Hogyan és mit főzzünk, ha kevés az időnk ?
Néha kicsit eljátszom a gondolattal, hogy írni kéne egy igazi jó háztartási ismeretek könyvet.
Ezért is szeretek ilyen témákról írni.
(nosztalgiakép az Ág utcából)
user's recent comments(0)
Milyen volt?
Megyünk a lelkészhez. Megbeszélni, végigvenni, hogy mi az, ami az apámból szavakba önthető. Furcsa, azt hittem könnyebb feladat lesz.
Még mindig egyfajta boldog tudatlanságban vergődve nem fogtam fel teljesen, hogy nincs. Ami néha mérhetetlenül furcsa: ilyenkor pillanatokig elhiszem, hogy megérintett a mindenség és a bennem honoló nyugalom ennek az eredménye, aztán persze jönnek a Freud-i pillanatok, elszólások, a könnyeim az Apafej alatt és tudom, hogy nem, MÉG nem dolgoztam fel.
Nehéz megfogalmazni, hogy milyen volt. Társadalmi követelményként halványítom el magamban az összes idegesítő, rossz, kevéssé kedvelt szokását, így torzítván a képet.
Pedig…önfejű volt, rém konok, odaadóan önzetlen (családtagok számára bizonyos esetekben nem pozitív), sértődékeny, a vitáknak legyintéssel vetett véget.
De mérhetetlenül nagyvonalú volt, szókimondó, igazi lányos apa és a sablonos búcsúztatóktól eltérően, valóban szerető férj, igazi férfi, aki kiáll a saját, és a mások igazáért. Önzetlenségét sokan jól élték meg, akiknek szakmát, megélhetést adott a kezükbe, új utat nyitott az életükben.
Sokat, jókat lehetett vele beszélgetni. Az igazán jó beszélgetéseink kutyasétáltatás közben zajlottak s utóbbi években a tétova, anyát elérni képtelen telefonjaim zárultak néha egy-másfél órás beszélgetésekkel. Fogékony volt a vallásokra, de inkább a történetük izgatta, nem volt fanatikus. Ha egyetlen pillanattal kéne jellemezni: ült és olvasott. Sokat és rendíthetetlenül. Szinte bármit. Társadalomtudomány, krimi, statisztikai évkönyvek, filozófia. Sajátos rendszer szerint válogatott, nehéz olvasmányok.
Rengeteget játszottunk: ötszavasoztunk, kanasztáztunk, páros passziánszoztunk. De a barátokkal éjszakába nyúló beszélgetések mindennél többet értek. Ültünk – néha hajnalig- s igen komoly vitákat, beszélgetéseket folytattunk. Szeretett túllendülni a napi rutinokon, soha nem foglalkozott a számlákkal, ennél emelkedettebb dolgok kötötték le.
Hitt az igaz barátságban, voltak örök nagy barátai, akikkel most végre újra együtt lehet. Sokaknak nem csak barátja, hanem mentora, mestere, pótapja volt.
Vaskos, jó humora volt. Szeretett anekdotázni, anyát ugratni (aki mindig be is ugrott), igazi központi figurája volt minden társaságnak. Ezt a mágnes tulajdonságát örököltem, s az életre hívott társaságok számára szinte mindig bemutattam őt is. Így aztán egyre gyakrabban jöttek fel a gimnazista barátok, jártak hozzánk a főiskolai csoport tagjai. Anya és apa jóvoltából vált sokak második otthonává az Ág utcai lakás.
Szabadidejében szeretett úszni, napozni, ennek köszönhetően ismerkedett meg anyával is, a Rudas teraszán. De nem szerette a tétlenséget. Egészen a halálához vezető betegség kezdetéig dolgozott. Életrajzokat csiszolt, képeket bírált, festőket tanított.
De a hangját, a benne lakozó melegséget, a velem kapcsolatos érzéseit, a zöld kutyát, a steppelt mellényt, a Nea Kamenin tett sétát, a imádott Londonról szóló beszámolóit nem lehet felsorolás jelleggel skatulyázni.
Csak nekem jelent valamit az ágyam melletti Men in Black kép, ahol napszemüvegben mosolygunk a kamerába, a nekem rajzolt tuskutyák, a mindent beterítő festék- és oldószerszag, a majdan születendő unokái névlistája (nemrég került a kezembe, aláhúzva szerepel rajta az Anna és a Zsófia név), az ahogy megpróbált rávezetni a szardellapasztában rejlő varázslatra…ezek nem vázolhatók fel, nem lehet belőlük életrajzot gyártani. Ezek csak érzések, emlékek.
Egyszóval nem tudom mit tudok holnap elmondani. Hogy milyen volt az apám. Amilyen sajátos, mindenen humorral átlendülő ember volt, lehet, hogy valahol az íróasztala mélyén, ott lapul a saját nekrológja….
Sütőtök baconnal, rozmaringgal
Nagyképűség, de máshogy nem tudom jellemezni: Harris-szel lelki társak vagyunk. Egész egyszerűen rám vannak hangolva a receptjei.
Most szombaton is, – miután hazacipeltettem a férjemmel két tisztes sütőtököt – nagyjából kész elképzeléseim voltak. Úgy terveztem, hogy a szokott módon félbekapom a tököket, megágyazok bennük néhány baconnal, fahéjdarabokat szórok a féltökök alatti ujjnyi vízbe, aztán hurrá.
Ám mivel szombat volt és alapvetően ráértem, így megnéztem Harris mit csinálna a tökkel.
Sütőtök baconnal, rozmaringgal
1 méretes, kilónyi sütőtök
20 dkg baconszalonna
3 ágnyi rozmaringlevél
frissen őrölt bors
1 szeletnyi zsírszalonna
néhány csipet tölgyfán füstölt Maldon só
A tököt meghámozom, félbe vágom, magokat egy grapefruit-kanállal könnyedén kikapom, majd két kockacukornyi darabokra metélem. Ezeket egy méretes tepsibe teszem.
A rozmaringleveleket lehúzom a szárról, finoman, nem túl apróra vágom, a tökre szórom. A bacont felcsíkozom, egy kevés zsírszalonnát is felkockázok, ezt is a tepsibe öntöm. Sót és egy kevés borsot is szórok a hozzávalókra, alaposan átforgatom őket, fóliával fedem és a 200 fokon duruzsoló sütőbe dugom. 40 perc múlva ránézek. Elvileg addigra puhának kell lennie a töknek. Ha van hozzá kedvem, akkor a grill alatt lepirongatom kicsit.
Mi most natúr pulykamell szeletekkel ettük.
Édes csellengés
Régóta terveztem. A nagy gasztrofelkapás előtt már Before megsúgta, hogy bizony van egy Zazzi nevű cukrászda, ahova érdemes…
Aztán valahogy elsodort az élet, majd Eszter jóvoltából ma végre valahára eljutottam. A hely messze nem olyan parányi, mint egyes beszámolókból sejteni lehetett, teljesen átlagos méretekkel rendelkezik. Ok, nem egy nagyüzem, de nem is erre terveztetett. A két hölgy által vezetett hely kedves, sallangoktól mentes. A dekoráció hiányát pótolják a mívesen megalkotott, szín-, forma- és ízgazdag sütemények.
A solymáriak által alig, vagy egyáltalán nem ismert cukrászda pesti törzsközönsége szerencsére vevő ezekre a szép, kézműves édességekre.
Mivel félüres gyomorral és nagy kísérletező kedvvel mentünk, így kapásból rendeltünk négyféle süteményt. Kipróbáltuk a mákos feketribizlihabot, a Caracas néven futó csokoládé- és karamell mousseból szőtt szeletet, egy bájos borhabot és egy szeletnyi málnás csokoládétortát. A ribizlihab fanyarsága és a borítás roppanós mákszemei nálam sikert arattak. A málnás csokoládétorta 70%-os csokoládéból készült, ennek jegyében kellően markáns, volt a málnával kiegészülve is egy igen határozott, emlékezetes sütemény. Zsófinál ő lett volna a nyertes. Nekem kicsit túl domináns volt a csokoládé. A borhab könnyű volt, édes, imádnivaló. Egyszerűen tökéletes. A karamelles csokoládétorta egy kevésbé karakteres csokoládét rejtett, amit tovább lágyított a karamell. Eszternél ő volt a győztes.
Haza is hoztam egy keveset. Zsófinak Sachert, ami igazi meglepetés volt. Majdnam olyan volt, mint a bécsi Sacherben kapott torta. Egyben tért el: ennek könnyebb volt a piskótája.
Annának Mozart szeletet hoztam, ami szintén telitalálatnak bizonyult. Annyira, hogy megkóstolnom se sikerült, mert a Nő és az apja is eltüntette a saját példányát, mielőtt észbe kaphattam volna.
Egyszóval csak javasolni tudom a Zazzit. Igaz, hogy nem olcsó, igaz, hogy Solymáron van, ellenben igazán minőségi alapanyagokból, nagy odafigyeléssel, szeretettel és szaktudással előállított süteményeik vannak.
Szerintem mi is vissza fogunk járni. Családilag.
