MIRELLE Atelier

Azt gondolná az ember, hogy ezeknek a könyveknek nincs is szükségük reklámra, ám mégiscsak van, hiszen hiánypótlók a mai magyar piacon. A gyerekeknek gyártott szakácskönyvek eddigi felhozatala ugyanis messze nem az önállóan főzni vágyó gyerekeknek készült. A legtöbb a grafikával próbálta eladni magát, a receptek leírása viszont már messze túlmutatott a  megszólítani vágyott korosztály befogadóképességén. Ezek a szakácskönyvek a szülők közreműködése mellett váltak csak használhatóvá, ami viszont a felfedezni vágyó, önállósodásra hajlamos gyerekek esetében már nem jelentette azt, hogy ez a szakácskönyv az ő szakácskönyvük.

A Móra kiadó gondozásában most megjelent négy könyv azonban valóban olyan útmutató, amelynek segítségével a nagyobbacska gyerekek könnyedén elkészíthetik a bennük leírt fogásokat. A tematizálás remek, az ábrák valóban a segítségnyújtást szolgálják,  végre az étel elkészítésében segédkező folyamatábrák találhatóak a könyvben és nem valamilyen helyes – de a főzési folyamat szempontjából teljesen irreleváns és hasznavehetetlen – mesehős.

A tematizált könyvecskék 5-5 receptet tartalmaznak, a gyerekek elmélyedhetnek a burgonyás, paradicsomos, csokoládés fogások világába, vagy elindulhatnak a cukrászat felé. Az egyszerűsített rajzon pedig minden útmutatás szerepel. Receptenként megtalálható a pontos alapanyagigény, ami bölcsen a gyerekek konyhai létéhez idomul, nem vár tőlük semmi extrát, a szülőket sem kergeti az őrületbe. A másik nagy előnye a könyvnek, hogy az alapanyagok mellett, az elkészítéshez szükséges eszközök teljes tárháza is fel van sorolva, így a gyerekek felkészülten kezdhetnek neki a főzésnek, sütésnek.

Ezen kívül a készítők arra is ügyeltek, hogy olyan anyagból készüljenek a könyvek, amelynek nem árt, ha csokoládémáztól ragacsos gyerekujjak követik benne a leírást, vagy épp paradicsomszósz cseppen az ábrákra a nagy kavarás-keverés közben. A maszatbiztos könyv szintén főzésre sarkallja a gyerekeket, hiszen végre a sok tiltás helyett olyan alappal van dolguk, ami mindenben őket támogatja.

S hogy biztosan tetszeni fog-e a könyv a gyerekeknek? Aznap, amikor hazakerültek velem a könyvek, nagy rohanásban voltam, így a lányokkal estefelé az édesapjuk volt, aki csak fizikai jelenlétével és kemény szankciók kilátásba helyezésével tudta megakadályozni, hogy a megtáltosodott Nők ne kezdjenek nyomban egyensúly süteményt sütni, este kilenckor. Természetesen a sütés nem marad el, már sok a kinézett recept, a hétvégi ebédünket a Nők főzik majd, a könyvek segítségével.

Ez az a recept, amin igazán nincs is mit leírni, csupán egy régi, de mégis feledésbe merült trükk, amit lehet, hogy a fiatal háziasszonyok nem ismernek.

A lényege annyi, hogy a pulykamellet tisztes, de nem túl vastag szeletekre vágom, a szakácskés hátával óvatosan megklopfolom (terüljön, de ne roncsolódjon a hús), majd amikor az összes szelet vidáman sorakozik a deszka szélén, akkor egy nagyobb műanyag dobozba rendezem a szeleteket és nagyon öntöm tejjel, amelybe korábban 5 gerezd fokhagymát belenyomtam. a dobozt lezárom, majd egy éjszakára, vagy 12 órára a hűtőbe teszem. Az idő lejárta után a szeleteket lecsöpögtetem, papírtörlővel leitatom, mindkét oldalukat finoman sózom, majd a szokott módon bepanírozom és bő, forró olajban kisütöm.

Sokkal ízletesebb eredményt kapok, mintha csak magában paníroztam volna be a húst. Ideális szombati ebéd, nekem elhihetitek (főleg, hogy vasárnap van idő kilehelni, kipárologni magunkból a fokhagymát).

Egy jó kávézóhoz mire van szükség?

Minőségi eszközökre,

minőségi alapanyagokra,

szenvedélyes baristákra,

és lelkes törzsközönségre.

A fekete esetében minden adott. A végtelenül pici kávézóban nem az enteriőr otthonossága, a süppedős fotelek, vagy a kimérten udvarias pincérek teremtik meg a visszatérésre ösztönző légkört. Itt a fiatalos, bohó, kiforrott és a folyamatos fejlődést magában hordozó hangulat, a tulajdonosi lelkesedés és jelenlét az, amely az áprilisi nyitáskor már megteremtette ezt a törzsközönséget. A hely leginkább az elviteles kávékra szakosodott, de ha szerencsénk van, akkor a boltban lévő bárpultnak dőlve (mint az olaszok) vagy az utcán sorjázó padokon megpihenve is felhörpinthetjük a ristrettonkat vagy gyönyörködhetünk a tejes kávék tetején kirajzolódó barátságos mintákban.

A kávézó azonban nem csupán a koffeinisták mekkája, itt azok is útmutatásra találnak, akik épp csak megérkeztek a pörkölt kávészemekből születő fekete levesek világába.

Kis helyen sok jó dolog elfér :)

A hétvégén egy nagy családi séta végállomásaként, az Astoriánák betértünk a feketébe. Én ristrettoval kezdtem (ez nálam afféle teszt, nagyon kevés helyen készítik és ahol készítik, általában ott sem jól), a férjem lattét ivott, a Nők pedig igazán zseniális párosítást kaptak: Szántó Tibi etyeki házi tejjel készített kakaóját, aminek tetején még néhány Cukorka-féle pillecukor is megpihent.

Latte art

A ristretto hibátlan volt, az etióp kávé gyümölcsös, savas aromái jutottak főként érvényre, de ez a savasság azon nyomban elpihent, ahogy az utolsó cseppet is kifacsartam a csészéből. A kávé mellé házi süteményt faltam: a darázsfészek olyan finom volt, hogy anya is készíthette volna. Kiderült, hogy nem jártam messze az igazságtól, a tulajdonos, Gerzsenyi András édesanyja készítette. Kis idővel később a flat white-ot is megkóstoltam, a tejjel is tökéletesen együtt muzsikált a kávé, kellemes élmény volt. Sokszor futok bele abba, hogy az emberek nem tudják mit isznak, vagy nem is érdekli őket, pedig a kávé egy rendkívül izgalmas, gazdag, tanulnivaló műfaj, ami nem csak az ébrentartásunkat kéne, hogy szolgálja, hanem magas élvezeti értékével hozzá kéne, hogy járuljon ahhoz, hogy az ébrenlét órái még szebben teljenek.

Ebben nyújt tökéletes támogatást a fekete.

Az első hallásra ügyvédi irodának sejthető név mögött egy hihetetlenül kellemes és visszafogott étterem rejlik. A székesfehérvári sikertörténettel büszkélkedő Herczeg Zoltán budai éttermében Kugyela Dávid álmodja tányérra a fogásokat.

Az étlap kellemes, minden részletében átgondolt, bár a libahét okán, a séf ajánlatával egyetemben kissé túltengenek a szárnyasból készült ételek. Az ételek elnevezése pettyet kacifántosabb a kelleténél, gyakorlottságunk ellenére akad olyan szó, amit csak a pincér értő közreműködésével tudunk helyre tenni, s a végén kiderül, hogy alapvetően felesleges köröket futottunk, s a nemtudásunk okozta pír is szükségtelen az arcunkon.

A személyzet remek, a kiszolgálás pontos, barátságos, közvetlen, de nem tolakodó. A barátságos hangulatot erősíti az első blikkre kissé ridegnek tűnő környezet, amely lassan és biztosan körülölel, meleg színei otthonos biztonságot nyújtanak, egyszerűsége ellenére kellemes apróságokon legelhet a szemünk. A nádfonatok, az étterem dekorációs gerincét adó lámpasor, a falak színe mind-mind megnyugtatólag hat ránk. A kezdésnek elfogyasztott pálinkáról nem is beszélve. A birs és a cigánymeggy is kellemes, illatos, tiszta, s jól előkészíti a terepet a leveshez, illetve az előételhez.

Behódolunk Mártonnak, a nyitás egy igen erős, szinte bouillonnak tekinthető libaleves, amiben a frissen reszelt gyömbér átható ízével és illatával gazdag maceszgombóc pihen. Az előételnek választott tál is liba, jóféle máj, amelyet pont a megfelelő pillanatig abáltak, illetve a rendkívül dekoratív és tökéletesen elkészített körete. A köret elemei különféle marinált zöldségek, a sor a karfioltól a retekig terjed, némi libapörccel megszórva, de az igazi élvezetet a marinált sült paprika és az étel hibátlan kompozíciója nyújtja. Minden falat egy élmény.

A főétel esetében nincs egyszerű dolgunk. Az utóbbi idők szerencsés folyamata, hogy újra visszatérnek a gyerekkori ízek az étlapokra. Igaz a legtöbb fogás újragondolt formába öltözött, de ha ez az újragondolás nem öncélú, akkor az eredmény akár felül is múlhatja a nosztalgikus ködbe vesző ízeket. A Bruno&Bruno étlapján cseppet fellengzős nevek mögött ott rejteznek ezek az ízek. A panko morzsával készített rántott szelet, vagy épp a mangalicából készült pörkölt, amelynek szaftját házi specli fogja fel. Nem is teketóriázunk sokat, rendelünk és a fent említett fogások kerülnek elénk.

A hús omlós, egy cseppet sem olajos, sőt olyannyira nem, hogy elmélázunk azon vajon hogyan is készülhetett. A köretnek felszolgált uborkasaláta meg egyszerűen csodálatos. Nagy rajongója vagyok az uborkának, kifejezetten szeretem az ízét, nem csak magában, salátákban, hanem akár a nyári verőn kínált vízben is jólesik az uborka jellegzetes íze, így teljes mértékben levesz a lábamról a húshoz kínált vegyes saláta, amely minden porcikájában uborkaízű. A székesfehérvári múlt itt köszön vissza, ugyanis nem csak engem varázsol el az uborka vinaigrette, a tökéletes rántott szelettel, hanem sokakat, akik akár ezt a fogásért zarándokoltak el Fehérvárra.

Az uborka újabb remek megtestesülésének lehetünk a tanúi az én általam választott mangalicapörkölt mellé kínált salátában. A madársaláta bóbita alatt rejtező mértani kockák ugyanis szintén az uborka esszenciáját hordozták magukban, ez a saláta azonban karakterében és ízében is eltért a vinaigrette-tel kevert rokonától. A főfogásként kínált hús omlós, a specli hibátlan és rengeteg, a hab formájában érkező tejfölből egy kicsit többet is elviselnék.

Mivel desszert nélkül nincs élet, így a vaníliát választva fő irányzékul egy pisztáciás madártejet kérünk és a szezonális ajánlatot végigböngészve a birsalmás creme brulee-n akad meg a szemünk. A madártej fekete pettyei megnyugtatóak, állaga sima, kissé krémes, hibátlan, a hab kellemes, a pisztáciának örülünk, de nem feltétlen azért rendelném meg legközelebb is. A birsalmás brulee a madártejjel együtt tisztes méretű, a cukorréteg élére állítva pihen a krémen, amely nincs túlgőzőlve, így sima, krémes, lágy, bár az én ízlésemnek cseppet édes. Az alma kellemes kontrasztot alkot, mind savanyúságával, mind textúrájával. Egyszóval hibátlan.

A Bruno&Bruno olyan hely, amely jól bejáratott alapokon muzsikál, már meglévő, biztos elemekre épít és a környék lakosai számára – a sok levitézlett étterem után – végre ideális törzshellyé válhat.