Avalon, avagy az Éden keletre van
Nagyon régen nem voltam Miskolcon, de a pénteki nap után azt gondolom, hogy gyakrabban fogom tiszteletem tenni a környéken. A miskolctapolcai Avalon nyújtotta kényelemért megéri elzarándokolni keletre.
A pénteki sajtótúrán átfogó képet kaptunk a szállodáról, mi több, ebbe a négy óra buszozással tarkított napba számtalan program belefért, hála az ügyes szervezésnek, s még csak nem is rohantunk, kisimultan, jóllakottan indultunk haza Pestre.
A környékbeli gyökerekkel rendelkező tulajdonosoknak az első perctől egyértelmű volt, hogy a szállodát ebben az idilli, de a beruházások szempontjából igen mostohán kezelt zugban kívánják felépíteni, itt valósítják meg az álmukat, egy olyan hotelt, amely nem csak az erdő közelségével csábít, hanem számtalan egyéb kikapcsolódási lehetőséget is ígér és igazi fellegvára lesz majd a családi körben pihenni vágyóknak.
Az Avalon kapuján belépve egy mikrovilág tárul a szemünk elé. A főépület mellett egy gondozott utca fut fel a domb oldalába, afféle Lilaakác köz, finn rönkházak sora bújik meg az enyhén kanyargós út két oldalán. A bejárattal szemben vár ránk az étterem, amelyben nem csak a szállóvendégek kiszolgálása zajlik, a hely olaszos hangvételű konyháját bárki tesztelheti, aki a környéken kirándul, nyaral vagy él.
Mivel még a reggeli idején érkezünk, így gyorsan le is teszteljük, hogy milyen választékkal és minőséggel várják a korgó gyomrú lakókat az Avalonban. A választék rendívül széles, olasz és magyar felvágottak mellett, paraszttál, számtalan saláta, egzotikus gyümölcsökkel tarkított tálak, péksütemények, tejbegríz, tejberizs képezi a svédasztal részét, a laktózmentes termékekről, valamint a különféle táplálékkiegészítőkről nem is beszélve, amit a sportos szállodaigazgató kérésére és a vendégek legnagyobb örömére vette be a kínálatba.
A la carte is kérhető néhány tétel, így logikus, hogy az örök szerelem, egy Eggs Benedict kerül elém reggeli gyanánt, ami nem csak azért tökéletes választás, mert isteni, ha jól van elkészítve, hanem azért célszerű kérni, mert az elkészítése sok mindent elárul a konyháról. Az angol muffin helyett pirítóson szervírozott posírozott tojások minden elvárásomnak megfelelnek és még a kávé is kedvemre való, így teljes elégedettségben hallgatom a szálló történetét, azt, ahogy az elmúlt egy évben az Avalon megtalálta a helyét a piacon, hogy egyre inkább rátalálnak a családos vendégek, de csapatépíteni, családi ebédelni vagy akár csak gokartozni, kalandparkozni is érdemes ellátogatni ide, a wellness szolgáltatásokról nem is beszélve.
Reggeli után rögvest jöhet a jól megérdemelt pihenés, a barátságos hangulatú wellness részlegben várnak ránk a medencék, a szaunavilág és a koktélok. Nem is kell több a tökéletes péntekhez. A wellness azonban nem csak beltéri részből áll, a szálló főépülete mellett található sodrófolyosós medenceegyüttes és a külön faházban pihenő hatalmas finn szauna már most is használható a bátrabbaknak. Mi inkább a fedett részeken heverünk, teszteljük a bio- és infraszaunát, élvezzük a nyugalmat, ami a helyből árad.
Miután kipihentük a reggeli fáradalmait, az Avalon személyzete megmutatja, hogy milyen lakosztályokkal, szobákkal, házakkal várják a vendégeket. A kivétel nélkül üde és fiatal személyzet nagyon jól képzett, nincs olyan kérdésünk, amire ne kapnánk azonnal releváns választ.
A parkban közlekedő golfautók egyikébe pattanva körbejárjuk a birtokot, megnézzük a híres gokart pályát, megtaláljuk a sörkertet, s végiggurulunk a rönkházakkal tarkított mintautcán is, be is kukkantunk az egyik frissiben takarított, még vendégeire váró faillatú házacskába.
