A műtét előtti napok a tervezésről szóltak. Úgy éreztem, hogy ha már a pénteki napon esünk túl mindenen, akkor nekem tökéletes lesz a hétvége és a következő hét a gyógyulásra, így lemondtam az összes programomat és inkább az otthoni, kevés fizikai munkával járó feladatokon agyaltam. Alapból nem vagyok izgulós, nem ódzkodtam egy pillanatig sem a műtét gondolatától, még péntekre virradóan is remekül aludtam, a legnagyobb lelki nyugalommal és tömegközlekedéssel érkeztem a rendelőbe, Anna kíséretében. A műtét nem igényel megfigyelést (az első fél órán túl), utána rögvest haza is lehet menni, de ajánlott kísérővel érkezni.
A rendelőben, a műtét előtt még egyszer gondosan átvettünk mindent, részletesen megbeszéltük, hogy milyen esetleges problémákkal szembesülhetek, majd miután aláírtam a beleegyező nyilatkozatot, dr. Geiszelhardt Balázs gondos méréseket végzett a szemhéjamon, majd, mint egy szabásmintát, felrajzolta a legjobb eredményért kimetszeni kívánt részt. Jöhetett a műtét.
A műtét lépései nem bonyolultak, alapvetően három részből tevődik össze: metszés, vérzéscsillapítás/korrekció, varrás. Az egész, másfél órás műtét során a helyi érzéstelenítésre szolgáló injekció beadása bizonyult a „legfájdalmasabbnak”, az is nagyjából olyan volt, mint mikor az ember véletlenül egy pillanatra szemöldökcsipesszel összecsípi a szemhéján a bőrt. Először a jobb szemem került sorra. A műtét alatt tisztában voltam azzal, hogy mi történik éppen, hallgattam az orvos és az asszisztens jó ritmusú munkáját, amit nem volt nehéz követni, hiszen engem is tájékoztattak minden egyes lépésről. Aki nem szeretne ennek ennyire aktívan részese lenni, az akár egy fülhallgatóval és némi zenével is felszerelkezhet, és akkor valóban szinte semmit nem fog érzékelni a vele történtekből.
A jobb után a bal szemem bőrébe is bekerült az érzéstelenítés, majd jöhettek a már ismert lépések, a szike, a rádiófrekvenciás sebészi vágó- és vérzéscsillapító készülékkel való csillapítás, mélyebb vágások megejtése és a varrás. Anna szerint, aki a váróban töltötte a műtét másfél óráját, az örökkévalóságig tartott az egész, én azonban nagyjából negyven percre saccoltam volna a beavatkozást.
A műtétet követően fél órát pihentem a váróban, jégzselével nyugtatva a friss varratokat, dr. Geiszelhardt Balázzsal még egyszer átbeszéltük a varratszedésig való teendőket, egyeztettünk egy időpontot, majd egy műtét utáni, jégzselét és fájdalomcsillapítót tartalmazó szettel utamra bocsátott. A fájdalomcsillapítóból egyet se szedtem be. Nem kellett.
Otthon félig fekvő pozícióban helyezkedtem, így is aludtam, hogy minimalizáljam a bevérzést. Másnap aztán duzzadt szemhéjjal ébredtem és erősen emlékeztettem egy tetszőleges skandináv krimi rituális módon meggyilkolt áldozatára. Nem is nagyon volt erőm ébren lenni, így jöhetett jégzselével való hűtés, meg a kanapén való alvás, naphosszat. Vasárnap már sokkal nagyobb résre nyílt a szemem, a duzzanat látványosan csökkent, olvasni még nem olvastam, de a napomba pont belefért egy szinkronos sorozat ledarálása. Hétfőn aztán munkába álltam, nem csak itthon ültem a gép elé, hanem vezettem, fotóztam is. A szemem alatti duzzanatokat alapozóval finoman lekentem, feltettem a szemüvegemet, kissé az arcomba söpörtem a hajamat és már léptem is.
A hét további napjain számos, kevésbé protokolláris eseményen részt vettem, éjjel pedig ügyeltem rá, hogy ne valamelyik oldalamon, hanem leginkább a hátamon aludjak. Nem végeztem semmilyen fizikai munkát, a bevásárlás megvárta a férjemet a kocsi csomagtartójában, nem sportoltam, ha kellett, akkor guggoltam és nem hajoltam, megpróbáltam nem terhelni a szervezetemet. Sminket nem használtam, arcmosás helyett lemosóval, vattával tisztítottam a bőrt a szemem körül. Az arcbőrömet – a műtéti részektől eltekintve – folyamatosan hidratáltam, érezhetően szüksége is volt rá, de ezen könnyen lehetett segíteni, a megszokott szérumokkal és hidratálóval.
Mire a varratszedés időpontja elérkezett, a szemhéjamról a duzzanat szinte teljesen eltűnt, a szem alatti bevérzéseim a színskálájuk végére, a sárgás-zöldes pontra értek. A varratszedés pillanatok kérdése volt, fájdalommal egyáltalán nem járt, utána meg izgalmas volt a tükörbe nézve látni, hogy látszanak a szemeim, végre! És hol van még a vége?! Most még egy hét pihentető életmód javasolt, aztán 6-8 hét múlva jöhet a kontroll. Bár sminkelni már lehet, de ez nem a műtéti területre értendő, hanem a pillákra, azokat óvatosan már kikenhetem. Kíváncsian várom, hogy az elkövetkezendő egy hétben hogyan alakul tovább a szemem, de mint a varratvétel előtti képen is látszik, a heggel nem lesznek gondjaim.
Egyszóval: kár hezitálni. Ha úgy érezzük, hogy van, ami lehetne jobb, van rá módszer és van megfelelő szakember, akkor érdemes lépni, hiszen az életminőségünkön javítunk vele. Nekem ez most nagy tanulság volt, boldog vagyok, hogy döntöttem és jól döntöttem.
