Mostanában rákaptunk a vietnámi konyhára. Lehet, hogy tudat alatt a divat hullámaira ültünk fel, bár inkább azt hiszem egyszerűen most ért meg rá a helyzet. A vietnámi konyháé és a miénk is. A héten egy olyan étterem sajtóvacsoráján jártunk, amely már sok éve regnál a józsefvárosi piacon és afféle városi legendaként emlegették. Nemrég azonban kilépett a piaci misztikus kifőzde szerepköréből és nagyon korrekt, nagy befogadóképességű étteremmel várja azokat kik a piacból csupán rá lettek volna kíváncsiak.
A vietnámi konyhában az a nagyszerű, hogy ellentétben a kínaival még annyira nem profanizálódott, olyan közönséget vonz, amelyik autentikus ízvilágra vágyik, hajlandó az adott konyha eszközeit alkalmazni és nem csupán egy kis édes-savanyút vinne rizzsel a nagymamának.
A vietnámi konyha remeke az – általuk reggeliként fogyasztandó – pho leves, amely a magyar ízléshez szerintem meglepő mód közel áll, ha a koriander okozta akadályokat sikerül legyőzni. A leves azonban javarészt megakadályozza, hogy bármi mással megismerkedjünk a vietnámi konyha fogásaiból, ugyanis hatalmas adagban szolgálják fel és olyan gazdag üvegtésztában és húsban, hogy mire az ember a végére ér, teljes mértékben jól is lakik.
Márpedig a pho-t nehéz kihagyni, mert egyszerűen addiktív. Sose hittem volna, hogy egy levessel fogok álmodni, de a Dang Muoi-ban evett pho után egyszerűn vágytam újra erre az ízre, a tészta kellemes állagára, a vékony marhahússzeletekre és a chilivel és citrommal hangolt húslevesre.
A Dang Muoiban azonban megpróbáltak egy szélesebb spektrumot megmutatni a saját, sokrétű konyhájukból. A vietnámi család által példásan vezetett étterem tényleg kitett magáért. Kaptunk tavaszi tekercset, csodás csípős szaftban pihenő vékonyra szelt kacsamellet, amelynek a legmeghatározóbb fűszerei a gyömbér, a chili és a fokhagyma más fogásokban is visszaköszöntek az est folyamán. A többféleképp is kínált békacombból egy sült, szintén kellemesen fűszeres változatot kóstolhattunk, majd következett a ropogós sertésszelet, a mogyoróolajjal készített karalábésaláta és zárásként egy zöldbabos rizses desszert. Minden fogás hibátlan volt, bár a desszert kapcsán sokáig kerestem a megfelelő kategóriát, amelybe besorolhatnám.
A legnagyobb dicséret az étterem számára, s a legtöbbet talán az árul el az ott tapasztaltakból, hogy két nappal később a Nőkkel is visszatértünk pho-t enni. A hétköznapi üzemmódba visszazökkenve a család fiatal tagjai példamutató szorgalommal vezették az éttermet, amelybe sorra érkeztek a családok, baráti társaságok, hogy 2-3 óra alatt kényelmes, amolyan vietnámi tempóban elfogyasszák az ebédjüket. Az ételek most is kifogástalanok voltak. A Nők – a leves és a tavaszi tekercs mellett – kipróbálták a tápióka gyönggyel gazdag bubble tea-t, mi pedig egy-egy igazi vietnámi kávé társaságában élveztük a kora délutánt. Az az érzésem, hogy hamar vissza fogunk térni.
