MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Janice Hallett Az Alpertoni angyalok rejtélyes esete című regénye ismét bizonyítja, hogy Janice mestere az ötletes, többrétegű bűnügyi történeteknek. Korábbi műveihez hasonlóan ez a krimi is dokumentumregényként épül fel, e-mailek, WhatsApp-üzenetek, interjúátiratok, újságcikkek könyv- és forgatókönyv-részletek is megjelennek benne, azaz az első oldaltól az utolsóig a nyomozás aktív részesei lehetünk.

A történet középpontjában egy 2003-as bűnügy áll. Ekkortájt egy Alpertoni angyalok nevű szekta meg volt győződve arról, hogy egy újszülött gyermek képében megérkezett az Antikrisztus és el kell pusztítani. A tagok azonban a gyerek feláldozása helyett tömeges öngyilkosságot követtek el, a csecsemőnek és a hozzá tartozó, a szekta befolyása alá került tinédzsernek nyoma veszett. Közel húsz évvel később Amanda Bailey  true crime író megbízást kap, hogy felkutassa, mi történt a gyermekkel, miközben régi riválisa, Oliver Menzies – egy másik kiadó megbízásából – ugyanazon a nyomon halad, azaz Amanda nem csak a régi kihűt nyomokat éleszti újjá, hanem versenyt fut Oliverrel is a felkutatható interjúalanyokért és kiásható információmorzsákért. Hallett most is profin rajzolja meg karaktereit: Amanda eltökélt, törtető, kissé gátlástalan,  Oliver sebezhetőbbnek tűnik, könnyen befolyásolhatónak, míg Amanda asszisztense, Ellie Cooper a nyugodt józanságot viszi a történetbe, humoros, csípős megjegyzéseivel még plasztikusabbá téve a leiratokban megjelenő interjúalanyokat. Bár nagy terjedelem jellemzi a könyvet, a tempója a legtöbb esetben feszes, ügyesen adagolja a feszültséget és az információt.

Azzal, hogy Anna kiköltözött Belgiumba, megváltozott a viszonyunk. Mármint Belgiumé és az enyém.  Már nem csupán egy felfalható helye a világnak, ide kicsit én is hazatérek. Félreértés ne essék: ez nem vált egyikünk hátrányára sem, én lazán simulok bele az utazásba, szinte előkészítés nélkül, Belgium pedig minden alkalomra újabb és újabb meglepetéseket tartogat számomra.

Extra belga lét

Magángyűjteményből a világ egyik legnagyobb autós múzeuma – Autoworld

Gyengéim a szép autók, a világ minden pontján örömmel áldozok több órát az autógyárak múzeumaira, kedvenceim közé tartozik a BMW vagy épp az Audi, de a Ferrari múzeumban sem voltam boldogtalan. A brüsszeli Autoworld nem tematikus kiállítás, pontosabban nem úgy, ahogy az előbbiekben felsoroltak, itt az autók iránti szenvedély az irányadó, amiből a Mahy családban nem volt hiány.

Az alapító Ghislain Mahy élete során több tucat autót restaurált, fiaival, Hansszal és Ivannal együtt körülbelül 1000 járműből álló gyűjteményre tettek szert, amelyek között természetesen bőven akadt belga márka, de a nemzetközi kedvenceket sem vetették meg.

Ma a világ egyik legnagyobb autógyűjteményével rendelkeznek, amelyet a Parc du Cinquantenaire-ben látogathatunk meg. Az állandó kiállítás mellett tematikus programokkal is készülnek, most épp a japán autókról szóló kiállításuk fut a szokásos tárlat mellett.

Yolánnal ezzel hódíthatnánk meg a világot

Az autózás hőskorától a versenyautókon át a koncepcióautókig számos modellt láthatunk, a kiállítás egyik legkedvesebb momentuma azonban minden bizonnyal – a szerintem önkéntes formában dolgozó – autóápoló férfiak népes hada, akik a legnagyobb odaadással, puha rongyokkal felszerelkezve takarítják, polírozzák ezeket a fantasztikus autókat.

Akár a parkban tett séta részeként, akár önálló programpontként érdemes felkeresni a múzeumot és pár órára elveszni a szépség, a dinamizmus, az emberi akaraterő, az ipari teremtés csodájában.

A sör, ahogy még soha nem gondoltál rá – Beerworld

A közel 20 éves gasztrós pályafutásom alatt már számtalan sörgyárban, múzeumban megfordultam, Budapesttől Ljubljanán át egészen Alsó-Bajorországig. Minden múzeumban izgalmas tárlatokon vezettek végig minket, az interakció jegyében kézbe foghattunk egy kis pörkölt malátát, elmorzsolhattunk néhány komlópasztillát, aztán a végén egy vagy akár két sör formájában megismerkedhettünk a végtermékkel.

A Beerworld a mai igényekre és a belga sörök évszázados múltjára alapozva mutatja be az egyetemleges sörgyártást és tér ki a lokális változatokra. Az interakció nem korlátozódik egy-egy attribútum megtapogatására, az immerzív elemekben gazdag, viccesen megfogalmazott, de szakmailag nagyon is helyén levő kiállítás szórakoztató, a kezdő sörrajongótól a fekete öves sörimádóig mindenki megtalálhatja benne a maga boldogságát és a virtuális bártenderrel közösen még a számunkra biztos befutó sörök listáját is megszerezhetjük.

A végén pedig vár ránk a tőzsdepalota tetőterasza, ahonnan a legszebb kilátás nyílik a városra. 

Nem csak a kiállítás az épület is pazar. Plusz egy tipp: a városban elszórt fotómasinákat érdemes kihasználni, a Tőzsdepalotában több is akad, egy a kiállítás területén

A Grand-Place aranyozott cirádái, az alattunk kavargó tömeg, a felszálló frittes-illat és az utcazenészek teljes repertoárja csak tovább mélyíti a Brüsszel-élményt, amit itt egy vagy több sörrel feltétlen érdemes megélni.

+ tipp: a Beerworld belépővel még Hófehérke sírját is meglátogathatjuk! Ki gondolná, de állítólag Brüsszel nyüzsgő belvárosának mélyén, a Tőzsdepalota alatt rejtőzik Hófehérke nyughelye. A történészek szerint az ikonikus mesehős valódi ihletője, Margaretha von Waldeck itt hunyt el tragikus körülmények között a 16. században. Bár a Grimm-fivérek meséjében boldogan él a herceggel, Margaretha sorsa korántsem volt ilyen vidám: 21 évesen mérgezés áldozata lett, és a mai Bruxella1238 múzeum területén helyezték örök nyugalomra.

Ha nyár, akkor Oostende

A klímaváltozást Brüsszel sem ússza meg, jól érezhetően beütött itt is a kánikula, a 30 fok feletti átlaghőmérséklethez napsütéses idő társul és akár több héten át is tart a nyár. Ennek folyományaként a tengerparti részei is felértékelődtek, bőven megéri vonatra szállni és Brugge irányába elutazni a tengerpartra, akár pár órányi pihenésért is.

Oostende vasútállomásától már öt perc sétára találhatóak kellemes partszakaszok, amelyek tiszták, bérelhetünk szélfogót vagy akár nyugágyat is. A parti pihenéshez  a tengeri herkentyűkben utazó éttermek is hozzátartoznak, ebből a sétányon bőséggel akad, a holland, belga és francia tengerparti kínálat bőségével találhatjuk szembe magunkat, kedvünk szerint válogathatunk a rákos, halas, kagylós egytálételek, grillfogások közül, amelyek mellé szinte automatikusan jár egy kis sült krumpli (mégiscsak Belgiumban vagyunk!) és nagyon jól csúszik mellé – bor helyett – a sör.

S hogy Rihanna hogy kerül a címbe?

Ez Brüsszel egyik csodája: a meglepetés.

Törpilla a legújabb Hupikék világpremierjén

Ahogy minden parkban kinő egy falatnyi fesztivál a földből, ahogy a naplementében tetőteraszokon mozizhatunk vagy épp a belváros szívében fotózkodhatunk gyerekkorunk kedvenc mesehőseivel, amíg mellettünk, a vörös szőnyegen Rihanna lejt el, hogy választ adjon az újságírói kérdésekre a film kapcsán. Brüsszelben bármi megtörténhet és meg is történik.

Rihanna a vörös szőnyegen

MEGSZŰNT

Nagyon könnyű és clickbait megoldás lenne a Mattarellóban tett látogatásunkat kizárólag a croissant-művészet oltárán feláldozni, annak ellenére, hogy amit a Mattarello gondol a franciák rongyos kiflijéről, az messze felülmúl minden képzeletet. A helyzet azonban az, hogy a Mattarello sokkal többről szól, mint pár igényesen megsütött, minden ízében spanyol vajjal átitatott, levegős tészta materializációjáról. Ennek a helynek a történetében az alkotási vágy, a közösség összetartó ereje, a hit, a küldetés mutatkozik meg, és az a kontinenseket, nyelveket és kultúrákat felülíró vendéglátás, amellyel mindig boldogság találkozni.

A belvárosi brunch-étterem nem csupán egy pékség, hanem egy fine dining hangvételű, elegánsan közvetlen tér, ahol a croissant valóban átlényegül: egyszerre marad meg a maga tökéletességében, válik komfortos reggelivé illetve a kreatív gasztronómia sarokpontjává.

Az alapító-séf, Adi Peretz története messze túlmutat a szokványos karrierúton. Adi egy izraeli kibucban először még fotósként kereste a tökéletes fényt a tökéletes képekhez, majd precíziót átültette a konyha világába és  – autodidakta módon – a croissant-készítésében találta meg azt a finom egyensúlyt, amivel addig csak az objektívek lencséjén keresztül találkozott. 2019-ben nyitotta meg első pékségét Izraelben, a kenyerektől a tortákig sok mindent készített, azonban hamar világossá vált számára, hogy a croissant jelenti az igazi kihívást, arra visz az útja. A közel-keleti konfliktusok miatt végül családjával együtt elhagyta az országot, több nemzetközi ajánlatot visszautasítva Budapestet választotta új otthonául, ahol most csapatával megmutatja, mire képes ez az ikonikus leveles-vajas tészta és ő.

Adi nem egyedül alkot, mellette dolgozik Ella Wainberg, a fiatal cukrászséf, valamint Benny Kurower, a Nyugat-Galileából származó séf, aki a mediterrán gasztronómia lehengerlő hangulatát hozza el Budapestre. Benny korábban a híres Michael Bistro konyháját vezette, most pedig a helyi alapanyagokra koncentrálva alkotja meg a szezon legjobb, legfrissebb fogásait. A Mattarello menüje egy folyamatos változás, amelyet a kínálat és az ihlet alakít és a Farm 2 Fork és más helyi termelők prémium alapanyagaiból építkezik. A Mattarello természetesen nem csak ráérősöknek, hanem az örök rohanásban lévőknek is tartogat valamit: az étterem mellett külön grab & go üzlethelyiség várja őket, ahol naponta 5-8-féle friss sütemény, specialty kávé és matcha közül választhatnak kompromisszummentes, magas minőségű reggeliket.

A brunch-élményhez elengedhetetlen a tökéletes kávé. A Mattarello saját, specialty arabica blendje a budapesti 42 Coffee Roastery-vel közösen született, a hosszú távú tervek között azonban a fogások mellé kínált egyedi tételek ajánlása is szerepel, azaz a kávékínálat még bővülni fog. A háromkaros La Marzocco Strada X gép, amelyből az országban jelenleg csak egy van, biztosítja, hogy minden espresso ugyanolyan minőséget képviseljen, mint a tészta, ami mellé kínálják.

A Mattarello tehát nem egy újabb reggelizőhely a belváros térképén. Sokkal inkább egy gasztronómiai műhely, ahol a croissant kulturális híd, a brunch pedig egy közös nyelv ami összeköti az ide érkezőket és az itt alkotókat, mindez könnyed eleganciával, művészi egyszerűséggel, nyitott, emberközeli módon tálalva.

Nicola Whyte műve a klasszikus cozy crime legszebb hagyományait követi: egy londoni belső kert, zárt lakóközösség és egy kettős gyilkosság. A tulajdonos, a tehetős és kissé excentrikus Celeste van Duren, nem hagyja, hogy a rendőrség felületesen kezelje az ügyet, ehelyett két bérlőjét bízza meg a nyomozással. Audrey-t, aki takarítónőként dolgozik (nála is) és aki igazán jól ismeri ezt a mikroközösséget, illetveés Lewis McLennon írói válságban lévő bűnügyi szerzőt, akinek kreatív lendülete jó ideje elapadt. A történet váltakozó nézőpontokból épül fel: Audrey, Lewis, és időnként Celeste szemszögéből narrálva követhetjük az eseményeket. Audrey empatikus, tapasztalt a titkok feltárásában; Lewis intellektuális, de zárkózott, és saját jóformán csak a frusztrációja hajtja, de a kettejük között létrejövő dinamika szépen működteti a történetet, viszi előre a cselekményt. a hangulat igazán londoni: ködös őszi estékkel, régi fák árnyéka vetül a narancsos fénnyel átitatott nyirkos macskakövekre. A lakóközösségben minden lakó potenciális tettes, mindegyiknek megvan a maga motivációja, személyes drámája, titkai. A szerző ügyesen mutat rá, hogy a felszín mögött gyakran rejtőzik komolyabb pszichológiai mélység, bántalmazás, zaklatás, identitásválság jelenik meg a karakterekben. Összességében Nicola Whyte Gyilkosság kilátással krimije egy elegáns, figyelemre méltóan precíz, karakterközpontú, jól sikerült debütálás. A nyomozópáros közti kémia, a zárt londoni miliő titkai, a valós társadalmi kérdések mind hozzájárulnak ahhoz, hogy a könyv ne csak egy újabb cozy crime legyen, hanem valóban krimivé avanzsáljon. Tökéletes választás a szünidőre, vakációra.

(fordító: Sárpátki Ádám)