MIRELLE Atelier

A múlt héten egy ragyogó, kora nyári, szellős, napsütéses napon – aminél szebbet rajzolni se lehetett volna – Szekszárdra utaztam, hogy megtapasztaljam milyen is a Twickel-élmény.

A Twickel ház boraival nagyjából egy éve ismerkedtem meg, azóta is tart a barátságunk, szívesen kortyolgatom a Kajmád sorozat rosé borát, s teljesen ámulatba ejtenek a Zichy sorozat mély színű, testes, illatos, gazdag borai.

Szekszárdra érve rögtön autóba szálltunk, s a Bátaszék fölé tornyosuló domboldalra felhágva megérkeztünk a Molyhos Tölgyhöz, amelyet 2015-ben Magyarország fájának választottak, majd 2016-ban Európa többi fája elől is elorozta a vezetést és amíg nem választanak másikat, addig ez a hatalmas, árnyas fa Európa fája.

Bátaszéki idill kápolnával, kutyával, piknikkel, borokkal

A fa alatt már borok vártak ránk, idilli környezetben, piknikhez terítve plédek, párnák, egy falatnyi kápolnával, amely egészen mesébe illővé varázsolta a domboldalt. A Twickel szőlejében járva rögvest meg is ismerkedtünk a tulajdonossal Báró Twickel Györggyel, aki röviden összefoglalta a Twickel szőlészet múltját és jelenét, ügyesen beleszőve saját karrierjét, amelyet a magyar földön vásárolt borászat alapvetően meghatározott, hiszen 2002 óta az ő feladata sikerre vinni a Twickel Szőlőbirtokot.

Bátaszék látványára és a báróval való ismeretségre inni kellett, úgyhogy egy könnyű, üde, illatos, a kora nyári időjáráshoz tökéletesen passzoló 2016-os Sauvignon Blanc-t ittunk, néztük az alattunk elterülő tájat és élveztük a könyékből áradó nyugalmat, majd ellátogattunk a bátaszéki régi présházhoz, ahol ez a nyugalom még inkább kézzelfoghatóvá vált. Az enyészetében is hangulatos, ódon fakapujával szelfizésre hívogató épületnél a Twickel Szőlőbirtok egy újabb borcsaládjával, az ár-érték arányban szinte verhetetlen Liszt csoport tagjaival ismerkedhettünk meg.

A présház környékén 86 hektáron termő kadarka és cabernet sauvignon szőlő található, ennek megfelelően mi is egy vöröset kóstoltunk, a Liszt sorozat kadarkáját, mellé padlizsánkrémes kenyeret haraptunk és a poharunkban egyensúlyozott bor szintjét próbáltuk egy jó fotón összehozni a horizonttal. A kadarka nagyon jól esett, kellemes volt, meggyes-fűszeres jegyeihez jól passzolt a hideg kacsamell. Gyümölcsösségéhez gazdag, de nem nehéz testesség társult.

Mesebeli ebéd a görögszói szőlőben

A szőlőbirtok következő nyolcvan hektárjához újra autóba ültünk, az eldugott, de festői Szálkai-tó érintésével mentünk Görögszóra. A birtok itt lévő területein javarészt cabernet franc terem. A furcsa alakú, hosszan elnyúló sorok között-mögött megbújó tisztáson pedig ott várt ránk az ebéd, a nyári szezonhoz igazított könnyű helyi sajtok, friss gyümölcsök és húsok képében. Szólt a harmonikaszó, mi pedig kóstolgattunk, falatoztunk, hunyorogva néztük a verőfényben fürdő szőlőt, s boldogan kortyoltuk a könnyed rosé-t.

Utána kicsit ejtőztünk az árnyékos füvön, majd a Twickel Szőlőbirtok szekszárdi feldolgozó üzemében és pincéjében kalandoztunk tovább. Itt nem csak azt tudtuk meg, hogy sok esetben miért jobb a gépi, mint a kézi szüret (gyorsabban kerül a szőlő feldolgozásra, nem melegszik fel feleslegesen), hanem láttunk csömöszölésre alkalmas gázkaros tartályokat, megtekintettük az ászok- és barrique hordókkal alaposan felszerelt pincét és újabb kóstolásokba kezdtünk, amit a Kajmád, Liszt és Zichy borcsalád tételei után a hordóválogatás alapján palackozott Baronesse sorozat Filippa borával zártunk. A kiváló minőségű borból csak kevés palack áll rendelkezésre, a kitűnő bort a báró lányai után elnevezett sorozatban találhatjuk meg. Tereza és Irma után most Filippán a sor, s ha az idei termésből lesz olyan hordó, ami érdemes a Baronesse sorozatra, akkor Johanna jön, a legkisebb Twickel-lány.

A pincelátogatás után búcsút intettünk Szekszárdnak és élményekkel telve tértünk haza.

Úgy döntöttem, hogy a következő néhány hétben összeszedem azokat az írókat, akiknek a könyveit előszeretettel forgatom és nyári időszakban biztos kézzel nyúlok egy-egy új regényük után, ha azt szeretném, hogy minőségi szórakoztatásban legyen részem.

Jojo Moyesre egészen véletlenül bukkantam rá, sok-sok évvel ezelőtt. Egy jól eltalált borító és egy kellemesen figyelemfelkeltő (Anglia, kisváros…nálam ezek működnek) fülszöveg után a kosaramban landolt a Tiltott gyümölcs, amit kisebb szünet után ki is olvastam.

A könnyed nyári regény helyett egy kellemes korrajzzal találtam magam szemben, ahol jól adagolt társadalomkritika mellett bőven megfértek a női sorsok. A sikeres találkozásnak köszönhetően, innentől kezdve ahány új Moyes jelent meg a piacon, annyi jött velem haza. Már nem néztem a borítót, nem olvastam a fülszöveget, csak vettem.

A történelmi ihletésű regényei közül talán az első bizonyult a legkevésbé gyötrelmesnek, a háborúban hátramaradó asszonyok sorsát bemutató Akit elhagytál vagy épp az ausztrál hadifeleségekről szóló Tengernyi szerelem a világháborúk poklát mutatja be, természetesen a női főszereplőkön keresztül.

Moyes nem csak ebben a műfajban alkot, a klasszikus szerelmes regények műfajában is letett a névjegyét, gondoljunk csak a Mielőtt megismertelek sikereire, amelyben nem kis szerepe volt a tavalyi év folyamán bemutatott adaptációnak. Az Életrevalókkal sok helyütt párhuzamba állítható regény – feltehetőleg kiadói – és rajongói nyomásra született – folytatása, a Miután elmentél volt az első csalódásom Moyes-zel kapcsolatban, valamint a Páros, páratlan című könyvének ívét éreztem túl erőltetettnek, amerikaibbnak a kelleténél.

Ettől eltekintve azt gondolom, hogy Moyes könyvei megérdemlik a figyelmet, s a Balaton partján, medenceszélen, függőágyban vagy épp a tengerparton olvasgatva valódi élményt kínálnak.

Mókutya (Tassa plüss) teszteli az új áruházat

Tartozom egy vallomással: Szeretem az Ikeát.
Már az első áruház nyitásakor beleszerettem a legózható, logikus bútoraiba és a minden igényt kielégítő kiegészítőválasztékába. Kamaszként a zsebpénzemből itt vettem díszpárnákat a szobámba, kirepülő friss felnőttként innen rendeztem be a konyhámat és a Nők születése környékén az Ikea adta a végleges formát öntő nappalink majd’ teljes berendezését. Az Ikea a Nőkkel is kaland maradt, hiszen újra értelmet nyert a plüssosztály és a gyerekrészleg számos életmentő aprósága (zöld béka előke például), de az Ikeának köszönhetem Mókutya uraságot is, aki első számú plüssállatunk és a világ összes plüssének meglehetősen diktatórikus vezetője.

Egyszóval az Ikeába menni mindig maga a kaland, hiszen ezernyi eddig fel nem fedezett vagy frissen a kínálatba került apróság és nagyobb dolog között tallózhatunk, álmodozhatunk, tervezhetjük leendő otthonunkat, elképzelhetjük, hogy hogyan, milyen körülmények között szeretnénk élni.

Az új Ikea ebben tökéletesen a kedvünkre tesz. A magyarországi áruházak legnagyobbikában ugyanis nem csak hatalmas választékkal várják a vevőket, hanem számtalan olyan egyedi megoldást kínálnak, amitől könnyebbé válik az álmodozás. Az extrém kicsi, tetőtéri vagy épp régies kialakítású otthonokat elénk varázsoló csapat a lehető legtöbbet hozta ki az Ikea-élményből, valóban izgalmas, gondolatébresztő terekben próbálhatjuk ki az áruház termékeit.

Egyedi terek egyedi berendezése; Grátisz cukiság :)

Az emeleti rész persze nem lenne teljes az éttermi szakasz nélkül, amiben a soroksári Ikea megint csak élen jár. A megszokottnál jóval nagyobb önkiszolgáló rész közepén hatalmas látványgrill várja a vendégeket, de ha csak egy jó kávéra és egy süteményre vágynánk, akkor az erre a célra létrehozott laza, mutatós kávézóba is érdemes betérni. A kávézó berendezése azt is jól példázza, hogy az Ikea termékei nem csak a magánlakásokban, házakban állják meg a helyüket, hanem a vállalkozásaink esetében is nyugodtan tervezhetünk az itt kapható bútorokkal, kiegészítőkkel.

Nagyon elegáns, szellős, de nem rideg az új éttermi rész

A soroksári Ikea június 14-én, szerda reggel 9 órakor nyitja meg kapuit. Érdemes a dátumot jegyezni, mivel a nyitás alkalmából a lakberendezési vállalat számos termék árát csökkentette, az ajánlatok mindhárom magyarországi IKEA áruházban elérhetőek. Azok a látogatók, akik az új soroksári áruházban vásárolnak június 14. és 28. között és az IKEA weboldalán nyugtájuk sorszámát regisztrálják, akár egymillió forintos ajándékkártyát nyerhetnek.

Az ázsiai konyhával való első találkozásom valamikor a kilencvenes évek közepén következett be. Apám, aki a londoni céges utak során felvérteződött az európaizált kínai konyha ismeretével, lelkesen vetette bele magát a Pesten és Budán sorra nyíló kínai éttermek kínálatába, magával rántva kis családját is. Nagyjából egy évtizeden keresztül ezt a keresztmetszetét ismertem az ázsiai konyhának, majd jött a férjem, s vele együtt megérkezett a japán konyha az életembe. Amit azóta is nagyon szeretek.

Éppen ezért külön öröm volt tesztelni a Planet Sushi újonnan nyílt újbudai egységének kínálatát, amely a megszokott és megkedvelt tételek mellett, számos izgalmas újdonságot is tartogatott.

A japán konyha sokak számára talány. Ódzkodnak a nyers haltól, nem ismerik eléggé az adott konyhát, épp ezért kevéssé tartják valószínűnek, hogy sushik és makik kóstolgatásával jól lehet lakni. A Planet Sushi a lehető legjobb hely, ha szeretnének élvezetes, izgalmas bevezetőt ebbe a sokszínű világba, hiszen tiszteli a japán gasztronómia hagyományait, de nem ragaszkodik felesleges kötöttségekhez, bemutatja a konyhára jellemző alapanyagokat, de könnyedén enged a fúziós konyha csábításának, mindezt úgy, hogy a vendég számára a lehető legjobb élményt nyújtsa.

A Planet Sushi étlapján számtalan fogás található, az előételek gazdag sora, miso levesek és a ramenek, a különféle sashimik, sushik, makik, uramakik, sült makik mellett tésztaételeket is találni, sőt az ázsiai konyha általunk nehezen értelmezhető édesebb fogásai helyett is ötletes tételek kerültek az menübe.

Az étlap tesztelését egy pikáns Tonkatsu Ramennel kezdtem, amelynek az alap hangvételét a piri piri szósz adta meg, tartalmasságáról a pácolt sertéshús szeletek, a Nitamago-ban pácolt tojás és a nagyobb mennyiségű tészta adta meg. Frissességéről nem csak a kellemesen csípős chiliszósz gondoskodott, hanem a levesben lévő újhagyma és szójacsíra roppanós textúrája.

