MIRELLE Atelier

Az utóbbi évek sokat edukáltak a társadalmunkon. Akaratlanul is sokkal tudatosabb vásárlók lettünk. A fenntarthatóság kérdéskörét a feltartóztathatatlan klímaváltozás dobta terítékre, majd jött a pandémia, a lezárt határok és kiderült, hogy a jó minőségű magyar élelmiszerek, termékek jelenléte milyen életbevágóan fontos nem csak a magyar agrárium és ipar, hanem a magyar fogyasztó számára is. Kialakult ebben a vákuumban egy olyan bölcs, összekacsintó kompromisszum, megszületett a #veddahazait, és ez a furcsa egymásrautaltság hosszú évek után pillanatok alatt véd és dacszövetségbe rántotta a magyar termelőket és a fogyasztókat és ez így is van jól.

A Magyar Termék ennek az öntudatra ébredésnek az egyik legeklatánsabb sikerét tudhatja magáénak. A hiteles és mértékadó védjegy hasznára van a fogyasztónak és a terméknek egyaránt. A fogyasztót segít eligazítani a termékkínálatban, megmutatja számára, hogy a vevői preferenciái alapján melyek azok a termékek, amelyek az ő kosarába, az ő asztalára illenek, a terméket meg egyértelműen premizálja, a folyamatos minőségbiztosítás okán lehetőséget kínál az adott terméknek az adott kategóriákon belüli dobogós helyezés megszerzésére és megtartására.

A Magyar Termék védjegy használata nem olyan egyszerű, a három évre megszerezhető, minden évben felülvizsgálattal járó és három év után újra megpályázható védjegyet jelenleg közel 210 partner használja országszerte, ami több mint 5000 terméket jelent és így a minőségi magyar termékeket jelző védjegy a kiskereskedelmi árukategóriák szinte mindegyikében képviselteti magát.

A védjegy hasznát egyértelműen látni a vásárlói oldalon, az áruházláncok számára is segítséget jelent, a jól kategorizálható, egy ernyő alá vonható magyar termékek bemutatása, reklámozása, értékesítése a védjeggyel szintén támogatást kap és értelemszerűen a magyar agrárium és ipar, jól láthatóan a beszállítók számára is értéket képvisel.

És hogy mit jelent számunkra, fogyasztók számára, miért érdemes ezt a szimbólumot is figyelni, keresni a boltokban?

A védjegy – részben – jelenti:

• A lehető legrövidebb ellátási láncot,
• Fenntartható, kisebb karbonlábnyommal járó szállítást,
• Munkahelyeket az agráriumban és más szektorokban,
• Megbízható termelőktől, feldolgozóktól érkező, ellenőrzött minőségű árut,
• A magyar ízlésvilágnak megfelelő, a magyar gasztronómiához legjobban illeszkedő alapanyagokat,
• A gyors visszacsatolásnak, a piac folyamatos monitorozásának köszönhetően a fogyasztók számára legmegfelelőbb kiszerelést, összeállítást, ízprofilt.

A Hétvégével lassan haladtam, ami nem a könyv hibája volt, egyszerűen sűrűbbre váltott az élet és kevesebb időm és kapacitásom maradt olvasni. De nem bántam meg, mert így volt időm forgatni magamban az egyes jeleneteket, újra szétszedni és összerakni a könyv főszereplőit. Szerettem a Hétvégét.

A Hétvége tele van kínos, megénekelni nem vágyott pillanatokkal, amelyek önmagukban mélységesen szomorúak és lehangolóak. Adott három, hetvenes éveikben járó barátnő, akik temetni jönnek, a triásszá özvegyül csapat a negyedik tag víkendházát üríti ki, karácsonykor.

Erre a cseppet sem vágyott hétvégére mindenki magával cipeli a múltját, benne forr a jelen és – bár az életük javán már túl vannak – hozzák a kisebb-nagyobb terveiket és velük tart minden sérelmük is. Az ismerős, emlékekkel, megszokott közös rutinnal teli helyszín csak felfokozza mindazt, ami bennük él, felhangosodnak a belső monológok, az önismeret soha véget nem érő rögös útján ez a pár nap is felülírja mindazt, amit pillanatnyilag önmagukról gondoltak vagy állítottak.

Az együtt töltött évek néha megszépítő fátylat húznak a jelen elé, de látni, hogy mindhárom nőben nehéz félelmek vertek tanyát, amelynek kibeszéléséhez meg kell élniük közösen, ezen a hétvégén is jó néhány kisebb-nagyobb traumát.

