Bite sausage & beer

 

IMG_9914_v

Tegnap délután óta  motoz az agyam mélyén egy gondolat. Annyi múltidéző, gyerekkoromból visszaköszönő dologgal találkozom mostanság, hogy az már nem lehet véletlen. Úgy tűnik a mi korosztályunk, az azonosan szocializálódott hetvenesek most kerültek olyan helyzetbe, hogy meg tudnak valósítani a múltjukhoz kötődő, szép emlékeket idéző helyeket, intézményeket, amelyeknek ez a korosztály biztos törzsvevőjévé válhat, sőt a fiatalok számára is új alternatívát teremt.

A múltkori henteses túrán már érzékelhető volt, hogy a street food oldalvizein a hentesnél kapható csemegék is újra értékelődnek, megint fontossá, elfogadottá, mondjuk úgy könnyen kategorizálhatóvá válnak, ami egyenes út a népszerűséghez.

Ezzel a street food forradalommal és retro életérzéssel párhuzamosan jött létre a Bite sausage and beer, ami nem más, mint a Nyugatinál már sikerre vitt Bakery Café ikertestvére. Nem egypetéjűek, hiszen a kezdeti koncepciót az Astoriába illeszkedés után egy bölcs arculatváltás követte, de úgy tűnik mostanra a hely ügyesen beépült a nyüzsgő belvárosi kínálatba.

A hentesekkel ellentétben itt nem csupán leporolásra kerültek a kedvelt fogásaink, nem csak arról van szó, hogy az nyolcvanas évekből dédelgetett emlékeinkre építő vállalkozás lépett üzembe, hanem kísérletező kedv is húzódik a háttérben.

A minőségi alapanyagokból készülő, csak a cég számára gyártott húskészítmények mellé ugyanis különféle lekvárokat és szószokat kínál a hely. Nem is akármilyen párosításban. Első hallásra talán szokatlan, de meglepően ütős párosok gyümölcs és zöldség partnereit a jóféle lekvárjairól már ismert Lekvárosház biztosítja.

A kínálatban a klasszikus kolbászfélék (debreceni, cserkész, lecsókolbász) mellett megtalálható a véres- és a májas hurka is, nagyon finom, roppanós grillkolbászt is kóstolhatunk, sőt vásárlói kérésre borjúból és kacsából készült kolbászokat is készíttetnek. A borjúkolbászhoz érdemes kipróbálni a medvehagymás chutney-t, amellyel kiteljesedik, lazul az amúgy masszív és rendkívül sokféle ízt magában rejtő kolbász, de ugyanilyen tökéletes páros a chilis kacsakolbász és a levendulás eperdzsem, valamint a citromos bajor kolbász és a mellé kínált rebarbaradzsem.

Meglepő módon ezekkel a lekvárokkal nem veszik el a húsok karaktere, inkább kiegészül, kicsit új megvilágításba kerül, de ha soknak érezzük, akkor szimplán koncentrálhatunk a zsírpapíron előttünk pihenő kolbászra, amit mustárba is tunkolhatunk, miközben tépjük mellé a vastag parasztkenyeret és az ablakban vagy a teraszon ülve nézzük a város hömpölygő folyamát.

IMG_9897_v

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Túrós, tejfölös pogácsa

A Nők holnap osztálykirándulni mennek, s mivel az utóbbi egy évben szinte folyamatosan az etetésükkel vagyok elfoglalva (korábban is így volt, de most az ébren töltött idejük jelentős részét az evés és a növés teszi ki), szóval most aztán felköthetem a gatyám, hogy mivel indítsam útnak a Nőket.

A csokoládés ingyombingyomok kiesnek a rostán, hiszen a vonaton, buszon csak összenyomódnak, megfolyósodott állapotukban inkább foltot hagynak, s nem alkalmasak a gyerek éhének elverésére. A különféle gyümölcs és zöldség kombinációk is eléggé nehézkesek, hiszen – a gyermeki logikából kiindulva és önmagunk gyerekkori énjét őszintén szemlélve – be kell lássuk, ezek fognak utolsónak elfogyni az elemózsiás zsákból.

A szendvicsre nagyjából ugyanaz áll, mint a csokoládéra: nem bírja a nyomást és a meleget. Nincs olyan szendvics, ami egy harmincöt kilós gyerek kitartó súlya és a nyári nap melege okozta károsodásokat túlélné. Még csak csak ok, hogy esztétikai szempontokat nem figyelembe vevő (fiú) gyerekek számára ehetőnek tekinthető az ilyen mód megviselt étel, de az sem biztos, hogy a hőkezelést és a nyomást a felvágott, sajtkrém, májkrém vagy bármi más állagváltozás nélkül kibírja.
Így aztán maradnak a jól bevált péksütemények, amelyek kellő magabiztos tartásról adtak már tanúbizonyságot a különféle strandolások idején.

Édesnek született egy – az ökörszem tésztáját alapul vevő – fehér csokoládés, vörös áfonyás buci, sósnak pedig egy nagyobb adag túrós, tejfölös pogácsa.

Túrós, tejfölös pogácsa

50 dkg finomliszt (részemről Nagyi-féle kelt tészta liszt)

12 dkg vaj

1 bő ek tejszín

1 tojás

25 dkg félzsíros túró

22 dkg tejföl

majd’ egy ek só

7 g szárított élesztő (ez volt, de 2,5 dkg friss élesztővel is jó ;))

A túrót villával alaposan megtöröm, majd hozzáütöm a tojást és a kimért tejfölt, a tejszínt és a kockára vágott puha (tényleg puha!) vajat is hozzáadom. Átkavarom. A lisztet egy mély tálba szitálom, sóval meghintem és hozzáadom a száraz élesztőt is. Ezután a túrós keveréket is beleforgatom, majd alaposan összedolgozom a tésztát. A mély tálban hagyom pihenni, letakarva, szobahőmérsékleten, tiszta konyharuha takarásában. Majd amikor megkelt, akkor másfél ujjnyira nyújtom (na jó, legyen hüvelykujj vastagság inkább) és kis szaggatóval kiszaggatom.

195 fokra előmelegítem a sütőt, s amíg melegszik, addig a kiszaggatott pogácsákat elhabart tojással lekenem. Addig sütöm, amíg gyönyörű középbarna színük nem lesz és a fenekük is megsül.

Tags: ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Speciális élelmiszerek a Tesco polcain

Párbeszéd.

Lassan, de biztosan kialakuló párbeszédnek vagyunk tanúi, amelynek újabb szereplője a Tesco, aki most már nem csak jelenlétével kíván feltűnni, a vásárlókat is megszólítja, sőt olyan vásárlói rétegek számára biztosít termékeket, akik eddig igencsak elveszettek voltak.

A különféle extra étrendre kényszerülő magyar lakosság számára nyújt kényelmes megoldást az áruházlánc, amelynek – a korábbi paletta kibővítésével – a polcain ezentúl több, mint 500-féle speciális élelmiszer található majd. Az üzletekben a májusi bővítést követően 275 bio, 134 diabetikus, 63 gluténmentes, és 44 laktózmentes termék kapható.

A saját márkás termékekben is gazdag kínálat része a diabetikus termékskála, a laktózérzékenyek számára összeállított termékek köre, a gluténmentes termékek, valamint a bio élelmiszerek. A termékek kiválasztásában segítséget nyújt az egyedi színkódolás is: a diabetikus ételek citromsárga, a gluténmentes élelmiszerek kék, a laktózmentes élelmiszerek narancs, a bio élelmiszerek zöld jelölése segít az egyes élelmiszertípusok megkülönböztetésében.

Természetesen nem mindenütt lesznek teljes terjedelemben elérhetőek, de az áruház törekszik rá, hogy a legkisebb egységükben is megtalálható legyen a ételintoleranciában vagy cukorbetegségben érintettek, illetve a bio életmódot folytatók számára is megtalálhatóak legyenek azok az alapvető élelmiszerek, amelyeknek beszerzése eddig gondot okozhatott. Az sem utolsó szempont, hogy a fejlett bolthálózatnak és a saját márkának köszönhetően jó eséllyel kedvezőbb árakon juthatnak majd hozzá az érintettek a megfelelő táplálékhoz, mint korábban.

1

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS

Epres papucs és birses batyuk

A hőmérséklet csökkenésének hála, ma újabb kelt tészta született a konyhámban. A tegnapi gasztrotúra után csak a kisebb falatokat pusztítom, de szinte biztos vagyok benne, hogy az iskolából hazatérő Nőknek a nagyobb papucsok is könnyedén csúszni fognak.

DSC_3768_vv

Epres papucs

Tészta:

60 dkg finomliszt

7 g száraz élesztő vagy 2,5 dkg friss élesztő

3,2 dl tej

6 dkg cukor

1 egész tojás

8 dkg olvasztott vaj

csipetnyi só

Töltelék:

eperlekvár

birsalmalekvár

A lisztet átszitálom, majd hozzáadom a száraz élesztőt, a sót, és a cukrot. Egy edénybe kimérem a tejet, meglangyosítom, majd beleütöm a tojást és a tojásos tejet a tésztához adom. Alaposan kidolgozom, majd olvasztott vajat adok hozzá és azt a tésztába dolgozom.

A kész tésztát keverőtálba teszem, konyharuhával lefedem és meleg helyen hagyom egy órán át kelni. Utána vékonyan lisztezett deszkára borítom, ujjnyi vastagra kinyújtom és 10X10-es kockákra vágom. A kockákat kicsit meghúzkodom, majd egy bő teáskanálnyi lekvárral vastag csíkot húzok a két, átellenes sarka között, a másik két sarkot pedig ráhajtom.

A tésztákat sütőpapíros tepsire helyezem, 20 percet hagyom kelni, majd elhabart tojással lekenem és 185 fokos légkeveréses sütőben aranyszínűre sütöm.

Tags: , ,

  • Digg
  • Del.icio.us
  • StumbleUpon
  • Reddit
  • Twitter
  • RSS