MIRELLE Atelier

A zavartalan budai lét egyik letéteményese a Gusto Café, amely 25 éve nyitott meg a Frankel Leó utcában. A zajos budai közlekedéstől ügyesen elzárt, de ennek ellenére könnyen megközelíthető és központi helyen lévő kávézónak valóban történelme van. A rendszerváltás idején megjelenő, olaszos vonalon induló hely egyik legnagyobb erőssége mindig is a minőségbe vetett hite volt, amely ugyan nagy befektetésnek számított, de ha a törzsvendégek számában tudjuk mérni a sikert, akkor nyugodtan mondhatjuk, hogy megtérült.

A Gusto békésen és nyugodtan vészelte át a nagy magyar gasztroforradalmat, kitartott a bevált fogások és megszokott vendégkör mellett, s a recept működött.

Olyannyira, hogy az 1992-es nyitás után, idén már a 25. évfordulóját ünnepli a hely, amely Brády Márton személyében ugyan új tulajdonost kapott, de szellemiségében megmaradt annak az igazi törzshelynek, amire szinte mindenki vágyik.

A Gustoban van asztalod, tudják, hogy hányra kell menned a gyerekért, mikor kell bevenned a gyógyszert, ide nyugodtan betérhetsz egy kávéra, jöhetsz a családdal brancsolni és természetesen az étlapon ott vannak a legendás tételek, mint a libamáj, a bélszín carpaccio vagy a 25 éve, változatlan – szicíliai -recept alapján készülő tiramisu.

A Gusto szerethetően kicsi, de nem szűk, az étlap mellett gazdag itallap is várja a színház előtt-után betérőket, amihez érdemes az olasz sonka-sajt válogatásokat is kipróbálni, akit meg délidőben vet a sors a Margit-híd közelébe, az az a la carte mellett változatos ebédmenüt is kínálnak.

Nem vagyok egy kifejezetten DIY lady, de néhány évvel ezelőtt, amikor a Nők kinőttek a mindentösszefogokésadottpillanatbanafalraisfelkenem korszakból, eldöntöttem, hogy itt az ideje a lakásfestésnek.

Furcsa mód nem is gondolkodtam abban, hogy bárkit felkérjek erre a munkára, Ildi barátnőm sok éves tapasztalatára hagyatkozva eldöntöttem, hogy én, azaz mi leszünk azok, akik újjá varázsoljuk az otthonunkat. A Nőket átköltöztettem anyához, a lakásban összetoligáltuk a bútorokat, majd – Ildi értő vezénylete mellett – egy barkácsáruházban beszereztünk mindent, amire csak egy festés esetében szükség lehet.

S két nap alatt tökéletesen felújítottuk a lakást. A színekkel nem volt gond, a viszonylag markáns színű bútoraink mellé jöhetett a jól bevált fehér és mosható Héra, Nőkhöz pedig egy halványlila árnyalatot álmodtunk meg, amit jól ment a csillámpónikhoz és a két apró lányhoz.

Most azonban újra festeni kéne, így épp kapóra jött a Trilak előadása, amelynek során Csavarga Rózsa belsőépítész, Vágó Réka cipőtervező és a Trilak ügyvezető igazgatója boncolgatta azt, hogy vajon mi is illik egy 2017-es nappaliba, milyen színtől lesz otthonos, meghitt, barátságos a lakás, mi az, ami stimmel a trendekbe és megfelel az érzékszerveinknek is.

A közel másfél órás előadásból kiderült, hogy egy most végzett kutatásra támaszkodva ugyan látszik némi elmozdulás a festékpiacon, változik a kereslet, de a fehér még nagyon erősen tartja magát. Amit nem is csodálok, hiszen nekem a türkiz és a tűzpiros a két kedvenc színem, mégsem vagyok benne biztos, hogy ilyen színű falak között élném az életem.

