Mancsokkal az irodában

Yolánnal való viszonyomról már sokat írtam. Egyszerűen jó megélni felnőtt fejjel, tudatos döntést hozva a kutyás létet, bár ma éppen volt egy kis zökkenő, mert mind a ketten más gondoltunk a reggeli séta/pisilés fontosságáról. Én elengedhetetlennek ítéltem, Yolán hanyagolni kívánta. Szóval vannak vitás kérdéseink, de az esetek nagy többségében nagyon jól funkcionálunk. Ez a hétköznapokban tapasztalható meg leginkább, amikor kettecskén visszük az életet, a Nők és a férjem a maguk útját járják, mi pedig nagy rutinnal éljük a háziasszonyok, homeworkölők mindennapjait. Be még nem rakja a gépet és cikket sem ír, de szerintem csak idő kérdése. Viccet félretéve, sokszor eltöprengtem rajta, hogy ha be is ülnék valahova, ha nem az konyhapultom lenne az irodám, akkor mennék-e kutya nélkül és rá kellett, hogy jöjjek, hogy nem. Egyszerűen igényem van a jelenlétére, vágyom tudni, hogy hogy van, és nem szeretném, ha hosszú órákon át egyedül kuksolna, mikor közel nem így szocializáltuk. Mi tettünk neki egy ki nem mondott ígéretet, hogy nem a lakás, hanem a család része lesz és ehhez, főleg a 21. századi lehetőségek mellett, hozzá tartozik az is, hogy velünk tart nyaralni, sokszor néha bulizni, kocsmakvízelni és adott esetben dolgozni is.

A Mars Magyarország ma saját példáján keresztül mutatta meg, hogy milyen az, amikor egy felelős munkáltató a munkavállalói igények változását szem előtt tartva képes konszenzusos megoldást alkotni és olyan irodai környezetet létrehozni, amiben valamennyi munkavállalója kellően komfortosan érzi magát. A Mars komoly egyeztetések árán és szakértők bevonása mellett alkotta meg a maga állatbarát szabályzatát, amelynek értelmében ma már a kollégák cicái és kutyái előtt is nyitva áll a lehetőség, hogy a gazdáikkal vállvetve csekkoljanak be nap mint nap a munkahelyre és legyenek „láb alatt” nem csak az íróasztalhoz kötött tevékenységek, hanem a meetingek vagy épp az irodai konyhában elfogyasztott ebéd során. A kollégák maguk gondoskodnak kedvenceik fekhelyéről és az esetleges balesetek kapcsán a recepción tudnak megfelelő tisztítószereket kérni, amíg az esti műszakban érkező takarítók alaposabban végére nem járnak a problémának.

Sully egyike a Mars négylábú munkatársainak

Sully egyike a Mars négylábú munkatársainak

Bár kívülről úri huncutságnak is tűnhet a kutyák munkába való vitele, Korom Gábor kutyaszakértő megnyugtatta az érintetteket – teljesen helyénvaló ennek az igénynek a kialakulása. A kutya ugyanis, a macskával ellentétben nem helyhez, hanem személyhez kötődik, az ő biztonságérzetét mi teremtjük meg, és az a munkahely, amely felismeri a kutyabarátságban rejlő potenciált, az nem is elsősorban kutyabarát, hanem emberbarát. Azt azonban ő is hangsúlyozta, hogy minden esetben konszenzusos egyeztetések szükségesek ennek bevezetésére, egy jól meghatározott, alaposan körbejárt szabályzat lefektetése, amely mind a munkáltatóra, mind a munkavállalóra nézvést kötelező érvényű, nem beszélve a kutyáról.

mars2_v

A jövő szerintem a kutyabarát munkahelyeké, hiszen az állattartásban a civilizált társadalmak most nagyot léptek előre, egyre jobban felismerjük nem csak a kutyák igényeit, hanem a magunkéit is, és a sok évszázados, vagy akár évezredes téveszméket sutba dobva újra partnerként kezeljük őket, megértve, hogy a közös létezés mindannyiunk számára csak hozzáadott értékkel rendelkezik.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Teremtsük meg a magunk rituáléit!

A velünk élő állatok személyében – főleg akkor, ha megfelelő módon bánunk velük és alakítjuk a kötődéseket – igazi coachokra, gurukra lelhetünk, akik a stresszes, rohanó mindennapjainkban megteremtik az egyensúlyt, hatással vannak lelki egészségünkre és akár a fizikaira is. A macskákra is tökéletesen igaz ez az állítás, hiszen kitűnően tudnak alkalmazkodni a gazdájuk életmódjához és élvezik, ha apró rituálék, nap-nap után ugyanabban az időben esedékes közös pillanatok tarkítják az életüket. Ez az állandóság mind a gazdáknak, mind a kiskedvenceknek jót tesz.

A kölcsönös alkalmazkodás ugyanis pozitív hatással van ránk. A macskatulajdonosoknál kisebb a szívbetegség okozta halálozás kockázata, mivel a macskák simogatása – a maga meditatív módján – csökkentheti a vérnyomást, és mivel valójában nincsenek egyedül, így az egyedül élők is kevésbé érzik magukat magányosnak. A macskák eredendően territoriális állatok, ami alapjában határozza meg viselkedésüket, képesek ugyan az emberrel való együttélésre, de ez mindkét fél részéről egészséges kompromisszumok révén tud megvalósulni. Az embernek több szempontból is „macskásítani” kell az otthonát és az életét, a macska pedig átlépi saját korlátait: így jöhet létre egy olyan kölcsönösen jól működő kapcsolódás, amiben egyik fél érdekei sem sérülnek. Az emberekkel való együttélés kommunikációs evolúciót is magával hozott a cicáknál, a nyávogás ugyanis nekünk szól, az egymást közti kommunikációban nem jelenik meg vagy nem úgy, ahogy a macska és gazdája közötti információáramlás esetén.

2_v

Nem csak a gyereknevelésben fontos a napirend, a kiskedvencek kapcsán is érdemes kialakítani egy viszonylag állandó jól követhető, igazodási pontként is használható menetrendet, amiben ott a helye a különféle rituáléknak. A sarokpontok lefektetése kapcsán soha ne feledkezzünk meg a rugalmasságról, és ezt gyakoroljuk az állatainkkal is, hogy megszokják, elfogadják, hogy bár általánosságban egy adott időben történnek bizonyos események, akkor sincs semmi, ha ez nem pont akkor vagy nem pont úgy valósul meg.

A közös időtöltés sokféle elfoglaltságot takarhat, a játékon át, a megszokott hétvégi délutáni alvásig, beletartozhat az etetés, a jutalomfalatok kiosztása, ami kötődhet a közös játékhoz is. Ma már számos, az állatok képességeit jól kiaknázó ügyességi játék is létezik a piacon, amelyek nem fizikailag mozgatják meg őket, de szellemileg fárasztják ki. Ezek a – jutalomfalatokkal – együtt töltött játékidők sokat hozzáadhatnak a cica és a gazda kapcsolatához.

3_v

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

PocketBook Verse Pro Color – olvasd színesben a világot!

A nyár számos lehetőséget kínál az olvasásra. Ilyenkor jó elnyúlni egy könyvvel a napon vagy épp az árnyékban, élvezni a habkönnyű romantikát vagy elmerülni egy fajsúlyosabb témában. A kompakt, magas minőségű, könnyen kezelhető és számos formátumot kezelő PocketBook hozzáad a színes nyári élményekhez, hiszen mostantól már Verse Pro Color terméke is elkérhető.

A most bemutatott, 6 inches e-olvasó az úttörő E Ink Kaleido™ 3 színes kijelzővel van felszerelve. Az új technológia fekete-fehérben 300 PPI felbontást kínál, színesben viszont elődjéhez képest 50%-kal, 150 PPI-re javult a felbontása, ami tiszta és részletes képet eredményez. A Verse Pro Color 4096 szín és árnyalat megjelenítésére képes szemkímélő, tükröződésmentes kijelzőjén, amivel kiemelkedő olvasási élményt biztosít, a megjelenítés a lehető legközelebb áll a hagyományos, nyomtatott oldalakéhoz. 

634K3 (Verse Pro Color) - 02_v

SMARTlight funkció a szemkímélő olvasásért

A SMARTlight funkció testre szabható előlapi megvilágítást kínál, amely javítja az olvasási élményt. A felhasználók a saját igényeik szerint állíthatják be a fényt a nappali olvasásra alkalmas hideg, kékes tónustól az éjszakai olvasáshoz ideális meleg, megnyugtatóan sárgás színekig. Kézi üzemmódban módosíthatjuk a fényerőt, és választhatunk a hideg vagy a meleg tónusok között, és személyre szabott beállításainkat el is tudjuk menteni. Automatikus üzemmódban a SMARTlight funkció intelligensen hozzáigazítja a fényerőt és a színhőmérsékletet a napszakhoz, így minden helyzetben optimális olvasási élményt biztosít.

Öröm a hangoskönyvek kedvelőinek

A PocketBook Verse Pro Color nemcsak olvasásra, de hangoskönyvek hallgatására is ideális eszköz. Az e-olvasó hat különböző hangformátumot támogat, és Bluetooth 5.4 funkcióval rendelkezik, ami lehetővé teszi, hogy kényelmesen tudjuk csatlakoztatni a fülhallgatókat és hangszórókat.

A hangoskönyvek rajongói emellett egy másik funkciót is imádni fognak: a Text-to-Speech felolvasást, mely lehetővé teszi, hogy bármilyen írott szöveget hangoskönyvvé változtassanak. A felhasználóknak most már vezetés vagy vacsorafőzés közben sem kell félretenniük olvasmányaikat: a Verse Pro Color két kattintással elkezdi hangosan felolvasni őket! A Text-to-Speech funkció 26 nyelven elérhető, közöttük a természetes hangzású magyar férfi- (Attila) és női (Kinga) hangokkal.

634K3 (Verse Pro Color) 01 - Prince_v

Akár a fürdőkádban is

A PocketBook Verse Pro Color IPX8 tanúsítvánnyal rendelkezik: 60 percet is kibír (maximum 2 méter mély) édesvízben károsodás nélkül. Ez lehetővé teszi, hogy a kádban vagy a medence partján ülve is élvezhessük kedvenc könyveinket, de akkor sem kell aggódnunk, ha a buszmegállóban elkap bennünket egy nyári zápor.

Kompakt ház és hosszú üzemidő

A 6 inches képernyővel rendelkező készülék kompakt és pehelysúlyú, kétmagos elődjéhez képest négymagos processzorának köszönhetően gyorsabb lapozást tesz lehetővé. Mindössze 182 gramm – mintha egy nagyobb mobiltelefon lenne –, így otthon és menet közben is kényelmes olvasást biztosít, és akár több ezer könyvet képes tárolni. Az érintőkijelzőnek és a mechanikus gomboknak köszönhetően használata könnyed és erőfeszítés-mentes. A Verse Pro Color tökéletesen illik a kézbe, de stílusos formája miatt egyben ki is tűnik a tömegből, emellett az energiahatékony E Ink kijelzője lehetővé teszi, hogy egy feltöltéssel akár 1 hónapon keresztül működjön.

A PocketBook Verse Pro Color további funkciói

  • 25 formátum konvertálás nélkül: a PocketBook Verse Pro Color támogatja az összes népszerű könyvformátumot és grafikus formátumot, beleértve a CBR és CBZ képregényformátumokat.
  • 6 hangoskönyvformátum támogatása: hangfájljainkat meghallgathatjuk M4A, M4B, OGG, OGG.ZIP, MP3 és MP3.ZIP formátumokban.
  • A négymagos processzor gyors navigációt és tökéletes olvasási élményt tesz lehetővé.
  • 16 GB belső memória egy nagy, mindig kéznél lévő könyvtár kiépítése érdekében.
  • Kétsávos wifi (2,4/5 GHz) a gyors és kényelmes internetezésért.
  • A PocketBook Cloud és Dropbox szolgáltatások lehetővé teszik az egyszerű könyvtárkezelést és -szinkronizálást.
  • Előretelepített szótárak: 11 előretelepített szótár és 42 további letölthető nyelvkombináció.

634K3 (Verse Pro Color) 01 - Travel_v

Tags:

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

A tökéletes komfort nyomában – Velux árnyékolók a hűs nyári pillanatokért

A Velux sajtóeseménye érdekes utat járt be, egy nagyon sajátságos meghívót egy egyedi vacsora követett, amelyben minden meseszép és nagyon vonzó volt…csak valahogy hiányos. A szervezőknek ez is volt a célja, hogy a komfortérzetünket folyamatosan piszkálja ez a hiány, amit sok esetben nem tudtunk megfogalmazni, elkapni, sok esetben pedig hatékonyan átlendültünk a hiányán, de ez persze csak időleges megoldásokat eredményezett.

A Velux ugyanis pont azért szervezte ezt az eseményt, hogy elmesélje, hogyan is működik a tetősíkba illesztett ablakainak árnyékolása, milyen árnyékolástechnikai megoldásokkal tudja szolgálni azt, aminek a hiányát biztosan érezzük, ha tetőtérben élünk.

A témában egészen jártasnak érzem magam, 22 éve egy csodás tetőtéri otthonunk van, amiben több Velux ablak is található, amelyek árnyékolástechnikai megoldásokkal is rendelkeznek. Erősen meg lennék lőve, ha nem így lenne, a lakás tájolása és tetőtéri mivolta elengedhetetlenné teszi, hogy ezeket bevessem.

Sok Velux vásárló az ablak belső oldalára felszerelhető árnyékolóktól várja a hővédelmet is – állítja a cég szakembere. Ez ugye alapvető tévedés, a belső árnyékolók, még az extra bevonattal rendelkező sötétítők is, kizárólag a napfény kizárására, a szoba sötétítésére alkalmasak, ami ugyan ad egy hűsebb érzetet, de valójában nem segít a szoba hőmérsékletének normalizálásában. Erre a külső felületre szerelhető árnyékolástechnika hivatott, amelyből a Velux háromféle változatot kínál vásárlói számára.

velux1_v

A külső árnyékolástechnikai megoldásokkal valóban fokokat lehet fogni, a lehető legfenntarthatóbb módon. Nálunk is teljesen egyértelműen látszik, hogy amit bejön a naposabb idő és a külső rolótokból kihúzom és az ablakra illesztem az árnyékolót, azonnal szelídül a hőség, és valóban kellemesebb lesz a klíma az otthonunkban. Az általunk használt megoldás esetében a fényt a roló átereszi, valamivel ugyan sötétebb lesz, de valójában a fény bejut az otthonunkba, míg a másik két megoldás teljesen elzárja a fény úját, így akadályozva meg, hogy a nap felmelegítse a tetőteret az ablakon keresztül.

velux3_v

A rolós megoldások között ott a teljes sötétséget nyújtó anyagroló, illetve egy másik, megoldás, amivel évek óta szemezek, mert valóban tökéletesnek tűnik, és ez az alumínium lamellákból álló redőny, amely a falsíkba épített ablakokhoz használt redőnyök elvén működik, akár napelemes meghajtással, és ugyanazzal a kvázi fokozatmentességgel, ami lehetővé teszi, hogy a fény beesési szögét figyelembe véve szabjunk határt a napsütésnek és engedjük be a fényt.

velux2_v

A vacsora közben minden kiegészült, minden a helyére került. Só jutott a krémlevesbe, megkerült a pörkölt mellé illő savanyú, a desszertként kínált Rákóczi túróshoz is megérkezett a lekvár, a lakásétterem bútorai, dekorációi is kiegészültek, a szemnek kellemes módon. Tanulságos és kellemes esténk volt.

Tags: , , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS