogy újságírókkal, bloggerekkel közös főzős szeánszot rendez.  A résztvevők Bereznay Tamás értő pillantásától és tanácsaitól vezéreltetve közösen megfőznek egy klassz vacsorát, majd mindent meg is esznek, miközben az edényeket elmossa a Jar.

Bár mosogatni kifejezetten szeretek (ellenben a gyűlölt teregetéssel) ez a felállás nem volt ellenemre. A három fogásos vacsorát elemeire szedtük, majd mindenki megkapta a maga társát, részfeladatát és kezdődhetett is a főzés.

img_2204_v

Dolgozunk, dolgozunk… :)

Diával, a Gasztrozseni blog szerzőjével egy mediterrán hangvételű lecsó megalkotásán dolgoztunk, de mivel ketten is jutottunk erre a feladatra, így bőven volt idő és lehetőség a többiekkel való beszélgetésre, amely egészen meglepő módon folyamatosan a konyha, az alapanyagok és a technikák körül forgott. A kényelmes tempóban elkészített vacsorát aztán minden csapat maga tálalta a többieknek, majd pukkadásig ettük magunkat a jobbnál-jobb fogásokkal.

Jar_v

A főfogás és az azt készítő lelkes csapat

Ha ti is szeretnétek együtt főzni Bereznay Tamással, akkor semmi más dolgotok nincs, mint a június 16 és 21 között a legbonyolultabb recepteteket beküldeni a www.everydayme.hu oldalon életbe lépő aloldalra.

img_2461_v

A teljes főzős társaság

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Lecsó

DSC_6560_v

Ahogy megyünk bele a nyárba, úgy jelenik meg szinte minden háztartásban és a jobb éttermek kínálatában a lecsó. A lecsóban az a csodálatos, hogy rengeteg változatban készíthető.

A lecsó elkészítésénél már az alapok meghatározásánál több iskola válik külön. Van, aki csak a bográcsban készített lecsóban hisz, s vannak azok – akik bogrács híján – konyhai körülmények között is képesek lecsót készíteni, sőt nem is akármilyeneket.

A lecsó elkészítésénél fontos tényező az edény is. Magam részéről hajlok a vastagfenekű, más néven szendvics talpú nagyobb méretű serpenyő használatára, főleg azért, mert ezt le is tudom fedni, így a lecsó lassan, rotyogva készülhet, miközben a felszálló gőzökbe rejtett ízek és illatok is vele maradnak.

Ha megvan a hely és az edény, akkor jön a zsiradék kérdése. A zsiradék mibenlétét alapvetően meghatározza a hozzávalók zöme, illetve az, hogy aznap épp milyen stílusú, hangvételű lecsót szeretnénk készíteni. A magyaros, klasszikus vonal esetében a zsírjára pirított zsírszalonna vagy kolozsvári szalonna mellett igen csak jó alap a kacsa-, liba vagy mangalicazsír. Ha viszont a mediterráneum világát idéző lecsóra vágyunk, akkor érdemes jó minőségű olíva olajat önteni a serpenyőbe.

A szalonna kapcsán rögvest felvetődik a kérdés, hogy hússal vagy hús nélkül készítsük-e el a lecsót. Ha a húsos mellett döntünk, akkor igen széles választékból csemegézhetünk. Haladhatunk a nyolcvanas évek retro irányába és a lecsónkat a fradi-kolbásznak is csúfolt lecsókolbásszal, krinolinnal vagy virslivel gazdagíthatjuk, tehetünk bele kolbászokat, különféle füstölt finomságokat, például egy-két szelet füstölt tarjával gyönyörűen bográcsosra hangolható a lecsó, de a húsos variációk sora szinte végtelen. Mivel a lecsó tipikus egytálétel, azaz a különféle alapanyagok időben eltolva, de egy edényben kerülnek összefőzésre, így a külön lepirított, a lecsóhoz forgatott húsok már nem igazán képezik részét ennek a húsos vonulatnak, de még ilyen lecsót is könnyen el tudok képzelni.

Ha tudjuk, hogy hússal vagy hús nélkül készítjük, s már a zsiradékot is kiválasztottuk, akkor jön a hagyma kérdésköre. Itt is rengeteg változat létezik, a magam részéről megengedő vagyok, általában olyan hagyma kerül bele, ami itthon van. Ha vöröshagyma és lila hagyma is akad, vagy netalántán sonkahagyma is van a kosárban, akkor a két utóbbi kerül a lecsó alá, s természetesen, amikor már üvegesre párolódtak, akkor jöhet a fokhagyma. A fokhagyma mennyisége több dolog függvénye. Magam részéről 2-4 gerezdet szoktam tenni a családnak szánt lecsóba. Ez a mennyiség már érezhető, de nem uralkodó. A fokhagymát vékony karikákra szelve adom a már majdnem teljesen üveges hagymához és nem nyomom össze.

A következő lépésnél megint sokfelé elágazhat a lecsó útja. Ha megvan az alap, akkor utána kiderül, hogy mivel szeretnénk fűszerezni. A magyaros vonalon mozogva itt egy kis pirospaprika kerül a lehúzott serpenyőben pihenő hagymára, de ha nem ilyen irányba szeretnénk kanyarítani a lecsót, akkor tovább is léphetünk a zöldségek felé.

Persze ez sem teljes egészében igaz. Bizonyos fűszerek esetében – pl. curry, kömény – érdemes az ételhez adott fűszert a zsiradékon kicsit megpirítani. Ilyenkor persze fokozottan vigyázni kell, mert pillanatok alatt szénné éghet az egész és kezdhetünk mindent előröl, de ha ügyesek vagyunk, akkor a fűszer a zsiradékban kiteljesedik, beleolvad és utána a zsiradékkal együtt az íze minden falatot körbe fog venni.

A zöldségek felhasználása előtt beszéljünk kicsit a felhasználandó zöldségek köréről és előkészítéséről. A lecsó nem nélkülözheti a paradicsomot, leggyakrabban paprikával készítjük, de manapság már egyre gyakoribb és divatosabb a padlizsánnal, cukkinivel, vagy épp tökkel gazdagított lecsó. A paradicsom esetében érdemes nagyobb példányokat választani, mert ezekkel könnyebb dolgozni. A paradicsomot héjasan is belefőzhetjük a lecsóba, de finomabb, homogénebb szószt és kevesebb összepöndörödött, fogunk közé ragadt paradicsomhéjat kapunk, ha meghámozzuk. A paradicsom hámozásához egy lábas lobogó vízre, egy késre és egy tálnyi igen hideg vízre van szükségünk. A paradicsomok fenekén ejtünk egy keresztirányú bemetszést, majd egy nagy merőkanállal a forró vízbe süllyesztjük és rövid időre benne hagyjuk. Ezután – szintén a merőkanállal – átemeljük a hideg vízbe. Amikor már foghatóra hűlt, akkor a metszetnél felpöndörödött sarkok mentén egyszerűen lehántjuk a bőrét. Ezután félbe vágjuk és kiszedjük a csumánál lévő zöld részt. Ekkor a paradicsom elő van készítve.

Ha nem áll rendelkezésünkre kellő mennyiségű paradicsom, akkor nyugodtan használhatunk pürét vagy konzerv paradicsomot, bár az így kapott lecsó élvezeti értéke pettyet el fog maradni a nap érlelte friss zöldségből készített változattól.

A paprikák háza táján újabb elágazás vár. Főleg a férfiak esetében megfigyelhető vonulat, hogy a csuklásra hajlamosító lecsókat kedvelik. Ennek pedig legjobb alapanyaga a bogyiszlói. A magam részéről jobban kedvelem a tv-paprikával készített változatokat, de el tudok képzelni egy olyan egészséges arányt, amely – a család minden tagja számára élvezhető – kissé csípős lecsót eredményezhet. A paprika alapos mosása után már csak az a lényeg, hogy jól kiütögessük belőle a magokat (magot enni kb. annyira utálatos, mint paradicsomhéjat), s az elképzelésünknek megfelelően felvágjuk. A bogyiszlói mellett persze tehetünk jalapeno-t vagy bármilyen más chilit is a lecsóba, akár frissen, akár szárított formában, a lényeg a mértékletesség. A paprikáknál az is fel szokott merülni, hogy fonnyadt vagy friss paprikából készül-e a finomabb lecsó. Ezt a problémát általában az szokta feloldani, hogy épp milyen van itthon.

A cukkini és a padlizsán kapcsán megint több iskola létezik. Vannak, akik a zöldség héjának eltávolítására voksolnak, vannak, akik megengedők – vagy lusták – és azt mondják, hogy megpuhul az. Én is ez utóbbi táborba tartozom, bár a nagyobb, tölteni való cukkini és a tök kemény héját minden esetben lehámozom.

A zöldségek főzésének sorrendje sokféleképp alakulhat. Arra mindenképp érdemes odafigyelni, hogy melyik zöldségnek mennyi időre van szüksége, hogy kellően megpuhuljon, illetve el kell dönteni, hogy szeretnénk-e, hogy valamelyik összetevő kissé ressen magára vonja az ízlelőbimbónk figyelmét.

A zöldségek esetében – akár csak a korábban említett húsoknál – létezik egy olyan vonulat is, amely a zöldségek külön történő lepirítását javasolja. Ez részben megint ellentmond az egytálételek íratlan szabályának, másrészt extra mennyiségű zsiradékkal gazdagítja az amúgy sem szolid lecsót, viszont tény és való, hogy a lepirított zöldségek íze és állaga is különbözik a paradicsommal simán csak összefőzött társaikétól.

Ha már minden alapanyag együtt van, akkor jön a fűszerezés kérése. A magyaros ízvilágú lecsónál ezen a szinten már csak a sózás szükségeltetik, a mediterrán változatnál a kakukkfű, az oregánó és a rozmaring lép a képbe, illetve a kissé keletiesre hangolt változatban szerepelhet a fahéj is. A magam részéről a töltött paprika levében mindig helyt kapó fahéjat gyakorta teszem bele a lecsóba is. Igaz, nem nagy mennyiséget, csak annyit, hogy érezhetően más legyen az eredmény, de ne lehessen tudni, hogy mitől. A fahéjjal készített lecsó levébe egyébként egy kis cukor is kerül, amitől elképesztően lágy és kellemes lesz az íze. Mivel a tök is a felsorolt alapanyagok között van, így érdemes eljátszani a gondolattal, hogy kaporral fűszerezett, tejföllel habart lecsót készítsünk.

Arra figyeljünk oda, hogy friss vagy szárított zöldfűszerekkel dolgozunk. A szárítottakat a főzési idő fele után már érdemes a lecsóhoz adni, a frisseket én kétfelé szoktam szedni, egy részét a vége előtt 10 perccel a lecsóhoz adom, a többivel pedig közvetlenül a tálalás előtt hintem meg.

Ezen a ponton el is érkeztünk oda, hogy sokak számára elkészült a lecsó, de vannak, akiknek még néhány apróság kell ahhoz, hogy a fűszerezett zöldséges egytál lecsóként az asztalra kerülhessen.

A lecsó világában igazi nagy vízválasztó hozzávaló a tojás. Sokan el se tudják nélküle képzelni a lecsót, mások nem kedvelik az állagot és a színt, amit a tojás lecsóval való keveredése okoz. Tény, hogy a tojás az esztétikum kárára kerül ebbe az ételbe, de a helye megkérdőjelezhetetlen. Ez nem azt jelenti, hogy csak a tojásos lecsó az igazi (lecsó kapcsán szó se lehet kirekesztésről), de például egy aránytalanul bő lére sikeredett, vagy a szegényes kamrai kínálatból gyorsan összedobott lecsót tojással gyönyörűen meg lehet menteni.

A bő lére eresztett lecsón nem csak tojással segíthetünk. A lecsóba főzhetünk rizst, adhatunk hozzá tésztát, de ilyen esetekben mindig számoljunk vele, hogy a rizs és a tészta főzési ideje alatt a többi alapanyag is kérlelhetetlenül rotyog, ergo időben tegyük bele, különben rommá főnek a zöldségek.

A tészták közül igazi klasszikus a ma már eltűnőféleben lévő rizsszemtészta, ennek hiányában érdemes kipróbálni tarhonyával gazdagított lecsót. Ha nem szeretnénk ilyesmivel húzni a főzést, akkor egy szelet friss kenyér, vagy egy nagy kanálnyi nokedli is tökéletes partnere lehet a lecsónak.

