MIRELLE Atelier

A szeptember bővelkedik gasztrofesztiválokban, amelyek közül most jó néhány Budapesten kerül megrendezésre. Valljuk be, nincs is kényelmesebb, mint kimenni a Városligeti tóhoz, a Vajdahunyad várába és elmerülni a hortobágyi atmoszférában. Erre kínál most lehetőséget a Szürkemarha Vigalom, ahol kicsik és nagyok egyaránt megtalálhatják a hozzájuk leginkább illő lehetőségeket, a húspiactól a kézműves vásáron át a borfaluig.

A Szürkemarha és Piac Fesztivál kiállítói vendéglátóink kizárólag magyar alapanyagból dolgoznak, saját termékeiket mutatják be, jelenlétükkel is szavatolva a kiemelkedő minőséget. A rendezvény kiemelt célja az éttermi színvonalat és minőséget bemutatni a rendezvény vendéglátás keretében, ezért profi séfek és Kerekes Sándor segítségével, nemesebb húsrészekből készített ételek, delikát minőségben kerülnek bemutatásra. Persze fontos a hagyományos, bográcsban készült szürkemarha hús alapú ételek is, a Szürkemarha Vigadalmon sor kerül látványos ökörsütésre, és olyan hagyományos ételek elkészítésére is, mely a pásztorkultúrához köthető (slambuc, lebbencs, görcsleves stb.).

Erről múlt héten mi magunk is meggyőződhettünk. Kerekes Sándort még az Almáriumban ismertem meg, egy klassz kolbászkészítő programon. Kreativitása akkor is lenyűgözött, s most a szürkemarhából készített fogások kapcsán is érezhető volt, hogy milyen újszerűen nyúl a húsokhoz. A szürkemarha – ha ügyesen bánunk vele – rendkívül hálás alapanyag. S nem csak hálás, hanem egészséges is. A hortobágyi gulyában élő állatok ugyanis egész nyáron a szabadban legelnek, semmilyen ipari tápot, terméktakarmányt nem kapnak, sőt a hortobágyi környezetben műtrágyázott vagy növényvédőszerrel kezelt növényt se esznek.

A vágásra szánt állatok általában 4-5 éves tinók, amelyeknek a húsából tényleg nem csak a hagyományosan ismert fogások készíthetők el. Kerekes Sándor készített nekünk például rántott fejhús, amelyhez a húst először megabálta, majd formázta és a formából szelt szeleteket kirántotta. Ehhez egy igazán izgalmas tartár társult, amelyben fontos szerephez jutott az uborka és a curry is.

Ezek után már meg sem lepődtünk, hogy milyen finom a mediumra sütött, kevés borssal és parajdi sóval meghintett szürkemarha bélszín, valamint – a kicsit előkezelt, szuvidolt – roston sült rostélyos. Ugyancsak izgalmas meglepetés volt, hogy Sándor elmesélte, a marha rekeszizmát is érdemes felhasználni, a bélszínhez hasonló rostozatú, állagú hús szintén kitűnő falat.

Emellett persze megkóstolhattuk a hagyományos pásztorételeket is, a slambuc ugyan nem a legkönnyebb fogás, de olyan finomra sikerült a bográcsban, hogy nehezemre esett abbahagyni.

Ha szeretnétek mindezt megízlelni, kicsit belekóstolni az Alföld gasztrokultúrájába, megnézni, hogy milyen is a hortobágyi élet, akkor a Szürkemarha Vigalom a ti rendezvényetek. Jó szórakozást!

Abban az esetben azonban, ha a végtelen tér nyújtotta érzésre, a szürkemarha gulya valószerűtlen közelségére és a zsánerképekről ismert gémeskutas, délibábos tájra vágytok, akkor érdemes rászánni az időt és meglátogatni a Hortobágyot.

Rövidke képriport a hortobágyi látogatásunkról:

Készül a slambuc és a birkapörkölt

Komoly minőségellenőrzés is van

Elképesztő hangulata, ereje van a gulyának

S egyes szürkemarhák született fotómodellek

A fotók sajnos nem adják vissza azt az érzést, ami a Hortobágyon átjárja az embert. Egészen furcsa érzés kémlelni a reszkető délibábot…

Szépségek

Íme a szürkemarha bélszín

Nem kell hozzá más, csak egy kis bors és jóféle só. Például parajdi.

Az esemény arcával, a fenti videó sztárjával, a feltehetően nem mindig morcos Péterrel

Úgy néz ki a Tchibonak nagyon jó időjós kapcsolatai vannak, mert az esős időre való szereléseket jobbkor nem is árulhatnák. Persze nagyot tévedni nem lehet, hiszen a magyar nyár augusztus huszadikán, a tűzijátékot követő percekben ér véget, de azért ennyire drasztikusan csak ritkán vált őszbe.

Most azonban belecsapott az idő, mi pedig gond nélkül igazodtunk a változáshoz, hiszen a Nőknél előkerült a szupercsini pöttyös gumicsizmájuk, ami még az ünneplős, iskolakezdős szerelésükhöz is megy és én is egy igen nőies, teljes mértékben vállalható fekete csizmára kaptam.

A felnőtteknek szánt gumicsizma úgy 5-6 évvel ezelőtt jelent meg. Sokáig ellenálltam az ötletnek, gyerekként kimaradt az életemből és nem voltam benne biztos, hogy felnőttként van létjogosultsága a cipősszekrényemben. Aztán a Nők cseperedtek, az esős időben való elmenetelek elkerülhetetlenné váltak és én lassan, de biztosan éreztem, hogy eljött az ideje egy gumicsizma beszerzésének.

Az első darabom egy klassz, magas szárú piros csizma lett, amelyet már csak a színe miatt is megkedveltem. Gondoltam, ha már csizma, akkor legyen kellően feltűnő. Igen ám, csak amennyire feltűnő, annyira kötött is, így sok szetthez, kabáthoz, táskához bizony egyáltalán nem passzolt és ilyenkor maradt a félcipőben való tocsogás, ha nem volt kedvem külön zacskóban hurcibálni vagy a csizmát vagy a cipellőt.

Ezzel a szépséges fekete csizmával azonban minden a helyére került. Nem bumfordi, de nem is akar más lenni, nem játszik női cipőt, nincsen lehetetlenül magas sarka, nem virít rajta semmilyen, más ruhadarabbal nehezen összeegyeztethető minta. Egyszerűen csak szép, fekete, letisztult és finoman nőies. Ja, és nem engedi be a vizet.

Kifejezetten nehéz lett volna más címet találni a Tchibo mostani kollekciójához kreált videóhoz, amelyben – Norbi, a rendezőnk elképzelése szerint – egy kerti vízipisztolyharcba csúnyán elverjük a fiúkat.

Ok, a mi oldalunkon a túlerő, de alapvetően ártatlanok vagyunk és nem is mi kezdtük, de ha már harc, akkor magunk mellé állítjuk a két angyalarcú Nőt is.

Ennyit a szinopszisról. A forgatás maga a szokásos remek hangulatban telt, ha nem kellett volna gumicsizmát, farmert és polárral bélelt kabátot rántanunk a párás harminc fokban, akkor inkább lett volna kert parti, mint munkanap. A társaság most is a szokott fesztelen, de tettre kész formáját hozta, a forgatási szünetekben élén beszélgetések zajlottak vagy épp a páratlan gellérthegyi panoráma befogadásával és a kertben fellelhető házas csigák elkeresztelésével, illetve életútjuk lekövetésével telt.

Szinte észrevétlenül suhant el a nap, miközben lőttünk, vetődtünk, locsoltunk, öltöztünk, vetkőztünk, nem keveset izzadtunk és sokat nevettünk. Az eredmény szerintem önmagáért beszél, megint egy szuper Tchibo-s videóval gazdagodott a világ.

Képek a forgatásról, avagy ami a videóból kimaradt:

A Nők mindig találtak maguknak elfoglaltságot, amikor már mindegy egyes csigát elkereszteltek, akkor Norbi mellett figyelték, hogy mit is vesz épp a kamera.

A forgatási szünetekben halálosan komoly csoportképeket készítettünk. :)

A magam részéről néha szeretgettem a Nőket, de igazán nem panaszkodhattak, amikor én nem értem rá, akkor is mindig akadt egy lelkes és bepalizható delikvens, akivel csigát vadásztak, macskát hajkurásztak vagy csak épp a pónikról diskuráltak.

Maga a forgatás a szokásos jókedvvel folyt. :)

Nem csak mi, a stáb is csupa szomorúság volt. ;)

Ugyan a Nők néha eltértek a forgatókönyvtől…

De az ő jókedvük is töretlen volt.

Mi pedig amazonok módjára harcoltunk. Itt épp egy igazán komoly stratégiai megbeszélés eredményeként próbáljuk körbekeríteni az ellent.

Majd mielőtt a végső csapást mérnénk rájuk, szépen mosolygunk a kamerába. :)

De a végén úgyis legyőztük őket.
Muhahaha…. (sátáni kacaj)

Múlt hétvégén megint a Skanzenben ügyködtem. A gőzerővel futó Bárány Éve  jegyében, most egy hétvégi rendezvény erejéig erősítettem a Skanzen csapatát. Rövid időre beköltöztem Ásványráróra, ahol a sparhelten két napig rotyogott a rozmaringos, tejszínes bárányragu, amit az arra sétáló vendégek megkóstolhattak.

Az eseményre a férjem és a Nők is velem tartottak, sokat segítettek, a férjem igazi konyhai segéderő volt, Zsófi a vendégek meggyőzésében volt nagy mester (“Nem szereti a bárányt? Pedig ez isteni, kár lenne kihagyni.”) s lelkesen gyártotta a kóstolóadagokat.

Íme a koránt sem bonyolult, sokféle zöld fűszerre támaszkodó, tejszínnel lágyított ragu, ami legegyszerűbb al dente-re főzött tésztával kínálni.

Rozmaringos, tejszínes bárányragu

50 dkg darált báránycomb

5 dkg húsos szalonna

1 vöröshagyma

2 babérlevél

frissen őrölt fekete bors

friss rozmaring

friss kakukkfű

friss citromos kakukkfű

2 szál csombor (borsikafű)

4 dl 30%-os tejszín

2-3 dl húsleves (alaplé)

50 dkg száraztészta

4-5 gerezd fokhagyma

1 nagyobb sárgarépa

2 darab szárzeller

só

1 ek finomliszt

olíva olaj

Egy nagyobb serpenyőbe kevés olajat öntök, ehhez adom az apróra vágott hagymát és megdinsztelem. Amikor már majdnem jó, akkor hozzáadom a karikára szelt répát, a kis kockákra vágott húsos szalonnát és a patkókra vágott zellerszárat és a vékonyra szelt fokhagymát.

Erre dobom rá a darált húst, amit kevés sóval, borssal fűszerezek, majd folyamatos keverés mellett, nagyjából 10-15 perc alatt közepesen lepirítok. A pirított húst megszórom finomliszttel, majd felöntöm kevés levessel, hozzáadom a zöld fűszerek egy részét (babérlevél, csombor, kakukkfű) és nagyjából fél óra alatt puhára párolom. Amikor már puha a hús és a leves is elfőtt, akkor tejszínnel meglocsolom, a maradék friss zöld fűszerekkel megszórom, frissen őrölt fekete borsot adok hozzá, egyet rottyantok rajta és kifőtt tésztával kínálom.