MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Csütörtök délután, az ohoda végeztével Zsófival vásárolni indultunk a helyi main street-en. Vettünk elemeket, nézegettük a karácsonyi fényárbanúszó dekorboltot, majd lesétáltunk a hévhez, hogy összeszedjük a férjemet. Ezután közösen befutottunk a – más sokszor dícsért – hentesünkhöz. A férjem a szalonnák bűvkörében válogatott, Zsófi a felvágottakat szemlézte és meg kiszúrtam a csodálatos kacsamelleket a hűtőpult legvégiben. Mivel tudtuk, hogy a napokban nem nagyon lesz időnk főzni, így csak egy fél mellet vettem, annyit, hogy vacsorázzunk belőle.

Hazafelé még vettünk a péknél egy klasszikus fehérkenyeret, majd gyorsan elkészítettem a mellet.

A kacsamell esetében jóformán semmi másra nincs szükség csak egy magas falú serpenyőre és a mellre. A mellett a bőrös oldalával felfelé ráfektetem egy deszkára. Alaposan megfenem a szakácskésem, és bevagdosom a bőrt, a hájat, egészen a húsig.

A hájjal lefele beleteszem a serpenyőbe a mellett, majd közepes lángon hagyom sülni. Nem sütöm túl nagy lángon, nem sietek sehova, hagyom, hogy kiropogja magát a zsír a hájból. Időnként a háj szélébe tűzött húsvillával megnézem a hájat, ha már kellően barna és látszik, hogy kész, akkor fordítok rajta és elkezdem sütni a húst. A dolog vitt válik izgalmassá. Igazság szerint a rosé kacsamell nálam megérzés kérdése. 

Itt is híve vagyok a nem túl nagy láng mellett sütésnek. Ha biztosra szeretnék menni, akkor a bevágások mentén villával megvizsgálom a húst.

A rosé kacsamellet szeletelés után sózom. Sütés közben – a zsírt is ízesítendő – egy kis rozmaringot lehet hozzá adni.

A kacsamellet friss kenyérrel, meggylekvárra és Merfelsz rosé-val tüntettük el.

Manapság, amikor az ipari szemetektől tarkállanak a boltok polcai, jó tudni, hogy akadnak még minőségi termékek.

Furcsa dolgokat hoz az élet.

Amikor megismerkedtem a férjemmel, gyárilag járt hozzá a rádióamatőrség és a fotózás iránti szenvedély. A rádió néhány évig nem jutott szerephez, viszont a fényképezőgép kezdetektől elkísért minket. Egy darabig még tetszett is, hogy egy-egy makro készítéshez hosszú percekig asszisztáljak, kezemben egy kisebb táskával és egy méretes statívval. Aztán mielőtt lázadozni kezdtem volna, a férjemtől kaptam egy klassz kis masinát. Onnantól ketten makrózgattuk a bogarakat. Aztán csatlakoztunk egy pár hasonlóan őrült figurához és testületileg járkáltunk több napos fotózásokra.

Ennek a Nők érkezése vetett véget, azóta nem is nagyon hallottam a korábbi fotós ismerőseinkről. Néhány hete azonban kiderült, hogy az egyikük szívemnek kedves dologgal foglalkozik. Minőségi lekvárokat és hidegen sajtolt olajokat készít.

Gyorsan meg is beszéltem vele egy személyes találkát, s egy kávé mellett hosszan anekdotáztunk, beszélgettünk. Miklós volt olyan kedves, hogy egy doboznyi lekvárt és olajat is hozott nekünk, hogy tudjuk tesztelni.

Néhány nappal később, az összes szerzeményünkkel egyetemben vonultunk le a Rosinante-ba és alaposan végigkóstoltunk mindent.

Az olajok közül számomra a legkedvesebb a bodza olaj és a szeklice olaj, a legdöbbenetesebb a kömény ízű kapor olaj, a lekvárok közül meg szinte lehetetlen választani. Mindegyik hihetetlenül finom. Az összetétele meg kifejezetten szeretnivaló. Gyümölcs van benne. Semmi más. Abból viszont sok és igen jó minőségű.

A Gabriella major termékeit jelenleg a Culinaris üzleteiben lehet megvenni, de szerintem érdemes magát a céget megkeresni a rendeléssel, s reményeink szerint a jövő év eleji egyik FINOmÁNIÁn maguk a cég képviselői fogják bemutatni a termékeiket és elmesélni, hogy hogyan is jött létre a Gabriella-major és milyen is az Andrássy-féle filozófia.

Hetek óta gyúrok a karácsonyra. Néha szó szerint.

Az az igazság, hogy menüket farigcsálok, könyveket olvasok, ajándékokat készítek, és mindent alaposan lefotózok.

A menük kialakítására szánt időszak alatt több barátomat, ismerősömet is meginterjúvoltam, hogy ki mit szeret, szokott… aztán egy beszélgetés közepette szó került a Lucasütiről.

Ma volt érkezésem elkészíteni.

Lucasüti

40 dkg finomliszt

10 dkg mandula vagy mogyoró

2,5 dl tej

12 dkg cukor

csipetnyi só

3 dkg élesztő

2 púpozott kk sáfrányos szeklice

7,5 dkg vaj

1 tojás

A szeklicét elkeverem a tejjel és megmelegítem. Amíg melegszik a tej, addig kimérem a lisztet, a kenyérsütő üstjébe öntöm. Ehhez adom az elmorzsolt élesztőt, az apró darabkákra vágott vajat, a cukrot, a sót és a leszűrt aranyszín tejet. Ledarálom a mandulát és megmentem a mazsolát az Annától. A mandulát a tésztához adom, a mazsolát biztos helyre teszem.

A kenyérsütőre bízom a tésztát.

Úgy egy óra múlva kiszedem a tésztát. A mérleg segítségével nyolc egyforma darabra szedem a tésztát (nagyjából 12 dkg-os zsemléket kapok). A darabokat kettészedem, 10 centis kígyókat gyúrok belőlük. A kigyókat S alakra formázom, majd a két S-t keresztbe fektetem egymáson. Kicsit eligazgatom a kanyarokat, majd szélsebesen megtöltöm a négy kanyart a mazsolával. A tésztákat sütőpapíros tepsire fektetem, elhabart tojással megkenem és a 210 fokra előmelegített sütőbe teszem. Szép barnára sütöm. Nagyon finom, szép, mély színű süteményt kapunk. Kakaó, kávé mellé tökéletes.

2013-as update: a tésztákat hosszúkás slejfnikké (utánanéztem, nem csak a családi szótárban létezik, a szlengszótár szerint csík, szalag) nyújtom, amit a mellékelt fotón is láthattok, majd a végét elvékonyítva feltekerem és kicsit sodrok még rajta. Ezután 8-as alakba feltekerem, azaz a kígyó két végét az ellentétes irányba kezdem tekerni. A végeredményt szilikon lappal vagy sütőpapírral bélelt sütőre ültetem úgy, hogy kellő távolságba kerüljenek egymástól (ezt újabb fotóval illusztrálom). A tésztát elhabart tojással lekenem, majd addig hagyom kelni, amíg a tojás megköt a tésztán. Ezután a tepsit a 200 fokos légkeverős sütőbe tolom és addig sütöm a tésztákat, amíg alaposan meg nem színesednek. Vigyázat! A szeklice jóvoltából kicsit sötétebb árnyalatú lesz a kész tészta.

Mérleg segítségével kiporciózom a tésztát

Ilyen formára nyújtom, majd feltekerem, s ebből a kígyóból születnek a sütemények

Ennyi hely legalább legyen közöttük