A parktúra után pedig asztalhoz ültünk, hogy az Avalon éttermi kínálatának színe-javát megkóstoljuk. A hat fogásos, degusztációsnak is tekinthető menüsort egy igazi klasszikussal indítjuk: pármai sonkával, szűz olíva olajjal, giganti olajbogyóval és helyben készített pizzakenyérrel. Bár pontosan tudom, hogy még öt fogásnak kell hely és a szauna jótékony hatásai ellenére se érzem éhesnek magam, a pizzakenyér eteti magát, a sonka és az olíva meg pikk-pakk eltűnik a ropogós, friss pizzatésztával együtt.
Olaszosan élünk, a tésztát tészta követi, érkezik a Tris pasta azaz lila ravioli libamájjal, zöld gnocchi ricottával és egy kisebb kupac spagetti friss vénusz kagylóval. A házilag készített tészták frissek, finomak, al dente kerülnek a tányérra, csak a raviolinál érzem, hogy picit lehetne vékonyabbra húzva a tészta.
Amíg mi a tésztákat kóstoljuk, addig a mögöttünk álló asztalra egy hatalmas fél parmezán kerül, amit a következő fogáshoz használnak fel. A parmezán igazi partielem, a feltehetően önmagában is nagyon finom szarvasgombás rizottó hozzáadott értéke, nem csak ízben, hanem látványban is. A konyháról érkező hatalmas serpenyőnyi rizottót ugyanis ebbe a parmezánkerékbe borítják, majd a forró rizstől olvadó sajttal alaposan átforgatják és így tálalják.
Sok évvel ezelőtt, mikor végre egy olasz séftől megtanultam rissotót főzni, rissotót ettünk rissotóval. Pontosabban én. Addig, amíg nem lett csömöröm. Azóta mindig berzenkedem, ha risottó kerül elém. Becsületükre váljék, hogy ezt a parmezánban flambírozott szarvasgombás risottót az utolsó morzsáig megeszem (még mindig van hátra három fogás, csak szólok).
Ezután már mindenki veszít a fürgeségéből, így az étteremfőnök szünetet rendel és egy olyan csodás proseccos szorbet, amit akár életmentőnek is nevezhetünk.
Az olasz rendet követve, a tészták sora után jönnek a húsok, először egy könnyű, de mutatós branzino, azaz tengeri sügér filé érkezik. A faszénen grillezett friss hal mellé szicíliai salátát kínálnak, színben és ízben is nagyon üdítő a répából, angol zellerből, édesköményből, uborkából, kápia paprikából, sok chiliből és rengeteg petrezselyem álló mix.
A hal után következik a bárányfartő, amihez zöldséges paradicsomragu társul, valamint házi mártások, amelyek közül a bajor mustármártás egyszerűen addiktívnak bizonyul, így a többieknek esélyük sincs. A bárány omlós, kellemes, a zöldségragu szép aláfestése a húsnak, jól muzsikálnak együtt.
Innen már nincs tovább, mi is érezzük, hogy megteltünk, túl jól vagyunk tartva, már csak egy nyugágy kéne, némi napsütés és kész. De érkeznek a desszertek. Mi pedig feltámadunk halottainkból és a réteslapra rétegzett Avalon krémes és a tiramisu mellett a ház monodesszertjeit is megkóstoljuk.
Az olaszos fekete után pedig kiszédelgünk a szuper miskolctapolcai levegőre, s felkészülünk a nap utolsó programpontjára, a szaunaszeánszra.
Szerencsére akad némi időnk, így már csitult gyomorral megyünk a 20 perces programra, amit napjában többször is tartanak (ez utóbbit most épp a kedvünkért). A fiatalember felkészült, lelkesen magyarázza a szauna és a szeánsz jótékony hatásait, levendulával bódít, majd törölközőre kap és úgy ventillálja a levegőt körülöttünk, hogy attól félünk ott helyben meghal. De szerencsére nem, fitt, ő a hely egyik sportanimátora (ilyen is van a csapatépítőknek és a családoknak is), kemény legény. Mi kissé puhányabbak vagyunk, így kapunk jeget, azzal dörzsöljük magunkat, nyílnak a pórusaink, tisztul a szervezetünk, miközben sör kerül a kövekre és átható kenyérillat szállja meg a szaunát. Utána még jön egy kis levezető eukaliptusz, végezetül – gondosan törölközőkbe csavarva – hagyunk időt magunknak visszahűlni a normál hőfokunkra.
A frissítő, lazító szauna után múlik a teltségérzetünk, kellemesen bágyadtak vagyunk, de nem fáradtak, s ha nem kéne visszamennünk Pestre, akkor fix, hogy itt kényeztetnénk magunkat tovább, ebben az idilli környezetben, ahol minden rólunk, a vendégekről szól.
