MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Egy egészen egyszerű, de igen finom ebéddel örvendeztettem meg magam tegnapelőtt. Az előző esti szakácskönyv és újság bűvölés eredményeként tegnap reggel már kész tervekkel indultam bevásárolni, aztán nagyjából 40 perc alatt összeütöttem egy egyszerű, laktató és rendkívül finom ebédet.

Mustáros-mézes csirkecombok

8 db felsőcomb

40 dkg fehérrépa

1 ek magos francia mustár

2 ek méz

1 tk szárított kakukkfű

3,5 dl alaplé

2 fej vöröhagyma

5 dkg vaj

A vajat egy mély serpenyőben (esetemben egy lapos fenekű wokról beszélhetünk) megolvasztom. A csirkék bőrét lenyúzom és a vajon lesütöm őket, amíg egy kicsit meg nem pirulnak. Addig míg alakulnak a csirkék, apróra vágom a hagymát. a kész húsokat kikapom a vajból és a hagymát zúdítom a helyére, közepes tűzön dinsztelem. Eközben megpucolom a fehérrépát, nagyobb – közel azonos – darabokra metélem, majd elkészítem a mártást. Az alaplevet elkeverem a mustárral és a mézzel.

Amikor megdinsztelődött a hagyma, a közben eresztett lével egyetemben visszahelyezem a combokat a serpenyőbe, hozzáadom a répát és felöntöm az ízesített alaplével. Kakukkfűvel szórom és úgy helyezem a húsokat, hogy lehetőleg fedje őket a szaft. Közepes tűzön főzöm, időnként forgatok a húsokon és betaszigálom a szaftba a répa kilógó és még nyersnek rémlő részeit.

Rizzsel tálalom.

Már megint az a bizonyos svéd süteményes könyv. Nem is tudom, hogy találkoztam-e már ennyire használható, jó recepttel teli szakácskönyvvel. Eddig minden receptje tökéletesen működött, a leírásai pontosak, lényegre törőek és nem hézagosak, mint a legtöbb hasonló könyv esetében.

Kardamomos koszorú

1,25 dl langyos tej

36 dkg finom liszt

2 dkg élesztő

5 dkg cukor

5 dkg vaj

csipet só

1 tojás

1 tk őrölt kardamom

Töltelék:

10 dkg vaj

1 tk őrölt kardamom

8 dkg cukor

A lisztet átszitálom, hozzáadom az elmorzsolt élesztőt, majd beleöntöm a kenyérsütőbe. Sózom, cukrozom, a vajat apró darabokban hozzáadom, ezután ráütöm a tojást. Elindítom a programot és közben óvatosan hozzáöntöm a tejet.

Egy bő órát hagyom dolgozni a masinát a tésztán, majd kiszedem, lisztes deszkán kinyújtom, vajjal megkenem, megszórom cukorral és kardamommal és nem túl szorosan, de nem is lazán feltekerem. A kígyót ferdén ujjnyi szeletekre vágom és egy sütőpapíros tepsin a szeletekből egy kört rendezek, úgy hogy a közepét is feltöltöm tésztakarikákkal. Ha kész a mű, akkor picit hagyom kelni, majd egy elhabart tojással alaposan lekenem és a 180 fokra előmelegített sütőben aranybarnára sütöm.

Ugyan a tavasz még mindig várat magára, azért a hétvégén már gondolatban megelőlegeztük magunknak a jóidőt, és a csodálatos napsütés segítségével a Finománia helyszínét átköltöztettük Provence-ba.

Mióta először a kezembe vettem Harris A francia konyha című munkáját, azóta imádom azt a konyhát, amit arrafele szokás vezetni. A jó alapanyagokból, lassan, élvezettel készített fogások rabul ejtettek és mire felocsúdtam szinte kifőztem az egész könyvet.

A vidéki francia ételeknek jól meghatározható hangulatuk van. Nem csak egyszerűen elverjük vele az éhünket, hanem rákészülünk, élvezzük és elpihenünk a hátrahagyott ízeken mélázva.

Ezt a hangulatot szerettük volna a hétvégén a Rosinante-ban is megidézni. Kenyeret gyúrtunk, sajtot készítettünk, gyönyörű borjúhúsokat kenegettünk mustárral, szórtunk meg mezőt idéző kakukkfűvel, sok vajjal készítettünk egy remek karottalevest, s desszertnek az egyszerűségében nagyszerű clafoutis-val örvendeztettük meg magunkat.

A társaság fele tősgyökeres finomániásokból állt, a másik fele lelkes újonc volt (akikből reméljük tősgyökeres válik idővel), de mindenki számára új volt a most már teljes pompájában tündöklő új konyhánk, ahol több tűzhely szolgálja a kényelmet és a több tűzhelynek köszönhetően a koncepció is némileg módosult és szerencsésen jól vizsgázott.

Az eddigi közös alkotást nem váltotta fel az egyéni ételkészítés, hanem a főzőhelyek jó egyensúlyt teremtettek ahhoz, hogy mindenki kipróbálhassa a főzés/sütés fázisait, ne csak egy-két bátor vállalkozót csapjon meg a gőz, amíg a nagy közös vacsora készül.

Zsolti remek érzékkel osztotta meg a feladatokat, így a csapat teljesen összeszokva és – a korábbia alkalmakkor megszokott konyhai olvasztótégelyünknek köszönhetően – egy társaságként foglalt helyet a vacsoránál.

Másnap – orrunkban még az előző napi illatokkal – egy képzeletbeli piacon jártunk, ahol ibolyaszörpöt kóstoltunk, kacsából készített patét ettünk mogyoróhagyma confittal és pezsgős fügelekvárral, engedve az árus csábításának elszopogattunk egy szem rózsával bolondított ánizscukrot, majd visszatértünk a konyhánkba, főzni.

A szokásos menetrendnek megfelelően, egy desszert készítése várt még a csapatra. Zsolt nem lenne önmaga, ha nem csavart volna az amúgy finom és egyszerű vidéki pitéken, így aztán két jellegzetes francia desszert ötvözetét készítettük el.

A tart tatin alapokon nyugvó süteményt feljavítottuk némi rizsfelfújttal, ami Franciaországban és az olaszoknál is omlós tészta köpenyben, torta formában kerül az asztalra. A mi desszertünk egy omlós alapon álló felfújt lett, aminek a tetején karamellizált, szerecsendióval ízesített almakockák pihentek. Igazán jó újítás volt.

Megint egy kellemes, napos hétvégét hagytunk magunk mögött.

További képek a hétvégéről: Itt

Tegnap este, vacsora után elméláztam a tvben hallottakon, miszerint a hamburgeradó egyfajta hozzájárulásként fog működni az egészségtelen ételekkel önsors- és egészségrontó honpolgároktól.

A magam részéről egy még langyos házi paprikás kiflit vacsoráztam, egy kevéske vajjal, ami még a langy tésztának köszönhetően finoman olvadozott a kiflicsücskömön, ehhez két ujjnyi vastagra vágott száraz csípős parasztkolbász is lecsúszott. Ha utánaszámolok közel 250 kalóriányi, akár egészségtelennek is kikiáltható dologgal mérgeztem magam, hogy mihamarabb az állami kórházak egyikében próbáljam meg beadni a kulcsot.

Gyorsan meg is ijedtem és gondolatban elkezdtem reformálni és egészségesíteni a már testemet emésztő vacsorát.

A kifli helyett ehettem volna valami csoda Update kenyeret. Nem olvastam utána, de zsigerből érzem, hogy tuti több adalékanyagot tartalmaz, mint a sima finomliszt, amiből a kenyerem készült. Aztán jött a kolbász górcső alá vétele: a húsból és kevéske zsírból álló, házilag füstölt kolbász helyett ehettem volna védőgázzal csomagolt, szójával dúsított, pácsózott, agyon vizezett, zsírmentesített pulykasonkát. A vajra meg már szinte pironkodva gondoltam, hiszen margarint is használhattam volna (ha tartanék itthon…).

Így a számvetés végefelé azt kezdtem érezni, hogy mennyire szubjektív, hogy mi az egészséges. Amire azt írják? Amit így reklámoznak? Vagy aminek az alkotóelemeiről tudjuk, hogy ártalmatlanok és képesek vagyunk mértékkel fogyasztani?

S hogy mindezt miért írtam le? Mert az egész nagyfeneket kerített, értünk hozott döntések mögött nem érzem se a koncepciót, se a jó szándékot, sem azt, hogy tényleg egészségforradalomba torkollhat, ha felpántlikázzuk a lisztet és a cukrot, megadóztatjuk a szalonnát és a csokoládét.

Ti mit gondoltok erről?