 

 

 

 

Tags: , , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Kakaós, epres szelet, kardamomos morzsával

A napokban hazajött velem egy bő kilónyi eper. A javát frissiben megettük, de egy tisztes mennyiség megmaradt. Nem szerettem volna, ha az enyészeté lenne, így gyorsan készítettem egy kis tésztát, s ráültettem az epreket.

DSC_0263_v

Kakaós, epres szelet, kardamomos morzsával

30 dkg eper

Kakaós tészta:

5 dkg vaj

6 dkg cukor

1 tojásfehérje

10 dkg rétesliszt

2 dkg holland kakaópor

0,7 dl tej

1 kk sütőpor

Morzsa:

2,5 dkg vaj

2 kk őrölt kardamom

4 dkg cukor

5 dkg finom liszt

A morzsához egy tálba öntöm a lisztet, hozzáadom a cukrot és a fűszert, majd finoman elmorzsolom. Az epreket megmosom, lecsumázom és negyedelem. A kakaós tésztához a liszthez hozzáadom a cukrot, a kakaót és a sütőport, majd a vajjal együtt elmorzsolom. Ezután hozzáadom a fehérjét és a tejet és egy villával (ami ebben az esetben praktikusabb a habverőnél) alaposan összekavarom. Egy őzgerincet sütőpapírral kibélelek és abba belesimítom a tésztát. Alaposan megpakolom eperrel, végezetül egy kanál segítségével egyenletesen elosztom rajta a kardamomos morzsát.

180 fokra előmelegített sütőbe tolom és nagyjából 30-35 percig sütöm.

Tipp: A recepetekhez megadott sütési idő mindig csak hozzávetőleges, lévén, hogy a sütési idő hosszát ezer és ezer tényező befolyásolhatja, a tepsi vastagságától, a sütő minőségéig. Épp ezért, soha nem szabad vakon megbízni ezekben az előre megadott időintervallumokban, mert a szerző legnagyobb jó szándéka mellett sem tudja meghatározni, hogy  nálatok mennyi idő alatt készül el – az adott körülmények között – a sütemény, tészta, hús, bármi.

Épp ezért, érdemes mindig figyelni az épp készülő ételt. A kekszeknél jó mérce az, ha már a sütemény alja is kezd megszínesedni (feltéve, ha nem egy alulról mindent leégető remek, téglával úgy ahogy helyrebillentett Karanccsal van dolgunk ), a húsoknál nem ördögtől való dolog a húshőmérő használata. A gyakorlat és a villa akadálytalan átjutása, a felzubogó lé léte vagy nem léte egy gyakorlott háziasszony számára épp elég beszédes, gyakorlat híján viszont tényleg érdemes egy hőmérőt beszerezni.

A piskóták, kevert sütemények kapcsán tipikus és teljes mértékben megbízható módszer a tűpróba. Ehhez semmilyen extra eszközre nincs szükség. Jó lehet egy fogpiszkáló, egy grillezéshez használatos bambuszpálca, de például anya egy viseletes alumínium kötőtű segítségével állapítja meg – már vagy 40 éve -, hogy megsüt-e a tészta. Ennél a módszernél akkor vehetjük biztosra, hogy készen van a süteményünk, s hogy biztosan átsült, ha a tésztába szúrt, majd onnan óvatosan kihúzott tűn semmilyen ragadós tésztamaradvány sincs.

A piskóták esetében persze ez nem ilyen egyszerű. Míg a kevert tészták lelkesedését nem töri annyira derékba, ha rájuk nyitják a sütőt, a piskóták a vegzálásra meglehetősen rosszul reagálnak. Így aztán valamilyen minimális gyakorlat szükséges ahhoz, hogy tudjuk mi az az eltelt idő, ami után úgy ellenőrizhetjük a piskótánkat, hogy az nem veszi rossz néven és sértődve nem szalonnásodik-e meg.

A kelt tésztánál meg aztán még macerásabb a dolog. Ott egészen addig nem érdemes kísérletezni, amíg a tészta felülete meg nem színesedik. Szerencsére az utóbbi évtizedekben gyártott sütők már üvegezettek, aminek minden kelt tésztás projektnél hálát is adok az Úrnak.

1

Anya még egy ilyen sütőben készítette gyerekkorom finomságait

 

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS