MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

A Centrállal elég régóta vagyunk közeli ismerősei egymásnak. Afféle baráti viszonyt ápolunk, ahol soha nincs hátraarc, de lazán akadnak benne 5-6 éves szünetek, ami nem jelenti azt, hogy ne ott vennénk fel a fonalat, ahol egykor elengedtük. A Centrál a húszas éveim elején lett törzskávéházam, ahova rendszeresen betértem inni, enni, ide szerveztem a megbeszéléseimet és a baráti találkozóimat, szülinapi vacsorákat és romantikus estéket. Az élet azonban felülírta ezt a nagyon is szerethető rutint, a Centrál finoman háttérbe szorult, aztán egy remek kezdeményezés kapcsán újra – egy egész nyárra – egymásra találtunk, a nyári fagylaltszortiment egy részéért én lettem a felelős, ami az addigi otthonosságérzetemet az elégedett házigazda hangulatával gazdagította.

Ma is ezzel a jóféle érzettel ültem az új étlap tesztjén, miközben végeláthatatlanul sorjáztak előttem a konyha remekbe szabott brunch forgásai. A brunch, ahogy azt már számos korábbi teszt során, többféle megközelítésben is boncolgattam, a modern ember számára egy tökéletes lehetőség, a szabadság érzetét adó, fesztelen, kötetlen, időbeli korlátot alig ismerő étkezés. Ezt a szertelenséget szerencsére a legtöbb esetben a konyha is magáénak érzi, és a megszokott, megszeretett választékon túl, örömmel kalandozik más kultúrák könnyed vagy épp fajsúlyosabb fogásai között. Alakít, fúziókat hoz létre, testre és vendégkörre szabva mindazt, ami ebbe a laza megfogalmazású étkezési formába csak belefér.

A Centrál se tett másképp, szabad kezet adott önmagának, kicsit játszogatott a fogásokkal, összetallózta a legjavát, ráfüggött a tiktokra (hello, cheddaros hamburger!), megfigyelte a vendégeit, merített a magyar konyhából és mindezt a kávéházi miliőhöz igazítva tálalta most számunkra.

A választék rendkívül gazdag, nem a bisztróétlap szűkösségével ténykednek errefelé, itt nem él az egy oldal étlap, kategóriánként három tétel modern szentháromsága, bőség van. Már az is figyelemreméltó, hogy az Eggs Benedictnek külön étlapot szenteltek, mert ha már van három alap, akkor miért ne születhetne még mellé négy. Ha meg már van hét, akkor az egy egészen más minőséget ad az angol muffin-buggyantott tojás-hollandi mártásnak.

A választéknak részét képezi számos, egyébként klasszikus bisztrós főétel is, a burgundi marha vagy épp a szívemnek oly kedves lecsó, de ugyanígy a sütemények mellett, a személyzet általi interpretálás nélkül nem is fogyasztható tányérdesszertekből is szép választék akad és akkor még nem beszéltünk a kávés italok új szortimentjéről, valamint a klasszikus, a brunchokhoz tökéletesen passzoló koktélokat is tartalmazó, nagyon szerethető itallapról.

Jó látni, hogy a Centrál a saját nagyságát, gazdag történetét, történelmét, a magyar konyha kulináris örökségét úgy képes ápolni, hogy közben folyamatosan halad a korral, szemrebbenés nélkül emel be a legújabb közösségi média-trendekből ételeket, figyeli a vendégei igényét, nem zárványa a múltnak, hanem együtt lélegzik a jelennel. Értéket így is lehet őrizni, sőt – nem múzeumi minőségben – valószínűleg így kell.

Áprilisban minden az illatokról szól: a friss virágokkal tarka fák az az Avon újdonságai is az illatokkal kápráztatnak el minket. A nyárváráshoz elengedhetetlenek ezek az élmények, hiszen az illatokhoz rengeteg emlék kötődik, sok mindent felszínre hozhat, és sok minden rögzülhet általa. Adjuk át magunkat a kora nyárhoz vezető úton kísérő hangulatoknak, lélegezzünk mélyeket és élvezzük a jó időt!

Avon TTA everlasting parfüm

Az április sok szempontból nálam mindig a barátságról szól, sok-sok évvel ezelőtt született hagyománynak megfelelően Edömér barátnőm április eleji születésnapjától az én májusi dátumomig hajlamosak vagyunk átünnepelni ezt az időszakot, aminél jobb programot elképzelni sem tudnék. Az Avon is a tavasz érkeztével mutatja be az Avon TTA Everlasting parfümöt, amellyel az örökké tartó barátságot ünnepeli. Egy olyan illattal, amelynek köszönhetően újra átélhetjük a vigasztaló öleléseket, a meghitt beszélgetéseket, a legértékesebb közös pillanatainkat, megerősítve azt a barátságot, mely összeköt bennünket. A parfümben a mandulatej és a mandulavirág megnyugtató illatát a narancsvirág modern, kirobbanó hangulata és a pézsma melegsége teszi teljessé, így hozva létre egy olyan harmóniát, amely akár 8 órán keresztül is megtartja teljességét, a bőrünkön, a levegőben. A parfüm hangulatával az Avon TTA Everlasting testápoló szufléban is találkozhatunk.

Avon Senses Essence energizáló muskátlilevél és narancs légfrissítő spray

A muskátli a nyári erkélyek igazi sztárja, aki képes áprilistól októberig virítani, ha kellő mennyiségű figyelemmel és vízzel szolgáljuk az egészségét. Bár leginkább a színkavalkádért és a városi betondzsungelben is életképes voltáért szeretjük, a muskátli levele is hasznos és szerethető alapanyag. Az Avon Senses Essence sorozat munkátlilevél és narancs sorozatában már a légfrissítő spray is elérhető, amely üde akkordokkal teszi teljessé a körülöttünk vibráló környezetet, feltöltve, felfrissítve minket és a szoba levegőjét is.

Avon Senses maracuja és lime habfürdő

A maracuja, azaz a golgotavirág gyümölcse, a passiógyümölcs igazán izgalmas, egyedi illatú és ízvilágú gyümölcs, amely nem hiányozhat egyetlen multivitaminból sem. Sokaknak leginkább innen ismerős, a sokféle gyümölcs jótékony hatását egyesítő termékekben szinte mindig a maracuja viszi a prímet, ő adja az illatot, az ízt és a színt is. Az intenzív és zamatos ízhez klasszikus, délszaki illat párosul, amely most a frissítő lime-mal karöltve kap helyet az Avon Senses habfürdőjében.

Számos fiatal tehetség lép fel a 12. Paloznaki Jazzpikniken, többek között olyan művészekkel találkozhatunk a balatonfelvidéki jazzfaluban, mint a Gorg & Benzol jazzrock trió, az instrumentális jazzt játszó Symbiosis 5 zenekar, az art-pop, a jazz és az élő elektronika elemeit vegyítő Palágyi Ildikó, vagy a dél-amerikai hangzású Claudia Raquel Quintet. A tehetséggondozás részeként idén a Csodalámpa Alapítvánnyal közösen a 8 éves Zoé álmát váltja valóra a Jazzpiknik: a betegségéből felépült kislány hegedűoktatását támogatja.

A 12. Jazzpiknik ismét Paloznakra invitálja a magyar jazzélet legizgalmasabb formációit, hogy a nemzetközi előadók mellett a jazz hazai élvonala is képviseltesse magát. A tehetséggondozás mindig kiemelt helyen szerepelt a Jazzpiknik életében, az idei fesztivál is számos fiatalnak nyújt fellépési lehetőséget az intimebb hangulatú, jazz-fókuszú színpadain. A „MÜPA Jazz Showcase 2024” tehetségbörzén a Claudia Raquel Quintet nyerte el a Paloznaki Jazzpiknik különdíját, ezáltal fellépési lehetőséget kapott az idei pikniken. A formáció zenéje a jazz és más zenei irányzatok fúziójára épül, köztük jelentős hangsúlyt kap a dél-amerikai zene, hiszen a zenekar felépítése és az énekesnő, Castagno Claudia autentikus interpretációja is erre predesztinálja őket.

Idén is folytatódik a szakmai együttműködés a Hangfoglaló Programmal, aminek keretében három zenekar érkezik a piknikre: a Gorg & Benzol „félinstrumentális, fél-élvezhető jazzrock trió”-ként aposztrofálja magát. A csapat muzsikájában megtalálható a jazz, blues, rockzene, funky ritmus, akad instrumentális dal és énekkel megtöltött zene, számaik között angol és magyar nyelvű dalok is szerepelnek. Legújabb lemezük egy alternatív valóságban játszódik, ahol a stenk, a frankó muzsikalöket illegális.

Gorg & Benzol_fotókredit_Csapó_Vera

A Symbiosis 5 zenekar elsősorban instrumentális jazzt játszik. Tagjai a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetemen és a Bartók Béla Konzervatóriumban folytatott tanulmányaik során találkoztak, és mára valamennyien aktív közreműködői a magyar jazzéletnek. 2020-as megalakulásuk óta elnyerték a „Getxo Jazz” és „Sibiu Jazz” nemzetközi versenyek első helyezését, valamint a 2023-as “MÜPA Jazz Showcase” mindkét fődíját. 

Palágyi Ildikó zenéje az art-pop, a jazz és az élő elektronika találkozásából születő, izgalmas zenei utazás. Dalainak műfaji sokszínűségét az érzelmes dallamok, a személyes szövegek és a pillanatot megragadó improvizáció egységesítik. A felvidéki születésű énekes-dalszerző eredetileg klasszikus énekesnek készült, ismerhetjük az Indigó projektből, a Klipszemle programjából, A Dal című műsorban pedig 2022-ben az elődöntőig jutott.

Palágyi_Ildikó_fotókredit_Csoboth_Edina

A Jazzpiknik idén a Csodalámpa Alapítvánnyal közösen a 8 éves Zoé álmát váltja valóra: hegedűoktatását támogatja. A kislány vágya a hangszer mellett, hogy egy valódi hegedűművésztől tanulhasson. Zoé kívánsága volt a Csodalámpa által teljesített 5000. kívánság, melynek teljesítésére március 27-én, egy ünnepélyes átadó keretében került sor. A tehetséggondozás jegyében, a Jazzpiknikkel karöltve Kiss-Varga Roberta hegedűművész vállalta Zoé oktatását. A Csodalámpa Alapítvány nagybeteg gyerekek álmait váltja valóra, 2003 óta teljesíti életveszélyesen beteg gyerekek egy-egy különleges kívánságát. Céljuk, hogy a kívánságok megvalósításával váratlan örömet, maradandó élményt és ezzel erőt adjanak a gyermeknek és családjának a hosszú gyógykezelések elviseléséhez.

Csodalámpa_5000._kívánság_Valde_Orsolya_Kiss-Varga_Roberta_Zoé_fotókredit_Kalicz_Máté

Gyerekkorom hétvégéin gyakran sétáltunk le az Ág utca közepéről az Ág-Mészáros sarkán lévő vendéglőig vagy akár a régi Horváth étteremig, a templommal szemben. Mint minden valamirevaló budai családnak, nekünk is megvoltak a bevált, megszokott, megszeretett helyeink, ahol ismertük az étlapot, a főúr apámnak előre köszönt, elviselte a favicceit, vagy csak átböccintettek egymásnak az öreg Puskás Öcsivel (akinek a Horváthban a mellettünk lévő asztal/boksz volt állandóra fenntartva). Az étkezés részét képezte ez a fajta rituálé, a bennfentes budai attitűd, ami sokszor felülírta a konyha vagy épp a személyzet teljesítményét, de ne legyünk igazságtalanok: a korszellemnek megfelelő, korrekt konyha jellemezte ekkor a Kék Oroszlánt és a Horváth éttermet is.

A budai törzsvendéglét a mai napig sajátja a Duna ezen partján élőknek, szívesen hagyjuk a pesti felhajtást másra és térünk be a megszokott, szeretett helyünkre, főleg hétvégén. Vagy keresünk valami kellemes, otthonos, budai helyet, ha már szóba került egy közös hétvégi ebéd vagy vacsora. Hasonló okokból kerültünk mi is egy tavaszi vasárnapon a férjemmel a Gléda vendéglőbe. A III. és a II. kerület találkozásánál, a Kiscelli mögött megbújó utcák rejtekén található étterem már megjelenésében is tökéletesen hozta azt, amire vágytunk. A még téli álmát alvó teraszról lenézve, a fák ágai közt Óbuda nyúlt el a csalóka napfényben a lábaink alatt, míg bent lazán elegáns, otthonos enteriőr fogadott. A kilátásról nem szívesen mondtam volna le, így egy ablak melletti asztalra esett a választásunk: volt fény, volt panoráma, jöhetett az étlap.

A Gléda menüje nagyon bölcsen szerkesztett. Az utóbbi évtizedekbe, a bisztrók által meghonosított szűk étlapnál pont annyival bővebb, hogy a visszatérő vendégek számára (táblás ajánlat nélkül is) kellő felfedeznivalót tartogasson, illetve, hogy egy nagyobb társaság, család egyéni igényekkel megáldott tagjai is könnyedén együtt tudjanak étkezni. A széles mentes választék minden egészségtudatos és ételintoleranciával élő vendég számára remek lehetőségeket tartogat, miközben az étlapon a klasszikus fogások, a budai éttermek megszokott tételei, illetve a hely executive séfjének, Bíró Lajosnak az elmúlt évtizedekből magával hozott nagy klasszikusai is megférnek.

A szezonálisan megújuló étlapot séfajánlat egészíti ki, amely szépen finomhangolja az évszak adta lehetőségeket, megadva a teret a séfnek és a vendégnek egyaránt, hogy kipróbálja magát más fogásokban is, kóstoljon olyasmit is, ami csak néhány hétig elérhető.

Amíg az étlapot böngésztük, addig a ház pezsgője gyöngyözött a poharunkban, illetve az én kezem ügyében egy, a hangulatot jól hozó, alkoholmentes gin tonic akadt. Választani nem volt könnyű, bár a férjem egy idő után – ha csak részben is, de – a vadvonalat azért magáévá tette. A Gléda ugyanis a téli időszakban számos vadételt tart étlapon, a kilőtt vadat a konyha maga dolgozza fel, a hús gondos előkészítés után a lehető legjobb formában kerül a tányérba. Levest azonban séfajánlatból választott, a Bíró-konyha borjúhússal készített palóclevesét.

Nálam kiütéssel győzött a krumplileves, pontosabban a krumplikrémleves, pontosabban a krumpli „bouillon”, mivel a leves selymes volt, de nem krémes, ízgazdag és komplex, de nem egy thermomixben elegyített zöldségleves, hanem harmonikus, a krumpli szerethető jegyeire építő lé, amelyben pirított krumpli adta extra textúrát, illetve a marinált szárzeller, amely a pirított padón paprikával vállvetve vitte csavart a levesbe. A férjem elé kerülő palócleves más ligában versenyzett, ott a tartalom igazán meghatározó volt, az omlós húsban gazdag, karakteres, kaporral fűszerezett leves jó felütése volt az étkezésnek.

A főfogások kiválasztása a mentes vonalon szinte reménytelen szokott lenni a nem erre szakosodott éttermekben. Bár már nem a rántott gomba és karfiol a menő, a legtöbb esetben ötlettelenül és kicsit sután oldják meg a választék összeállítását, nem bízva a forgalomban, félve attól, hogy a konyha nyakán maradnak a speciálisabb alapanyagok.

A Gléda széles vegán kínálatát nagyon bölcsen szerkesztették, hogy sokaknak jó legyen. Az izgalmas, szerteágazó, nem csak mentesen étkezők számára is bőven kedvcsináló tételek között jólesett tallózgatni. Amíg a férjem a klasszikus fogásokat mérlegelte és az épp elköszönő téli étlap vadfogásait nézte, addig az én szemem megakadt egy rizstészta alapon nyugvó tételen. A vargányás raguval érkező tészta tetején grillezett ökörszekérgomba steak pihent, a gomba íze a krémes mártást szépen uralta, a fogásban a tészta textúrája jól érvényesült. Tartalmas, télies, szerethető egytál.

A másik étlapon a gímszarvasragu győzött, mély tálban, petrezselymes-vajas nokedlinek támaszkodva érkezett a vad, körötte, alatta a szaft, mellette a színpompás savanyúság. Tavaszt idéző színek. A hús omlós volt, nokedli apró szemű, rezgősen laza, a mély tálban pont annyit kapott a raguból, amennyi a nagykönyvben meg van írva.

Desszerteztünk. Egyszerűen muszáj volt, a madártej örök kedvenc, amelyet egykoron Takács Lajos értelmezett úgy újra az Olimpiában, hogy az az étkezések tökéletes záróakkordjává vált.

A könnyű, laza, édes, selymes, habvitorlásokat ringató madártej mellé még a magam részéről egy eszpresszót is kértem, majd kényelmesen hátradőlve, a fogások közti szünetekben megkezdett, folytatott eszmecserénket fűztük tovább, amíg néztük, hogy az ebédből, az ebédlőasztaltól lassacskán felálló családokat, baráti társaságokat hogyan váltják fel a korai vacsorára, esteebédre érkezők. Közben Buda felett alkonyult, a tavaszi szél viharfellegeket hordott vissza Óbuda egére, mi pedig elégedetten nyugtáztuk, hogy van még jó budai vendéglátás.