Önkénteskedni menő – a Szigeten is!

Akit érdekel a koncertek és fesztiválok világa, kíváncsi, hogy néz ki a Sziget már a nyitás előtt, részese szeretne lenni egy nagy fesztivál összetett „gépezetének”, már jelentkezhet a Fesztivál Önkéntes Központ programjába.

A Fesztivál Önkéntes Központ (FÖK) idén már tizenkettedik alkalommal várja az önkéntesek jelentkezését, akik a segítségükkel hozzájárulnak a Sziget  és megannyi más hazai fesztivál, arénás koncert megvalósításához. Az önkéntesek napi néhány órányi munkával hozzájárulhatnak egy nagy fesztivál és további kulturális rendezvények lebonyolításához, cserébe a fennmaradó időben élvezhetik a fesztivál programjait és szállásra és ebédre sem lesz gondjuk. „Az összes rendezvényünkre mindig nagy az érdeklődés, de minden évben a Szigeten gyűlik össze a legnagyobb önkéntes közösség. Külön öröm számunkra, hogy a hazai csapatot nagy létszámú külföldi önkéntes tábor is erősíti” – mondta Nagy Réka, a Fesztivál Önkéntes Központ ügyvezetője. Elmondása szerint az önkéntes program egyik legnagyobb erőssége a sokszínűség, amely a náluk tevékenykedő önkéntesek és a rendezvények terén egyaránt megmutatkozik.

szigetönkéntes

Aki nem bír várni a Szigetig, vagy egy kisebb rendezvényen próbálná ki magát először, megannyi egyéb rendezvény közül is válogathat az idei szezon során, köztük számos vidéki ismert fesztivál és budapesti nagykoncert is jó alkalom lehet az önkéntességre. Az idei év során minden eddiginél több rendezvényen van jelen a Fesztivál Önkéntes Központ, így a repertoár meghaladja a 40 eseményt, és a lista folyamatosan bővül. Lehetőség van továbbá egyetemi szakmai gyakorlat és Iskolai Közösségi Szolgálati órák teljesítésére is. Jelentkezést az alábbi oldalon lehet leadni az idei Sziget Fesztiválra, de további lehetőségek is várják az érdeklődőket.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Idén is sztárparádét ígér a Paloznaki Jazzpiknik

A Paloznaki Jazzpiknik idén is a balatoni nyár egyik legnagyobb várományosa: augusztus 1-jén két díva, Izo FitzRoy és Anastacia nyitja a háromnapos pikniket, 2-án a funky koronázatlan királya, a The Brand New Heavies lép fel, majd Tony Hadley, a Spandau Ballet egykori énekese Spandau slágereket idéz, végül a Kraak & Smaak koncertjével zárul az este. Augusztus 3-án a holland popformáció, a Son Mieux lép fel, majd a Morcheeba ad holdfényes koncertet a szőlőhegy oldalában, záróakkordként az MF Robots hangjai búcsúztatják a 12. Paloznaki Jazzpikniket.

Augusztus 1-3. között újra Paloznaki Jazzpiknik. Akik a magas minőségű zenei élmények mellett kulináris élvezetekkel és  a több generációnak szóló programokkal kívánnak töltekezni a Balaton legnagyobb presztízsű fesztiválján, azok augusztus első hétvégéjén újfent Paloznakon lelnek otthonra.

Augusztus 1-jén, a Jazzpiknik 0. napján Andrew J nyitja meg a MOL Nagyon Balaton Nagyszínpadot. Őket követi a brit díva, Izo FitzRoy, aki a hazai közönség egyik nagy felfedezettje – tavaly Veszprémben adott első ízben koncertet Magyarországon.

Izo_FitzRoy

Izo_FitzRoy

Az énekesnő blues-soul-gospel alapú dallamait hamar a szívébe zárta a magyar közönség, idén nyáron a Balaton-felvidéki jazzfaluban is értő füleket-szíveket talál a londoni zenei színtér egyik legfelkapottabb csillaga. Az énekesnő-dalszerző-zongorista FitzRoyt harmadik stúdióalbumának turnéján hallhatja ismét a hazai közönség. A Jalapeno Records gondozásában megjelent, Oscar de Jong – a Kraak & Smaak alapítója – produceri közreműködésével készült  A Good Woman c. albumának dalain a 21. századi egyedülálló nők sorsáról énekel. Izo egyedi stílusa elsősorban a Janis Joplin-féle nyers erőből építkezik, de nagy hatással voltak rá Bill Withers dalszövegei is.

A csütörtöki napon lép fel a karcos hangú szupersztár, Anastacia. Jövőre lesz 25 éve, hogy Anastacia szó szerint berobbant a zenei világba I’m Outta Love című gigaslágerével. Karrierje során olyan legendás zenészekkel és előadóművészekkel működött együtt, mint Michael Jackson, Luciano Pavarotti, Mariah Carey, vagy Eros Ramazotti. Anastacia több zenei műfajban énekel, a 2000-es évek elején a funk, a dance, a pop, az R&B és a soul egyedi ötvözete jellemezte dalait. 2003-ban született meg az általa elnevezett „sprock-stílus”, ami a soul, a pop és a rock műfaját vegyíti. A Jazzpiknik csütörtöki nyitónapján a 2000-es évek slágerei mellett az elmúlt években született legfrissebb dalai is meghódítják a piknikező közönség szívét. Zárásként a már hagyományos DJ páros Andrew J és Dan von Schulz pörgeti a lemezeket.

Anastacia_Credit_Peter_Svenson

Anastacia_Credit_Peter_Svenson

Augusztus 2-án a Jazzy Rádió alapító-műsorvezetője, Jazzkovács László nyitja a Nagyszínpad műsorát. A pénteki napon fellép a Belau; a duó (Kedves Péter, Buzás Krisztián) világában az elvágyódó és örökké reményteli hangulat találkozik az aktuális elektronikus zenei alapokkal. A Belau debütáló dala 2015 év végén jelent meg „Island of Promise” címmel, hamar sikereket ért el, számos filmben, reklámban volt hallható, több hazai portálnál bekerült az év dalai közé. 2016 novemberében jelent meg The Odyssey című bemutatkozó lemezük, az album Fonogram-díjat nyert az év elektronikus zenei lemeze kategóriában. A lemezen hallható dalokat a BBC Radio 1 is lejátszotta, és 2017-ben felkerült a zenekar az EBBA listára, egyedüli magyarként. A ’90-es évek acid jazz műfajának úttörője, a funky királya, a The Brand New Heavies augusztus 2-án, péntek este világhírű slágereivel és izgalmas, újító dallamaival tér vissza Paloznakra. Közel négy évtizede töretlen sikerrel, folytonos megújulással van jelen a világhírű TBNH – 2,5 millió eladott lemez, 15 UK Top 40-et megjárt R&B és soul sláger fűződik a formációhoz. Olyan zenészeket inspiráltak többek között, mint a Jamiroquai, de a szerzeményeik több hollywoodi szuperprodukció soundtrack-jében is helyet kaptak. A zenekar 2019-ben már járt a Jazzpikniken, akkor hatalmas show-t hoztak a dűlőbe. A pénteki nap a funk és a jazz tökéletes újjáéledésével indul a TBNH-univerzumba: péntek este egy valódi örökzöld, Tony Hadley lép fel a piknik Nagyszínpadán.

Tony_Hadley

A ’80-as évek pop-rock hangzását mindenki a világhírű Spandau Ballet formációhoz köti. 2024 nyarán pedig a Balaton-felvidéki Paloznak is az egyik turnéállomásaként szerepel, ahol a Spandau-klasszikusok mellett az új dalok is felcsendülnek. A második nap megkoronázásaként az acid jazzt a house-zal ötvöző Kraak & Smaak fogja táncra perdíteni a piknikezőket – a ’21-es nagysikerű koncertjük után második alkalommal. A Kraak & Smaak triója néhány év alatt hatalmas karriert futott be, játszottak már a világ legnagyobb fesztiváljain, többek között a Coachella, a Bonnaroo és a Sziget fesztiválok közönségeit nyűgözték le újító szellemiségű zenéjükkel. A Kraak & Smaak Live Band neve a „ropogós és finom” kifejezést rejti, ami zenei újításukra utal: koncertjeik során keverik az élőzenét és a DJ-szetteket, ezzel a különleges harmóniával avanzsált a holland formáció Európa legjobb funk-hiphop-acid jazz együttesévé.

Kraak&Smaak Live Band

Kraak&Smaak Live Band

Augusztus 3-án, a Paloznaki Jazzpiknik zárónapját három funk díva, a DrGEB & NoSha nyitja. A legelitebb budapesti szórakozóhelyeken is rendszeresen rezidenselő DrGEB bulis alapjait megszűrezi két fúvós hölgy játéka: Varga Nóra (harsona) és Erdei Sára (szaxofon) közreműködésével egy vadonatúj és különleges produkcióval indul a szombati nap. Ezt követően a holland Son Mieux táncoltatja meg a piknikezőket. A popformáció filozófiája szerint olyan zenét csinál, amire ezekben az időkben szükségünk van: táncolható popot diszkóhatásokkal és nagy gesztusokkal – gazdag, ’70-es évekbeli feldolgozásokat személyes történetekkel és modern produkciókkal. Második albumuk, a The Mustard Seed 2021 végén jelent meg, és nagy elismerés fogadta. Még egy Edison-díjat (a holland Grammyt) is nyert a legjobb albumért, már több mint 16 millió streamet jegyez. A zenekar azonban a színpadon tündököl igazán: energikus, jól felépített koncertekkel, ahol az érzelmek magasra csapnak, és a tánc a kulcs. Tavaly nyáron 50 helyszínen több mint 20 000 jegyet adtak el csupán a holland turnéjukra. Folyamatosan koncerteznek és turnéznak Európa-szerte, ezen a nyáron pedig a balatoni jazzfaluban lépnek fel, hogy egy fergeteges koncertélményt hozzanak el a magyar közönségnek.

Szombaton a Morcheeba koncertjével folytatódik az este: a ’90-es évek közepén alakult brit együttes sikere közel 30 éve töretlen, sokszínű zenei stílusuk lounge, dub, trip-hop, blues és downtempo elemeket ötvözi. A Morcheeba második stúdióalbumával, az 1998-ban kiadott Big Calm című lemezzel robbant be a nemzetközi popzene sztárjai közé, majd évekig a legfontosabb formációk közé tartozott. Olyan gigaslágereket jegyez, mint Rome Wasn’t Built In a Day, a The Sea vagy az Otherwise – 15 stúdióalbumot és közel 6 millió eladott lemezt tudnak maguk mögött. 10. nagylemezüket, a Blackest Blue-t 2021 tavaszán jelentették meg, a duó a „legizgalmasabb projektjükként” hivatkozik az anyagra, mely „arról szól, hogy megtaláljuk az utat a legsötétebb időkön keresztül, a túloldalon megváltozva, de épségben kerüljünk ki” – nyilatkozták a lemezbemutatókor. Augusztus 3-án a legnagyobb slágereik mellett legújabb albumukról is hoznak dalokat a piknikre, Skye éteri hangja tölti meg a csillagfényes paloznaki záróestet.

A záróesten az MF Robots utánozhatatlan hangjaival búcsúzik a három napra jazzfővárossá avanzsált Paloznak. Az MF Robots a soul, az R&B, a funk és a popzene stílusait ötvözi energikus, új hangzású zenévé. A zenekar egyik tagja, Jan Kincaid alapítója volt – a 2024-es fesztiválon szintén fellépő – The Brand New Heavies együttesnek, hozzá csatlakozott Dawn Joseph énekesnő, akit Rod Stewart, Phil Collins, Michael Bublé és Craig David vokalistájaként ismerhetett meg a nagyközönség, idén nyáron ismét egyedi vibe-okat sugárzó estét ígérnek.

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Maltesers a nőkért

A roppanós csokoládégolyóiról híres Maltesers márka idén is a nőket támogatja és büszkén áll azon törekvések mellé, amelyek célja a nők társadalmi helyzetének javítása és erősítése. A cég évek óta kiáll a nők nemzetközi szintű támogatása mellett, aktívan igyekszik olyan tartalmakat és kezdeményezéseket létrehozni, amelyek széles körben elérik a különböző helyzetekkel szembesülő nőket. A cég célja, hogy arra inspirálja a nőket, hogy – a lehetőségeikhez mérten – humorral és könnyedén nézzenek szembe az életük kihívásaival.

A KSH adatai szerint Magyarországon a 15 és 74 éves kor között nagyjából 200 ezerrel több férfi munkavállaló van, mint nő. A jó hír, hogy a női munkavállalók száma 27 ezerrel nőtt tavalyihoz képest, míg a férfi munkavállalók száma nem változott jelentősen. Ezek az adatok rávilágítanak arra, hogy bár haladás történik, még mindig szükség van arra, hogy a vállalatok, mint a Maltesers, aktívan támogassák a nők munkaerőpiaci integrációját és előmenetelét.

Szakértők szerint a nők üzleti életben és közéletben való aktív részvétele nem csak az egyes vállalatoknak, hanem a gazdaságnak és a társadalomnak is számos előnnyel jár. A tapasztalatok alapján elmondható, hogy azok a csapatok, ahol a férfiak és nők egyenlő arányban vesznek részt, nem csak hogy jobban teljesítenek, de hatékonyabb döntéseket is képesek hozni, mint azok, ahol kizárólag férfiak dolgoznak. Ez a megfigyelés alátámasztja a sokszínűség és egyenlőség üzleti, gazdasági és társadalmi előnyeit.

MMH_SHOT_03-049_v

Együtt nevetve átvészeljük a nehéz dolgokat

A Mars vállalatcsoporton belül a Maltesers márka felismerte a nők támogatásának jelentőségét, ezért elkötelezte magát amellett, hogy segíti őket a képességeik teljes körű kihasználásában. Ennek keretében a márka olyan rendezvények és konferenciák támogatására összpontosít, amelyek a nők ügyét helyezik előtérbe. Kiáll például a 2024-es Forbes Power Women’s  Summit mellett, ahol az ország legelismertebb női vezetői osztották meg tapasztalataikat és sikereiket a legváltozatosabb szakterületekről. Maltesers többek között ezeken a fórumokon keresztül kíván hozzájárulni a nők társadalmi és üzleti életben való erősítéséhez. 

Célok és elkötelezettségek 2030-ig

A márka víziója, hogy 2030-ra 10 millió nőnek segítsen növelni az önállóságát. A Maltesers hosszú ideje vállal vezető szerepet a nemek közötti egyenlőség előmozdításában. A Mars egyik ambiciózus célja, hogy világszerte minden vezetői pozícióban a nemek közötti egyensúlyt biztosítsa, erre törekedve vezet be inkluzív folyamatokat, programokat és kezdeményezéseket. Ezen túlmenően, a cég arra is törekszik, hogy példájával más vállalatokat is hasonló elkötelezettségre ösztönözzön, kiemelve a sokszínűség és inkluzivitás üzleti és társadalmi előnyeit. A vállalat meggyőződése, hogy a nők támogatása abban, hogy teljes potenciáljukat elérjék, nem csupán számukra és közvetlen környezetüknek kínál előnyöket, hanem elengedhetetlen a vállalati növekedés és siker szempontjából is, amint azt a “Teljes Potenciál” cselekvési programjuk is hangsúlyozza. Ennek értelmében a Mars aktívan alkalmaz olyan politikákat és gyakorlatokat, amelyek célja a nemek közötti egyensúly javítása a vállalaton belül, valamint, hogy garantálja a munkatársak méltányos bérezését, biztosítva ezzel a vállalat folyamatos és igazságos fejlődését.

 

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Étkezéssel a meddőség ellen

Most, hogy a lányok heteken belül leérettségiznek, azért sok nosztalgikus gondolat átfut a fejemen, az elmúlt – kicsit több mint – 20 év összegzése zajlik, ha nem is tudatosan, de azért mégis. Ennek egyik fontos pontja, hogy megállapítást nyert részemről, hogy milyen szerencsések voltunk, hogy fiatalon szültem és ikerterhességgel együtt is gondtalan volt a rájuk való készülés, az őket való várás. Az ikres közösségünkben aztán megtapasztaltam, hogy ami számunkra egy döntés és annak egyértelmű megvalósítása volt családtervezésileg, a sokak számára kegyetlen hosszú, nehéz, kimerítő út, amely vagy megerősít egy kapcsolatot vagy szétzilál. De mit tehetünk a még nem is tervezett, a messzi jövőben megvalósulni vágyott családunkért? Erre ad választ és ehhez nyújt segítséget a 2024. április 23-tól április 27-ig tartó Termékenységtudatosság hete, amely egy egyedülálló összefogással megvalósuló edukációs rendezvénysorozat.

Termekenyseg_hete_2024_Banner_Tixa_Bp_Központi_v1_v

Sajnos túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a meddőség mára népbetegséggé vált. Az életkoron kívül az életmód is rendkívüli mértékben befolyásolhatja, hogy milyen eséllyel lesz egy párnak később gyermeke. 

Mediterrán diéta, endokrín diéta – tudatos étkezés a meddőség megelőzésére

Nem véletlen, hogy a görög szigeteken élő idős emberek között bőven akadnak 90 és 100 éves kor közötti családtagok is, a mediterrán diétát régóta kutatják és egyértelmű, hogy a friss alapanyagokra, tengeri herkentyűkre, zöldségekre és gyümölcsökre épülő étkezés, a szabadban töltött idő és a megfelelő mennyiségű mozgás mind-mind hozzájárul az emberi szervezet minőségi működéséhez.

Könnyen, gyorsan összeállítható, finom és egészséges - ez a mediterrán diéta

Könnyen, gyorsan összeállítható, finom és egészséges – ez a mediterrán diéta

Mi ezt, a rohanó mindennapjainkban, távol a görög szigetektől nehezebben valósítjuk meg, de a mediterrán diétával illetve a pajzsmirigyet kímélő, azt támogató étrenddel sokat tehetünk az egészségünkért.

Tengeri herkentyűk, friss zöldségek - színes és változatos a mediterrán diéta

Tengeri herkentyűk, friss zöldségek – színes és változatos a mediterrán diéta

Az endokrín diéta a pajzsmirigy feladatának támogatását helyezi előtérbe, amely szerepet játszik a szervezet anyagcseréjének szabályozásában, a növekedésben és többek között a szexuális működésben is. Fontos, hogy változatos, mégis kiegyensúlyozott legyen, mikro- és makrotápanyagokban gazdag, személyre szabott pajzsmirigyvédő étrend az egészséges testsúly elérését és annak fenntartását is célozza. Bár vannak általánosságban megfogalmazható elvek, amelyek mentén érdemes átalakítani a korábbi étkezési szokásokat, a legjobb és legígéretesebb, ha szakember, azaz dietetikus állítja össze, személyre szabottan, a megfelelő diétát.

A friss gyümölcs és zöldség a legmeghatározóbb alapanyaga a diétának, amit turmix, smoothie formájában is lehet fogyasztani

A friss gyümölcs és zöldség a legmeghatározóbb alapanyaga a diétának, amit turmix, smoothie formájában is lehet fogyasztani

Mediterrán rizssaláta

Hozzávalók:

20 dkg basmati rizs vagy más hosszú szemű rizs

4 evőkanál olíva olaj

½ citrom

2 mk „mediterrán fűszerkeverék” (oregánó, kakukkfű, bazsalikom, zsálya)

frissen őrölt fekete bors

2 gerezd fokhagyma

1 kisebb üveg olajbogyó (magozott)

4 szem szárított paradicsom

3 db sonkahagyma

1 üveg savanyított csiperkegomba

Elkészítés:

A rizst sózom, majd kétszeres vízben – fedve, kis lángon – megpárolom. Az öntethez az olajat a fűszerekkel és a fokhagymanyomóval összetört fokhagymával, valamint a citromlével alaposan összemixelem.

A megfőtt rizst tálba borítom, hagyom, hogy a felesleges gőz távozzon belőle. Közben a hozzávalókat előkészítem. Az olajbogyót karikára szelem, a gombafejeket negyedekbe vágom, a szárított paradicsomot és a megtisztított sonkahagymát apróbb darabokra metélem, majd a rizshez adom, azzal összeforgatom.

Végezetül az öntetet is a salátára csorgatom és frissen őrölt fekete borsot teszek rá, majd az egészet átkeverem és tálalom.

IMG_2358

Az olasz rizssalátát kedvünkre gazdagíthatjuk még friss zöldségekkel, kerülhet bele kaliforniai paprika, uborka és friss paradicsom is

A főként a Z-generációt célzó roadshow állomásain a részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött. Regisztrálni a Termékenységtudatosság oldalon lehet. Április 27-én zajló záró konferenciára pedig előre vásárolt jegyekkel lehet érkezni. Az egész napos eseményen résztvevők kiváló szakértőkkel találkozhatnak, valamint naprakész információkkal gazdagodhatnak azok, akik már a családalapításban érintettek, gyermeket terveznek.

(szervezők: Felelősen Magadért Egyesület, Endometriózis Magyarország, KétIgen Alapítvány és Dr. Kőrösi Tamás Alapítvány)

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS