MIRELLE Atelier

Úgy tervezem, hogy idén már viszonylag korán elkezdem a hangolódást. Ezzel próbálok segíteni nektek, hogy mire az advent időszaka ránk köszönt, addigra már kész tervetek legyen a vacsorát, az aprósüteményeket és a tartalmasabb süteményeket, valamint a gasztroajándékokat illetően. Ennek megfelelően szép apránként elősorjáznak majd a régi karácsonyi receptúrák, az új, ropogós recenziók, ajánlók mellett korábbiak is felszínre kerülnek, a sok év alatt itt-ott megjelent számos anyagomat is megpróbálom összelasszózni, hogy legyen miből válogatni.

Bemelegítésnek, – s mert a lassan télbe forduló november már tartalmas süteményeket kíván, -íme itt egy egészen egyszerű, de mutatós sütemény, amit nem csak a csodás dekoráció tesz ünnepivé, hanem a beltartalma is.

A pekándióval gazdagon megszórt koszorú nem túl nagy, de egy kisebb társaság, család számára az ünnepi vacsorát követően pont elegendő és stílusából kifolyólag teázáshoz, kávézáshoz is teljesen ideális.

Sok éve mondom, hogy a kelt tésztától nem kell félni, ennél a receptnél sincs szükség gyúrástól kikerekedett alkarra és mindent legyűrő akaratra, a szárított élesztő és a tészta többi alapanyaga teszi a dolgát, úgy, ahogy kell.

Pekándiós, mazsolás koszorú

25 dkg kenyérliszt (BL-80)
7 g szárított élesztő
1 dl tej
1 tojás
5 dkg vaj
csipetnyi só

15 dkg mazsola
3-4 ek konyak
15 dkg pekándió
8 dkg vaj
1 tojás
7 dkg barna nádcukor

A lisztet egy nagyobb edénybe kimérem, majd hozzáadom a száraz élesztőt és a sót. A tejet kimérem, a vajat beledarabolom, majd az egészet finoman meglangyosítom. Végül beleütöm a tojást és elhabarom. A tejes keveréket a liszthez adom és a tésztát addig dolgozom, amíg rugalmas állagú nem lesz.

A rugalmas állag eléréséhez szuper a kenyérliszt, tényleg érdemes azzal csinálni. Ha nincs Bl-80-as kenyérlisztetek, akkor sima finomliszt is megteszi.

A kész tésztát egy olajjal egészen vékonyan kikent tálba teszem, majd tiszta konyharuhával letakarom és meleg helyen hagyom, hogy a duplájára keljen.

Amíg kel a tészta, addig a mazsolát egy kisebb müzlis tálba kimérem, majd nyakon öntöm a konyakkal. A kimért pekándiót pedig durvára vágom.  A puha vajat a cukorral habosra keverem, majd a tojást is alaposan beledolgozom.

Ennél a műveletnél érdemes az elektromos kézi habverő szolgálatait igénybe venni. A vaj, a cukor és a tojás tényleg egészen klassz állagot vesz fel, ha rendesen ki van verve. A cukornál nem flancolás a barna nádcukor, egyszerűen annyi klassz aroma van benne, hogy a sütemény más fűszerezést nem is kíván. Ha sima cukorral készítitek, akkor egy kevés őrölt szegfűszeget tegyetek bele és egy pici őrölt koriandert.

A tojásos keverékhez adom a lecsöpögtetett mazsolát és a diót.

A tésztát finoman lisztezett deszkára borítom, kicsit átgyúrom, majd ujjnyi vastagságú téglalapra nyújtom. A keveréket egyenletesen ráhordom (erre a legalkalmasabb egy szilikon spatula), a téglalap szélein egy-egy bő centit szabadon hagyva, majd a hosszanti oldalán szorosan feltekerem.

A tészta készítésénél nagyon fontos, hogy milyen is az a bizonyos lisztes deszka, amin dolgozunk. Alapvetően tésztafüggő, de minden esetben megszívlelendő, hogy a már megkelt tészta állagán nem javít az utólag ráragadt, beletapadt liszt, ezért mindig csak annyi lisztet vigyünk fel a felülre, amennyi biztosan szükséges ahhoz, hogy a tészta ne ragadjon oda. A másik, amire fontos odafigyelni, hogy a liszt egyenletesen borítsa be az asztalt. Ennek legjobb módja, ha magvetőket utánzó mozdulattal oldalról és viszonylagos magasságból rövid csuklómozdulatokkal megszórjuk a felületet. Ha ez túl bonyolultan hangzik, akkor a porcukrok adagolására szolgáló füles, bögrére emlékeztető szerkezettel is elérhető a kívánt mód lisztes, de nem agyonlisztezett felület.

A feltekert tésztát késsel félbevágom, majd ügyesen a két -kicsit cseklő és tartalmát borogatni kívánó – félkígyót egymásba csavarom. A kész koszorút sütőpapíros tepsire fektetem és 190 fokon addig sütöm, amíg szépen megszínesedik. Ez nagyjából egy fél órát vesz igénybe. Miután kisült, a tepsin hagyom langyosra hűlni, majd egy tálra átemelem, porcukorral hintem és úgy kínálom a vendégeknek vagy a családnak.

(Az edényeket és a dekorációt az F&F biztosította.)

Se nem gyümölcskenyér, se nem répatorta, viszont finom. Az ananásszal, mazsolával, banánnal, kókusszal és répával felturbózott sütemény nagyon kellemes, uzsonnára való nyalánkság. Ja, s persze könnyű elkészíteni.

