MIRELLE Atelier

A nyár azért remek időszak olvasni, mert végre szabadságon vagyunk, valahol mindig akad egy pad, egy nyugágy vagy épp egy megváltott helyjegy, ami lehetőséget teremt az olvasásra. Az ősz pedig azért tökéletes, mert eljön a kanapék, a puha párnák, a meleg fények és a még puhább takarók ideje, a gőzölgő kávékkal és teákkal gazdag délutánok, amikor a súrló arany fényben mi más dolgunk is akadhatna, mint hogy olvassunk. Az őszi ajánlóba most nagyon szerethető és izgalmas kínálatot válogattam össze, kifejezetten ehhez – a fent vázolt – életérzéshez valókat.

Melissa Albert – Bűnös szívünk mélyén (Agave Könyvek)

Az Agavénak alapból hajlandó vagyok hinni, főleg akkor, ha sci-firől, krimiről vagy fantasy-ről van szó. A könyv története mellett az Addie LaRue láthatatlan életét is jegyző V. E. Schwab említése és az ő ajánlása is tovább fokozta az érdeklődésemet, így került Melissa Albert könyve is az őszi listára. Egy buliból hazafelé tartva a tizenhét éves Ivy és jövendőbeli expasija majdnem elgázolnak egy meztelen, fiatal nőt egy fákkal szegélyezett út közepén. És ez csak a kezdete az egyre hátborzongatóbb eseményeknek. Ivy hamarosan otthon is meghökkentő dolgokra figyel fel: egy döglött nyulat talál a kocsibejárón, majd anyja bizarr főzetét a kertben elásva, és kisvártatva előkerül egy gyermekkori emlékekkel teli doboz is a szülei gardróbszéfjéből. S hogy merre visz mindez? Hamarosan a felszínre bugyognak Ivy anyjának múltbeli titkai. Mit követett el annak idején? És mi van, ha a természetfeletti erők, amelyekkel tinédzserkorában dacolt, most visszatérnek, hogy mindkettejüket tovább kísértsék? Ivynak válaszokra lesz szüksége, ha el akarja kerülni a vészesen közelgő sötétséget. A részben Ivy jelenkori, külvárosi otthonában, részben pedig anyja mágiával átitatott, 1990-es évekbeli Chicagójában játszódó történet boszorkányos lendülettel, letehetetlenül száguld az izgalmas befejezés felé. Melissa Albert regénye titkokkal, hazugságokkal, rossz döntésekkel és veszélyes mágiával szőtt paranormális fantasy, ami a horror eszköztárából sem rest válogatni.

Anders de la Motte, Måns Nilsson – A halál színre lép, Végzetes ajánlat (General Press Kiadó)

A skandináv könyveknek van egy egészen magával ragadó hangulata, akkor is, ha krimiről beszélünk és akkor is, ha a humorosabb, könnyedebb műfajba tartozó könyveket vesszük górcső alá. Milyen lehet hát az a könyv (illetve sorozat), ami a svéd krimiíró, Anders de la Motte és a szintén svéd színész Måns Nilsson álmodott meg? A halál színre lép jó nyitódarabja a sorozatnak, amelyben Österlen kisvárosában sincs nyugta az épp kényszerpihenőjét töltő Vinston felügyelőnek, hiszen Österlenben gyilkos garázdálkodik. A helyi sztáringatlanost, Jessie Andersont ugyanis holtan találják az egyik bemutatandó házban.  Vinston, a kissé bogaras felügyelő veszi kézbe a nyomozást Tove Espinggel, a kissé zöldfülű, de rendkívül ambiciózus helyi rendőrgyakornok segítségével. A frissen alakult, sajátságos kettősnek azelőtt kell rájönnie, hogy a kisvárosban kinek a képében lépett színre a halál, mielőtt még túl késő lenne. A sok humorral fűszerezett skandináv krimi elkalauzol minket az idilli skandináv vidékre, miközben különc karaktereivel közösen nyomozunk a tettes után.

Az idilli Österlenben csak nem akar beköszönteni a béke. A helyiek számára fontos eseménynek számító vásáron ugyanis holtan találnak egy hírhedt régiségkereskedőt, és hamarosan az is kiderül, hogy a gyilkosságon kívül egy valószínűleg felbecsülhetetlen értékű műtárgynak is lába kélt. Vinston felügyelő a szabadságát megszakítva azonnal akcióba lendül az ambiciózus helyi rendőrrel, a korábbiakban már partnereként megismert Tove Espinggel az oldalán. Nem könnyíti meg a helyzetüket, hogy Gärsnäs kastélyában épp tévés forgatásra készülnek, és a környéken csak úgy nyüzsögnek az érdeklődők. Minél több szálat göngyölít fel a furcsa páros, annál több kérdéssel találja szemben magát.

Sue Monk Kidd – A méhek titkos élete (21. század Kiadó)

Sue Monk Kidd könyvével régebb óta szemezek, egy ajánlóban valahol ugyanis a Sült zöld paradicsomhoz hasonlították, ami anno nagyon kellemes emlékeket hagyott bennem emberségével, szerethető karaktereivel, a történetszövésével. A méhek titkos élete az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb könyvsikere lett: több mint száz héten át szerepelt a New York Times bestseller listáján, több mint hatmillió példányban kelt el az Egyesült Államokban, díjnyertes mozifilm és musical is született belőle, és harminchat nyelvre fordították le.

Akik azt hiszik, hogy a halálnál nincsen borzalmasabb, semmit sem tudnak az életről.

1964, Dél-Karolina. Lily Owens tizennégy éves, édesanyját kiskorában vesztette el. Dajkája Rosaleen, aki nagyon szereti Lilyt. Rosaleen harcos kiállással védelmezi a feketék jogait, ezáltal összetűzésbe kerül a városban élő elvakult rasszistákkal. Lily kezdeményezésére elszöknek Tiburonba, a kisvárosba, amely anyja emlékét őrzi. Lilyt három lánytestvér fogadja be, akik méhészkednek, és beavatják a lányt a fekete Mária-kép történetébe.

Jessa Maxwell – Aranykanál (21. század Kiadó)

A vidéki Amerika (Anglia mellett) minden gyilkosságok egyik legtökéletesebb háttere. Smaragdzöld dombjai, kis kunyhókkal megszórt birtokain, kertjeiben boldogan kalandozik a képzeletünk, bármilyen csúf történést el tudunk ízlésesen képzeli ebben a környezetben és szívesen is vadászunk – szarvas helyett – errefelé a gyilkos vagy gyilkosok után. Jessa Maxwell is érzi ezt, hiszen regénye pont ott, valahol a Gilmore lányoknak is otthont adó Stars Hollow szomszédságában játszódik. A történet középpontjában egy közkedvelt cukrászműsor áll. Az elmúlt tíz évben minden nyáron megjelent hat ámuldozó cukrász Graftonban, ezen az impozáns, fákkal övezett vermonti birtokon, amely nemcsak a “Süteménysütő hét” forgatási helyszíne, hanem arról is nevezetes, hogy itt nőtt fel a tévéműsor híres házigazdája, Betsy Martin, az ünnepelt cukrász. Egy sor jól fogyó szakácskönyv szerzője, az “Amerika Nagyija”-ként emlegetett Betsy Martin az életben nem olyan kedélyes, mint a képernyőn, de ezt az embereknek nem kell tudni. Mindig is tökéletes teljesítményt követelt, és mosolyogva nyugtázta, amikor megkapta, de idén valami nem stimmel. Elkezdődik a süteménysütő verseny, és a dolgok a fejük tetejére állnak. Először úgy tűnik, puszta szabotázsról van szó: a cukor helyére valaki sót csempészett, a tűzhelyet nagy lángra állítják, de aztán ennél komolyabb problémákkal is szembe kell nézniük a birtokon lévő résztvevőknek: amikor holttestre bukkannak, akkor mindenki gyanúba keveredik.

Ellery Adams – Titkok könyvklubja (Animus Kiadó)

Alapvetően ennél a könyvnél a borító mellett a kiadó nyilatkozata fogott meg, miszerint az olvasói kéréseknek eleget téve indítják útjára most ezt a szériát, azok számára, akiknek a krimi nem a vér mennyiségétől válik izgalmassá, hanem szeretik a Christie-féle izgalmakat és inkább ebben a hangulatban nyomoznák ki, hogy ki is a tettes.

A Csodakönyvek igazán különleges könyvesbolt, amely nem csak attól egyedi, hogy egy régi vasútállomás épületében működik, hanem mert a tulajdonosa, Nora Pennington gyógyszer helyett könyveket „ír fel receptre” azoknak, akiknek szükségük van rá. (Ilyen egyébként a valóságban is létezik Angliában, a Poetry Pharmacy könyvesboltjaiban verssel gyógyítják a betérőket). A gyógyfürdőjéről híres kisvárosban, Miracle Springsben pedig sok a gyógyulni vágyó lélek. Ugyanezt tapasztalja a szomszédos pékségben – a Mézeskalács Házikóban – Hester is, aki személyre szabott vigaszsütivel vidítja fel letört vendégeit (ilyennek meg egyszerűen lennie kell nem igaz?!). Egy napon egy üzletember kéri Nora szakértő segítségét, de a férfi nem jut el a megbeszélt találkozóra, mert elgázolja a vonat. Nora Hesterrel és két barátnőjével elhatározza, kinyomozzák mi is történhetett valójában, mivel úgy vélik korántsem balesettel van dolguk, hanem gyilkossággal. Nemrég indult barátságos kis könyvklubjuk így egy csapásra nyomozóklubbá alakul, az olvasótársak belevetik magukat a szövevényes ügybe. Hamar ráébrednek, hogy ehhez a feladathoz minden bátorságukra és leleményességükre szükség lesz, és hogy a támasz, amelyet egymásnak nyújtanak, sok mindenen átsegíti őket. Mert nem csak a bűnözőknek vannak ám titkaik… A Titkok Könyvklubja egy új sorozat nyitódarabja, amelynek főszereplői egytől egyig erős nők. Műfaját tekintve egy csipetnyi romantikával fűszerezett, rafinált, modern krimi, amitől ráadásul garantáltan kedvünk támad lefosztani egy könyvespolcot, és elmerülni a regények csodálatos világában.

