MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

A karantén egyik nagy előnye, hogy időt hagy az olvasásra. Mivel mostanában a nagy kedvenceim újraolvasásával töltöttem az estéimet, szinte adott volt, hogy az egyik legkedvesebb kortárs íróm -magyarul most először megjelent – első regényével folytatom a sort. Zafón nálam a Szél árnyékával és az Angyali játszmával örökre beírta magát a kedvencek közé. Nem csak azért, ahogyan képes megeleveníteni Barcelonát, hanem egyszerűen azért, mert úgy írja felül az urban fantasy műfaját és teremt belőle valami egészen egyedi, a valóság mezsgyéjén egyensúlyozó, érzelmekkel gazdagon szőtt, de mérhetetlenül sötét hangulatú regényt, hogy az soha nem fordul át giccsbe, pont úgy, mint Gaudi épületei.

Az eddigi összes magyarul megjelent könyve után furcsa volt kézbe venni az elsőt, ami ráadásul egy ifjúsági regény. A könnyen olvasható könyvecske felépítésében, baljós hangulatában, finom eleganciájában, a szereplők egymásrautaltságában, reményvesztettségében, a mágia felszínre törésében már minden zafóni jegyet tartalmaz. Kicsit még kiforratlanul, kidolgozatlanul, de a későbbi regények alapjait már oldalról-oldalra megtalálni benne.

A regény koránt sem hibátlan, a leíró részei az érett Zafónt idézik, a cselekmény azonban még kicsit kapkod, rengeteg mondanivaló fut a rövid fejezetek hátterében, mintha csak arra várna, hogy valaki rákérdezzen a részletekre. Ebben a kötetben a mágia még elvarratlan szálakon keresztül húz magához.

Zafón rajongóinak érdekes olvasmány, afféle kortörténeti lenyomat, amelyben sok későbbi karakter, helyszín felsejlik, a könyv által megcélzott korosztály, a kamaszok számára azonban jó bevezetés lehet ebbe a furcsa hangulatú írói világba, amely, ha egyszer beszippantott, biztos, hogy rabul ejt.

Bár a kenyérhelyzet még nem eszkalálódott, és a kedvenc pékségeim kenyereit még könnyedén be tudom szerezni a helyi kávézóban, ennek ellenére azt gondolom, hogy jó, ha van a tarsolyunkban egy elronthatatlan kenyérrecept, ami nem igényel – még – kovásztudást, nem kell hozzá a manapság nagyságrendileg beszerezhetetlen friss élesztő, hanem egy kevés száraz élesztő felhasználásával képesek vagyunk igazán izgalmas, ropogós héjú kenyeret készíteni.

A dagasztás nélküli kenyér nagyjából 12 éve futott végig a magyar blogszférán, majd a házi pékségekben is volt egy boldog köre. Most érdemes leporolni ezt a receptet, hiszen azok számára is sikerélményt ad, akik soha, semmilyen formában nem közelítettek még a kelt tésztához, viszont ehető kenyeret szeretnének – kenyérsütőgép nélkül – készíteni a családjuk számára.

Dagasztás nélküli kenyér

34 dkg rétesliszt

17 dkg finomliszt

3,7 dl langyos víz

1/2 tk. szárított élesztő (NEM kell több)

1 1/2 tk. só

A liszteket egy nagyobb keverőtálba borítom, hozzáadom az élesztőt, a sót, elkeverem, majd a vízzel összedolgozom. Letakarva 12 órát hagyom szobahőmérsékleten kelni.

Alaposan lisztezett deszkára borítom a tésztát, laza, nagy mozdulatokkal néhányszor áthajtogatom, majd egy sütőpapírral bélelt jénai tálba, római tálba vagy vaslábasba teszem, a tálat lefedem, majd a 250 fokra előmelegített sütőbe tolom. Fedve 35 percig sütöm, utána még 20 percig fedél nélkül sütöm tovább.

Rácsra téve hagyom kihűlni.

Variációk dagasztás nélküli kenyérre:

A liszteken nyugodtan variálhatunk, használhatunk kenyérlisztet, kísérletezhetünk teljes kiőrlésű lisztekkel, ízesíthetjük a tésztát gesztenyeliszttel.

A kenyér természetesen ízesíthető: kevés szárított fűszerrel gazdagítható, mehet bele oregánó, kakukkfű, rozmaring, csombor, fűszerkeverékkel is operálhatunk, azaz provence-i fűszerkeverék, olaszos hangulatú fűszerkeverék, de akár curryvel is színezhetjük, ízesíthetjük is.

Aszalt paradicsom, apróra vágott olajbogyó, aszalt mazsola, dinsztelt vöröshagyma, pirított magok (dió, len, mogyoró, szezámmag) csak néhány tipp, hogy mit tehetünk a tésztánkba. A lista kedvünk szerint folytatható, egyre ügyeljünk: ne pakoljuk túl a kenyeret mindenféle plusz dologgal.

Kenyér helyett zsemléket is formálhatunk a tésztából, ezeket ugyanúgy egy tálban tudjuk sütni, persze rövidebb sütési idővel számolva. A bucikat sütés előtt olívaolajjal vékonyan kenjük le, így nem fognak összetapadni.

A tejespite a világ egyik legcsodálatosabb desszertje. Először a franciák változatával találkoztam úgy 10 éves és a clafoutis-t azonnal a szívembe zártam. A sűrű palacsintatésztán alapuló történet gall lényege a gyümölcs, a szezon legjava, kezdve a cseresznyével, folytatva a sárgabarackkal, szilvával.

A magyar tejespite ellenben tömör cucc, nincs benne gyümölcs, viszont – mint minden rendes nagymamaféle házi sütit – vastag porcukorréteg borítja, illetve finom lekvár pihen rajta.

Én a kettő ötvözetében hiszek, pontosabban abban, hogy a tejes pitét pont úgy formálom, ahogy a kedvem tartja, és az alapanyagaim engedik. Ha van friss gyümölcs, akkor egy kisebb mennyiséggel készítem, így: CLAFOUTIS

Ez a változat nagyon jól muzsikál bármilyen fagyasztott gyümölccsel – amiből pont annyi kell, amennyi a pitetál alját ellepi, illetve lecsepegtetett befőttel, kompóttal is tökéletes.

Ellenben, ha nincs kéznél gyümölcs, vagy nem nyitott a család erre a megoldásra, akkor jöhet a tömör, magyar verzió, amihez a francia tésztaadagot megduplázom, és kisütés után porcukorral, vagy lekvárral, esetleg szörppel meglocsolva kínálom.

A sütemény rövid életű, nálunk másnapokat még soha nem ért meg, viszont egy leves, vagy egy főzelék után teljessé teszi az étkezés élményét.

És elronthatatlan.

És finom. 😀

P.s: A tejespitét rétesliszt helyett finomliszttel, gluténmentes lisztekkel is lehet készíteni, a tejet kicserélhetitek laktózmentesre vagy akár mandulatejre, kókusztejre, a cukor mennyisége – tészta állagából fakadóan – nyugodtan csökkenthető, sőt teljesen el is hagyható, esetleg alternatív édesítőszerekkel helyettesíthető.

A gnocchi nagyjából nyolc éve lett nagy barátom, amikor az egyik kedves bloggertársam, Piszke kitette a világmegváltó csirkés gnocchi receptjét, amelyet azóta sokszor, sok formában elkészítettem. A recept végtelenül egyszerű, rettentően jól variálható, és tényleg két napos megoldást nyújt, ha 1 kg gnocchit veszünk alapul.

Persze a blogok jelentős része kardoskodik a házi söndörgetésű burgonyás tészta mellett (teljes joggal), de ha a főzés épp nem a meditatív, önként választott tevékenységünk része, hanem gyorsan szeretnénk mindenki számára elfogadható, finom, laktató ebédet csinálni, akkor nyugodt szívvel vegyünk bolti gombócot, amelyek egy része hűtést sem igényel, azaz a kamrában is felhalmozható belőle annyi, amennyire érzésünk szerint szükségünk lesz.

A gnocchis egytálakhoz a tésztát egy zsírral, vagy olajjal vékonyan kikent nagyobb tepsibe öntjük (akkorát tepsit válasszunk, amelyet egy rétegben elborít a tészta), és erre jöhetnek a kiegészítők. Nálunk gyakorta kerül 70 dkg kockázott csirkemellfilé a tésztára, de főtt sonkát, karikára szelt kolbászt, maradék ragut is nyugodtan halmozhatunk rá. Húsmentes változatba sok-sok friss koktélparadicsom mehet bele (ez a húsosaknak se árt), párolt zöldségek (fél kg párolt fagyasztott zöldségkeverék ideális), illetve főtt sütőtök, brokkoli, karfiol, cukkini, ami van, és amire időnk van.

A fűszerezéshez jól jöhet – a són és a borson kívül – némi zöldfűszeres keverék, vagy kakukkfű, rozmaring, oregánó, esetleg borsikafű, majd az egészet összefogó szósz ideje érkezik el. Erre ideális az üveges, olasz, paradicsomos alapú szószok bármelyike (minimum 2 üveg), vagy két nagy pohár tejföl (700-900 g). A tejfölt én külön szoktam ízesíteni, ebbe keverem bele a fűszereket, vagy nyomok bele 1-2 gerezd fokhagymát, ahogy épp kedvem tartja.

A húsos-zöldséges gnocchi tetejére halmozom a tejfölt vagy a szószt, egyenletesen elkenem, és végezetül megszórom reszelt sajttal. Itt sincs szentírás, bármilyen jól olvadó sajt megteszi, lehet trappista, mozzarella, cheddar vagy ezek keveréke. A sajt nem csak azért jó, mert ízben, állagban hozzáad az ételhez, hanem azért is, mert ha 170-180 fokra előmelegített sütőbe betoljuk az ebédet, az nagyjából pont akkor lesz készen, amikorra a sajt szépen megszínesedik a tetején.

Alaprecept: http://mirelle.hu/?p=2502