Ha egy dolog biztos volt a gyerekkoromban, az az, hogy nyaranta 2 hetet Győrben töltöttem. Ilyenkor a keresztanyám felvonatozott értem (vagy nagy ritkán szerzett kocsit és sofőrt) és gyerekként végtelennek tetsző út végén megérkeztünk Nádorvárosba, ahol kezdetét vette az én győri létezésem.
Alapvetően élveztem ezeket az elvonulásokat, amelyek nem a városról szóltak, itt nem kezeltek vendégként, betagozódtam a mindennapokba és a házban élő gyerekekkel közösen bandáztam a marcalvárosi víztorony árnyékában.
Győr azonban nem lett a városom, a keresztanyám életébe nem fért bele, hogy ami számára természetes közeg volt, az nekem is azzá legyen, így ismertem is Győrt, meg főleg nem. A későbbiekben is sokszor átutaztunk, családot látogattunk, de az az igazi, városmegismerős nagy találkozásom a várossal mostanáig elmaradt. Ez az őszi szünet viszont tökéletes lehetőséget kínált, hogy Annával és Yolánnal közösen minden zegét és zugát bejárjuk.
Az utazás nálam mindig a szállással kezdődik. Amíg nem találom meg azt, amelyikkel a lehető legboldogabb vagyok, addig halogatom a tervezés többi fázisát és egyáltalán nem merem magam belevetni az előkészületekbe. Azt most éreztem, hogy a nosztalgia és a kényelem okán vonattal szeretnék érkezni, és azt is tudtam, hogy emiatt olyan helyen vágyom megszállni, ami gyalogtávra van mindentől és nem fog hiányozni egy pillanatig sem az autó a közlekedéshez. Azaz a belvárosban. (Zárójelben megjegyzendő, hogy kocsival is lehet érkezni, a szálloda felszíni és fedett parkolóban is tud – térítés ellenében – helyet biztosítani a járgányunknak.)
Szerencsére Győrben könnyű a vasúti közlekedést és a belvárosi igényeket összeegyeztetni, a pályaudvar talán 3 percre esik a főutcától, a Baross Gábor úttól, az állomásról kilépve kényelmesen átsétálhatunk a látótávolságon belül lévő korzóra.
A Városházával szemközti oldalon induló korzó pedig nagyszerű kiindulópontja a barokk belvárosnak, szép ív írható le innen, amelynek mentén minden fontosabb épület, szimpatikusabb hely megtalálható. Ennek origójában pedig ott pihen a nagy múltú Danubius Hotel Rába, amelynek története több mint 100 évvel ezelőtt kezdődött. Az akkor is már jelentősnek számító Győr – valódi kereskedőváros lévén – minőségi szállást biztosított az itt dolgozóknak, rajta átutazóknak és hol másutt tette volna mindezt, ha nem a város szívében. Győr azóta nagyot fejlődött, de a Hotel Rába még mindig a központjában van.
Ideális választásnak tűnt, már csak azért is, mert Yolit is örömmel fogadták, akiről ugyan mi tudjuk és állítjuk, hogy remekül viselkedik és tökéletesen alkalmas a szállodai létre, de azért a szállások részéről minden esetben érezzük és értékeljük, hogy nagyfokú bizalmat vetnek belénk, amikor őt is a fedélzetre engedik.
A tökéletes szállás megtalálását, a kutyával közös érkezés megbeszélését követően jöhettek a programpontok. Mivel kutyás napokat terveztünk, így a Munkácsy kiállítás most kiesett (ezért akár érdemes egy gyors, egy órás vonatúttal leugrani), illetve a Győri Szimfonikusokhoz, balett előadásokra és színházba se néztem jegyet (nem igaz, néztem és javaslom, a színházban most például sokak kedvence, a Szerelmes Shakespeare színpadi változata megy). Ellenben kávéházakra vadásztam és olyan helyes kis gasztroegységekre, ahol van brunch és ahol tökéletes süteményekkel töltekezhetünk a városnéző túráink során.
A vonatút meglepően rövid és kényelmes volt. Az én emlékeimben még az az igazi kattogós-csattogós út élt, ahol elengedhetetlen kellék volt a rántott csirke és a fasírtos zsemle, most azonban csak suhantunk, néztük a mélykék szalagként határt vonó Dunát, a napsütötte őszben ragyogó tájat és szempillantások alatt Győrben találtuk magunkat.
Mivel munkahétből metszettük ki (legalábbis én) a két napos miniszünidőt, így korán érkeztünk, a csomagjainkat a portán készségesen átvették, hogy könnyedén átcsavaroghassuk a napot. A városok, belvárosok felfedezéséhez elengedhetetlen a csavargás. Kicsit el kell veszni, el kell engedni a gyeplőt, nem szabad sietni, teret és időt kell engedni magunknak és a környezetünknek is, hogy összemelegedjünk.
Erre Győr belvárosa ideális, főleg úgy, ha a szikrázó napsütésben az ember rögvest letelepszik egy jóféle reggeliző teraszára, arcát a napba fordítva pihen és figyeli a főutca lüktetését. Alig 10 perc után már eltűnik a kezdeti feszültség, valahonnan megjön a helyi ritmus, amit szépen lehet tartani az egész kirándulás alatt.
Pont így tettünk. A Fűszeres ránk várt, a legnaposabb asztal, a legpuhább takaró, egy hatalmas adag Eggs Benedict és egy Villás reggeli megtette a hatását. Nem siettünk, a hátunkat melengette a nap, hallgattuk a köröttünk zajló beszélgetések foszlányait, figyeltük az elsuhanó biciklistákat (Győr mindig is nagy biciklista város volt), Yoli is bevonzotta a maga közönségét, így mire minden falat eltűnt a tányérunkról már a felvett ritmusunkban léptünk tovább.
A belváros csodálatosan ki van táblázva, képtelenség eltévedni benne. Első körben a Duna és a Rába találkozásánál fekvő Káptalandomb felé vettük az irányt. A barokk épületekkel és templomokkal gazdagon megszórt rész finoman emlékeztet a budai Várra, remekül körüljárható, szép panorámát kínál és jó kiindulópontja a hidakon átívelő, a Radó-szigetet is magába foglaló útnak. A Dunakapu térre érve rá is kanyarodtunk a Révfaluba vezető hídra, majd egy kellemes kis sétányon végigsétálva áttértünk a Sziget felé vezető hídra, és innen átkanyarodtunk a Radó-szigetre. A nap ragyogott, mi jóllakottan sétáltunk és élveztük a páratlan panorámát. A város közelről is nagyon szép, de a legszebb, ha a győri zsinagóga mögötti Petőfi hídon érünk vissza a körtúrából, és az szépen felújított alsó rakpart felül közelítünk, szemben velünk a Radó csücske, jobb kézre az Időjelző torony és a Káptalan domb. Ezen az útvonalon másnap is végigsétáltunk, mert valóban pazar látvány nyújt innen a város.
A Radó-szigetet ugyancsak bebarangoltuk, a mesterségesen, afféle bástyaként létrehozott sziget idilli és történelmileg is jelentős, hiszen 1798-ban az ország első kőszínházát ide építették.
Mire visszaértünk a belvárosba, ideje látszott egy kávénak. Még Pesten kiírtam magamnak a szimpatikus helyeket, így a Bécsi kapu téren lévő Kávébajuszba tértünk be két hibátlan cortado és némi frissítő erejéig. A hely belső tere egészen egyedülálló, a műemléképületben való kávézásnak megvan a maga egyedi atmoszférája.
A kávé után újult erővel vágtunk bele a városnézésbe, visszatekeregtünk a nagyon szerethetően modernizált Dunakapu térre, innen elcsalinkáztunk a Széchényi tér irányába és alaposan bejártuk a boltokkal tarkított aprócska utcákat.
Yoli a tizensokadik kilométer után már kissé bágyadtnak tűnt, mi is vesztettünk a lendületünkből, úgyhogy hazatértünk. A szállodában már elfoglalhattuk a szobánkat, amit mind a hárman boldogan vettünk birtokba, jól esett lerúgni a cipőt és az ágyakon, az illatos, friss ágyneműn végignyúlva olvasni, pihenni.
Igazán kényelmesen voltunk, egy kisebb lakásban találtuk magunkat a belváros közepén
A délutánunk egy részét annak biztos tudatában hevertük át, hogy este még úgyis útra kelünk.
Falatnyi figyelmesség a szállodától
A vacsoránk helyszíne adta magát. Nem kellett nagyobb távot megtenni, a szálloda aljában üzemel a győriek által jól ismert és szeretett Belga Étterem és Söröző, amelynek otthonos hangulatához gazdag belga sörválaszték és jól szerkesztett szezonális étlap csatlakozik.
Bár ragyogó napsütésben jártuk a várost, de az Alpok közelsége azért éreztette a hatását: egy röpke pillanatig nem volt sok a télikabátunk. Éppen ezért estére megérett az elhatározás bennem, hogy egy tartalmas, igazán őszi vacsorára vágyom, amit a Belgában könnyűszerrel teljesítettek is. Az aperitifnek tökéletes meggyes söröm után egy könnyed, krémes, kókusztejjel készített, lágyan fűszerezett sütőtök krémlevessel indítottam, majd főfogásként omlósra konfitált libacombot választottam, amihez tört burgonyát kínált a séf és egy nagyobb adag, almában gazdag lilakáposztát. Még egy desszertet is kinéztem az étlapon, de annak már a liba után egyszerűen képtelenség volt helyet szorítani.