A leves után jöhettek a kedvenceim, a Dim-sum-ok. A Dim-sum veszélyes műfaj, ha nem figyel az ember, akkor többet eszik belőle a kelleténél és nem marad hely a további fogásoknak. A bambuszpárolóban pedig ott kellették magukat a színes, mutatós darabok, amelyeknek a beltartalma hozta, amit a külcsín alapján elvártam tőlük. A curry-s rákhússal és repülőhal ikrájával készített fekete Ebi volt az egyik nagy kedvencem, illetve a répával színezett tésztába bújtatott, batyut formázó lazacos változat.

Míg elbóklásztam a dim-sumok között és a kellemesre hűlt cseresznyés teámat kortyolgattam, addigra a konyha is elkészült a makikkal, amelyek pont olyan mutatósra sikeredtek, mint ahogy a színes-szagos menü ígéri. A maki érdekes műfaj, számtalan válfaja létezik, a letisztult, klasszikus – valljuk be sokszor kissé unalmas – makik mellett mostanában már ezek a gazdagon dekorált, ügyesen ízesített, többféle alapanyagot társító makik is létjogosultságot nyertek. Nem véletlen. Az algalapba tekert mezei társaikhoz képes nem csak az esztétikai versenyt nyerik, hanem ízben is olyan komplexitásra képesek, amellyel sok – a japán konyhától korábban elzárkózó – embertársunk meggyőzhető arról, hogy a rizs-nyers hal kombináció nyerő.

A válogatásomba bekerült a leglátványosabb és a leírás alapján legizgalmasabb tétel is. Látványban a repülőhalikrás California maki vitte a prímet, a korallszín gyöngyökkel ékes maki valóban elbűvölő látvány és ízében is minden a helyén van. A majonézes, uborkával, tigrisrákkal és avokádóval készített maki összetétel telitalálat, íz-, textúra tekintetében egyaránt. A bundában sült spárgával készített (spárga tempura), királyrákkal töltött Koteji maki szintén különleges tétel, a spárga íze, roppanóssága jól passzol a többi hozzávalóhoz, s meghatározza a maki karakterét. A mutatósak mellett a leírás alapján választott makival sem nyúltam mellé, az Uniga Onigara egyensúlya is rendben volt, a füstölt angolna és a krémsajt jó párosnak bizonyult, a pácolt jégcsapretek meg már csak hab volt azon a bizonyos tortán.

Mivel a makik új generációjáról beszéltünk, ezért érdemes megemlíteni az egyre nagyobb népszerűségnek örvendő sült makikat is, amelyek már nem igazán tekinthetők a hagyományos sushis tál részének, entitással bírnak és a iszogatós, koktélozós estén sörkorcsolyaként is nyugodtan bevethetők. A sült makik nem csak önmagukban élvezhetők, hanem akár karai szószos lazactatár feltéttel is kérhetők, amitől ez az irányvonal még egy fokkal érdekesebbé és komplexebbé válik.

A makik után már csak a desszert hiányzott a sorból. A desszert mindig vékony jég, ha az ázsiai konyha európai változatait nézzük. Nekünk teljesen más a desszertről, édességről alkotott fogalmunk, s ez az a terület, ahol a legkevésbé vagyunk flexibilisek. Amíg a főételeknél, előételeknél nagyfokú kompromisszumkészségről teszünk tanúbizonyságot, addig a desszertnél elvárásaink vannak, amit a hagyományos ázsiai desszertek soha, semmilyen formában nem fognak tudni kiszolgálni.
Éppen ezért szerintem rendkívül üdvös, hogy néhány hely – köztük a Planet Sushi is – mert és tudott is változtatni a desszertkínálaton, belátta, hogy a vendégek kívánságának helyt kell adni, s olyan desszerteket emelt be a választékba, amik passzolnak az étterem stílusához és általunk könnyedén értelmezhetők, magukban hordozzák a nekünk szóló desszertélményt. A Domino és a White Orchid fantázianéven kapható desszerteket mindenkinek csak javasolni tudom, azon kívül, hogy megjelenésében tökéletesen illik a kínálatba, ízben is nagyon ott van.

Egyszóval a Planet Sushi jó hely. Olyan hely, ahol közelebbi ismeretséget lehet kötni a japán konyhával, de merev szabályok és ránk nehezedő elvárások nélkül. Kicsit kokettálva, kicsit játszva ismerhetjük meg a konyhában rejlő filozófiát is és találkozhatunk a minőségi alapanyagokból készített fogások széles választékával.