MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Escape to Paris without leaving Budapest! Pavillon de Paris offers authentic French gastronomy, from Boeuf Bourguignon to Ratatouille, in a romantic, hidden garden under the Buda Castle.

Pavillon de Paris: A Secret Romantic Escape in Buda
There are places that act as portals, transporting you to another country the moment you cross their threshold. Just a few steps from the French Institute on Fő utca, tucked away in a hidden garden beneath the Buda Castle, lies Pavillon de Paris. It is a place where the reality of the city fades away, replaced by the chic, effortless charm of a Parisian bistro.

A Piece of France Under the Castle
Born in a romantic garden reclaimed from the ruins of post-war Budapest, Pavillon de Paris was originally a sanctuary for the local French community seeking the flavors of home. Today, it remains a cornerstone of “extraterritorial” France in Budapest—elegant yet relaxed, sophisticated yet welcoming.

The Quintessence of French Gastronomy
The menu is a curated journey through the best of French culinary traditions. You will find all the beloved classics that define the Gallic kitchen:

• The Classics: From Escargot and Boeuf Bourguignon to the perfectly layered Ratatouille.
• Our Starters: We began our meal with garlic prawns in a rich, almost caramel-like soy glaze, served with fresh, crispy baguette—a flawless start to a summer lunch.
• The Main Courses: The Boeuf Bourguignon was tender and slow-cooked to perfection, while my Ratatouille arrived in a beautiful dish, oven-baked with just the right amount of cheese. It was hearty, vibrant, and so flavorful that I didn’t miss the meat for a second.
• The Grand Finale: No French meal is complete without dessert. The Île Flottante (Floating Island)—or “Bird’s Milk” as we call it in Hungary—was light, creamy, and served in a deep golden pool of custard.

The Magic of the Garden
What truly sets Pavillon de Paris apart is its atmosphere. Sitting in the lush, shaded garden, you feel the cool breeze from the ancient cellars of Buda. The noise of the city disappears, and for a few hours, you are in a quiet corner of a Parisian arrondissement. The service is professional and confident, completing the illusion of being far away from the daily grind.

Mirelle’s Tip: This is arguably the most romantic garden in Buda. Whether it’s a quiet lunch to escape the summer heat or a candlelit dinner, Pavillon de Paris offers an experience that is both timeless and deeply relaxing.

A Francia Intézettel anno új minőség költözött a Fő utcába. Az álmos, patyolattal, postával és egy lepukkant sörözővel megspékelt utcába egyszer csak betört Európa, helyet követelt magának a Duna partján és én boldogan léptem át minden egyes alkalommal a küszöbét, mert annyira más minőséget képviselt, mint amit korábban ismertem, hogy valóban azt az érzetet nyújtotta, mintha Franciaországba érkezett volna az ember. Erre az érzésre erősített rá bombázások után maradt budai foghíjtelkek egyikének romantikus romjait örökbefogadó Pavillon de Paris, amelynek nyitását jó eséllyel az Institut-ben megforduló franciák indukálták, akiknek hiányzott egy kis haza hangulat és az otthoni konyha.

Az étterem pazarul hozta mindezt, elegáns volt, mégsem karót nyelt, sikkesen húzódott meg a vár alatti kertek rejtekén, s kínálta mindazt, ami a francia gasztronómia kvintesszenciája. A Pavillon de Paris a mai napig őrzi ezt a franciás báját, konyhájával ma már nem számít kuriózumnak, de ugyanúgy része annak a képzeletbeli extraterritoriális Franciaországnak, amelynek origója az Institut Francais.

Ebben a valószerűtlenül forró augusztusban Zsófival valamilyen felüdülésre vágytunk, egy kis másra, egy olyan helyre, ahol kicsit kiszakadhatunk a hétköznapokból. Erre teremtett ideális lehetőséget a Pavillon de Paris, ahol a város valósága megszűnt, helyét átvették a romantikus kert nyújtotta képzetek és az étlap kínálta franciás hangulat.

Az étlap többféle lehetőséget kínál. A francia konyha remekeit, a francia gasztronómia által kedvelt alapanyagokra épülő menősort itt-ott más nemzetek fogásai pettyezik. Az olaszos hangulatú tételekre történelmileg van is magyarázat, hiszen akár Medici Katalin idején ezek a receptek is átvándorolhattak volna a taljánoktól a gallok szakácskönyveibe. Az előételektől a desszertekig nagyjából 3-4 fogás közül választhatunk, és nem kell nagyon ügyeskednünk ahhoz, hogy tényleg a klasszikus, már-már sztereotípiának ható francia fogásokra essen a választásunk. Van csiga, akad burgundi marha, naná, hogy van ratatouille és még szép, hogy a desszertek között ott az Île flottante, azaz az Úszó sziget, illetve, ahogy mi ismerjük, a madártej.

A csiga bár illene a sorba, egyikünknek sem nagy kedvence, így egy nagyon kellemes fokhagymás rákkal ütjük fel a menüsort. Hibátlan indítás, a sűrű, már-már karamelles szójás mártáshoz passzol a friss baguette, a jó mennyiségű és ízletes fogás után lelkesen várjuk a főfogásainkat.