Előételeink
Anna kevésbé vágyta még az őszies, téli kosztot, nála egy mutatós cézár saláta lett a befutó (előétel gyanánt) és egy céklapürével, krokettel körített rosé kacsa, amelyet boldogan fogadott és igen jónak ítélt (kacsában eléggé fekete öves, azaz lehet hinni az értékítéletében). Amíg mi ettünk, addig Yoli köztünk pihenve azon dolgozott, hogy erőt gyűjtsön a napzáró sétánkhoz.
Őszies hangulatú főfogásaink
A kivilágított Győr mindannak az esszenciáját hordozta, amit napközben láttunk. Az arany fénybe vont város letisztult volt, a fénypászmák végigsöpörtek rajta, amit nappal töredékesen kaptunk meg az most egésszé vált. Az egy órás sétánk végére valami tökéletes egységgé állt össze bennem egy nagyon szerethető kép a városról. Csak lófráltunk, élveztük az előttünk kibomló tereket, az épületek sokszínűségét, a városból áradó nyugalmat.
Az egész belváros pazarul ki van világítva
Másnap egészen sokáig aludtunk (magunkhoz képest), majd gyorsan és rutinosan összepakoltunk, hogy legyen elég időnk kiélvezni a reggelit és a délutáni vonatindulásig még mindent bele tudjunk sűríteni a napba, amit csak szeretnénk.
A gazdag villásreggelit követően újfent a recepción hagytuk a csomagunkat (azzal a boldog tudattal, hogy vonathoz menet egyszerűen útba esik majd összeszedni azt), és most a tegnapi irányt megfordítva lapoztuk végig a belvárosi látnivalókat. Elkalézoltunk újra Radó-sziget mögé, tettünk egy sétát a szigeten magán, az alsó sétányon megkerültük a Káptalandombot, majd a Dunakapu-nál próbáltuk feldolgozni azt a furcsa térérzetet, amit a modern és barokk épületek együttese hordoz a rakpartig futó placcal együtt. Terveztünk rá koncerteket, lelki szemeink előtt megjelentek a nyáresték kiülős, zenés programjai. A város egyébként ebből a szempontból is izgalmas, nem csak számtalan teraszos helyen múlathatjuk az időnket, hanem a fesztiválok, események idején nagy volumenű koncerteken, rendezvényeken is részt vehetünk. Győr fesztiválban igen erős, már most ezerrel készülnek az adventi időszakra, amely az egész barokk ékszerdobozt külön fénybe vonja majd.
Nem csak a Radóra, hanem a Radóról is szép a kilátás
Végül felkerekedünk és megkerestük azt a cukrászdát, ami szintén a felkészülés során akadt a horgomra. A Habos süteményei, monodesszertjei már a fotókon is igazán mutatósak voltak, a kivitelezésen látszott a gyakorlat és profizmus. A pici, de igényes üzletben remek kávé, a már felmért kínálat és egy régi kedves ismerős fogadott, így aztán még tökéletesebb egy órát töltöttünk itt, mint ahogy az tervezve volt. Anna egy könnyedebb ízvilágú monodesszertet választott, én a mentes vonalon kerestem magam számára egy igazán finom, nagyon csokis, de se nem nehéz, se nem tolakodó példányt, amihez remekül passzolt a kávém is. A helyet azt a cukrász, Barabás Katalin viszi, akinek az alkotásai nyomán anno beleszerettem a pannonhalmi Pausa kínálatába. Jó tudni, hogy a Habosban születtek meg az idén 750 éves Győr szülinapi tortái is, itt kóstolható – monodesszert formájában – a hagyományos alapokon nyugvó pisztáciás-málnás Lá:gom és a mentes, csokis-málnás Győri virgonc.
A desszert után még egy gyors ebédre volt idő. Persze közben újra bebarangoltuk a város egy részét, tallóztunk a belvárosi antikvár könyvek között, elidőztünk a Virágpiacon, visszatértünk a Bécsi kapu térre, majd átkanyarodtunk a régi Arrabona mellé, ahol a Jam várt ránk. A Jam-ben gazdag szendvicseket és friss gyümölcsleveket gyűjtöttünk, végül – az előzetes terveinknek megfelelően – beugrottunk még a Hotel Rábába a csomagjainkért, és kényelmesen átsétáltunk a pályaudvarra.
Győr meglepően közel van. Pont annyira, hogy tervezni lehessen a programjaival, legyen szó kulturális vagy közösségi eseményekről, előadásokról. A vonat pillanatok alatt leröpít, de ha valóban pihenésre is szánjuk az időt, akkor érdemes legalább egy éjszakát a városban tölteni és megadni neki, ami jár, időt szánni a belvárosra, megnézni éjjel, a maga csendjében, felfedezni a rejtett kincseit és újfent rácsodálkozni a már sokszor megénekelt értékeire.
Irány Győr!
Vár minket Párizs!
