A pünkösdi terveink egyik fő csapása volt, hogy meglátogatjuk Nórát, akiről korábban a Vodafone Főállású Angyal kezdeményezéséből hallottam. Nóra valami olyanba vágta a fejszéjét, ami számomra igencsak szimpatikus: gyerekeknek próbálja megmutatni, hogy mi is az, ami a tányérjukra kerül. A dolog nem szimplán alapanyag ismeretről szól, a hangsúly java részt a tudatos termelő, -vásárló és -fogyasztó nevelésén van.
Nóráról első körben azt gondoltam, hogy igazi vidéki asszony, aki gyerekkora óta ebben a közegben élt, ott szívta magába mindezt, aztán már a beszélgetésünk elején kiderült, hogy “földim”, azaz budai, s csak tizenegynéhány éve él a Győr melletti faluban. Talán épp azért – mert a városból jött – jelentett számára nagy meglepetést, hogy nem csak a városi gyerekeknek misztérium, hogy hogyan kerül a tojás a tányérjukra, de a falun élő felnőttek és gyerekek jelentős része sincs tisztában ezekkel a folyamatokkal és a hozzájuk kapcsolódó fogalmakkal.
A Nóráék háza mögötti telken sokféle állat megtalálható, s az állatok, növények sokszínűsége hamar vonzani kezdte a környékbelieket, így Nóra már nagyon régóta tart bemutatókat és foglalkozásokat a saját háztájiját felhasználva. A hosszú évek tapasztalata, saját tanulmányai és végzettsége, valamit a kiapadhatatlan lelkesedése abba az irányba vitte, hogy ezekből az egyszeri bemutatókból igazi módszertan legyen, s ehhez úgynevezett tanodák is csatlakozhassanak.
A lényeg az, hogy az iskolai tananyaggal párhuzamosan a gyerekek a valóságban is megtapasztalják milyenek azok az állatok, amelyekről tanulnak, saját szemükkel lássák a kotlósokat, s adott esetben – egy közös ételkészítés közben – még többet megtudjanak a táplálékul szolgáló állatokról és növényekről.
A tanodák első körben természetesen Nóráék környékén jelentek meg. Ezeknek felkutatása, létrejötte Nóra munkáját dicséri, ő volt az, aki az interneten kutakodva utánanézett, hogy hol fogadnak gyerekeket, melyik porta alkalmas a módszertan átvételére, de olyan is előfordult, hogy az adott település polgármestere hallott a kezdeményezésről és ő szerette volna a falu egyik, erre alkalmas intézményébe beépíteni a programot. A programban résztvevő tanodák közül a rábapatonai tanodát látogattuk meg, ahol sokféle állattal ismerkedhetnek meg a gyerekek, a klasszikus háztáji (liba, kacsa, tyúk) mellett gyöngytyúk, királyfácán, fürj, törpefürj, szamarak, póni, rackajuh is tartozik a tanodához.
Nóra minden esetben – a főállású angyalságnak hála – a kialakítandó tanoda segítségére siet, szervez, intéz, oktat, egyetlen kikötése van csupán, hogy a tanoda ne kérjen pénzt a gyerekektől magáért a módszertanért, cserébe a saját programjait nyugodtan kínálhatja, valamilyen mód integrálhatja, de az iskolásoknak a tanulás lehetősége ingyenesen megadassék. A program egyik kiemelt csoportja az ötödikes korosztály, akiknek a természetismereti tanulmányai pont a háztáji állatokkal kapcsolatosak, így számukra fontos segítséget jelenthet, ha valóban találkoznak, a saját környezetükben látják ezeket az állatokat, sőt a havonkénti látogatásaik során megfigyelhetik a kisállatok fejlődését, az évszakok váltakozásával bekövetkező változásokat, saját tapasztalatokat gyűjthetnek.
Mi csak egy délutánt töltöttük a Nőkkel Nóráékkal, de ez idő alatt a városi lánykáim faszénen kürtős kalácsot sütöttek, málnásztak, fűszernövényekkel és gyógynövényekkel ismerkedtek, láttak csüngőhasú malacokat, megértették és részben el is fogadták, hogy számukra egy boldog élet végét a gazda konyhája jelenti, találkoztak csókával, fürjekkel, csodálták a királyfácánt, egyszóval kicsit belecsöppentek a klasszikus falusi létbe.
Nagyon remélem, hogy Nórának mihamarabb sikerül a Buda környékén is találnia egy olyan helyet, amely szívesen válik Falusi Porta Tanodává, hogy a Nőkkel könnyedén ellátogathassunk, s még jobb lenne, ha ötödikes korukra a tananyagba beleillesztett modulként már több tanoda körül válogathatna az iskolájuk.