A kedvenc színemmel egyébként eléggé magamra maradtam a magyar társadalomban, amely messzemenőkéig a kékért rajong a legjobban, de a beszélgetések során az is egyértelművé vált, hogy ez a színpreferencia sok esetben csak a fejekben van meg, autót, ruhát, kiegészítőket és a ház külső-belső falának színeit nem ez alapján választják a legtöbben.

Ami alapvetően nem baj. A fehér szín ugyanis remek választás, mindenhez passzol, optikailag tágítja a teret, világosabbá teszi a környezetet és bármikor festhetünk rá egy-két dekorszínnel, ha éppen úgy tartja kedvünk.

A felmérésben a fehér mellett a kedvelt felszínek között jelentek meg a sárgás-narancsos színek is, illetve a kávés, fahéjas, csokoládés földszínek előretöréséről árulkodtak az adatok. Meglepő még az is, hogy az élénk és meleg árnyalatok mellett a szürke is utat tör magának, s ha nem is ötven árnyalatban, de egyre többféle módon üti fel a fejét a lakásbelsőkben.

A belga söröket nem kell bemutatni. Aki már egyszer találkozott a több évszázados hagyományokkal rendelkező sörfőzdék prémium söreivel, tudja, hogy a belgák értenek a sörgyártáshoz, a klasszikus könnyű lágersöröktől az IPA sörökön át egészen a különféle ale-ekig. A söreikre jellemző a gazdag, telt aroma, a viszonylag magas alkoholtartalom, s a játékosság, ami összetevőkben, ízekben és dekorációban is egyaránt megmutatkozik.

Az immár rendszeressé váló belga sörvacsorák mostani vendége is egy ilyen játékosságáról ismert sörfőzde volt, a Huyghe. A de Laet család tulajdonában lévő sörfőzde kínálatába tartozik többek között a La Guillotine, a Mongozo, vagy a sokak által ismert és kedvelt Floris, de ha egyetlen egy sörcsaládot kellene kiemelnem a teljes szortimentből, az minden bizonnyal a Delirium lenne.

Az esténk sörei

Kun Arnold séf és Salamon György sörszakértő azonban nálam bölcsebben kívánt eljárni, nem a rózsaszín elefántot helyezte előtérbe, hanem – a sörgyár képviseletében jelen lévő Patrick Van Leijsen értő előadásával párban – olyan menüsort állított össze, amely átfogó képet adott a Huyghe főzde színes palettájáról.

A Mongozo prémium pilsnerével indítottuk az estét, a kellemes, üde, tiszta, könnyen értelmezhető sör kortyolgatása közben Patrick elmesélte a sörfőzde több évszázados történetét. Az 1654-ben alapított főzde azonban nem a múltban él, a sorozatos megújulások, fejlesztések, a volumennövekedésnek köszönhető terjeszkedés mellett nagy figyelmet fordítanak a környezettudatosságra is, folyamatosan azon dolgoznak, hogy minél kisebb ökológiai lábnyommal rendelkezzenek. A sörgyártáshoz felhasznált energia 20%-át napenergiából nyerik, a fennmaradó 80%-ot pedig szélenergia adja. A sör készítésekor felhasznált töménytelen mennyiségű vizet is a lehető legkisebb mennyiségre redukálják, a rendszer tisztításához újrahasznosított vizet alkalmaznak.

Mire a 67 ismert sörtípus legkedveltebbjével, a pilsnerrel végzünk, már érkezett is az első Delirium a sorban, a Delirium Nocturnum, amely 8.5%-os alkoholtartalmával már a jól ismert vonalat képviseli. A barna ale 1998-ban került be a kínálatba. Az édesgyökérrel és korianderrel fűszerezett sör egyik fő jellemzője a csokoládés, karamellás aroma, amihez banános zöld almás felhangok társulnak. Ezeket a jegyeket a jól megválasztott malátáknak (négyféle malátával készül), a komlónak és az élesztőnek köszönheti. Kellemes, jól iható felső erjesztésű sör, amelyet még egy kicsit palackban is érleltek.

Delirium Nocturnum kacsamájpástétom házi kaláccsal és friss zöldségekkel

A Delirium családban tartozó Argentum is ugyanígy születik, igaz itt egy IPA sörről beszélünk, amely a Delirium Tremens 25. évfordulójára készült. A kesernyés sört ötféle komlóval készítik, s karamelles felhangjaiért háromféle maláta felel. A citrusos ízű sört kifejezetten kellemes kesernyés utóíz kíséri.

Mire megérkezett a főételünk, a már sokat emlegetett Delirium Tremens is terítékre került. Az ikonikus ital meglehetősen kacifántos utat járt be a nagy sikert megelőzően. Alapvetően egy célpiacra készülő sör volt, 1988 végén az olaszok igényeltek egy viszonylag erős ale-t, s a Huyghe két hónap alatt el is készítette és le is gyártotta nekik a megfelelő italt. Saját piacukon csak 89 tavaszán kezdték el forgalmazni, s az egyik kedvelt genti sörözőben hamarosan már a hónap sörének választották. A rajongás azóta is töretlen, a víziókkal kecsegtető, fűszeres, gyümölcsös ízű sörnek hatalmas rajongótábora van.

Póréhagymás, tejszínes pulykamell Delirium Tremens sörös, kék sajtos csiperkegombával és zöld tséztával

A desszerthez a Delirium család egy újabb tagja társult, a piros gyümölcsös Red. A minimális keserűséggel, lágy gyümölcsös aromával bíró sör nem véletlen lett a világ női sörfogyasztóinak az egyik kedvence. A meggyel és bodzabogyóval készített sör különlegessége, hogy a piacon ez volt az egyik első gyümölcsös sör, amelyet egy kifejezetten erős alapsörből állítottak elő. A Delirium Red-et megelőzően főleg 3-3,5% körüli alkoholtartalmú gyümölcsös sörök uralták a piacot, de a Red trendet teremtett, ma már bőséggel válogathatunk a testesebb, erősebb gyümölcsös sörök között is.

A vacsora záróakkordjaként ízelítőt kaptunk a Norbertinus szerzetesek által készített Averbode sörből, amelyet a Huyghe 2014-ben az apátság sörfőző hagyományait alapul véve kezdett el készíteni.

A menüsor végére teljes és átfogó képet kaptunk nem csak a vacsoránál felszolgált sörökről, hanem az egész gyártás, sörfőzés mögött húzódó filozófiáról, a különféle előállítási módokról és most finoman vághatjuk a centit a májusi Belga Sörfesztiválig, ahol újra és újra, kedvünk szerint végigkóstolhatjuk ez a remek sörsort.

Nagyon régen nem voltam Miskolcon, de a pénteki nap után azt gondolom, hogy gyakrabban fogom tiszteletem tenni a környéken. A miskolctapolcai Avalon nyújtotta kényelemért megéri elzarándokolni keletre.

A pénteki sajtótúrán átfogó képet kaptunk a szállodáról, mi több, ebbe a négy óra buszozással tarkított napba számtalan program belefért, hála az ügyes szervezésnek, s még csak nem is rohantunk, kisimultan, jóllakottan indultunk haza Pestre.

A környékbeli gyökerekkel rendelkező tulajdonosoknak az első perctől egyértelmű volt, hogy a szállodát ebben az idilli, de a beruházások szempontjából igen mostohán kezelt zugban kívánják felépíteni, itt valósítják meg az álmukat, egy olyan hotelt, amely nem csak az erdő közelségével csábít, hanem számtalan egyéb kikapcsolódási lehetőséget is ígér és igazi fellegvára lesz majd a családi körben pihenni vágyóknak.

