MIRELLE Atelier

Szombaton vendégjárás volt nálunk. Délelőtt Edömér barátnőm hősies pionírként vágta át magát a hófalakon, hogy velünk tölthessen néhány órát. A Nők rögtön letámadták, rajzoltak, mi lopva – két felkérés, ceruzahegyezés, fülbegyónás – között beszélgettünk, miközben ő a konyhaasztal egyik oldalán rajzolt, én a túloldalon dédelgettem a marhahúsból főtt levest.

Tisztességgel beettünk, majd útnak eresztettük a vendégünket.  Délután nekiálltam elkészíteni a csörögefánkot és a szalagosat, hogy az estefelé hozzánk térő barátainknak és a négy főre szaporodott gyerekseregnek legyen mit enni.

Tisztességesen beettünk újfent.

Vasárnapra meg ott maradt az az olaj. Amiben sütni kellett volna valamit. A szombati édesség orgia után már nem vágytunk ilyen típusú fánkra, de Lilahangya kapros csörögéje ott motozott folyamatosan a fejemben.

Aztán csavartam rajta jónéhányat.

Ez lett belőle:

Kapros túrófánk

30 dkg túró

10 dkg bryndza

2,5 dkg élesztő

10 dkg rétesliszt

20 dkg finomliszt

2 tisztes csipet só

4 tojás

kapor, ízlés szerint

1 kk cukor

A túrót összetöröm a bryndzával, hozzámorzsolom az élesztőt, majd jön a tojás. Összekeverem és hozzáadom a lisztet. Sózom, kaprozom és a kiskanálnyi cukrot is hozzáadom. Alaposan összedolgozom.

Meleg helyen hagyom pihenni. Az olajat megmelegítem, de nem hagyom, hogy túl forró legyen, majd kanállal beleszaggatom a fánkokat. Papírtörlőre szedem. Tejföllel, snidlinggel és – a férjem példáján okulva – kolbásszal érdemes enni.

Nálunk testületileg nyert. Annyira, hogy a Nők még vacsorára is ezt kértek.

Avagy miről álmodik a múlószőke Nő.

Zsófi már kilábalt az összes kórságából, így ő már munkába állt, koptatja az ohoda lépcsőit. Anna itthon van, engem szórakoztat, ami abban merül ki, hogy folyamatosan beszél, kuckolódik, eteti a Gyít, vagy csak magában dúdol. Néha déja vu-m támad, kicsit olyan, mint Depardieu a Zöld kártyában…

A rendíthetetlen szőke meg megy, hol az én kezemet fogva, hol az apjáét, de látom, hogy ott a tüske benne, hogy bezzeg az Anna…

Ezen a fájó ponton egy módon lehet javítani: kicsit a kedvében kell járni. Mondjuk egy csokoládés kuglóffal.

Éjsötét kakaós kuglóf

3 majdnem túlérett banán

25 dkg rétesliszt

1 csomag sütőpor

2 ek holland kakaópor

15 dkg cukor

3 tojás

1 dl olaj

A tojásokat a cukorral habosra keverem, hozzáadom a villával alaposan elnyomkodott banánt, a sütőporral elkevert lisztet és az olajat. Elkavarom, csipetnyi sót hintek bele és egy szilikon sütőformába öntöm.

180 fokon, tűpróbáig sütöm.

Kultúrtörténeti gyöngyszemek és hóvégi pénztárcahúzásos receptek a Mindmegettén.

A múlt hétvégén a szokásoknak megfelelően rengeteg kedves embert sodort az élet és a gasztronómiai iránti olthatatlan szenvedély a Rosinanteba.

A gasztrobloggertől, a gömbölyödő pocakjára kötényt kerítő kismamáig mindenki lelkesen, cserfesen és hihetetlenül nyitottan állt a kétnapos non-stop evés elé. Mert azért azt az előzetesen már ismert menüsorból látni lehetett, hogy itt nem holmi franciás tányérdíszítés lesz a téma, hanem az évszaknak megfelelően, olyasmiket fogunk készíteni és enni, ami akár egy napra elegendő energiával ajándékoz meg minket egy téli túra, kirándulás, vagy sielés esetén.

Estére már a nagymama sparheltján rotyogott kétféle könnyed húsos csoda. Az egyik mostanában  – a Julia és Julie jóvoltából – nagy népszerűségnek örvendő boeuf bourguignon egy változata, a másik egy babbal, savanyúkáposztával, csülökkel és jóféle füstölt marhanyelvvel gazdagított, számomra lengyel teleket idéző egytálétel volt.

Annyira mélyen pengette meg bennem a nosztalgia húrjait ez az étel, hogy szégyen és gyalázat, nekem csak ez landolt a tányéromban, igaz kétszer is.( s valószínűleg a héten valamilyen formában reprodukálásra is kerül).

Az esetleges vega vendégeinkre tekintettel Zsolt kitalált egy curry-s, zöldséges, tofus ételt is, amit cukkinivel és fürjtojással gazdagítottunk, de mivel a végső csapat tagjai mind lelkes húsfogyasztók voltak, így a fogás némileg háttérbe szorult. A kockára vágott tofuk vádló tekintete meg csak a hab volt a tortán, így lelkes tanoncaink palotaforradalmának köszönhetően az egész étel a botmixer áldozatává vált. Csodálatos “trutyi”, úribb néven krém lett belőle, amit a vacsoránál meleg pirítósra halmozva ettünk.

Aztán következtek az egynapi kalóriát rejtő melengető ételeink, s ha ezek után akinek még maradt a gyomrában kapacitás, az felfalhatta a gyönyörű és nagyon finom sült fagylaltot, ami szintén a mi kezünk munkáját és Zsolt zsenijét dicsérte.

Másnap – egy kis könnyű reggeli után – én álltam a vártán és közös kenyérsütésre hívtam a társaságot. Ha nem is kenyeret, de egy klasszikus, sóval gazdagon csíkozott perecet és  egy – Maci elévülhetetlen érdemeit fémjelző – török zsemlét készítettünk.

Én remekül éreztem magam, remélem az alkalmi pékek számára is tartalmas volt az együtt töltött délelőtt.

Miután eltakarítottuk a liszt és az élesztő nyomait, Zsolt lépett színre, hogy az aznapi desszertet elkészíttesse a séfpalántákkal. Nagyon jókat szórakoztunk a lelkes kísérletezőkkel, a végén már mindenki szuperül dobálta a palacsintákat.

Hogy éhen ne vesszünk, Zsolt készített számunkra egy meggyel finomított céklakrémlevest, amibe pármai sonkával és tormával gazdagított salzburgi galuskát tett és megszórta egy kevés reszelt sajttal. Ezután egy sakktáblányi zöldséges lasagne-t kaptunk, ami olyan döbbenetesen finom volt, hogy a gyomorilag megtelt társaság szeme sarkában már gyűlt a könny, hogy nem tudja bekebelezni, de aztán megoldottuk a helyzetet: mindenki magával vihette ezt a remekművet.

Zárásként, egy jó kávé mellé lassacskán elkanalazgattuk a rezegős brulée-vé avanzsált palacsintánkat.

Nagyon kellemes hétvégénk volt. Jó volt látni, hogy mennyire felszabadultak, kreatívak, lelkesek és boldogok tudnak lenni a vendégeink.