Ananászos gyümölcskenyér

1 db 40 dkg környéki ananászkonzerv

5 dkg kókuszreszelék

20 dkg finomliszt

1 tk sütőpor

1 érett banán

5 dkg mazsola

1,3 dl olaj

1 tk őrölt fahéj

15 dkg cukor

1 nagyobb répa (kb. 15 dkg)

2 tojás

Az ananászkonzervet lecsöpögtetem. A levet felfogom, egy bögrébe teszem és beleszórom a mazsolát. A lisztet kimérem, majd a sütőport, a fahéjat, a kókuszreszeléket és a cukrot hozzáadom és elkeverem.

A répát megpucolom, lereszelem, a banánt villával szétnyomom. A répát és a banánt egy nagyobb tálba teszem, ráütöm a két tojást és hozzáadom az olajat. Elkeverem. Ezután apránként a keverékhez adom az ananászt (nagyjából 20 dekányit), s a lecsöpögtetett mazsolát. Kikent, kilisztezett vagy sütőpapírral kibélelt formába öntöm, spatulával elsimítom, majd a 180 fokra előmelegített sütőbe tolom és addig sütöm, amíg a tűpróbát ki nem állja (már nem ragad rá a tészta a tűre, nagyjából háromnegyed óra, de ez erősen sütőfüggő).

A kezdeti nehézségek után, kezdi megtalálni saját hangját a Komjádi uszoda aljában lévő Tommy di Napoli. A tavaszi nyitás után mostanra látszik kiforrni a koncepció, az újonnan érkezett olasz szakácsnak és pizzamesternek köszönhetően megújult étlap várja a vendégeket.

A kiadós bemutatkozó vacsora elemeire nem térnék ki egyenként, hiszen az összbenyomás az, ami végre egy kicsit visszavitt Campagna-ba. A fényekkel lágyított enteriőr, a hangulatos élőzene, az olajozott szerviz és a konyháról kikerülő fogások együttese jól működött.

Megjelentek a tenger gyümölcsei, a friss házi tészta, amiből többféle válogatást is végig kóstolhattunk; a lágy paradicsomos szószban, zsályakorona alatt pihenő borjú pedig méltó zárása volt a főfogásoknak.

Sajnos a desszerteknél a klasszikus, de kissé már unalomba fúló irányt vett a vacsora, a tiramisu és a panna cotta mentségére szóljon, hogy hibátlanra sikeredtek, az ezerszínű olasz desszertkínálat más elemeivel is lassan meg lehetne ismertetni a magyar közönséget.

A budai oldal olasz hangulata immár adott, remélem, hogy a most megtalált hangja megmarad az étteremnek, s a továbbiakban még inkább a dél-olasz vidék konyhájából merítenek majd ihletet.

(A képeket Fischer Melinda készítette)

Tinédzser. Még most is ízlelgetem a szót, pedig szeptember vége óta már a Nők is a tizenévesek táborát erősítik.  A kisgyerekkorból kilábaló, egyre nagyobb önállósággal rendelkező, a világra nyitott emberpalánták már nem csak a gyerekszakácskönyvek kevert süteményeinél nyalakodnak szívesen, hanem a valódi főzésbe is örömmel belevágnak.

Ehhez a főzéshez kínál profi segítséget a Tesco által életre hívott szakácskönyv, amely olyan alapfogalmakkal is megismerteti az olvasóit, amelyekkel sajnos már a szüleik sincsenek – minden esetben – tisztában. A könyvben található eszközismertető és fogalomtár felnőtteknek készült szakácskönyveket megszégyenítő alapossággal tárgyalja a késtechnikát, illetve olyan konyhai praktikák leírására is veszi a fáradtságot, amelyeket a nagykorúaknak írt szakácskönyvek – tévesen- evidenciának vesznek.

A könyv bátran nyúl a kelt tészta és az omlós tészta témájához is, kimerítő, részletes leírással segíti a fiatal kuktákat, hogy számukra ezek az ételek már ne jelentsenek problémát.

A gyerekszakácskönyvek cukor-tészta-csokoládé alapú működésén túlmutatva a Tiniséf egészségtudatos gerinccel rendelkezik. A receptekben alternatív javaslatok jelennek meg, a kevésbé ismert, egészségesebb megoldást kínáló alapanyagok minden esetben bemutatásra kerülnek. Szerencsére a könyv nem esik túlzásokba, nem kampányol a mindenmentes receptek mellett, az alapanyagok felsorolásánál sem végletekig kizsigerelt termékeket sorakoztat fel, hanem finom egyensúllyal kínálja az egészségesebb konyhát.

Bár brandelt szakácskönyvről van szó, a cég nem tolakszik, inkább felkarol és lehetőséget ad. Az alapanyagok felsorolásánál nincsenek saját márkás javaslatok, az oldalak nincsenek telehintve logókkal, a Tesco pont annyira van jelen a könyvben, amennyire helyénvaló.

A receptleírásokat fázisfotókkal, extra tippekkel és termékismertetőkkel teszik még egyértelműbbé, az információ kerek egységet ad és nem túl sok, a kuktáknak nem kell elveszi a tengernyi adat között, minden leírás az étel elkészültét segíti.

A szakácskönyvben szereplő alapanyagok köre igen tág, a nigella magtól az üvegtésztáig meglehetősen sok, a klasszikus magyar konyhától távol eső termék megtalálható. Ez azonban nem a könyv által gerjesztett mesterséges folyamat, a beérkezett és a könyvben publikálásra került pályamunkák jelentős része túlmutat a hétköznapokon, a világkonyhai kalandozások pedig magukban rejtik az újfajta alapanyagokat.

A könyvet jó szívvel ajánlom minden tizenévesnek, szülőknek, kezdő háziasszonyoknak, újítani vágyó háziasszonyoknak, s olyanoknak, akik törekednének az egészségesebb étkezés felé, de még bizonytalanok.