Az Avalon kapuján belépve egy mikrovilág tárul a szemünk elé. A főépület mellett egy gondozott utca fut fel a domb oldalába, afféle Lilaakác köz, finn rönkházak sora bújik meg az enyhén kanyargós út két oldalán. A bejárattal szemben vár ránk az étterem, amelyben nem csak a szállóvendégek kiszolgálása zajlik, a hely olaszos hangvételű konyháját bárki tesztelheti, aki a környéken kirándul, nyaral vagy él.

Mivel még a reggeli idején érkezünk, így gyorsan le is teszteljük, hogy milyen választékkal és minőséggel várják a korgó gyomrú lakókat az Avalonban. A választék rendívül széles, olasz és magyar felvágottak mellett, paraszttál, számtalan saláta, egzotikus gyümölcsökkel tarkított tálak, péksütemények, tejbegríz, tejberizs képezi a svédasztal részét, a laktózmentes termékekről, valamint a különféle táplálékkiegészítőkről nem is beszélve, amit a sportos szállodaigazgató kérésére és a vendégek legnagyobb örömére vette be a kínálatba.

A la carte is kérhető néhány tétel, így logikus, hogy az örök szerelem, egy Eggs Benedict kerül elém reggeli gyanánt, ami nem csak azért tökéletes választás, mert isteni, ha jól van elkészítve, hanem azért célszerű kérni, mert az elkészítése sok mindent elárul a konyháról. Az angol muffin helyett pirítóson szervírozott posírozott tojások minden elvárásomnak megfelelnek és még a kávé is kedvemre való, így teljes elégedettségben hallgatom a szálló történetét, azt, ahogy az elmúlt egy évben az Avalon megtalálta a helyét a piacon, hogy egyre inkább rátalálnak a családos vendégek, de csapatépíteni, családi ebédelni vagy akár csak gokartozni, kalandparkozni is érdemes ellátogatni ide, a wellness szolgáltatásokról nem is beszélve.

Reggeli után rögvest jöhet a jól megérdemelt pihenés, a barátságos hangulatú wellness részlegben várnak ránk a medencék, a szaunavilág és a koktélok. Nem is kell több a tökéletes péntekhez. A wellness azonban nem csak beltéri részből áll, a szálló főépülete mellett található sodrófolyosós medenceegyüttes és a külön faházban pihenő hatalmas finn szauna már most is használható a bátrabbaknak. Mi inkább a fedett részeken heverünk, teszteljük a bio- és infraszaunát, élvezzük a nyugalmat, ami a helyből árad.

Miután kipihentük a reggeli fáradalmait, az Avalon személyzete megmutatja, hogy milyen lakosztályokkal, szobákkal, házakkal várják a vendégeket. A kivétel nélkül üde és fiatal személyzet nagyon jól képzett, nincs olyan kérdésünk, amire ne kapnánk azonnal releváns választ.

A parkban közlekedő golfautók egyikébe pattanva körbejárjuk a birtokot, megnézzük a híres gokart pályát, megtaláljuk a sörkertet, s végiggurulunk a rönkházakkal tarkított mintautcán is, be is kukkantunk az egyik frissiben takarított, még vendégeire váró faillatú házacskába.

A parktúra után pedig asztalhoz ültünk, hogy az Avalon éttermi kínálatának színe-javát megkóstoljuk. A hat fogásos, degusztációsnak is tekinthető menüsort egy igazi klasszikussal indítjuk: pármai sonkával, szűz olíva olajjal, giganti olajbogyóval és helyben készített pizzakenyérrel. Bár pontosan tudom, hogy még öt fogásnak kell hely és a szauna jótékony hatásai ellenére se érzem éhesnek magam, a pizzakenyér eteti magát, a sonka és az olíva meg pikk-pakk eltűnik a ropogós, friss pizzatésztával együtt.

Olaszosan élünk, a tésztát tészta követi, érkezik a Tris pasta azaz lila ravioli libamájjal, zöld gnocchi ricottával és egy kisebb kupac spagetti friss vénusz kagylóval. A házilag készített tészták frissek, finomak, al dente kerülnek a tányérra, csak a raviolinál érzem, hogy picit lehetne vékonyabbra húzva a tészta.

Amíg mi a tésztákat kóstoljuk, addig a mögöttünk álló asztalra egy hatalmas fél parmezán kerül, amit a következő fogáshoz használnak fel. A parmezán igazi partielem, a feltehetően önmagában is nagyon finom szarvasgombás rizottó hozzáadott értéke, nem csak ízben, hanem látványban is. A konyháról érkező hatalmas serpenyőnyi rizottót ugyanis ebbe a parmezánkerékbe borítják, majd a forró rizstől olvadó sajttal alaposan átforgatják és így tálalják.

Sok évvel ezelőtt, mikor végre egy olasz séftől megtanultam rissotót főzni, rissotót ettünk rissotóval. Pontosabban én. Addig, amíg nem lett csömöröm. Azóta mindig berzenkedem, ha risottó kerül elém. Becsületükre váljék, hogy ezt a parmezánban flambírozott szarvasgombás risottót az utolsó morzsáig megeszem (még mindig van hátra három fogás, csak szólok).

Ezután már mindenki veszít a fürgeségéből, így az étteremfőnök szünetet rendel és egy olyan csodás proseccos szorbet, amit akár életmentőnek is nevezhetünk.

Az olasz rendet követve, a tészták sora után jönnek a húsok, először egy könnyű, de mutatós branzino, azaz tengeri sügér filé érkezik. A faszénen grillezett friss hal mellé szicíliai salátát kínálnak, színben és ízben is nagyon üdítő a répából, angol zellerből, édesköményből, uborkából, kápia paprikából, sok chiliből és rengeteg petrezselyem álló mix.

A hal után következik a bárányfartő, amihez zöldséges paradicsomragu társul, valamint házi mártások, amelyek közül a bajor mustármártás egyszerűen addiktívnak bizonyul, így a többieknek esélyük sincs. A bárány omlós, kellemes, a zöldségragu szép aláfestése a húsnak, jól muzsikálnak együtt.

Innen már nincs tovább, mi is érezzük, hogy megteltünk, túl jól vagyunk tartva, már csak egy nyugágy kéne, némi napsütés és kész. De érkeznek a desszertek. Mi pedig feltámadunk halottainkból és a réteslapra rétegzett Avalon krémes és a tiramisu mellett a ház monodesszertjeit is megkóstoljuk.

Az olaszos fekete után pedig kiszédelgünk a szuper miskolctapolcai levegőre, s felkészülünk a nap utolsó programpontjára, a szaunaszeánszra.

Szerencsére akad némi időnk, így már csitult gyomorral megyünk a 20 perces programra, amit napjában többször is tartanak (ez utóbbit most épp a kedvünkért). A fiatalember felkészült, lelkesen magyarázza a szauna és a szeánsz jótékony hatásait, levendulával bódít, majd törölközőre kap és úgy ventillálja a levegőt körülöttünk, hogy attól félünk ott helyben meghal. De szerencsére nem, fitt, ő a hely egyik sportanimátora (ilyen is van a csapatépítőknek és a családoknak is), kemény legény. Mi kissé puhányabbak vagyunk, így kapunk jeget, azzal dörzsöljük magunkat, nyílnak a pórusaink, tisztul a szervezetünk, miközben sör kerül a kövekre és átható kenyérillat szállja meg a szaunát. Utána még jön egy kis levezető eukaliptusz, végezetül – gondosan törölközőkbe csavarva – hagyunk időt magunknak visszahűlni a normál hőfokunkra.

A frissítő, lazító szauna után múlik a teltségérzetünk, kellemesen bágyadtak vagyunk, de nem fáradtak, s ha nem kéne visszamennünk Pestre, akkor fix, hogy itt kényeztetnénk magunkat tovább, ebben az idilli környezetben, ahol minden rólunk, a vendégekről szól.