MIRELLE Atelier

A tökéletes balatoni létezésnek egyszerre kell magában hordozni az egyszerűséget és a komplexitást, kell egyfajta vezérelv, amire épül, közben kell, hogy legyen benne spontaneitás, és micsoda csoda lenne, ha a pihenésünkről, a kikapcsolódásunkról, a tökéletes relaxációnkról valaki más gondoskodna helyettünk. A teljes körű szolgáltatásokat nyújtó balatoni szállodák szűk csoportjába lépett be idén tavasszal a Kenese Bay Garden, ahol a meglévő infrastruktúra teljes körű rehabilitációját követően, a gyakorlott és felkészült személyzet könnyedén felvette a kora nyári szezon ritmusát és már az első vendégeket is azzal az olajozott, jól szervezett működéssel, vendéglátással fogadta, ami a bejáratott helyek sajátja.

A Kenese Bay Garden érti a vendégigényt és mindent meg is tesz azért, hogy tökéletesen kielégítse. Tudja, hogy mire van szüksége a hozzá érkező utazónak, legyen szó konferencián résztvevő szállóvendégről, hosszú hétvégére érkező társaságról vagy a klasszikus nyaralását a szállodában eltölteni kívánó családról. A különféle elvárásokkal mind elbír, mindenre van válasza, tökéletes megoldása és tere, hogy a funkciókat elkülönítve, mégis kellemes egységként kínálja.

Számunkra most egy rövid hétvége adatott a hét közepén, amit számtalan beígért (de szerencsére elmaradó) vihar pettyezett, így minden napos pillanatnak külön tudtunk örülni és ki is használtuk, hiszen ki tudja, mit hoz a nap többi része. Balatonkenese megnyugtatóan közel van Budapesthez, Őrmezőtől nagyjából háromnegyed óra alatt le lehet érni az autópályán, azaz kisgyerekkel, sőt csecsemővel is belátható távolságra fekszik, vagy egy hirtelen jött ötletként is felvethető (a szabad szobák függvényében). A szálloda korábban egy telekommunikációs cég üdülőjeként üzemelt, a felújítás során bölcsen megőrizték a szállodától elkülönülő konferenciaközpontot, amely meghatározza az ide érkező vendégkör egy részét.

A felújítás során kialakított szobák jelentős részéből varázslatos balatoni látkép nyílik, amit a kültéri medencékből, a körülöttük lévő nyugágyakról, az étkező teraszáról és persze a privát partszakaszról is élvezhetünk.

Teraszajtóm mögött a Balaton

A komplexumban található wellness nem csak kültéri medencéből áll, a beltéri részen – a medencék mellett – három panoráma szauna, gyerekrész és természetesen egyedi szépészeti, egészségmegőrző szolgáltatások is várják a vendégeket.

Az ezerarcú Balaton

A Kenese Bay Garden területén persze akad játszótér, van csónakház és kikötő, ahonnan vízibiciklizni indulhatunk, vagy épp SUP-on vehetjük be a Balatont, sőt saját bowlingpályát is üzemeltetnek, amelyhez külön bár és kellemes hangulatú – természetesen panorámás – terasz tartozik.

Jó estét nyár, jó estét Balaton – negronival ünnepeljük a Szent Iván éjt

A főépület bárjában ugyancsak várnak ránk a különféle alkoholos és mentes italok, sőt az Accent Hotels saját single origin etióp kávéjából, a Chelchele-ből is kérhetünk eszpresszót, vagy bármilyen kávés italt. Az éttermi kínálat szintén túlmutat a szállodai keretek között megszokotton, az étterem séfje jól ismeri a vendégeit, pontosan tudja, hogy a minőségi vendéglátásban hol és hogyan helyezkedjen el a házias, az egészségtudatos. Tudja, hogy egy nyaralás, konferencián való részvétel során mivel lehet kedveskedni, jóllakatni a vendéget, aki boldog várakozással tekint a naponta frissülő választékra. A nyári időszakban a kínálatot nem csak a szezonális fogások, hanem a teraszon, frissen grillezett tételek is gazdagítják.

Készülnek a grillezett húsok

Ha pedig már kipihentük magunkat és kicsit kimozdulnánk a környéken, akkor erre számtalan lehetőségünk van. A Szó testvérek Balatonalmádiban lévő Szó ami Szó  pékségében, cukrászdájában válogatott finomságok közül választhatunk, még a mentesen étkezők is megtalálják itt a számításaikat.

Mangalicazsírral megcsepegtetett kenyér – tökéletes brunch a Szó testvéreknél

Ha friss juhsajtra vágynánk, akkor Kapolcs vadregényes tájaira invitál minket Bognár Edina és Ódor Dezső, akik érlelt sajtokat készítenek juh- és tehéntejből, de ha szerencsénk van, akkor azért egy kis friss juhgomolyába is belefuthatunk. A kapolcsi műhely mellett velük és a termékeikkel a Káptalantóti piacon lehet összefutni.

Érlelődő sajtok

Ha pedig Toszkánába ugranánk át vagy vágyjuk Pompei egyedi atmoszféráját, akkor irány Nemesvámos mellett a Baláca római villagazdaság, amely egészen egyedülálló módon mutatja be a római nemesség mindennapjait az egykori Pannóniában.

Luca, a régészkutya, aki tökéletesen hozza a Pompeiben feltárt Cave Canem mozaik hangulatát

A villakomplexum az első és a negyedik század közötti időszakról nyújt áttekintést, az átriumos, hatalmas lakóház és a toldalék épületek körül a táj is Itáliát idézi, érdemes időt szánni a helyre, kicsit megpihenni, engedni a varázslatának.

Itáliai hangulat

Ha pedig plusz adrenalint pörgetnénk a szervezetünkbe vagy van velünk néhány gyerek, akiket célszerű lenne valamilyen értelmes tevékenységgel lefárasztani, akkor ideális választás a Balatoni Bob, ahol több pálya várja a sebesség szerelmeseit és a Serpa kalandparkban meghódíthatjuk a fák közötti leget.

Egyszóval a Kenese Bay Garden ideális választás, ha a Balaton partján szeretnénk rövidebb vagy hosszabb ideig megpihenni. Minden adott egy totálisan kikapcsoló, relaxáló pihenéshez, de abban is készséggel segítségünkre van, ha kicsit aktívan vagy nagyon sportosan képzeljük az itt töltött időt.

Kilátás a szobám teraszáról

A belvárosi szállodákon kívül is van élet – ez üzeni a TRIBE, amely a stadionok tőszomszédságában kínál nem csak magas színvonalú szállásokat, hanem olyan éttermi minőséget, amire a korábban hivatkozott belvárosban sem mindig könnyű rábukkanni.

A Wing irodaépületében bő fél évvel ezelőtt nyitott ibis/TRIBE emeletekből álló szálloda koncepciója a magyar piacon egészen újszerű, nem különálló épületen kapott helyt a szálloda, hanem a funkciókat jól elkülönítő, mégis egységes modellben született meg a TRIBE, a TRIBE Table és az alig egy hónapja üzemelő Cloud IX skybar.

Az étterem igazán jó kezekben van. Maszarek Ottó nagyon jól szabott étlappal várja a vendégeket, amelyhez az alapkoncepciót, az ihletet a szállodalánc biztosította.

A választható nemzetközi konyhák közül Ottó a kaliforniai gasztronómiai irányzatban látta meg a lehetőséget, hiszen itt a sokszínűséghez az Amerika, mint a nemzeti konyhák olvasztótégelye tézis mellett hozzátartoznak a földrajzi adottságok és a kaliforniaiak egészségtudatos szemlélete is. Így született meg az a szűknek tűnő, de mégis számos alapanyagot, stílust felvonultató, a vegánok, vegák számára is több lehetőséget tartogató étlap, amelynek minden egyes fogását hatalmas műgonddal készíti el a szállodai konyha személyzete. Asztaltársaságunk rögvest bizonyította is, hogy a sokszínűség gyönyörködtet, volt, akinek az előételek közül a klasszikus carpaccio vált be, volt, aki a finoman átértelmezett, avokádóval s eperrel kínált tonhal cevichében találta meg az ideális fogást és nem kevesen akadtak, akik a grillezett koktélparadicsommal megkoronázott, gazdag, jó konzisztenciájú fetakrémmel kötöttek barátságot.

A főfogásoknál is ez a fajta jóféle sokszínűség volt tetten érhető. A tépett vadhússal kínált pappardelle mellett fekete kagylóval, polippal gazdagított, kenyérrel kínált cioppino került terítékre, volt, aki ördöghalat választott.

Elém pedig egy mediumra sütött rib eye steak került cayenne borssal tüzesített texasi stílusú fűszervajjal, hibátlanul elkészítve. Izgalmas és a sertéshús édességére remekül reflektáló fogás lett az amarena meggyel kínált sült császárhús.

A desszertválaszték ugyan nem széles, de a ház cukrászatában készülő tételek közül így is nehéz választani. A kávéhangsúlyos, alaposan megreformált tiramisu mellett könnyű, rezgős sajtkrémből álló sajttorta valamint whiskeyvel és cseresznyével ízesített joghurt közül lehet választani.

S akkor még nem említettük a szezonálisan elérhető tökmagos és szarvasgombával ízesített, gyümölcsös házi jégkrémeket.

A TRIBE Table tágas terei, kellemes, szellős atmoszférájú, elegáns, de nem rideg enteriőrje csak arra vár, hogy megérkezzünk, remek konyhai csapata pedig elkápráztathasson minket a kaliforniai gasztronómiából vett, ihletett fogások legjavával.

Előre kell bocsátanom: Minden tiszteletem a kivételeké. Akik szerencsére akadnak, a mi történeteinkben kevesebben a kelleténél, így sajnos soha nem feléjük billent a mérleg, ahogy a gyerekeink felé sem.

13 éve gyűlik ennek az írásnak az anyaga. 13 évig vártam, mert tudtam, hogy eljön a pillanat, amikor a lányaim hazahozzák az érettségi bizonyítványukat és végre akkor sincs retorzió, ha ki merem mondani, meg merem írni azt, amivel szembesülni kényszerültünk a közoktatás berkein belül. Az intézményesített lelki abúzussal.

Nem voltak illúzióink, nekem is bőven kijutott a jóból a nyolcvanas, kilencvenes években, a férjem egy évtizeddel korábban is megélte, megkapta azokat a sebeket, amik a mai napig a bőrébe, lelkébe égtek, de azt gondoltam, hogy ezeknek a megélése alkalmassá tesz engem, mint szülőt, hogy a bántalmazás ellen tegyek, vagy legalább elkerülhetővé lágyítsam, netalántán fellépjek ellene.

Mérhetetlen naiv voltam, már általános második osztályában megtapasztalhattuk, hogy milyen az, amikor egy nyolc éves gyereket azért állít az imádott tanító nénije pellengérre, mert a szülei nem abból a jóféle vastag fajtából vannak, ahonnan negyedik végén meglesz az aranylánc és a repülőjegy. Anna csak hitt és szeretett, a maga nyitott módján, én meg csak kérdeztem. Megkaptuk az egyértelmű választ, egy hatalmas sebbel, Anna nyíltszíni autódaféjával és összetört álmokkal távozhattunk az első osztályokból. Ezt egy viszonylag békésebb időszak követte, amiből már hiányzott az őszinte lelkesedés, hiszen az új tanító nénivel való első beszélgetésünk zárásaként, mikor megköszöntem, hogy vállalja a két lánykát, a tanerőtől csak annyi telt: Körzetesek, nincs más lehetőségem.

Eddigre lejöttünk a csillagok közül, de itt egy, a valósághoz közelibb társaságra leltünk, ahol ugyan a szülői közösség alakult érdekesen, de végül is a két tanítónő sokat tett a lányokért, még ha nem is jelezték, hogy Zsófinak vannak el/lemaradásai, amelyek később nagyon sok plusz munkát jelentettek számunkra, és ha itt megcsípjük, akkor lehet, hogy fejlesztéssel sokat hozhattunk volna rajta.

A felső tagozatba lépve aztán megtapasztalhattuk, hogy milyen az elégtelen tanerő, az akaratgyenge vezetés, a hímsoviniszta, saját politikai és vallási szemléletét a közoktatásba bevivő tanár, maga a TANÁR, mint rossz értelemben vett jelenség, amely nem oktat, hanem kioktat, ítélkezik, bélyegez, ordít, dühöng. Ahol egy-egy igazságtalannak ítélt osztályzat után a gyerek félve kér, hogy nehogy bemenjek, mert úgysem lesz jó vége, neki holnap is be kell mennie (hányszor, de hányszor hallgattuk meg – főleg Anna szájából – ezt az érvet).

A benti elégtelen oktatást itthon pótoltuk (a szabadidő terhére) és gondoltunk bele mindannyiszor, hogy mekkora hátrányban vannak azok a gyerekek, ahol nincs pedagógus szülő, ahol nincs segítő kéz, nincs idő, türelem, tudás pótolni azt, ami bent kimaradt. Ellenkormányoztuk a deformált információkat, a meghamisított történelmet, tartottuk a lelket a gyerekekben, horgadtunk fel a tudjuk, hogy nem tud tanítani, de szegény majd nyugdíjba megy kollégák kapcsán, akik az anyag elégtelen leadásával kétévnyi tananyagot róttak az utolsó évben az osztályt átvevő kollégájukra (mert a végén csak elérték a kívánt nyugdíjkorhatárt, a gyerekek meg valahogy csak elvannak matek nélkül).

A vágyott és várt osztályfőnök először tanárként vált számunkra kérdésessé, majd mint emberrel gyűlt meg a bajunk, voltak olyan méltatlan helyzetek, amikor – a házirendet és a vonatkozó szabályokat megkerülve – szorongatta meg a gyerekeket. Ma intézményt vezet.

A gimnáziumválasztást nem apróztuk el, 17 intézmény került fel a listánkra, két hétig szabadságon voltam, hoztam-vittem a lányokat, hogy olyan helyet válasszunk, ami valóban rájuk van szabva, amelyben végre jól érezhetik magukat. Nem meglepetés: így is jégre lehet futni.

Zsófi számára egy kellemes budai gimnáziumot találtunk, egy végtelenül türelmes, empatikus osztályfőnökkel, akinek nem lehetek elég hálás azért, ahogy végig segítette, támogatta az úton; ugyancsak ez igaz az érettségire felkészítő tanáraira és a két fejlesztőpedagógusra is, akik – a szakszolgálati vizsgálatok eredményét követően – Zsófi speciális igényeinek megfelelően fejlesztették. Az, hogy Zsófinak majdnem sikerült egy érvényben lévő szakvélemény mellett megbuknia matematikából, azért sokat rontott az idillen, valamiért vele kívánt a matematika tanárnő példát statuálni, amihez egy lázadó kamasz testébe bújt diszkalkuliás ideális alanynak tűnt. Gyakorlottan vettük a pofonokat, végül a tanárnő távozott az iskolából. Közben persze voltak egyetemi fizikatanárok, akik a hiány pótlására érkeztek, zárthelyit írattak dolgozat helyett és olyan magas mércét állítottak fel, aminek következtében az osztály egésze állt egy rövid ideig bukásra fizikából, itt a teljes szülői közösségnek kellett a sarkára állni, hogy a vezetés megértse: a tanárhiány az észérveket nem írhatja felül, bár lassan a takarítók is oktathatnak, de pont ugyanennyire kontraproduktiv magasabb szintről tanerőt vételezni. Kizsigerelt, megfáradt, űzött gyerekek csoportján kívül semmilyen eredményt nem lehetett felmutatni.

Anna első kerületi iskolájában másképp alakult a helyzet. Itt is idillinek tűnt az indulás, a színházteremben felvonuló osztályfőnök-aspiránsok közül egy kellemesen bölcsészjellegű tanárnő lett a befutó, az osztálytársak már a felvételi után, a netes fórumokon felvették a kapcsolatot egymással, a covid összes jótéteménye ellenére erős szövetség kovácsolódott köztük, amire szükségük is volt, mivel hamar kiderült, hogy a neurotikus osztályfőnökük nem képviseli az érdekeiket. Idővel saját magánéleti válságai, problémái forrásai is a gyerekek lettek, akikről dehonesztáló prezentációkat készített a szülők számára, és idén, a ballagáson, egy olyan beszéddel búcsúzott a szülők, a ballagáson részt vevő vendégek előtt, amiben nem jó utat kíván nekik, hanem hosszan taglalja, hogy a reményteli kilencedikesekből micsoda vállalhatatlan csordává lettek. Még ha így is lett volna: tényleg ez volt az útravalója az osztályának? Na, de ne szaladjunk ennyire előre! Anna az angol mellé a francia nyelvet vette fel a gimnáziumban. Saját tanulmányaimból tudtam, hogy a francia kulcsa a kiejtés, és hogy az angol után nagyon nehéz feldolgozni azt, hogy ez a nyelv nem adja magát egyből, küzdeni kell érte, mire valóban használható tudásra tesz szert az ember. Az Institut Francais gondjaira bíztam, az iskolai keretek mellett itt tanulta a nyelvet. Bent remekül teljesített, a furcsa, kissé modoros, nyugdíj előtt álló, mindenki által félt és „megbecsült” tanárnő azonban egy idő után megneszelte, hogy magánkeretek között is folyik Anna franciaoktatása és hadat üzent neki. Zaklatta az iskolában, az órán, de volt, hogy messengeren, sőt telefonon is hívta, amivel a lányunk nem tudott mit kezdeni, viszont, hogy elkerülje az összes óra gyomorgörcsét, inkább záróvizsgát tett, a nőnél. Aki nem küldte meg időben a záróvizsga tételeit (nekem kellett lépnem az ügyben), az utolsó alkalommal pedig az Anna számára megküldött és a vizsgán számonkért nyelvi anyag nem teljes mértékben korrelált egymáshoz, és nem meglepő módon abból a nyelvtani részből volt nem kevés feladat, amely az Anna számára megküldött követelményben nem szerepelt.

Ezeket az évek során folyamatosan jeleztük az osztályfőnök felé, a jajsajnosezvan, majdbeszélekatanárnővel-en túl soha semmilyen segítséget nem nyújtott. Az osztályból Anna érettségizett le egyedüliként franciából, ötösre. Az azóta nyugdíjba vonult franciatanárnő hármas érdemjeggyel zárta tizenkettedikben, A hátrahagyott osztály számára az idei, azaz ötödik nyelvi tanévben az újonnan hozzájuk kerülő nyelvtanár kénytelen volt az abc-t és a számokat újra megtanítani (Anna üzeni, hogy nem az osztálytársai szellemi színvonalával van gond).

A magyartanárnő szintén a szent tehén kategóriába tartozott, egy másik gimnázium igazgatójaként funkcionáló férj elégségesnek bizonyult ahhoz, hogy a hírhedten rossz, de legalább kegyetlen tanárnő kimozdíthatatlan legyen, és kedvére szedje áldozatait. A tanórái a zanza tv youtube-on történő bekapcsolásából álltak, valamint abból, hogy megadta, melyik témakört dolgozzák ki a gyerekek, amíg ő feltételezhetően más osztályok dolgozatait javította a katedrán. Nem véletlen, hogy Annában nem virágzott ki az irodalom iránti szeretet, megtanulta, hogy pofára megy az osztályzás és bármennyi energiát is szán a dologra, az mindig hármas lesz, hiszen a dolgozatokon nem szerepeltek pontok, ponthatárok, csak egy-két elvétett pipa vagy hiányjel, és az érdemjegy. A tanárnő nem csak év közben szerette megszégyeníteni és zaklatni az általa nem kedvelt, kipécézett gyerekeket, hanem előszeretettel buktatta meg nem csak azokat, akiket tanított, hanem akiknek osztályfőnöke volt. Ezzel a kereszttel vágtunk neki az idei érettséginek, tudtuk, hogy bármire képes.

Már az írásbeli dolgozat elbírálása során akadtak erősen kérdéses húzásai, az osztály szinte egészétől az összes levonható nyelvhelyességi pontot levonta. A szóbelin azonban még tovább fajultak a dolgok, Anna sírva érettségizett, mivel éppen előtte buktatta meg az egyik osztálytársát, majd a bizonyítványosztás napján az is kiderült, hogy még egy gyerek áldozatul esett. Meglehetősen szabálytalan körülmények között. A vizsgaelnök helyett ugyanis a szaktanár húzatta az új tételt és folyamatos kérdésekkel akasztotta meg a felelőt, majd gondosan pont eggyel kevesebb pontra értékelte, mit amennyivel át lehetett volna engedni. Az osztályfőnök és az iskola egy emberként kushadt le, a kedden érettségiző gyerek osztályfőnöke ma már – a szülők kérdésére – nem emlékezett, hogy kik voltak a bizottság tagjai, és nem adott teljes betekintést a papírokba (nem nézhették meg a pecsétes papírra született jegyzeteket).

Az osztályfőnök azért a bankettre csak elment. Háttal ülve a gyerekeknek, külön evett, gondosan elfogadta a meglehetősen nagy értékű, külföldi utazásra szóló ajándékát. Mert ami jár, az jár. Megköszönni nem sikerült, se nekünk, se nekik.  

A Balatontól hajlamosak vagyunk túl sokat várni, egyszerűen annyi mindent kívánunk belesűríteni az ottlétünkbe, ami pont azt az élményt csorbítja, amiben a Balaton a legjobb: a víz mellett való chillezésben. Régóta tudjuk, hogy a víz nyugtatóan hat, már a hangja, sőt a látványa is elég ahhoz, hogy az idegeink kisimuljanak, és ebben a Balaton fekete öves. Ha hagyjuk. Az utóbbi években azonban már sokszor nyaralni, „pihenni” is felfokozott, mindentis stílusban próbálunk, holott tudjuk, hogy jobb lenne csak lenni és hagyni, hogy a tó varázsa tegye, amire szükségünk van. A minőségi, lassú létezésre, a lelket-testet töltő programokkal való időtöltésre ideális lehetőséget kínál a zamárdi szabadstrandon található Parti Bisztró, amely otthonunkká válhat, akár egész napon át.

A reggeltől nyitva tartó bisztróban már a korai futás, séta, kutyasétáltatás közben/után is kávézhatunk, reggelizhetünk, vagy megvásárolhatjuk a friss péksüteményeket a még éppen pihenő barátainknak, családtagjainknak. Napközben betérhetünk egy pohár pezsgőre, egy kis borra, leheverhetünk az óriás kijelző elé és nézhetjük a meccseket vagy akár a párizsi olimpia egyes számait.

Ha pedig valami jót ennénk, akkor strandételek helyett minőségi street food vár ránk, római pizza mellett különféle kolbászok. Litauszki Zsolt executive chef-nek köszönhetően igazán emblematikus világkonyhai fogásokkal is találkozhatunk az étlapon, mint a faszénen sült makréla, azaz steckerfisch, amelyet titkos pác tesz még ízletesebbé, de jóféle babos, káposztás pontylevest is kérhetünk, amelyet tejföl és friss kapor tesz teljessé.

A desszertek között friss, könnyű (nem újragondolt) túrógombóc is várja a vendégeket, meg persze Zsolt által készített sárgabaracklekvárral töltött palacsinta, aminek nem lehet és nem is szabad ellenállni.

A Parti Bisztróban minden nap DJ gondoskodik a minőségi zenei választékról is, szombatonként tematikus gasztroestek várnak ránk, ha pedig igazán értékes, egyedi ruhadarabokra vágynánk, akkor a Bisztró pop-up boltjában válogathatunk a magyar tervezők szezonális kollekcióinak darabjai között. A nyári tervek között több workshop is szerepel, illetve jógázni is lehet majd, ha a zamárdi Parti Bisztróban töltünk egy keveset – vagy sokat – a vakációnkból.