GoPink! – rózsaszín október, a mellrák elleni küzdelem hónapja

Az ember hajlamos azt gondolni, hogy bevonz dolgokat az életébe. Ez főleg a kontrollvizsgálatok elodázásánál szokott felmerülni. Jaj, dehogy megyek én oda, még a végén találnak valamit. Szerencsére az ember okosabbik, előrelátóbb, bölcsebb énje, ilyenkor józanságra inti a félősebbik felet, és mi, pici félsszel a szívünk mélyén megyünk, mert a bizonyosság sokkalta jobb a nemtudásnál.

És az az emlőrákra feltétlen igaz: az időben felismert daganatok jelentős részét ugyanis ma már maradandó egészségkárosodás nélkül, a gyógyulás tudatában lehet kezelni. Ehhez azonban tudatosságra van szükség, prevencióra, önvizsgálatra, szűrővizsgálatokra és olyan tápanyagok fogyasztására, amelyek segítenek ellenállóbbá tenni a szervezetünket.

Az október minden évben a mellrák elleni kampányról szól. Bár nem csupán egy hónapig fontos az egészségünk, alapvetően nagy dolog, hogy a 12 hónapból egyet kiemelten ennek a témának szentelhetünk, ahelyett, hogy homokba dugnánk a fejünket.

Ehhez a világkampányhoz állt partnerként a Bio-Fungi, akik fontos küldetésüknek tekintik a prevencióra való felhívást és az októberi, különleges, rózsaszín csomagolású termékeik eladásából származó bevétel egy részével támogatják a mellrák elleni küzdelmet és az érintett betegek gyógyítását, segítik felépülésüket. Ennek az összegnek egy részét célirányosan a Szent Margit Kórháznak szánják, hogy minél több nőnek lehetősége nyíljon a vizsgálatokon való részvételre.

gopink_v

A vizsgálaton az óbudai rendelőintézetben felkészült személyzet és ultramodern gépek gondjaira bízhatjuk magunkat. Én is voltam a héten vizsgálaton. Korábban mindig az éves nőgyógyászati szűrés részeként végezte el az orvosom az ultrahangos vizsgálatot, de mint megtudtam, harmincöt év környékén már érdemes az első mammográfiás vizsgálatra bejelentkezni, amely olyan laikus szemmel, önvizsgálattal ki nem szűrhető korai diagnózist tud felállítani, ami életet menthet.

A korosztályi megkötés függ a betegség előfordulásától, illetve attól is, hogy a mell szerkezete ebben a korban már nem olyan mirigyes, azaz ez a képalkotási módszer innentől tud jó minőségű képet, sőt rengeteg képet készíteni. A Szent Margit Kórházban lévő mammográfián egy olyan masina teljesít szolgálatot, amely mélységében képes képszeletekre bontani az adott területet, ez az úgynevezett tomoszintézis. A sima, egyszerű felvétel helyett esetemben 57 részletre bontva mutatja meg az érintett részt, amelynek köszönhetően sokkal nagyobb pontossággal tudják meghatározni az esetleges probléma valós helyét. És ez még nem minden. Ha bármilyen kérdés felmerülne, a szakorvos célirányosan további nagyításokat tud kérni, a gép akár nyolcszorosára is felnagyít egy terültet, ha ez szükséges.

A vizsgálatokat végző szakszemélyzet és az orvosok teljes körű tájékoztatással szolgálnak a hozzájuk érkezőknek, alaposak, hiszen pontosan tudják, hogy évente több mint 2000 nő hal meg rosszindulatú emlődaganat következtében.

A szűrővizsgálatok, az önellenőrzés mellett a megfelelő mennyiségű mozgás és a táplálkozás szintén a prevenció részét kell, hogy képezze. Nem véletlen, hogy a Bio-Fungi 2012-ben csatlakozott a nemzetközi rákellenes kezdeményezéshez, és rózsaszín tálcákba csomagolt termékeivel hívja fel a figyelmet a prevencióra, hiszen az általa termesztett alapanyag, a csiperkegomba rendszeres fogyasztása segíthet megakadályozni a szervezetben lévő ösztrogénszint túlzott megemelkedését. Az ösztrogén túlzott megemelkedését egy aromatáz nevű enzim működése okozza, különösen a menopauzán átesett nők esetében. Bebizonyították, hogy az aromatáz enzimet gátló anyagok jelenlétével sikeresen megelőzhetőek ezen ráktípusok kialakulása.

gopinkú

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

John Scalzi: Az utolsó emperátor

Scalzi annak idején nagyon tempósan belopta magát a szívembe, talán a Vének háborúja 10. oldala környékén döntöttem úgy, hogy ha a neve alatt megjelenik még bármi, én megveszem. Így is lett, sorra gyűltek a Scalzi könyvek.

A pasas titka a lazaságában van. Ami koránt sem egyenlő a slendriánsággal, aminél nagyobb vétek egy sci-fi esetében nem is lehet. Ezeknek a képzelt világoknak kutya kötelességük a saját belső logikájukat vakon követve, azzal teljes mértékben azonosulva működni, különben kilóg a lóláb és az ember kényelmetlenül fészkelődve olvassa azt, amit már kicsit átejtésnek érez.

Scalzi tökéletesen alámerül a saját valóságában, azért is mozog benne ilyen otthonosan és azért is tud benne ennyire ellazulni. Karakterei mindig jók, még egy legmocskosabb árulóban is pont van annyi spiritusz, hogy egy fél könnyet ejthessünk érte, és nagyon jól megtalálja a gép-ember egyensúlyt, ami azért – valljuk be – nem mindig, és nem mindenkinek jön össze.

scalzi

Az utolsó emperátor jó sodrású könyv, ügyes szerkezettel, szép ívekben felépítve. A szereplők egytől-egyik izgalmas karakterek, a cselekmény nagyjából azt hozza, amit várunk. Ám számomra meglepő módon valós, jelenkori, földi problémát is finoman tükröznek a sorok. Aki köztük olvas, az számos helyen találkozhat a minket érintő megannyi „first world problem” kérdésével, legyen szó a klímaváltozással beálló feltételezhető exodusokról, magáról a klímaváltozásról, minket sújtó, egyre szaporodó és súlyosbodó környezeti katasztrófákról. Vagy arról, ahogy elodázzuk a megoldásokat, ahogy bízunk abban, hogy valaki majd valamit biztos kitalál valamit, és ahogy egy réteg pont annyira látja a problémát, hogy a saját seggét mentse és – Isten tudja melyik párhuzamos valóságban való létezéshez – harácsoljon össze még több pénzt.

Kerek, jóravaló történetet kapunk, az ilyen sztorikhoz illő keserédes véggel, amelyben természetesen ott a remény, hogy majdnem minden menthető és majdnem minden jóra fordul, de mint tudjuk, hogy ez áldozatok nélkül nem megy.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Vas Manci – otthon a Vas utcában

A Vas utcában mostanában többször megfordultunk, volt okunk rá, s miközben tettünk, vettünk, beszélgettünk, figyeltünk, feltűnt, hogy van egy hely, egy meleg fénypászmát árasztó ajtó, ahova olyan ösztönösen lépnek be az emberek, mintha egy jó ismerősük lakásának ajtaja nyílna a Vas utcai flaszterre.

Tulajdonképp így is van. Az ajtó mögött, sőt – a nagy ablakoknak és a kinti (szinte mindig foglalt) asztaloknak, székeknek köszönhetően – az utcán már Lengyel Polett, Polli birodalma található, aki megtestesíti mindazt, ami az én szememben a jó vendéglőst jellemzi.

Egyrészt az övé a hely. A Vas Mancinak nem kell külön cégér, az címere maga a tulaj, Polli, aki úgy viseli magán ezt a helyet, mint egy jól bejáratott, méretre szeretett ruhadarabot. Mindenhol passzentos, sehol se szűk. És ez a hely pont így simul rá a vendégekre is. Kényelmesen, otthonosan, melegen, minden felesleges udvariaskodás és tiszteletkör nélkül lehet itt feloldódni, hazatalálni.

A Vas Manci azonban nem csak egy tökéletes menedéke a városi utazónak, hanem gasztronómiája is igen vonzó. Bár elsőre nem látszik, de jóféle mediterrán konyhát kínál, amivel kapcsolatban nem maradnak kérdések, ha az ember végigtekint a szezonális étlapon. A nagyon ügyesen szerkesztett étlap gondosan válogatott tételei spanyol alapokon nyugszanak, de nem vetik meg a portugál, észak-afrikai, olasz vagy örmény konyha ínyenc fogásait sem, sőt Polli Vas Manci tálakat is készít, amelyeken mindenevő és vegán változatban megtalálható minden földi jó. 

A Vas Manci tál és én

A Vas Manci tál és én

Az általunk választott menüsor bevezető tétele – a kinti szeles, esős időre való tekintettel – a sajnos kevés helyen elérhető, de szerintünk remek forró limonádé volt, amiből Anna szilvás változattal melengette magát, míg én egy fahéjas-almás variációt öleltem körül, lassan kortyolgatva. Amíg felmelegedtünk, addig volt időnk szétnézni az étlapon. Egy jó spanyol bárhoz hűen az étlap jelentős részét a tapasok teszik ki, amelyekhez friss kovászos kenyér társul, akár egy egész nagy kosárnyi is. A humusz egyikünk számára sem volt kérdés, Anna halkan felsikkantott a grillezett padrón paprikák lehetősége láttán, én meg gondoltam, hogy a kence és a paprika kettősét egy vörösboros chorizo-val tudjuk teljessé tenni.

Gondosan, komótosan ettünk az előételt – gondoltuk mi, aztán egyszer csak elfogyott a kenyér, kiürültek a tálkák és szép lassan a főételek is körvonalazódni látszottak. A könnyű, krémes, nem túl fűszeres humusz, a kolbász – a bor savanykásságával gyönyörűen aláfestett – íze és a grillezett paprikák után a vega vonalon haladtunk tova. Anna már az korábban kitalálta, hogy grillezett karfiolt szeretne enni, én – mint egy bolond kölyökkutya – gondolatban száguldoztam oda-vissza az étlapon, emlékek, ízemlékek és kedvenc alapanyagok között ingázva, döntésre képtelenül, aztán egyszer csak éreztem, hogy a sok kedves ismerős között ott figyelő Vas Manci tál lesz az enyém, lássuk, mit kínál Polli, ha teljesen rá van bízva a választás.

Kevéssé boldogtalan Anna és az emberes grillezett karfiol tál

Kevéssé boldogtalan Anna és az emberes grillezett karfiol tál 

Mindkettőnk döntése jónak bizonyult. Az emberes adagok közben volt időnk szemlélődni, figyelni a törzsközönséget, az utca forgatagát, megbeszélni a sűrű napjainkat, felkészülni az elkövetkezendőkre. Amíg szépen átbeszéltünk megannyi fontos témát, én szép sorjában befaltam a batátával készített csicseriborsó fasírtot, ami mellé puha köles, kardamommal ízesített vöröslencse, sült padlizsánszeletek és némi rukkola dukált. Nagyon élveztem a fogás tiszta ízeit, itt is folytatódott az a visszafogottan fűszeres vonal, amelytől nem íztelenek, hanem őszinték lesznek az ételek. Semmi nem volt illattal-ízzel agyonnyomva, a harmóniákat az alapanyagok önnön valója teremtette meg. Amikor a végére értem a tálnak, akkor meg belecsipegettem Anna hatalmas adagjába, ahol a grillezett karfiol és a friss kecskesajt versengett a figyelmemért. A tálon ezen kívül nagyobb adag friss saláta, karamellizált lilahagyma és aszalt vörös áfonya pihent.

A tartalmas főfogások után jött el a pihenés ideje, ezt mi – az események sodrásában – meg is tettük, majd – mintha már mi is törzsvendégek lennénk – plusz vendégeket láttunk szívesen az asztalunknál, miközben én, akinek desszert nélkül nincs étkezés, egy jó ristretto mellett megkóstoltam a teljes egészében helyben készített pastel de nata-t , vagyis a messze földön híres portugál krémest.

Hibátlan desszert és remek kávé, avagy hogyan kell tökéletesen zárni egy vacsorát

Hibátlan desszert és remek kávé, avagy hogyan kell tökéletesen zárni egy vacsorát

A kávés, sós karamelles ízesítésű desszert után már csak békésen ültem. Hallgattam az utánam jövő generációt, figyeltem őket, és szerettem azt képzelni, hogy sok ilyen helyük lesz. Ilyen törzshelyük, ahol ilyen természetességgel, önzetlen szeretettel, a vándoroknak kijáró barátsággal és nagyon jó ételekkel várják majd őket.

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

A kotyogós

Gyerekkorunk kávéfőzője. A gázrózsa fölé billegve odaállított kotyogós, amely sokáig váratott minket, de aztán egyszer csak belendült, a feltörő kávétól még instabilabban mozogva a nyílt láng felett, majd egyszer csak hallottuk/éreztük/tudtuk, hogy vége, kész, lefőtt. A forró (hiszen a láng néha ezt is érte) fülénél fogva a felnőttek finoman félrehúzták, presszós poharakat, a nénik kávéztak, mi meg a mártogatott kockacukrokon átszűrve élveztük a kávézást. 

Nekem ez a kotyogós. A gyerekkori konyha, az a sűrű kávéillat, ami mindent képes beteríteni, a füllel való főzés, ahogy az ember megtanulja egy eszköz hangjait, kiismeri, megszereti. Mikor összeöltöztünk a férjemmel, akkor egy borzasztóan rossz filteres kávéfőzőt kaptam otthonról (nem véletlen ettől váltak meg önként és dalolva a szüleim), így hamar szerezni kellett valamit, amivel tisztességes kávét gyárthatunk. Akkor jött az első Bialetti. Aztán lett egy poddal is működő változatunk, ez utóbbit sajnos már nem tudom használni, egyszerűen nem bírtam fellelni a megfelelő méretű tömítőgyűrűt hozzá. Pedig. 

Aztán a Bialettik mellé beköltözött a darálós nagy gép, lett egy kapszulás kicsi, és a kotyogós kiszorult az életünkből. Nyaralós kávéfőző lett, olyan, amihez egy forró vasalótalp is elég, ha jó kávéra vágyunk, nomád körülmények között.

Most azonban újra velünk van egy, négy személyes, ami kell is, mert mind a négyen kávézunk, és már látom, hogy a nagygép és a kapszulás mellett őt nem száműzöm a pincébe, nem lesz csak nyaralós főző. Hanem délutánonként, a jól végzett munka jutalmául fogok benne főzni. Olyan igazi olasz presszót.

costa_bia_v

Így főzz tökéletes kávét kotyogósban!

  1. Melegítsd meg a vizet! Nem mindegy, hogy mennyire meleg vízzel indul a kávéfőzés. Mivel a kotyogósban egyszerre alacsony a nyomás és magas a hőmérséklet, ezért érdemes forró vizet beleönteni. Ezzel elkerülhető az égett, keserű végeredmény.
  2. Őröld frissen! A boltban elérhető őrölt kávék ideális finomságúak a csomagoláson jelzett kávéfőzőkhöz. Ha azonban még frissebb kávéra vágysz, akkor vásárolj egy egyszerű kézi darálót, és közvetlenül főzés előtt őröld meg a kávészemeket.
  3. Ne tömörítsd le a kávét! Sokan elkövetik ezt a hibát, pedig így a víz nem tudja alaposan átjárni a kávét. Ehelyett töltsd meg a fémszűrőt kávéval, távolítsd el a felesleget a széléről, majd finom ütésekkel egyengesd el az őrleményt.
  1. Hagyd nyitva! Miután felraktad a kotyogóst – nagy lángra vagy magas fokozatra – a tűzhelyre, érdemes a tetejét nyitva hagyni, hogy el ne mulaszd a nagy pillanatot. Amikor a kávé elkezd kifőni, lecsukhatod a tetőt, és a főzőt le is veheted a tűzhelyről.
  1. Forró kávét igyál és hűtsd le a kotyogóst! Miután megfőtt a kávé, érdemes szinte azonnal elfogyasztani, hogy a legteljesebb kávéélményt élhesd át, tökéletes ízekkel és aromákkal. Nem szabad azonban a kotyogósunkról sem megfeledkezni. A kávéfőzőt hűtsd le: az alját tartsd hideg víz alá, hogy ezzel is elkerüld a tömítő megégését – ez ugyanis a következő kávéd ízét befolyásolhatja. A kávé ugyanis attól is keserűvé válhat, ha túl sok ízanyag oldódik ki a főzés során.

 

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS