MIRELLE | gasztro- és lifestyle magazin

Igen, bizony. Eljutottunk ide, hogy a vasárnap 5. életévüket töltő Nők különórára járnak. Művészi tornára.

Megboldogult gyerekkorom közel sem felhőtlen emlékei közé tartozik a Kovács Éva neve által fémjelzett Művészi torna műintézmény állandó látogatása. 

A bajok valahol a felvételemnél kezdődtek. Ha nincs a Seregi, és nem hiszi el, hogy megvan mind a két lábam, be se kerülök a válogatott budai lányok közé. A bekerülésem után hamar kiderült, hogy ki tehetséges, ki tud alkalmazkodni és kinek van a vérében  (vagy a felmenőiében) a törtetésre való hajlam. Bennem nem volt, én csak 4 éves voltam, és egyik keserű pirulát nyeltem a másik után.

Aztán csoda történt. Tass Olga csoportjába kerültem. A nap kisütött, én hirtelen áldott tehetség lettem és néhány évig boldog mosollyal fogadtam, amint ez a határozott, kedves, törékeny asszony végignézett rajtunk, majd szívből jövő mosollyal közölte, hogy Hölgyeim. S igazi hölgyek voltunk. 

Szóval vegyes emlékekkel, szülői elhatározással (Zsófi tartására jó lesz odafigyelni) belevetettem magamat és a Nőket a Bencze Mária által vezetett művészi tornába.

A Nők persze lelkesek voltak, és én sem szegtem kedvüket a saját vegyes emlékeimmel. Jól tettem. A terem előtt egy rendkívül kedves középkorú hölgy várt ránk, aki azonnal magával ragadta a Nőket. Egy gyors átöltözés, és már rohantak is a terembe. Mi, szülők is meg lettünk invitálva az első órára.

A Nők nagyon hamar belakták a teret, s meglepő mód minden áron meg akartak felelni az idegen középkorú hölgynek. Egy darabig az arcát figyelték, aztán rájöttek, hogy az újabb és újabb titkos mozdulatokat a lábáról leshetik el.

Én meg csak ültem, vívódtam, hogy ez a kedves, játékos hangnem mennyire szól nekem, a szülőnek s mennyi ideig maradnak ilyen lelkes és boldog résztvevői a Nők ennek a dolognak.

Csak remélni tudom, hogy ők igazán szép emlékeket fognak megőrizni, a jó tartásuk mellett.

S hogy mivel vártam a lányaimat az óra után?

Töltött stanglival.

A múltkori stanglitésztát téglalapra nyújtottam, sonkával, mozzarellával töltöttem, majd feltekertem, darabokra vágtam és 190 fokon megsütöttem.

Igazi nyári ebéddel zártuk a hetet. Valami könnyű, húsos dologra vágytam, és nem utolsó sorban volt egy felbontott rosém.

Így aztán viszonylag hamar körvonalazódott az ebéd. A nőket gyorsan felpakoltuk, családilag elvonultunk beszerezni a hozzávalókat. Persze mellette velünk jött még egy kevés édes chiliszósz és egy kisebb üvegnyi mogyorószósz a Lidlből…

Aztán hazatértünk, a Nők játszani vonultak a szobájukba, én meg a konyhába.

Illatos, könnyű és viszonylag gyors dolog kerekedett ki belőle.

Bőrén sült narancsos csirkecomb, zöldséges kuszkusszal

20 dkg kuszkusz

4 csirkecomb

2 ek olívaolaj

1 fakanálnyi (cca. 5 dkg) vaj

1 nagyobb cukkini

1 nagy fej vöröshagyma

1/2 piros kaliforniai paprika

1 méretes narancs

10 db szárított paradicsom

1/2 l víz

só

Egy mély és fedhető serpenyőbe felolvasztom a vajat, majd beleteszem a csirkecombokat, bőrével felfelé, sózom. Fedem, közepes lángon hagyom.

Eközben egy másik serpenyőben olajat hevítek. A félbevágott és halványra szelt hagymát és a szintén halvány karikára vágott cukkinit néhány perc alatt áttetszővé párolom. Ezután darabokra vágom a szárított paradicsomot és a fél paprikát. Ezeket is a serpenyőbe teszem. Takarékon hagyom párolódni. 

A csirkét egy fogpiszkálóval megbökdösöm, ha nem jön már véres lé belőle és könnyedén átfut a fogpiszkáló a húson, akkor óvatosan megfordítom és újra lefedem.

Egy nagy keverőtálba teszem a kuszkuszt, fél liter forralt vízzel leöntöm, fedem és néhány percre megfeledkezem róla. Eközben a narancs héját a zöldségekhez reszelem, s a kifacsart narancslé  felét is hozzáadom.  A maradék levet a csirkékre öntöm.

A kuszkuszt beleforgatom a zöldségbe, és a ropogós bőrű csirkével tálalom.

Hétvégén, a Brenbergbányán tartandó rádióamatőr banzáj ürügyén, a férjem és a Heppek apja nekiveselkedett az útnak. Állították rádióamatőr szenvedélyük hajtja őket.

Én már akkor kételkedtem ebben a dologban, s a későbbi Facebook-on felbukkanó bejegyzéseik és fotóik engem igazoltak. Gondoltam, ha már kirándulgatnak a környéken, akkor rendelek tőlük egy üvegnyi bort a Ráspiéktól.

A folyékony vásárfia mellett, azonban szilárd és édes finomságokat is kaptunk a Nőkkel. A Harrer üzemében is járó férfiak ugyanis bevásároltak. Kaptunk sós ét- és tejcsokoládét. Tökmagos, rózsás, diós, mandulás, mogyorós, pukkadós fólián dermesztett, csíkos, szezámmagos., karamellízű lapokat…. Mindegyikbe belekóstoltunk. Homogén csokoládé, sima, szép felülettel törő példányok s még az ízük is remek.

A bonbonokat még nem kóstoltuk meg. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy azok, hogy vizsgáznak.

Hazaérkeztük után a férjem kicsit túrt a neten. Ráöttünk, hogy a Tűztoronytól nem messze lévő Harrer, meg ez a komplexum egy és ugyanaz. Sőt Kelet-Ausztriában is van egy csomó üzletük, az egy szem kínai fagyizóról nem is beszélve.

Szóval lehet ezt így is.

Több ilyen történet kellene.

A múlt héten már Sajtkukac is megénekelte, de azt hiszem én is tartozom ezzel a recepttel. Elsősorban magamnak.

A múltkori FINOmÁNIA szeánszon, a közösen készített lekvárok mellé, a konyha Zsolt útmutatásai alapján készítette a hátteret. Volt amihez libamáj terrine készült, vagy grillezett camember, de a fűszeres csokládélekvár mellé kínált polentafelfújt volt az, ami az unterman szerepén túlnőve felülemelkedett a téma által adott prioritásokon.

Jött, látott, tarolt.

Fél 10-kor, a magát az előételen, főételen keresztülrágott, mozdulni alig bíró séfpalántahad egyként nyögött fel. Gyönyörében. A fűszeres csokoládélekvár mellé kínált polentából készített felfújt felülmúlt mindent. Könnyű, levegős, ízes…egyszóval csodálatos volt.

S szerencsére pofon egyszerű.

Most hétvégén végre volt időm megsütni. Annyit változtattam az eredeti recepten, hogy csokoládélekvár helyett, édes szilva-körte chutney-val kínáltam a Nőknek és a Mucinak.

15 dkg kukoricadara
14 dkg cukor
1 rúd vanília
1 db citrom
7 db tojás
7 dl tej
csipet só
10 dkg vaj