A trieszti utat alapvetően a kényszer szülte. Négy felnőtt ember életének a koordinálása már messze túlmutat a képességeimen. Nem csak a munka és az iskola miatt, hanem az egyéni hóbortjaink, passzióink, a kollégák szabadsága mind-mind extra tényezőként került bele az ősz eleji naptári tetriszembe és sehogy ne bírt kijönni a matek. Így aztán a rövid és közeli élmények felé mozdultunk, aminek a választékából viszont már Trieszt került ki nyertesen.

Trieszt pont olyan, mint Salzburg, az ember mindig elsuhan mellette, finoman vágyakozik, de pontosan tudja, hogy még csak a tervezett út negyedénél/felénél tart, így csak int a távolban pihenő városnak és célirányosan nyomja a gázt.

Az éves itáliai kiruccanásainkon mi is mindig így tettünk, a városszéli brutalista épületeket megcsodálva kanyarodtunk tova a csizma szárára, hátrahagyva a megtekintés lehetőségét. Most azonban célirányosan érkeztünk, ennek megfelelően is készültem fel a városból.

Pihenni, sétálni, nézelődni és nem utolsó sorban kávézni terveztem. A szállásunk kiválasztásánál az a szempont vezérelt, hogy központi, könnyen megközelíthető, de az egynapos városnézők útvonalából kieső hely legyen. Tökéletesen belenyúltam. A domboldalra futó utcácskánk alján a Viale XX Settembre, azaz a Szeptember 20-a út árnyas fái alatt olaszok üldögéltek, reggel fél nyolc és hajnal kettő között, a Stile Liberty, azaz a trieszti szecesszió megannyi mutatós épülete előtt platánok vetettek árnyékot a kávézó, étkező, olvasó, veszekedő, beszélgető, randizó, világmegváltó városi lakosságra. Az egésznek hangulata olyan volt, mintha a La Rambla egy kisebb, turistamentes verziójával lenne dolgunk.

A parkolással is szerencsénk volt, egy kicsit arrébb, pár buszmegállónyira le is tettük a kocsit és nem is néztünk feléje a visszaindulásig. Trieszt gyalogszerrel ugyanis tökéletesen bejárható, ha az ember nem tervez felmászni a hegytetőn lévő (szintén brutalista) templomig vagy a helyi busszal teszi ezt.

Első nap megkaptuk a hőséget lezáró vihar olasz csücskét, épp a vége vonult át a városon, elképesztő hangok és szakadó eső közepette. Így a berendezkedésre fordítottuk az energiáinkat, majd pizzázni tértünk a helyiek által kedvelt Casa Pepébe. Közben csendben lestük a kinti égboltot és a pocsolyákat felülíró esőt, majd egy csendesebb periódusban hazaóvakodtunk.

Annával másnap hajnalban nyakunkba vettük a várost. A vihar elvonult, a kitisztult ég és az esővel megtisztult város még békésen pihent mikor mi már a tengerparti sétányt róttuk, feltérképezve mindazt, ami néhány napra a miénk lesz, majd kávézni mentünk.

Előzetesen találtam egy csodás kis kávézót magamnak, egy teljes mértékben mentes helyet, amely a zsinagógával szemben kapott helyet, nem messze a Café San Marcótól.

A Pasticceria da Ily minden reggeli biztos bázisunk lett, egy saját pincérnővel (aki harmadik nap már törzsvendégként kezelt minket) és olyan briósokkal, amelyek majdnem megközelítették a búzalisztes testvéreiket.

A helyet már az érkezésünk napján teszteltük, amíg bevásároltuk az életben maradáshoz elengedhetetlen alapanyagokat a helyi Conadban, és úgy ítéltük, hogy jók leszünk mi egymásnak a trieszti út alatt.

A reggeli bemelegítést követően a család többi tagjába is életet vertünk egy kiadós reggelivel, majd elindultunk a város közös felfedezésére.

Trieszttől mindig kicsit tartottam. A Piazza Unità d’Italiáról és a Canal Grandéról látott képek nagyon kemény, barátságtalan arcát mutatták a városnak, féltem az osztrákos beütéstől (ld. monarchia), de ezek az alaptalan félelmeim már az első reggeli sétán elillantak, amikor kiderült, hogy Trieszt is szépen illeszkedik a szerethető olasz városok sorába, kellemes, emberléptékű, kávéillatú, otthonos. A kávéillat meg is adta az útvonaltervezésünk fő irányvonalát, a tervem ugyanis azt volt, hogy egyik kávézótól a másikig fedezzük fel a várost. A Piazza San Giovanni felől érkezve a Piazza della Borsa lekanyarodtunk, átvágtunk a főtéren, majd egy zebrával később a monarchista nagyvárosi létből egy horvát halászfaluba csöppentünk, amelynek szűk utcái elnyeltek minket a napfénnyel együtt.

Az Antica Tostatura Triestina formás kis kávézójába pihentünk meg, majd egy másik pörkölőbe indultunk.

A Torrefazione La Triestina di Ariella Doz családi pörkölőjéhez már tavaly volt szerencsénk, amikor Zoli barátunk megajándékozott minket egy zacskó őrölt kávéval, amit mi boldogan el is vittünk magunkkal a toszkán nyaralásunkra, ahol már az első kotyogósban lefőtt presszónál megállapítottuk, hogy valami egészen remek kávéval van dolgunk. A zacskót azóta is őrizzük, és nagyjából ez volt az a pont, ahol Trieszt átlépett a lehetséges úti célok közé.

Zoli már akkor sokat áradozott a helyiek kedvességén, hogy a családi üzemben a ház asszonya milyen odaadással, lelkesedéssel mesélt a kávéjukról és az 1948 óta működő pörkölőjükről. Ezt az inkább a déli vidékekre jellemző mentalitást most mi is megtapasztalhattuk, ahogy apa és fia vállvetve mutatta be – büszkén – hogy milyen is az általuk alakított, 90% arabicából és 10% robusztából készített blend, amelynek pörkölése nagyjából a bécsi és a francia közé esett. A gyors szemrevételezést még gyorsabb eszpresszók követték (ebben a formában mutatkozik meg a kávé igazi minősége, itt nincs kecmec, a tejjel, miegymással nem lehet elfedni a kávé esetleges hibáit). A városi sétánkat egy igazán príma otthoni ebéd követte, majd újabb körre indultunk. A San Marco kávéház igazi történelmi jelentőségű hely, 1914 óta várja a látogatókat. A monarchia hangulata talán itt érhető tetten a legjobban, a szecessziós, század eleji hangulatot csak fokozza a berendezés és a kávézó hátsó traktusában megbújó könyvesbolt, amely tökéletes szimbiózisban él a kávéházzal, hiszen a polcok közötti asztalokon is zajlik az élet, dolgoznak, olvasnak, beszélgetnek, és persze kávéznak az olaszok.

A reggeli kávéhoz kicsit későn nyit (fél kilenckor), ellenben a többi kávézóval viszont későn zár (tizenegykor). A kávé élményét a hely és a pincérek nagyban fokozzák.

Kis különítményünk az esti fényekre visszatért a tengerhez. Nem voltak nagy terveink, a főtér és a Canal Grande vonala között húzódó viszonylag nagy mólón tengettük az időt, élveztük a lemenőben lévő nap fényét, az általa rajzolt látványt, hallgattuk az önjelölt gitárosunk kellemes játékát és átadtuk magunkat a víz csobogásának. A tengerben ez a varázslat: van és ad, csak hagyni kell.

A naplemente utolsó fényeivel aztán visszasétáltunk a Canal Grande-hoz, hogy másik szenvedélyünknek hódoljunk: aperolozzunk egy jót, amit Triesztben szintén nem nehéz. A hazai árakhoz képest visszafogott összegekért kínált ital mellé mindenütt jár egy kis chips, amit az olaszok teljes mértékben az alkoholos italaik kísérőjeként értelmeznek és nagyon izgalmas ízesítésű, magas minőségű burgonyaszirmokat gyártanak. A kedvencünk talán a rózsaborsos, lime-os, amely valóban jól csúszik bárminemű aperitif mellé.

Annával másnap hajnalban már gyakorlottan indultunk világnak, a reggeli sétánk végén várt ránk a szemkápráztató és beltartalmában is elképesztő gluténmentes brioche és a nap egyetlen tejes kávés itala, egy jó cappucino, majd a család többi tagjával kiegészülve elindultunk a botanikus kert irányába, hogy felszálljunk a 36-os körjáratra, amely egészen a Miramare kastélyhoz visz. A trieszti napijegy 3,10 euro, azaz igencsak megéri tömegközlekedni, hiszen mind a Miramare, mint a Grotta Gigante elérhető busszal, gyorsan és a parkolás agyréme nélkül. A 36-os is negyed óra alatt átsuhant a tengerparti úton, majd nagyjából egy kilométerre a kastélytól kitette a szűrünket, de nem bántuk. A tenger partján sétáltunk végig, néztük a sirályokat, a part kövein megkapaszkodó, elterülő, már feketére sült olaszokat, majd feltűnt a Miramare kapuja és minket elnyelt egy nagyon szerethető álomvilág. A Miramare ugyanis egy mese. Mese a tengerről, a kertről és arról, hogy hogyan lehet teljes boldogságban, szimbiózisban együtt élni a tengerrel. De mint a mesék egy része, ez is szomorú, hiszen a kertben fellelhető kisebb kastély adott otthon az egykor boldog feleségnek, aki Miksa halála után beleőrült a fájdalomba.

A kert pazar látványt nyújtott, Yolanda mellett számos más kutyavendég is a passzázsokon sétált, a kerti kisházban közepes kávét és aranyáru, de egyáltalán nem vonzó szendvicseket mértek, a hely azonban lenyűgöző volt.

A flóra megtekintése után a kastélyba is bebocsáttatást nyertünk, Yolanda egy vászonszatyor mélyéről figyelte az eseményeket a vállamra akasztva, míg mi a kastély ablakaiból nyíló kilátással próbáltunk betelni.

A kastély egyébként belül is mutatós, a kiállítás sok plusz infóval szolgál, de a kastély és a kert a termek feltérképezése nélkül is igazán látványos programot kínál.

A városba visszatérve szendvicsekkel vertük el az éhünk, majd újra a belváros felé vettük az utunkat és hosszan sétálgattunk, egyre nagyobb és nagyobb köröket róva, közben időt adtunk magunknak újabb kávémérések felkeresésére, így került a napunkba a Canal Grande és a kikötő sarkán található impozáns Illy is, aminek nem csak a magyar vonatkozásai miatt érdemes tisztelettel adózni, hanem a kávéválasztékát is alaposan szemre kell venni.

A szeptemberi különlegességük egy Costa Rica-i kávé volt, amelyből eszpresszót és espresso macchiatót választottunk. A keserűcsokoládéval (étcsokoládé) kísért kávé aromája meglepően gyümölcsös volt, savai azonban szépen, visszafogottan csengtek.

A csokoládé szépen kiegészítette, kiemelte az értékeit, a csöpp csészényi kávé egy komplex ízélményt tartogatott számunkra.

A városi forgatagban ezek után furcsa EU-s játékban vettünk részt, lett egy frizbink, meg néhány félresikerült kísérletünk az eldobására, végül győzött az éhségünk és megindultunk vacsorát vadászni, amit – meglehetősen nagy kitérő után – a Viale XX Settembre árnyas fái alatt fogyasztottunk el.

A Hamerica’s egy olasz lánc, amely amerikai fogásokra specializálódott, választéka izgalmas, az alapanyagai jók, a trieszti egység belső tere egyenesen zseniális. Érdemes lenne ide egyszer télen is visszatérni, amikor nem evidencia, hogy az ember kint, a nyílt téren eszik, ha már egyszer ilyen csodálatos idő van.

A vacsora után már csak pihenni tértünk, mert másnapra nagy terveim voltak. A kora reggeli mentes brioche és cappucino után bevásárolni vonultunk. Az infláció előtt itthon is kedvelt időtöltésünk volt az élelmiszervásárlás (azóta inkább csak fennhangon való dühöngés, a régi árak pontos ismeretének bizonygatása a partnerünknek és mindenki anyjának szidása zajlik ilyenkor), az olaszoknál újra megéltük, mint kellemes élményt (talán mert az élelmiszerek jelentős része olcsóbb, mint mifelénk, a minőségről meg kár is vitatkozni). Yoli minden vásárlásunk után előszeretettel dugdossa bele az orrát a bevásárlószatyrokba, hogy feltérképezze a választékot, most azt is leteszteltük, hogy ha a bevásárlás eredménye ennyire izgatja, akkor vajon magát a folyamatot is csípné-e, ugyanis az olasz bolthálózatok közül a Conadba nem csak be lehet vinni a négylábú kedvenceinket, hanem külön bevásárlókocsi is rendelkezésünkre áll, amiben utazhat.

A kutyának bejött a boltba járás, úgy ült a bevásárlókocsi elejében, élesre állított orral, hogy leginkább a Titanic szerelmespárjára emlékeztetett, abban az ominózus jelenetben, a hajó orrában. Nem ficergett, nem akart kiugrani, elfogadta, hogy ez a mennyország és ennek megfelelően meg volt hatva.

A vásárlás és a reggeli után már gyakorlottan léptünk meg a Botanikus kert irányába, hogy elcsípjük a 36-os buszt, amiről kicsit arrébb átszálltunk a 42-re és azzal kanyarodtunk egyre magasabbra a Triesztet övező hegyoldalba. A végcélunk a Grotta Gigante volt, Európa legnagyobb, felszerelés nélkül járható barlangja, amely – mint megtudtuk – tulajdonképp két egymás felett húzódó barlangrendszer, két ősfolyó vájta járat összenyílásából keletkezett. Jegyet állítólag érdemes előre váltani és erre a bejáratnál számos olasz és angol nyelvű felirat figyelmeztet, de a kongóan üres előtérben a hölgy rendkívül kedvesen azonnal adott számunkra a következő vezetett túrára jegyet, így valószínűleg ez a presszió csak a nyári időszak sajátja.

A tárlatvezetésig a közelben lévő (a barlang kijárata mellett található) kávézóban sörözgettünk, rápihentünk a barlangra, majd magunkra húztunk néhány réteget (11 fok van lent), a kutyát egy vászonszatyorba ültettük és beálltunk az időközben felhízott látogatói sorba. A túrát egy helyes és rendkívül fitt fiatal lány vezette, olaszul és angolul tájékoztatva minket minden apró részletről, miközben – szinte észrevétlenül – ötszáz lépcsőn aláereszkedve megérkeztünk a barlang látogatható mélységének aljára.

Egy óriási dínótojásban álltunk, ahol a romantikus tárlatvezetőnk épp a kövek szerelméről tartott előadást, ahogy a sztalaktit és a sztalagmit egymás iránti vágya hajtja őket, hogy 12 évente 1 mm-t vastagítva önmagukon egyszer csak összetalálkozzanak a barlang magányában.

Amíg ő romantikázott, nekem elkalandozott a figyelmem és feltűnt egy a lejövetelünket támogató lépcsősornál sokkalta kevésbé szimpatikus lépcsőház a barlang falához rögzítve. Félelmeim beigazolódtak, az 500 lépcsőt felfele – kutyát vállra vetve – is meg kellett „ugranunk”, amit annyira már nem élveztem. A barlangot ettől függetlenül kár kihagyni, a méretei befogadhatóak, de nem feldolgozhatóak, a fotóink egyáltalán nem adják vissza azt a térélményt, amivel ott dolgunk volt. Nagyon más, mint a budai barlangjaink.

A városba visszatérve ebédelni tértünk, kivétel nélkül mindenki boldog volt a paradicsomszószos tésztával, majd a Nőkkel hátrahagytuk a megfáradtakat (hogy a kutya mi az ördögbe dőlt ki ennyire, azt azért nem tudom) és engedtük magunkat erre-arra elcsábítani a ruhaüzletekben, majd a végén egy aperollal ünnepeltük a létezést, miközben figyeltük az olaszokat és erősen irigykedtünk arra az eleganciára, amit ők la bella figura néven emlegetnek. A la bella figura alapvetően nem öltözködési stílus, inkább életviteli forma, afféle filozófia, hogy jól kinézni nem opció, az élet minden napján, minden helyzetben tegyünk meg mindent azért, hogy önmagunk legjobb formáját hozzuk (lazán és könnyedén, ne pedig erőlködve és túlzón). Az olaszok nem mennek mackónadrágban a boltba, a táskájuk és a cipőjük alapból harmóniában van, a laza elegancia nagymesterei, akik érik és tudják, hogy a papucscipő az ő lábukon mindig más minőséget fog képviselni, mintha mi bújnánk bele. Elsajátítani valószínűleg szinte lehetetlen ezt a született arányérzéket, de törekedni rá lehet és érdemes.

Az estét további aperolok színesítették, meg az elengedhetetlen kávévásárlások, amelyekkel majd otthoni környezetben nyújtjuk tovább az olasz élményt, ameddig a frissen pörkölt kávészemek kitartanak.

A e-könyv olvasók terén sem állt meg a fejlődést, a PocketBook az IFA Berlin 2023-as technológiai kiállításon mutatta be a vadonatúj Verse termékcsaládját, amelyben 6 hüvelykes, mindössze 7,6 mm-es vastagságú, kompakt és könnyű e-olvasók találhatóak.

A PocketBook Verse Pro csúcskategóriás eszköz Text-to-Speech hangkimenettel rendelkezik, így a  könyveket Bluetooth-os fej- vagy fülhallgatón keresztül akár fel is olvassa nekünk a szöveget, amelyhez két magyar hang, Attila és Kinga is elérhető. A Verse Pro-val ráadásul akár a kádban is olvashatunk, hiszen az IPX8 szabványnak megfelelően bírja a vizet. A PocketBook új Verse Pro e-olvasója ezen kívül még számos kényelmi funkcióival növeli az olvasás élményét, a csúcskategóriás eszközt vonzó azúrkék és a szenvedélyes vörös színei is különlegessé varázsolják.

Könyvszerű élmény az olvasás öröméért

A 6 hüvelykes E Ink Carta™ képernyővel, 1072 × 1448 pixeles (300 PPI) HD felbontással rendelkező PocketBook Verse Pro kényelmes olvasást biztosít anélkül, hogy a szemünket megerőltetnénk: az eszköz optikai jellemzői olyan közel állnak a nyomtatott oldalakéhoz, amennyire csak az egy elektronikus megjelenítő esetében lehetséges. A készülék E Ink kijelzője nem csillog a napfényben, így tökéletesen éles szöveget biztosít kültéri olvasáshoz is. Az energiahatékony E Ink technológia pedig akár egy hónapnyi olvasást lehetővé tesz egyetlen akkumulátorfeltöltéssel.

SMARTlight technológia és dark mode

Két további funkció, amely jelentősen hozzájárul a kényelmes olvasáshoz a SMARTlight és a sötét üzemmód. Kézi üzemmódban a SMARTlight lehetővé teszi a fényerő beállítását és a meleg vagy hideg tónusok kiválasztását, valamint a beállítások elmentését a későbbi egyszerű váltás érdekében. Automatikus üzemmódban a SMARTlight a napszaknak megfelelően állítja be a fényerőt és a színhőmérsékletet. A sötét üzemmód (dark mode) javítja az olvasási élményt gyenge megvilágítás mellett, így a háttér sötét, a szöveg pedig fehér lesz.

Text-to-Speech és hangoskönyvek

A PocketBook Verse Pro támogatja a Text-to-Speech funkciót, amely képes bármilyen szövegfájlt hangsávvá alakítani, és a 26 elérhető nyelv egyikén elmondani. Könyvolvasásról szöveghallgatásra váltani mindössze két kattintás, és az e-olvasó hangosan olvasni kezd, miközben a napi rutinunkat végezzük. A természetes hangzású hangok garantálják, hogy a könyv nem veszít a részletekből vagy a hangsúlyból, ehhez pedig magyar férfi (Attila) és női hang (Kinga) is elérhető.

A készülék 6 népszerű hangformátumot is támogat, így hangoskönyvek hallgatásához is kiváló választás. A Bluetooth technológiának köszönhetően az e-olvasó egyszerűen csatlakoztatható vezeték nélküli fejhallgatóhoz vagy autós audiorendszerhez, így biztosítva a megszakítás nélküli felolvasást vagy akár a zenehallgatást.

IPX8 víz elleni védelem a korlátozások nélküli olvasáshoz

A PocketBook Verse Pro megfelel az IPX8 szabványnak, azaz az e-olvasó nem károsodna, ha 60 percig 2 méter mély édesvízben lenne. Ezért akár a fürdőben, akár a medence közelében olvasunk, belemerülhetünk kedvenc könyvünkbe anélkül, hogy aggódnunk kellene az e-olvasó víznek való kitettsége miatt.

Kompakt és vonzó kialakítás

A PocketBook Verse Pro tökéletesen kompakt, stílusos megjelenésű, és jól átgondolt ergonómia jellemzi. A mindössze 108 × 156 × 7,6 mm-es mérete kényelmes olvasást biztosít akkor is, egy kézzel tartjuk a készüléket. A vonzó azúrkék vagy szenvedélyes vörös színekben érkező e-olvasó érintőképernyője vagy alul található mechanikus gombja kényelmessé teszi az oldalak közötti navigációt is.

25 formátum, egy hónapnyi olvasás újratöltés nélkül és egyéb Verse Pro funkciók

• Minden népszerű formátum átalakítás nélkül: az e-olvasó 25 formátumot támogat, köztük az összes leggyakoribbat: ACSM, AZW, AZW3, CBR, DJVU, DOC, EPUB, FB2, MOBI, PDF, TXT, JPEG, PNG, TIFF.
• Adobe DRM támogatás: könyvek kölcsönzése online könyvtárakból az Adobe DRM technológiának köszönhetően.
• 6 audioformátum támogatása: MP3, MP3.zip, OGG, OGG.zip, M4A, M4B.
• Akár egy hónapnyi munka egyetlen töltéssel: a hihetetlen energiahatékonyság a Verse Pro-t ideális kütyüvé teszi a mindennapi olvasáshoz és utazáshoz egyaránt.
• PocketBook felhőszolgáltatás és wifi: kényelmes vásárláshoz, szinkronizáláshoz és a könyvtár kezeléséhez.
• 16 GB belső tárhely: elegendő hely egy lenyűgöző könyvtár számára.
• Automatikus képernyőforgatás: módosítja a képernyő tájolását a még jobb olvasási kényelem érdekében.
• Előre telepített szótárak: 11 nyelvkombináció, 42 kombináció pedig ingyenesen letölthető.
• Könnyű és kompakt méret: a készülék súlya mindössze 186 g, vastagsága pedig 7,6 mm.

PocketBook Verse: az egyik legvékonyabb könyvolvasó elérhető áron 

A PocketBook felhasználóbarát, kompakt és könnyű, 6 hüvelykes Verse e-olvasója minden feltételt biztosít a kényelmes olvasáshoz. A készülék szemkímélő E Ink Carta™ érintőképernyővel, adaptív SMARTlight világítással, microSD-nyílással rendelkezik, és támogatja a PocketBook Cloudot.

Olyan szemkímélő, mint egy nyomtatott oldal 

A PocketBook Verse jó társ az e-könyvmolyok számára. A 6 hüvelykes E Ink Carta™ HD érintőképernyővel kényelmes és élvezetes az olvasás. A kiváló minőségű kijelző papírszerű élményt biztosít, így több órán keresztül olvashatjuk anélkül, hogy ez megerőltetné a szemünket. Verőfényes időben sem kell nélkülöznünk, mivel az E Ink e-olvasók kijelzői tükröződésmentesek.

Nagyobb szabadság az adaptív SMARTlight segítségével 

A SMARTlight technológiával bármilyen fényviszonyokhoz hozzáigazíthatjuk a képernyő paramétereit, beállíthatjuk fényerejét és színhőmérsékletét. Zökkenőmentesen testre szabhatjuk az oldal színtónusát anélkül, hogy megszakítanánk az olvasást – egyszerűen csúsztassuk végig az ujjunkat a kijelző oldalán. A preferált képernyőbeállítási sablonokat el is menthetjük, és később aktiválhatjuk, így személyre szabhatjuk a megjelenítést.

Korlátlan olvasás 25 formátum támogatásával 

A PocketBook Verse 25 könyv- és grafikai formátumot támogat, beleértve az ACSM, AZW, CBZ, DJVU, DOC, EPUB, FB2, PDF, TXT, JPEG és PNG formátumokat. Így többé nincs szükség a fájlok konvertálására, és értékes időt takaríthatunk meg. A Verse az Adobe DRM támogatásának köszönhetően kompatibilis az online könyvtári szolgáltatásokkal is. A könyvek online kölcsönzése még soha nem volt ilyen egyszerű!

Memóriakártya-nyílás és egy hónapnyi olvasás egyetlen feltöltéssel 

A PocketBook Verse segítségével soha nem fogyunk ki az olvasási lehetőségekből. A készülék 8 GB beépített memóriával rendelkezik, amely elegendő helyet biztosít több ezer könyv tárolására. Emellett memóriakártya-nyílást is tartalmaz, amely akár 128 GB-ot is támogat, így virtuális könyvtárunkat több mint 15 ezer e-könyvre bővíthetjük az egyes letöltött fájlok formátumától és minőségétől függően. A Verse az energiahatékonyságban is jeleskedik: egyetlen teljes feltöltéssel akár egy hónapnyi aktív olvasást biztosít.

A kényelem és a stílus kiváló kombinációja 

A PocketBook Verse egy kompakt eszköz, amely mindössze 182 grammot nyom, így gond nélkül elfér egy kisebb táskában is. A mechanikus vezérlőgombok és az érintőképernyő használatával az e-olvasó könnyed navigációt és intuitív olvasási élményt kínál. A Verse letisztult és stílusos megjelenésű, a minimalista dizájnt szemet gyönyörködtető élénkkék és ködszürke színek teszik még kifinomultabbá.

Kiváló olvasási lehetőségek ingyenes szótárak és felhőszolgáltatások segítségével 

A beépített wifivel a PocketBook Verse gyors hozzáférést biztosít az online könyvesboltokhoz, lehetővé téve a különféle forrásokból származó könyvek egyszerű böngészését és vásárlását. A PocketBook Cloud segítségével szinkronizálhatjuk a fájljainkat a különböző eszközeink között, míg a Dropbox lehetővé teszi az e-könyvek gyors elérését és megnyitását közvetlenül a készülékünkön. A 11 előre betöltött szótár mellett további 42 nyelvkombináció tölthető le ingyenesen. Akár új nyelvet tanulunk, akár nyelvi készségünket fejlesztjük, a PocketBook Verse tökéletes társ a nyelvrajongók számára is. 

Voltak éveink, amíg Zsófi szemüvegén keresztül nézve a világot, annak közepe Korea volt. Minden lehetséges formában kerestük a kapcsolódást az országgal, a kultúrával, amire csodás lehetőséget kínált a Koreai Kulturális Központ és annak számos programja. Idén szeptemberben a koreai kultúráról fog szólni sok minden Budapest-szerte. A szervezők ugyanis 4 helyszínen 12 programmal, élő közvetítésekkel várják az ázsiai kultúra iránt érdeklődőket. A fesztivál középpontjában a K-gugak áll, amely a koreai hagyományos kultúrából és művészetekből kiindulva – egészen napjainkig – mutatja be a koreai zenét.

Koreai koncertsorozat

A Koreai Kulturális Fesztivál koncertsorozatának eseményein a hagyományos koreai zene, a gugak számos különböző arca jelenik meg a „K-gugak” kezdeteitől egészen napjainkig. A Magyar Zene Házának színpadán fellép a geomungo koronázatlan királynője, Heo Yoon-jeong vezetésével a Black String; a Gyeonggi tartománybeli népdalok mestere, Lee Hee-moon által fémjelzett „NAL projekt”; valamint a tradicionális koreai hangszerek hangját a kortárs zene nyelvén megszólaltató Park Jiha.

JONGMYO JERYEAK, ősi királyi rituális zenék és táncok Koreából

A Nemzeti Gugak Központ világkörüli turnéja egyik európai állomásaként hazánkba érkezik, hogy előadják a JONGMYO JERYEAK-ot, amely a királyi ősök rituális zenéje a Jongmyo Szentélyben. A JONGMYO JERYEAK, ami a nemzet első regisztrált Szellemi Kulturális Öröksége volt 1964-ben, felkerült a UNESCO Emberiség Szellemi Kulturális Örökségeinek listájára 2001-ben. A magyarországi nagyszabású, 90 perces előadásban 54 zenész és 18 táncos lép az Erkel színház színpadára. 

JONGMYO JERYEAK

Workshopok & Szimpózium

Azokat, aki szeretnék közelebbről megismerni a koreai zene történetét, kipróbálni egyedi hangszereit, azokra különböző témájú workshopok és szimpóziumok várnak a Koreai Kulturális Központban és a Hagyományok Házában. A 2004-ben alapított Jindo Nemzeti Gugak Központ szakemberei elkalauzolják a résztvevőket a hagyományos koreai zenét és táncot magába foglaló K-gugak világába.

Népzenei témájú filmek klubja

A 2007 óta Magyarországon is megrendezett Koreai Filmhét népszerűsége is mutatja a távol-keleti ország filmjeinek egész világot meghódító népszerűségét. A szeptemberi kulturális fesztiválnak köszönhetően két olyan különleges filmet is bemutatnak a Koreai Kulturális Központ filmklubjában, amelyek középpontjában a koreai zene és tánc áll, mindez persze a koreai filmművészet fordulatos elemeivel megfűszerezve.

Koreai Filmklub – Az énekes

Jeong Kwan, a koreai templomi konyha nagymestere

A Koreai Kulturális Központ felkérésére a koreai templomi konyha nagymestere, Jeong Kwan szerzetesnő érkezik hazánkba, hogy az egészségmegőrzésről, az élet tiszteletéről, valamint a fenntarthatóság elgondolásain nyugvó koreai templomi konyha lényegéről meséljen. Az előadást online élőben közvetítik majd.

Ha szeretnétek többet megtudni a 2023-as Koreai Kulturális Fesztivál programjairól, akkor kövessétek az esemény Facebook oldalát.