MIRELLE Atelier

Amikor a Jakabffy-könyv, az Az Ízvezető bemutatója zajlott, azon tűnődtem, hogy igen, minden szakmának megvannak – szerencsére – azok a nagyon tudatos és önzetlen motorjai, akik egész életükben viszik előre az általuk képviselt hivatást, felfigyelvén, az ifjú tehetségekre, felkarolva, kinevelve, segítve azokat, akikben látják a szikrát, akikben a saját elköteleződésük visszfényére találnak.

Jakabffy László ilyen volt a magyar gasztronómiában, egy igazodási pont, egy olyan meg nem nevezett iskola mestere, akinél mindenki – rövid vagy hosszú idő alatt – életre elég útravalót kapott, megtapasztalhatta azt, hogy milyen is az a vendéglátás, amire minden körülmények között törekedni kell.

A tanítványok nem tagadták meg mesterüket, sőt, másfél évvel ezelőtt bekövetkezett halála után azonmód keresni kezdték, hogy hogyan is állíthatnának neki emléket. Nem szerettek volna valami statikus, múltba révedő és biztosan a feledés homályába vesző módon megemlékezni róla, sokkal inkább egy előremutató alkotással szerették volna megmutatni a szakma iránta való szeretetét, aktív emlékké nemesíteni, amely az eljövendő generációk számára is hasznos.

Így született a könyv ötlete, a könyvé, amely a Jakabffy-történet – ezernyi töredékéből alkotott – egésze. Egy olyan kaleidoszkóp, amelyben megfér a család visszaemlékezése, amelyben ott a helye a pályatársak, kollégák, tanítványok történeteinek, anekdotáinak, és ahol megjelennek az általa ikonikussá vált receptek is.

A könyv nem egy öncélú emlékezetfüzér, sokkal inkább egy korrajz, lenyomata a rendszerváltozás előtti, alatti és utáni gasztronómiának, egy olyan – tankönyvként is forgatható – mű, amely a szakmával szemező ifjúság számára is rengeteg tanulsággal szolgálhat.

Ahogy Gyimesi Zsuzsa, a könyv ötletgazdája és szerkesztője Anatol France-t idézte: „A halottaknak sok a dolguk: ők készítik elő az életet.”.

Tettestársak, avagy a könyv alkotói

A Flórián téri AUM egy év alatt intézménnyé nőtte ki magát. Ez részint a merész helyszínválasztásnak és az ott megvalósított sikereknek szól, de legfőképp annak az egészen egyedi hangvételű, közérthető, de koránt sem elnagyol ázsiai fúziós konyhának, amibe olyan könnyedén beleszerethet bárki, aki akár csak egy ebédre téved be.

Varga Dániel és Nyikita Szuharev

Az elmúlt egy évben töretlen volt a minőség, az izgalmas, folyamatosan megújuló, de nem feleslegesen túlgondolt fogások színes választékára gazdag törzsközönség épült fel, így érthetővé vált, hogy a koránt sem ideális, óbudai helyszín mellett érdemes lenne egy könnyen megközelíthető, pesti AUM-ot is megalkotni.

Kakashere, tengeri sün, kakastaréj

A Hajós utcai AUM Natural nem az óbudai egység pesti mása, nem egy franchise ázsiai étterem, hanem ugyanolyan alkotóműhely, mint amilyen a panelek árnyékában meghúzódó konyha. Itt azonban még egy csavar kerül az ételekbe, Varga Dániel és séftársai, Maszlay Zoltán és Nyikita Szuharev egészen egyedi, progresszív, ázsiai magyar fúziós gasztronómiát kívánnak e falak között megvalósítani, amely karakterében ott a thai vonal is, és fellelhető a klasszikus magyar konyha.

Vízibivaly

A nyitás óta megtartott mesterlevesnek, a házilag összeállított fűszerkeverékeknek, szószoknak és pasztáknak köszönhetően az egyedi ízkombinációk könnyedén megvalósíthatók, Dánielt nem köti semmi, a fantáziájára van bízva, hogy az ázsiai vonal mentén milyen ízharmóniákat, újszerű párosokat teremt meg, és hogy alkotja újra, definiálja át a már ismert, és sokszor, sok helyütt túlságosan is lebutítva kóstolt klasszikusokat.

Vörös currys kacsaleves

És hogy mit is jelent az Aum? – teszi fel a kérdést Varga Dániel. Az Aum (ejtsd „ohm”) a teremtés igéje, egy ősrezgés, a test, lélek, szellem egysége. Az Aum ismételgetése megnyugtatja az elmét, energiával tölti fel a testet és segít kiszakadni a materiális világból.  Ezt a fajta nyugalmat szeretnék elhozni az éttermekbe is, az óbudai helyszínen leginkább az üzleti ebédek népszerűek, míg az új belvárosi egységben az esti degusztációs menükre fektetnének nagyobb hangsúlyt.

Pad thai

A Sziget a kedvenc fesztiválom, de nem csak a remek előadók és hangulat miatt, hanem azért is, mert hatalmas rendezvény létére is képes odafigyelni a környezetére. Ezt bizonyítja, hogy újabb környezetvédelmi díjat nyert a Sziget, a tavalyi fesztiválon alkalmazott természetkímélő technikájáért. Idén is készülnek, új tervet dolgoztak ki a fenntarthatóbb fesztiválozás kedvéért, de ezt mi csak a Föld Napján ismerjük majd meg.

Március 3-án a AGF Awards díjátadón – idén már a második – a zöld tevékenységét méltató nemzetközi elismerését zsebelte be a Sziget. A Greener Festival célja, hogy az egész világon segítse különböző rendezvényeket és fesztiválokat a környezethatékony gyakorlatok megteremtésében. Ezen elköteleződés nyomán, a Greener Festival Awards-on immár második alkalommal díjazták a Legzöldebb fesztiválokat, és ezúttal a Greener Innovations kategóriában győzött a Sziget.
A megtisztelő első helyet egy – a fesztiválok világában – forradalminak ható innovációval nyerte el. A tavalyi fesztivál idején, a fenntartható táplálkozást népszerűsítő étkezőblokkban, a Mama Earth Eatery-ben olyan ételeket lehetett kapni, amelyek előállítása alacsony CO2 kibocsátással járt, az innen származó ételmaradék, lebomló műanyagból készült evőeszközök és tányérok pedig – a ProfiKomp Zrt. komposztálási technológiájának hála – helyben feldolgozásra kerültek, egy mobil komposztáló-berendezés segítségével. Az így elkészült humuszt az Óbudai-sziget rekultivációjára fordítják majd, ezzel is erősítve a helyi fenntarthatósági törekvéseiket. A helyszínen még egy „látványlabor” is működött, ahol a komposztálás folyamatát ismerhették meg az érdeklődők.

Természetesen itt nincs vége a fenntarthatósági törekvéseiknek, a Sziget kiemelt küldetése a fenntartható fesztiválozás alapjainak megteremtése, ezért is dolgozott ki egy hosszú távú tervet ennek kapcsán, amit áprilisban, a Föld Napja alkalmával fognak bemutatni.

Legjobb barátnőmmel, Rozival gyakran járunk koncertekre. Idén ez az élmény, eddig váratott magára, de végül február utolsó napján ez is megadatott.

Szombaton, miközben épp nagyban szóbeliztettem az iskolámba jelentkező nyolcadikos tanulókat, Rozi azzal hívott, hogy lenne-e kedvem elmenni az esti Milky Chance koncertre. Már az októberi Lewis Capaldi koncertünkön beszéltük, hogy kéne menni, de mivel igazándiból nem vagyunk akkora rajongók, így az ötletet pár nappal később már el is felejtettük. Annak ellenére merült feledésbe, hogy a srácok zenéjét egyébként kifejezetten szeretem. Nem volt kérdés, hogy – felvételi ide vagy oda – az újra felvetett ötletre egy azonnali igennel reflektálok.

Akadt azonban egy kis probléma, mivel Rozival még csak 15 évesek vagyunk, így kísérő nélkül nem mehettünk el erre az előadásra. Anya, aki mindenre vevő, nagyon lelkesen kísért volna minket, csak velünk ellentétben mások már felmarkolták a jegyeket. Innentől kezdve indult a jegyvadászat. Sok kutatás után sikerült hiteles forrásból találni még egyet, amire azonnal le is csaptunk.

A koncertet egy számunkra nem túl vonzó előzenekar előzte meg. A zenéje ugyan nem nekünk szólt, de a fél órás műsor a tömeg lazaságának felmérésére tökéletes volt. Az előttünk vergődő srácon és a 2 méteres barátnőjén kívül, barátságos emberek vettek minket körül, akikkel a koncert alatt sem volt probléma.

A laza tömeg azért a valódi koncert kezdetére erősen összetömörült, az Akvárium nagyterme tisztességgel megtelt, emberrel és energiával. A fiúk stílusa ugyan nehezen beazonosítható, afféle egyveleg, de mindenből pont annyit és pont úgy vesz el, mixel össze és ad át, hogy egy nagyon komplett, kirobbanóan energikus előadás legyen a vége. A gitárszólók mellett Antonio szájharmonika tudása nyűgözte le a közönséget és minket is. Ez volt az est fénypontja, a két perces harmonikaszóló, ami közben végig azon gondolkodtunk, hogy honnan és mivel vesz ennyi levegőt. Ezt nem fejtettük meg.

A banda nem csak a zenével nyűgözött le minket, hanem azzal is, hogy ők, akik a turnéik miatt rendre körbeutazzák a Földet – ezzel, hatalmas lábnyomot hagyva maguk után – környezettudatosan gondolkoznak. Éppen ezért a turnéjuk során eladott jegyek számával megegyező mennyiségű fát ültetnek, azaz 1 jegy = 1 fa. A koncerteken árult Milky Chance pólók, pulcsik pedig mind újrahasznosított anyagból készülnek, ezzel is csökkentve azt a bizonyos ökológiai lábnyomot. Ez a gondolkozás számomra, akinek a jövője múlik ezen, különösen szimpatikus.

Összességében érdemes volt a szombatunkba beengedni a Milky Chance élményt, a koncert ugyanis mindhármunknak hatalmas örömöt okozott, egészen biztos, hogy ezentúl nagyobb figyelemmel kísérjük majd az együttest.