Nyár, blogszületésnap, miegymás

Mióta visszaérkeztünk Albániából igen sok minden történt. Tudom, tudom, a blogon ennek nem sok nyoma van, pedig a napjaink jelentős része gasztronómiai vonatkozásban sem volt elhanyagolható.

Első körben megdöntöttem az egy hét alatt főzött ételek házi rekordját. Nagyjából harmincféle fogás készült, sokféle leves, főétel és desszert formájában, amiket azután elszállítottam a stúdióba, hogy az októberi, novemberi és decemberi magazinokba majd elkészülhessenek a kivágható, gyűjthető receptek.

Amikor nem ilyesmikkel voltunk elfoglalva, akkor farigcsáltuk az őszi Finomániát, illetve jöttünk-mentünk, ettünk a Nőkkel.

S eközben végre valahára az összes vizsgát is letettem ahhoz, hogy sofírozhassam a két hét múlva iskolássá váló Nőket.

Anno, amikor négy éve belevágtam a blogba, a Nők még csak épp ohodáskorúvá váltak, s most 2-3 hete már mást sem csinálunk, csak készülünk az iskolára. Ikeát járunk, széket szerelünk, füzetborítókat veszünk, vignetták fölött és csomagolópapírok között mélázunk.

Nagyon gyorsan múlik az a fránya idő…

Megfáradt plüssállatok a noszvaji Nomád hotelben

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Gyümölcsrizs hideg időre

Annyira bejött a karamellizált szilva, hogy a vasárnapi 16 fokban, az ebéd utáni meleg gyümölcsrizsre is ilyen szilva került.

Gyümölcsrizs

1 l tej

1 bögre víz

25 dkg arborio rizs

1 ek vaníliaesszencia

1 csipetnyi só

8 dkg cukor

1/2 rúd fahéj

A tejet és a vizet közepes lángon melegítem. Közben beleöntöm a rizst, hozzáadom az esszenciát, fahéjat, cukort és a sót, majd lassacskán és kényelmesen megfőzöm. Úgy két dekányi vajat megolvasztok, amiben szintén két dekányi cukrot karamellizálok, majd képpel lefelé beleteszem a szilvákat és 1-2 percig rotyogtatom. A kiporciózott rizsre halmozom a szilvákat és összetrombitálom a családot a desszerthez.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Édesség kávé mellé

Hosszú szünet után, a héten végre újra egy jót kávéztunk Ildi barátnőmmel. Mivel nála soha nem lehet tudni, hogy épp Neera-kúrázik-e, így előzetes engedélykérés után álltam neki némi süteménynek a kávé mellé.

Valami könnyen elkészíthető, egyszerű és gyümölcsös desszertre vágytam, így szilvás tart tatin sült a lakást is kellemesen melengető sütőben.

Szilvás tart tatin

Omlós tészta:

6 dkg vaj

20 dkg finomliszt

1 tojás

1 ek víz

csipetnyi só

1 tk vaníliás cukor

A többiek:

60 dkg szilva

2 dkg cukor

2 dkg vaj

10 dkg marcipán

A vajat a liszttel, cukorral, sóval elmorzsolom, majd tojással és vízzel tésztává dolgozom. Egy pitetálat a platnira helyezek, vajat olvasztok benne, majd megkaramellizálom a cukrot. Végül a tálat lehúzom a tűzről, a félszilvákat képpel felfelé beleállítom és egy-egy darabka marcipánt teszek a mag helyére. Végül a tésztával fedem, villával kicsit megszurkálom, majd 185 fokos sütőben addig sütöm, amíg a tészta meg nem színesedik.

A sütőből kiszedem, majd hagyom kihűlni. Utána tálra fordítom és melegebb idő esetén vaníliafagylalttal tálalom.

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

A nyúl esete a töltött paprikával

A nyúlcombok ott pihentek a hűtőben és várták, hogy valamiféle ihletet leljek velük kapcsolatban. Azt már tudtam, hogy hosszú és kíméletes módon fogok belőlük csontról leomló finomságot varázsolni, csak azt nem éreztem még, hogy milyen ízvilág lesz az, amiben főszerephez juthatnak.

Aztán egyszer csak megjelent a lelki szemeim előtt egy hatalmas adag fahéjillatú töltött paprika és már tudtam, hogy a combokat is ebben az illatos, sokak számára meglepő beütéssel bíró szószban fogom elkészíteni.

Nyúlcomb paradicsommártással

4 nyúlcomb

1 fej vöröshagyma

50 dkg paradicsomszósz

1/2 rúd

cukor

A hagymát apró kockára vágom és kevés olajon megdinsztelem. A nyúlcombokat az olajon kifehérítem, majd felöntöm a paradicsomszósszal és annyi vízzel, ami épp ellepi. A szószba beleteszem a fahéjat, sózom és egy kevés cukrot adok hozzá. ezután fedő alatt közepes lángon párolom, amíg a hús meg nem puhul. Ha kell utánaöntök egy kis vizet, majd mikor a húst késznek ítélem, akkor a szószt némileg besűrítem. Sós vízben főtt krumplival kínálom.

További nyúlhúsos receptek: www.gasztrabbit.blogspot.com

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS