MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

A rózsaszín szerelmesei minden évben  június 23-án ünneplik a nemzetközi pink napot, ki az aznapi öltözékével, ki a kiegészítőivel, de akadnak olyanok is, akik pink színű ételeket vagy épp italokat készítenek ezen a napon. A Schweppes ennek örömére összegyűjtött négy érdekességet a rózsaszínről, amiről lehet, hogy még nem hallottál.

Régen a kisfiúkat öltöztették rózsaszínbe

Bár manapság a fiú újszülöttek és kisfiúk ruhatárában szinte alig jelenik meg a pink és annak árnyalatai, nem is olyan régen még sokkal gyakoribb volt az apró ruhatárukban ez a szín.  Hosszú ideig minden csecsemő ruhája fehér volt, de a 19. század közepétől kezdtek elterjedni a színes darabok is, a kislányokat kékbe, a kisfiúkat rózsaszínbe öltöztették. Ennek okairól megoszlanak a vélemények, de a legvalószínűbb, hogy akkoriban a kéket a tisztasággal, a női finomsággal, míg a pirosat az erővel, a maszkulinitással azonosították. Ezek halványabb árnyalatait pedig a kisgyermekek viselték, így lett a fiúk színe a rózsaszín, a lányoké pedig a halvány kék. Ez a szokás hozzávetőleg száz évig uralta az európai gyerekruha-ipart, majd a 40-es évek környékén – nem ismert okokból – megfordult. Manapság egyre több fiú és felnőtt férfi viseli a pink különböző árnyalatait, a fentiek tudatában pedig ezen nincs is mit csodálkoznunk.

A rózsaszín segít az agresszió kezelésében

A színek egyértelműen hatással vannak az érzelmeinkre és a lelkiállapotunkra. A kórházakban előszeretettel használt zöld például köztudottan nyugtat, míg a sárga aktivitásra ösztönöz. De mi a helyzet a rózsaszínnel? Két tiszt, Gene Baker és Ron Miller 1979‑ben a Seattle‑i haditengerészetnél tett egy érdekes kísérletet: pár cellát rózsaszínre festettek, és hét hónapon át figyelték, milyen hatással vannak a rabokra. A tesztidőszak alatt az ezekbe a zárkákba kerülő dühös, agresszív, olykor őrjöngő elítéltek mindegyikének elég volt körülbelül negyedóra ahhoz, hogy lenyugodjanak, sőt, egyetlen erőszakos eset sem történt a rózsaszínűre festett cellákban. A módszer több büntetés-végrehajtási intézetet is meggyőzött, és a rózsaszín elkezdett megjelenni a zárkák és a folyosók falain, valamint a rabok ruháján. A vállalkozó szellemű tisztekről Alexander Schauss, az az amerikai pszichológus nevezte el ezt az árnyalatot Baker-Miller rózsaszínnek, aki korábban maga is végzett kutatásokat a rózsaszín élettani hatásaival kapcsolatban.

Nem csak az unikornis lehet rózsaszín

A rózsaszínre hajlamosak vagyunk mesterséges színként gondolni, pedig a természetben számtalan ilyen árnyalatban pompázó növénnyel, sőt állattal is találkozhatunk – gondoljunk csak a malacokra. A rózsaszínű tollazattal díszelgő madarak közül a legismertebb talán a flamingó, amely színét az alfa- és béta-karotinban gazdag étrendjének köszönheti. Többféle ízeltlábú is magára ölti ezt a színt, mint például az orchidea manó, a mexikói rózsaszín madárpók vagy a rózsaszín sáska, de a hüllők közül is többen pompáznak ebben az igen látványos árnyalatban, élükön az ásógyíkkal. A vízben is számtalanszor pillanthatjuk meg a pink színt, amely kiemelt képviselői a korallok és a halak – köztük a legnagyobb a rózsaszín rája -, ugyanakkor egy vízi emlős is ilyen színben éli az életét, nevezetesen a thaiföldi rózsaszínű delfin. A pink tehát még véletlenül sem csak a mesebeli lények színe, de tény, hogy a természetben nem a leggyakoribb.

Rózsaszín újságtól a rózsaszín mezig

A századfordulón két lap összeolvadásából született meg a La Gazzetta Dello Sport, amelyet az első három évben még zöld papírra nyomtattak, de utána az olasz sportlapot csak rózsaszínben lehetett kapni, sőt lehet, hiszen a mai napig az ország egyik legnépszerűbb napilapja. A La Gazzetta, mint a Giro d’Italia alapítója, a védjegyévé vált rózsaszínt a kerékpárversenybe is bevitte. 1931 óta, a körverseny minden szakasza után annak a versenyzőnek adják a Maglia Rosát, vagyis a rózsaszín mezt, aki az összetett versenyben az első helyen áll.

Idd meg a rózsaszínt!

A Schweppes eredeti receptjét 1783-ban találta fel Johann Jacob Schweppe, aki ezzel a világon elsőként palackozott szénsavval dúsított vizet. Ezzel a kísérletező hozzáállással jött létre a márka legújabb tagja, a Pink Tonic is. A Pink Tonic friss ízével, tökéletes választás akár magában fogyasztva, de kihagyhatatlan kelléke a frissítő, nyári koktéloknak is. Édesen keserű íze a piros bogyós gyümölcsök zamatával egészül ki, ennek köszönhetőbben az lágyabb, mint az ikonikus indian toniké. A tonik egyedi ízvilágáért felelős valódi kinin kivonattal készült Pink Tonic akár magában, de koktélként is megállja a helyét.

Az ázsiai írók szinte minden esetben kifognak rajtam. Egyszerűen nem tudok a gondolatmenetükkel, az asszociációikkal, a metaforáikkal, a képi megfogalmazásaikkal azonosulni, túl lassú a próza, túl elvontak az események leírásai, és a vége – néhány kivételtől eltekintve – mindig az, hogy kicsit kellemetlenül érzem magam és félre teszem az adott könyvet.

Shelley Parker-Channek sikerült megtörni ezt a szériát és arra is hamar rájöttem, hogy miért. A félig kínai, félig ausztrál írónő angolszász gyökerű neveltetése pont akkora hatást gyakorolt a prózájára, ami számomra könnyen fogyaszthatóvá, rendkívül szerethetővé tette, úgy hogy megőrizte annak varázslatos keleti mivoltát.

Nem feltétlen csak ezért, de szerintem részben ennek is köszönhető az a sikercunami Shelley A nappá vált lánnyal elindított és nem csak az ázsiai irodalom részeként, hanem ausztrál íróként is elsöprő sikereket ért el.

A nappá vált lányt könnyű szeretni. A maga kegyetlen valósága, a kíméletlen sorskövetése ellenére a főszereplő szerethető, egy olyan kor szülötte, amikor a női sors alap elrendeltetése a „semmi lét” és ő mégis megtalálja az utat ahhoz, hogy „minden” legyen. A kínai és világtörténelem fontos eseményeit meséli el, egy párhuzamos valóságon keresztül, amiben minden ismerős és mégis minden más. Ebben a valóságban sincs a női nemnek valós létjogosultsága, itt azonban mégis megesik az a malőr, hogy egy nő ragadja magához a hatalmat, amit semmi más nem tesz lehetővé, mint az önmagába vetett végtelen hite.

A könyv egy himnusz a női erőhöz, ahhoz a belső energiához, amely évezredeken át volt képes a hendikeppel születő és élő nem egyes tagjai számára olyan életpályák megélését is lehetővé tenni, amelyek ma sem nevezhetők általánosnak. Az örömének azonban bőven tartalmaz ürömöt is, hiszen az önmagunk megélése, a lényünkből fakadó megtalálása és a vágyainknak való útteremtés számos lemondással, sok esetben a férfijogú társadalom szabályainak magunkra szabásával, azoknak a béklyóknak a magunkravételével jár. A nappá vált lány örömódája szépen szól, a történetmesélés egyenletes, a leíró részek olvasmányosak, szép képekben dolgozik, a csatajelenetek során sem veszítjük el a fonalat. Érzelmi oldala erős, a könyv utolsó egy ötödében, a végkifejlet felé menetelve azonban még érződik a rutin hiánya, a tempó staccatóba vált, egyszerre túl sok síkon valósul meg a főszereplő új minősége.

Ennek ellenére A nappá vált lány remek olvasmány, kellemes felütés annak, aki a történelem ezen szegletével kíván foglalkozni, vonzzák az ázsiai alkotások vagy csak vágyik egy szépen felépített fejlődésregényre.

Gyerekkorunk nyolcgombócos ábrándjai, minden nyár elmaradhatatlan és örök desszertje a fagylalt. Szeretjük a sajátunkat, irigyeljük az olaszokat, a hűtőben tartunk 2-3 dobozosat, ha lehetőségünk van rá, otthon is készítjük, és folyton-folyvást elcsábulunk. De lehet ellenállni neki? Áááá, dehogy. Az emberiség már ősidők óta rabja a jeges édességnek.

Történelmi hűsítők

A dolog igen régen kezdődött. Ha a kronológia megbízható vonalán szeretnénk haladni, akkor a fagylalt első felbukkanását a Bibliában találjuk, ahol Ábrahámot kecsketejjel kevert hóval kínálták. Mi ez, ha nem egyfajta jeges hűsítő?

Aztán persze ott vannak az egyiptomiak és a görögök, akik szintén ráéreztek a dologra, meg elég meleg is volt arrafelé, hogy valamifajta csellel hűvöset csempésszenek az életükbe. Ekkortájt főleg hóval kevert italokat vagy jégre tett gyümölcsöket kínáltak a vendégeiknek.

A következő fázis a görögöktől szinte mindent elleső rómaiaknál található. A híresen hírhedt Néróról állítólag köztudomású volt, hogy igencsak kedveli a – sorbet jellegű – fagylaltokat. Az elkészítés módja ekkorra annyit változott, hogy a jéghez nem gyümölcsöt kínáltak, hanem annak a levét, és ezt egy kicsit feljavították mézzel. Az így készített desszert meg már tényleg fagylaltszerű.

Az arabok a jég közé tett gyümölcslevet fagyasztották le, így nyertek fagylaltot. Főleg citrusfélék levéből készítettek fagylaltot, és náluk a méz helyett már a cukornádszirup adta a fagylalt édességét. Sorbet típusú receptjeiket már a Kitab al-Tabikh, a 13. században íródott arab szakácskönyvben is megtalálhatjuk.

De mint sok minden más, a fagylalt a földtekénk más pontján is megszületett. Kínában a jéggel való hűtés, a hűtőkamrák már i.e 1000 környékén ismertek voltak, és innen csak egy ugrás a fagyasztott édességig, ami általában főtt rizsből állt, amihez fűszereket és tejet adtak, majd ezt a keveréket fagyasztották ki. Egyes feltételezések szerint a fagylaltkészítés művészetét Marco Polo vitte haza Kínából.

A római kor után a reneszánsz idejében kapott új erőre a fagylalt, ami az araboktól kiművelődött szicíliai szakácsoknak, cukrászoknak volt köszönhető. Ők közvetítették az édességet Európa felé.

A 16. században már a csizma szárán is nagy lelkesedéssel készítették a fagylaltot. A kor leghíresebb szakácsa, Rugerri olyan jó hűsítőket készített, hogy Medici Katalin még Franciaországba is magával vitte, amikor férjez ment Henry de Valois-hoz.

Rugerri egyébként egy szakácsversenyen nyert a fagylaltjával, aminek a kiírása szerint egyedülálló étellel kellett előrukkolni a szakácsoknak. Sajnos a franciaországi tartózkodása nem úgy alakult, ahogy tervezte, a titkos receptre irigy francia szakácsok egy idő után nem csak szavakkal, de tettleg is bántalmazták, így egy este – a receptet Medici Katalinnak hátrahagyva – hazatért Itáliába. 

Az igazán modern, tejjel és tojással készített fagylaltot egy igazi reneszánsz embernek köszönhetjük. A katona, díszlettervező zseni Bernardo Buontalentinek jutott eszébe, hogy ezekből az alapanyagokból készítse el a fagylaltot, 1559-ben egy pazar bankett záróakkordjaként. A zabaglionén és gyümölcsön alapuló, fém öntőformákban dermesztett desszertnek zajos sikere volt.

A Gelato Buontalenti alapja tej, méz, tojássárgája és egy kis bor, majd ehhez jön a citromlével ízesített gyümölcs. A firenzei krém a mai napig létező és kedvelt desszert.

Buontalenti annyira komolyan vette a fagylaltkészítést, hogy bizonyos Firenze környéki villákba még jég tárolására alkalmas helyiségeket is épített, és a lapáttal való fagylaltkeverés technológiájának a megalkotása is az ő nevéhez fűződik.

A kísérletezés korszaka után már szakácskönyvekben is találkozhatunk fagylaltokkal. Antonio Latini 1692-es szakácskönyvében konkrét receptek szerepelnek, leírások arról, hogyan keverjük a havat sóval, hogyan ízesítsük a fagylaltot cukorral, gyümölccsel, csokoládéval vagy fahéjjal.

Az első, csak fagylaltokra koncentráló szakácskönyv pedig 1775-ben jelent meg Nápolyban, Filipo Baldini tollából.

A lelkes Itália után a fagylaltnak behódolt Franciaország, Németország, I. Károlynak jóvoltából Anglia, és a portugál gyarmatnak köszönhetően a fagylalt megérkezett Indiába is.

Újabb lépés volt a tökéletes fagylalt felé a tejszín felhasználása. Francesco Procopio dei Coltelli szicíliai cukrász volt az, aki újabb szintre emelte a fagylaltot. Ezért a krémes csodáért sokan elzarándokoltak az 1686-ban megnyílt és azóta is üzemelő párizsi kávézójába, a Le Procope-ba, ahol 40 féle fagylalt közül választhattak a vendégek.

A leigázott Európa után Amerika is megadta magát a fagylaltnak. Az első fagylaltozót New Yorkban nyitotta meg Giovanni Bosio 1770-ban, így hódítva teret az olasz édesség számára az Újvilágban. Az olaszt félrehalló amerikaiaknak köszönhetően született a hokey-pokey (hókuszpók), ami a kis kézikocsival rendelkező, általában olasz bevándorlók által kínált fagylaltot jelentette. Az „O, poco che” (ó, mily kevés) félrehallásából született.

Az olaszok tovább hódítottak a fagylalttal. Bő száz évvel a Le Procope megnyitása után, 1798-ban újabb olasz fagylaltozó nyílt Párizsban. A Café Napolitain tulajdonosa, Alessandro Tortoni egészen újszerű fagylaltokat kezdett el tartani a kávézójában. Nevéhez fűződik például a fagylaltszendvics is. Mivel a kávézóban Napóleon is többször megfordult, így hamar nagy népszerűségre tett szert a hely. Az 1893-ban bezárt kávézó neves vendégei (a teljesség igénye nélkül): Talleyrand, Bismark, Manet, Dumas. Ez utóbbi a Monte Christo grófjában meg is említi a kávézót magát.

Többek között Giuseppe Verdi a híres zeneszerző is nagy fagylaltrajongó volt, olyannyira, hogy a Sant’ Agata-i villájában külön jégvermet is készíttetett.

Amerikában 1851-ben Jacob Fussel megnyitotta fagylaltgyárát. A kor ipari fejlődésének hála már könnyedén képesek voltak előállítani nagyobb mennyiségű fagylaltot. 1899-ben Franciaországban Gaulin feltalálta a homogenizálást, és ennek köszönhetően sokkal selymesebb, krémesebb állagú fagylaltok előállítása vált lehetővé.

Az Újvilágban július 18. a Nemzeti Fagylaltnap.

Nagy kedvencünk: a fagylalttölcsér

Érdekes mód, hogy amilyen régi, bibliai gyökerekkel bír a fagylalt, annyira új keletű a tölcsér. Ugyanis a fagylaltot főleg kelyhekben kínálták az arra érdemeseknek, és csak a 19. század vége felé kezdtek el tömegesen ráharapni erre az édességre, főleg Amerikában.

Az olasz származású, de New Yorkban élő fagylaltárus, Italo Marchiony volt az, aki 1903-ban rájött, hogy a korlátozott kehelyszám és a mosogatás helyett papírkúpokban, majd tésztából készített, préselt kúpokban kiválóan lehet nagyobb mennyiségű fagylaltot értékesíteni. A kúpokat az 1904-es angliai világkiállításon is bemutatták.

A teljesség kedvéért azért el kell mondanunk, hogy a manapság felárral megvehető, édes tölcsérnek titulált sült ostyahenger már korábban ismert volt. A spanyolok által feltalált és a világ által használt kézműves tölcsért, a „spanyol tekercset” váltotta le a Marchiony-féle tölcsér.

A tölcsér sokat lendített a fagylalt elterjedésén, majd 1923-ban még egy dolog hozzájárult, hogy egyre többen nyalhassák a hűsítő desszertet, Harry Burt cukrászmester feltalálta és szabadalmaztatta a pálcikás fagylaltot.

Hűsöl Pest-Buda

Pest-Budán 1837-ban lehetett először fagylaltot kapni Fischer Péter belvárosi, Színház téri boltjában. A nyelvújítás előtt hideg nyalatként ismeretes édesség hamar divatossá vált, és sorra nyíltak a fagylaltot árusító cukrászdák. A Fischer által kínált tucatnyi íz közül a leghíresebb a gránátalma- és a narancsfagylalt volt.

A mi hírességeink közül állítólag Deák kedvelte nagyon a fagylaltot, és meglepő módon a rendkívül megfontoltan étkező, soványságára sokat adó Sissi királyné is néha elnyalt egy-egy ibolyaízű gombócot.

(A cikk forrása: Mindmegette.hu, szerző: Wessely Márta)

A héten egy rendkívül érdekes és számomra megnyugtató előadásba csöppentem, egy jógaórán, egy kutyás jógaórán. Ültem a tatamimon, Yoli épp önfeledten játszott egy rendkívül cuki tacskólánnyal és közben azt hallgattam, hogy miként alakult/alakul a viszonyunk, nekünk embereknek, a velünk együtt élő kutyáinkkal és hogy az, ahogy egyre inkább a legbelsőbb köreinkbe tartoznak ezek az állatok korántsem egy újfajta minősége az ember-kutya kapcsolatnak, sokkal inkább egy visszatérés arra a nívóra, amit sok ezer évvel ezelőtt már a kutya és az ember is megtapasztalt.

Korom Gábor kutyaszakértő előadásában arra is kitért, hogy a kutyák élete hogyan változott meg azzal, hogy – mint mindig – alkalmazkodtak, alkalmazkodnak az igényeinkhez, hogy az egészségük megőrzése szempontjából lényeges a prevenció és a mozgás, a szellemi és fizikai „lefárasztás” megfelelő kombinációja, amiben a kutya ingerekkel találkozik és amiben – sok esetben – az ember is aktívan részt vesz.

Szappan Petrával pedig azt is megtapasztalhattuk, hogy milyen a közös mozgás, ami nem a kutya igényeit követve ad teret az embernek, hanem a számunkra ideális, testi-lelki feltöltődésünket elősegítő jógába hogyan tudjuk bevonni a kutyánkat. Petra példája tanítani való, a kutyájával létrejött szimbiózisban tetten érhető az elfogadás, az idő, az egymásra hangolódás és megtapasztalható benne, hogy ez az elfoglaltság a kutya számára is aktív és kifejezetten élvezetes tevékenység.

Yoli ezen a szellemi szinten még nem mozgott az első jógaórája alatt, amíg én lefelé néző kutyában, harcos egyes pózban nyújtottam, kerestem az egyensúlyomat önmagammal és a világgal, addig hallottam a vidáman kopogó kis körmöcskéit a terem padlóján, ahogy mindent ellenőrzése alá vont és felügyelt.

A meditációnál sikerült ölbe vonnom, itt tempósan be is aludt, boldogan megfáradva a sok hancúrozásban.

Bár a kutyás jóga most csak a Perfect Fit eseményeként jött létre és Yoli sem volt feltétlen mintakutya az ottlétünk alatt, bevallom, ha lenne ebből a fajta közös létezésből a város más pontjain is, lehet, hogy örömmel csatlakoznék.

S hogy mit tud a Perfect Fit, amivel támogathatja a kutyák/macskák jólétét?

A Perfect Fit márka az teljes test egészségének filozófiáját követve igyekszik népszerűsíteni, hogy kedvenceink a megfelelő táplálkozáson, testmozgáson és mentális stimuláción alapuló életmódnak köszönhetően életük minden szakaszában elégedettek és boldogok legyenek. A Perfect Fit kutyatáp életkortól és életmódtól függetlenül teljes körű védelmet biztosít a kutyánk számára az egészséges élethez. A Perfect fit Total 5 formulájának köszönhetően 5 előnyt kínál a kutyák legáltalánosabb egészségügyi szükségleteinek kielégítésére életkoruktól és életmódjuktól függetlenül. A Perfect Fit felnőtt kutya száraztáp termékcsalád ezen kívül élelmi rost is kellő mennyiségben tartalmaz, kiváló minőségű fehérjék felhasználásával készül.