Zsófi elé érkező boeuf bourguignon omlós, lassan készült marhahúsát grillzöldségek körítik, az én hatalmas adag francia lecsóm mutatós tálban, csőben sütve kerül asztalra. Mindketten elégedettek vagyunk.

A padlizsánnal, cukkinivel gazdagított lecsó hibátlan, a sajt is helyén van a fogásban, a hús egy pillanatig nem hiányzik az együttesből. Zsófin kifog a nagy adag, én a magam részéről morzsáig eltűntetem a ratatouille-t, nem csoda, hogy desszertre már csak a lányzónak jut kapacitása.

Amíg ő a krémes, ne túl sűrű, de mélyen aranyló habokból menekíti a tojásfehérje szigetet, addig én elmélázom a kert felett. A pincehűs érzete innen-onnan néha felcsap, a budai kertek csalóka éghajlata itt is megérint, az összeérő udvarok, az évszázados, egymásba kapaszkodó otthonok, pincék felől áradó nyugalom magával ragad, szinte semmit nem érzékelek a kint futó mindennapokból.

A Pavillon de Paris-nak ez az erőssége, hogy ugyanarra a fenomenális trükkre képes, ami a Francia Intézet sajátja, azaz pillanatok alatt elröptet Párizsba, az általunk megálmodott kerület sarkán, majd lágyan landolunk egy tetszőleges bistrot-ban, ahol már elénk is lép a hosszú kötényes garçon, hogy felvegye a rendelésünket és belekössön a kétes franciatudásunkba. 

Read this review in English here

A Jó alapanyag egy nagyon szerethető könyv, nem kifejezetten 21. századi, kicsit retró életérzést hordoz magában, ott van benne minden, amiért szerettük Adrian Mole-t és szeretjük Nick Hornby könyveit, amiért elévülhetetlen érdemeket szerzett az Alul semmi vagy amiért épp A nagy kvízválasztó.

Andy története semmi különös, négy év után szétmennek a párjával, Jennel. Erről nem Andy dönt, de aktív részese annak, hogy a kapcsolatuk idáig jutott. Az önsajnálat mocsarából nézve és külső szemlélőként figyelve: Andy egy csődtömeg és az élete is pont ilyen kilátástalan, ami az önsajnálattal töltött hónapok során sem lép át semmilyen más stációba. Andy benne ragad ebben az állapotban, miközben folyamatosan – önmagát remekül akadályozva – próbál ebből kievickélni. Na, azért nem annyira, csak úgy, a látszat szintjén. Ám amíg itt vesztegel, addig van ideje megmutatni a saját közegét, megismertetni az olvasót azzal a szűk, hasonló életkorú réteggel, aki – Andyvel ellentétben – a társadalmi konvencióknak megfelelő irányba tereli az életét. Andy történetének főhőse önmaga, a könyv mégsem róla szól. Ügyesen megírt, rendkívül angol, igazán kellemes olvasmány, csak ajánlani tudom.

A street food sajátos műfaj, benne van a lazaság, a közérthetőség, a viszonylag könnyű, napszaktól független fogyaszthatóság, a gyors elkészíthetőség, de messze többet várunk el tőle, mint egy átlagos szendvicstől. A street foodban vágyjuk a jobb alapanyagokat, azt a kis pluszt, amiért pont nem egy sima szendvicset választottunk, a nemzetköziséget és a hazai mivoltot.

Ezekre a vágyainkra ad egyszerre választ a héjában sült töltött krumplit kínáló Krumpello, amely májusban kezdte meg pop-up működését a belvárosban, majd foodtruckjával rárepült az összes fesztiválra és most, így augusztus végére meg is lett az első állandó üzlethelyisége, a belváros szívében, ott, ahol nappal a turisták és az egyetemisták korzóznak, éjszaka pedig Budapest színe-java megfordul: az Astorián.

A Krumpellót egy nemzetközi inspiráció hívta életre, a két tulajdonos meglátta a rációt egy hasonló termékben, de érezte, hogy van még mit fejleszteni rajta, mire itthon eladható lesz. A hatalmas, fél kilós krumplikba ugyanis nem a Wendy’s-vonalon mozogva kerülnek a feltétek, hanem egy ennél összetettebb, szofisztikáltabb elgondolás mentén. A Krumpellóban ugyanis komplex raguk kerülnek a krumplikba, meg persze sok sajt aminek eredményeképp a töltelék és az alap megszakíthatatlan szimbiózisba kerül.

Az étlap rövid, jól meghatározható, remekül tipizálható nemzeti konyhák jelennek meg egy-egy ízpáros meghatározásánál. Van indiai, azaz currys, van olasz, azaz bolognaival töltött, akad magyaros, azaz lecsóval felpimpelt és így tovább, az ötlet remek, mindenki számára ezek a legkönnyebben köthető ízélmények, így valóban egyszerűbb a választás. A raguk kialakítása igényes, az általam kóstolt négyféle verzió mindegyike tartalmas, ügyesen fűszerezett, közérthető, de nem buta megoldást kínált, jól illett a krumplihoz és szépen összeért vele.

A Krumpello remek idea. Laktató, tartalmas, jó választás ebédre vagy épp vacsorára, az esti belvárosi csavargások idején is pont ideális, főleg, hogy a napok jelentős részén éjfélig nyitva tart.