You are here: Home > Húúús > Gombás csirkepaprikás

Gombás csirkepaprikás

Tavaly nyáron Anna csirkehívő lett. A német konyha sertéshúsra épülő világa sok volt neki, már úgy jöttünk haza, hogy más vágya nincs, csak csirkét enni. Azóta gyakrabban van csirke, Anna pedig boldog. Én kevésbé, mivel nem vagyok egy nagy csirkefogyasztó, de évek alatt megtanultam, hogy melyik az a része, amit szívesen készítek és fogyasztok: a felsőcomb.

Ennek örömére felsőcomb vagy felsőcombból filé mindig van a mélyhűtőben. Most vasárnap is kapóra jöttek a készleteink, Zsófi tésztás ételre vágyott, Anna csirke után sóhajtozott, én meg bevetettem az készleteinket, s összeütöttünk egy klassz kis paprikást.papri

Gombás csirkepaprikás

1,5 kg csirke felsőcomb filé

1,5 ek házi libazsír

2 közepes vöröshagyma

1 mk füstölt fűszerpaprika (Fűszerész)

pirospaprika

1 tk krétai vad rozmaring

1 üveg mini gombafej (Bonduelle)

2 ek tejföl

1 bő tk finomliszt

A zsírt egy nagyobb lábasban megolvasztom, majd az apróra vágott hagymát üvegesre dinsztelem benne. Ezután hozzáadom a húst, amit – gyakran mozgatva – kifehérítek.

Ezt követően a lábas lehúzom a tűzről, hozzáadom a paprikát és a füstölt paprikát (ez utóbbival óvatosan, nagyon intenzív íze van), jöhet a rozmaring és a só, majd felöntöm a húst annyi vízzel, ami épp ellepi.

Fedőt kerítek az edényre és közepes lángon főzöm. Amikor már puha a hús, akkor leszedem a fedőt, kicsit hagyom besűrűsödni a szaftot, majd liszttel kikevert tejföllel behabarom. Végezetül a lecsöpögtetett gombát is a húshoz adom, átkeverem, hagyom egyet rottyanni, majd főtt tészta mellé tálalom.

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Comments are closed.