A barátság furcsa, szerethető himnusza a könyv, a sokszor csalfa, sokszor felszínes, de sorsdöntő pillanatokban mégiscsak a legfájóbb őszinteséggel jelen lévő barátságé, amely legtöbbször különálló, sokszor diszharmonikus szólamban szól, de a végeredmény mégis kristálytisztán hallatszik.

A Bocuse d’Or-hoz való kötődésem nem friss. Már 2010-ben az első magyarországi döntőről és magáról a versenyről született egy hosszabb anyagom a Mindmegette hasábjain. A Hungexpo egy eldugott sarkában versenyzett a 8 mindenre elszánt szakács, érdeklődő csak a szakma részéről volt és minket, újságírókat se láttak el túl sok infóval. Mégis volt valami megkapó az egészben.

Persze a 2016-os európai döntő aztán elmosta ezt a szerény képet, megszületett a profi változata a magyar Bocuse d’Or-nak, ahol már parádés hangulat fogadta a szakácsokat és az eredményhirdetés után úgy zúgott a lelátó, mint egy nagy focimeccs végén. Két teljes napot töltöttünk talpon, fotóztunk, figyeltünk, az akadémia tagjait faggattuk az esélyekről, egymásnak tartott a posztot és szereztünk ennivalót, láttuk a kollégákat hajba kapni egy-egy jobb helyért, majd a végén könnyes szemmel és valódi hittel énekeltük a himnuszt. Felemelő volt.

Idén, hat év után – történetében először – a Bocuse d’Or európai döntője visszatér Budapestre. 2022. március 23-24-én 18 ország szakácsai versenyeznek majd a Hungexpo vadonatúj – a magyar döntőn hibátlanul debütált – helyszínén, ahol igazán magas minőségű környezet várja a versenyzőket és a szurkolókat egyaránt. A két napos rendezvényen a feltételek pont ugyanazok, mint eddig, 5 óra 35 perc alatt kell megmutatni, hogy a magyar gasztronómiához kötődő alapanyagok felhasználásával a megadott kategóriánk belül ki milyen gasztronómiai műalkotásra képes.

Ki lehet Széll Tamás utódja?

Bár egyszerinek és megismételhetetlennek tűnt a hazai pályán való nyerés, idén újra itt a lehetőség, és a Széll-istállóban nevelkedett, Szulló Szabinát és Széll Tamás maga mellett tudó, meglepően határozott és céltudatos Dalnoki Bence kapcsán jogosan merül fel a kérdés: Fogunk tudni idén duplázni?

Bárhogy is alakul, íme, itt a csapat:

Dalnoki Bence a Stand Étterem sous chefje Szulló Szabina és Széll Tamás szárnyai alatt sajátította el a szakmát, konyhai filozófiájában nagyon nagy szerepet kapnak a magyar ételek és az ízek. Bence igazi versenyző típus, korábban már a Chaîne des Rôtisseurs világdöntőjében is helyt állt. Saját Bocuse történelme egészen régre nyúlik vissza. 2016-ban már ő is ott volt a budapesti versenyen, másod commis-ként segítette az olasz, valamint az osztrák csapat munkáját.

Idén commis pozícióban Nyikos Patrikot láthatjuk majd, aki korábban szintén dolgozott a Stand Étteremben, a magyar döntőt megelőző időszakban pedig a debreceni Ikon csapatát erősítette.

A coach a pozícióban az előző versenyszezon lyoni döntőjében debütáló Széll Tamás, a legsikeresebb és a legnagyobb tapasztalattal rendelkező hazai Bocuse d’Or versenyző. 

Akárcsak hat évvel ezelőtt, ezúttal is Szulló Szabina a magyar csapat elnöke, így ő képviseli majd hazánkat a nemzetközi zsűriben.

Mik lesznek a mostani versenytémák?

A csapatoknak a szokott módon két ételt kell készíteniük a verseny során. A hústál kötelező elemei a már említett kacsamáj, őzgerinc és comb, tejföl és túró. A tányértéma a „tavaszi tányér” fantázianevet viseli. Vegetáriánus melegétel a feladat, amelynek fő alkotóeleme a burgonya. A csapatok három féle burgonyát használhatnak, ezek a Coronada, az Anuschka és a Madison. 

Az olaszok hangosak.

Az olaszoknál mindig jó idő van.

Az olaszok tésztát esznek.

Ismerős sztereotípiák ugye? Holott nem minden olasz kívánja keresztülordítani a teret, Itáliában igenis tud hideg lenni (kérdezzétek csak Annát vagy emlékezzetek vissza a mi Agripoli-ban esett kalandunkra) és nem, nem csak tésztát esznek.

Persze sztereotípiák mentén egyszerű gondolkodni és mivel a vendégek jelentős része él ezekkel az elképzelésekkel, így sok esetben az olasz éttermek – megkönnyítve a maguk dolgát – szintén hajlamosak ezen előítéletek mentén összeállítani az étlapot, ami a végén valóban a prímitől a dolci-ig jóformán csak tésztából áll.

Holott az olasz gasztronómia rendkívül gazdag, a csizma elhelyezkedése, elképesztő biodiverzitása, a régiók egyedi választéka csodás fogásokat hívott életre, amelyek egy részét – Apiciusnak köszönhetően – közel 2300 éve ismerjük.

Mégis hajlamosak vagyunk egyszerűsíteni.

Szerencsére mindig akadnak olyanok, akik bárhová is helyezte őket a sors, hordják a római polgárok vasgyűrűjét és eltökélten hirdetik a szépséges talján konyha gazdagságát.

A Trattoria Cardinale 2010-ben tett hitet az olasz konyha mellett, mikor megnyitott a szentendrei Korzón. A festői kisváros ütőerén éttermet nyitni egyfelől a létező legjobb dolog, másrészt hatalmas felelősség: minőséget kínálni, a turistákból visszatérő vendégeket, törzsvendégeket nevelni, edukálni a betérőket, megmutatni az olasz konyha legszebb fogásait. Elekes Norbert a kezdetektől ennek jegyében alakította az étlapot, amelyhez csatlakozott a calabriai régió konyhája is. A tengeri alapanyagokban gazdag, sajátos, vékony pizzában hívő konyha különleges pluszt csempészett az amúgy széles merítésű, jól felépített étlapba, ahol a tésztaételek a helyükre kerültek és minden alapanyag méltó tálalást kapott.

Az elmúlt 12 év megmutatta: az irány jó, mind a magyar, mind a külföldi vendégek örömmel térnek vissza egy-egy klasszikus olasz vacsorára. A szentendrei egység mellé 2021 őszén megnyitott a Trattoria Cardinale BDPST, amely nem kívánt különbözni a nagytestvértől, Norbert a jól bevált recept alapján, azonos étlappal, hasonló enteriőrrel indította útjára az új trattoriát a fővárosban.

Az Andrássy út elején lévő Trattoria Cardinale tökéletesen hozza az olasz kisvárosok éttermeinek atmoszféráját. Ide betérve egyszer csak Arezzo egyik édes kis mellékutcájában vagyunk, vagy késő este a Campo del’ Fiori valamelyik éttermében, esetleg Campagna-ban, mondjuk az altavilla-i hegytetőn.

Az ismerős hangulathoz jóféle szerviz is dukál, az itáliai lét elengedhetetlen kelléke, a kedvesség itt is a személyzet sajátja, ahogy a szakértelem, amivel segítenek minket eligazodni a gazdag étlap fogásai közt.

A családi ebédek, vacsorák nálunk mindig kaotikusak. Anna tempósan dönt, ha van bármi tengeri vagy lazac az étlapon, esetleg rosé kacsa, akkor nincsenek kérdések. Zsófi érzelmi hullámvasútra ül, hogy a mindig biztonságos helyett egyen-e valami olyat, amivel az utóbbi években kötött barátságot, lásd pizza vagy fekete kagyló. A férjem az utolsó pillanatig döntésképtelen, annak ellenére, hogy mi hárman már rég látjuk és tudjuk, hogy az étlap mely három tétele az, amit a Jóisten is neki teremtett. Ő azonban elveszik a rengetegben, túl sok dologgal szimpatizál, aztán nagy hirtelen feladja, majd jöhet a személyzet faggatása, aki gyakorlott szemmel javasolja ugyanazt a hármat, amit mi is belőttünk már, és a férjem a végén csak olyannal találja magát szemben, amivel boldog.

Én meg az egészet lekövetem, mivel nagyjából az étlap átolvasása közben megszületik bennem a kívánságlista, ha egy-egy fajtából több fogás is rákerül, akkor a gyors mérlegelés és döntés következik, majd sztoikus nyugalommal figyelem a többiek kalandozását.

A Trattoria Cardinale feladta a leckét a családnak, végül megszülettek a kompromisszumos megoldások (a Nőknek két, de közös előétel), a férjem is bölcsen hallgatott az üzletvezető-helyettes javaslatára, én pedig záróakkordként elmondtam a saját kívánalmaim.

Mivel egy ideje gluténmentesen étkezem, így ezt is figyelembe vettem a választásnál, a bivaly mozzarellás carpaccio remek előételnek tűnt, az ossobuco erősen vonzott a polentával együtt és tudtam, hogy ha valamilyen csoda folytán marad hely, akkor egy könnyű panna cotta, espresso macchiato-val kísérve ideális zárása lesz az estémnek.

A lányok bölcsen cselekedtek, sokszor viharos kapcsolatuk most a legnagyobb egyetértésre váltott, hiszen ennivalóról volt szó, ráadásul olasz fogásokról. Így érkezett a köztük lévő demarkációs vonalra egy paradicsommal alaposan megpakolt bruschetták sora, illetve a Cozze all’Aglio e Vino Bianco, azaz a fűszeres, fokhagymás fehérboros szószban kínált párolt feketekagyló, amit – a kenyerekkel együtt – rendkívül gyakorlottan és tempósan eltüntettek. A kagylót én is kóstoltam, hibátlan volt, kellemesen ízes, pont jó étvágygerjesztőnek.

A férjem, aki Toscana-ban is mindig megpróbált levest enni, most sem adta fel, hozzá első fogásként egy gorgonzolával és mozzarellával készített tartalmas leves, a Zuppa di Formaggio érkezett.

Aperolozgatva, az előételeket csemegézve békésen szemléltem az Andrássy utat, élveztem a hely egyedi hangulatát, amihez sokat adott a mellettünk ücsörgő, Bari-ból érkezett talján pár, akik a halk beszélgetésükkel megteremtették az az egyedi atmoszférát, amiért bármikor bármelyik olasz kisvárosban órákig képes ülni az ember a trattoriákban és a kávézók teraszán.

Főfogásként Zsófi elé a Keresztapából is ismert, igazi klasszikus került: paradicsomos húsgombócokban és olajbogyóban gazdag tészta. A Pappardelle con polpettine, pomodoro e olive nere még az ő feneketlen befogadóképességén is kifogott, így nem csak aznap volt igen elégedett, hanem másnap is, a szintén tisztességes maradék felett ugyancsak széles volt a mosolya. A konyhán készülő friss tészta esésén látszott a minőség, a húsgombócok kicsi, rusztikus halmai mellett jól mutattak a nagy, szósztól fényes fekete olajbogyók, az egész fogáson jól látszott, hogy az al dente tészta még fel tudta venni azt a mennyiségű szaftot, ami köretből főfogássá nemesíti.

Anna az étlap feltérképezésekor meglátta a lazac steaket és innentől nem volt számára kérdés. A Bistecca di Salmone minden képzeletét felülmúlta, a salátaágyon heverő hal vetekedett Zsófi fogásával, de Annán nem fogott ki. A jól fűszerezett, ideálisan hőkezelt halnak megvolt a maga helye.

Bár a Nők elé kerülő fogások mérete bőven túlmutatott a pesti szokásokon, a férjem főétele azonban messze vitte a prímet. Az Il Capo-ként is emlegetett Preferito dal Capo egy bélszínnel és sertésszűz érmékkel gazdagon megrakott nyárs, amihez különféle zöldségek és rozmaringos krumpli dukál. A kiállítás magáért beszélt, a köreteket tartalmazó tányér fölé belógatott nyárs és tartalma impozáns, nem véletlen, hogy a trattoria törzsvendégei között akadnak olyankor, akiknek ez a kedvencük.

Amíg gondosan szemrevételeztem, hogy ki elé mi érkezik, az én lyukas csontom, azaz az ossobucom is befutott. A Ossobuco egy vastagabb szelet borjú lábszár, amiben ott a csont és a velő is. A lassan, párolt hús gazdag szafttal, omlósan érkezett, a mellé kínált polenta (polenta grigliata) pedig tökéletes volt, belül szaftos, finoman fűszeres, kívül ropogósra lepirítva.

A főfogásokat követően jöhetett az eperhabbal felturbózott, habcsók szilánkokkal tarkított panna cotta és a hibátlan espresso macchiato.

A Trattoria Cardinale ideális hely, ha villámlátogatást tennénk Itáliába, ha szükségünk van egy falatnyi napfényre, ha vágyunk egy hangulatra, egy ízre, ha kedveljük a minőségi olasz konyhát, ha ismerjük vagy szeretnénk megismerni a talján konyha legjavát.